Archívum Korai Újkor Oktatás Várostörténet

Kolozsvári iskolák a 16. században

Szerző: Sipos Gábor

Heltai Gáspár őrizte meg a kincses város szép legendáját, hogy az óvári polgárházban született Hunyadi Mátyást „ott vitték legelőször is az iskolába”. Annyi igaz a tudósításból, hogy Kolozsvárott a 15. század első felében plébániai iskola működött, de Hunyadi János erdélyi vajda fia természetesen nem ott, hanem magasabb körökben szerezte műveltségét.

A kolozsvári skóla korai évtizedeiről csupán töredékes adatok szólnak, 1409-ben Gáspár rektor állt az élén, 1414-ben pedig a városi tanács és plébános közti egyezség előírta, hogy az ünnepi miséken az iskola tanulói is énekeljenek. Eredményes működésének közvetett jele, hogy a középkor századaiban, a kezdetektől 1526-ig Szeben és Brassó után Kolozsvár foglalta el a harmadik helyet a külföldi egyetemekre menők tekintetében. 122 kolozsvári fordult meg valamilyen nyugati univerzitáson, miután tudásának alapjait szülővárosának plébániai iskolájában megvetette.

Adatok hiányában sajnos nem válaszolhatunk arra a kérdésre, hogy e tanintézet milyen szellemi fegyvertárral bocsátotta útjukra tanulóit. Valószínűnek tartjuk azonban, hogy a hasonló iskolákban országszerte szokásos tanrendet a Szamos-parti városban is végigtanították. A hagyományos városi-plébániai iskolákban alapszinten a betűkkel való ismerkedés után a szótagokká való összeolvasás következett (e gépies, sokszor értelmetlen betűpárok bemagolását gúnyolta ki az „a, b, ab, vaskalap, / ha megütöd, megharap” diákversike). Ezzel párhuzamosan folyt az írástanítás és a latin- magyar vagy latin-német szópárok megtanítása és a rövid latin szövegek gyakorló olvasása. Erkölcsi tartalmú latin bölcs mondások (szentenciák) emlékezetbe vésésével egészült ki a tananyag, ezeket minden esetben anyanyelven is megmagyarázta a tanító. Tankönyvként a Cato neve alatt fennmaradt gyűjtemény szolgált. A latin nyelvtan alapelemeit a kérdés-felelet formában megírt Donatus-ból sajátították el, Aelius Donatus IV. századi szerző tankönyve egy ezredév múltán is sikeresnek és használhatónak bizonyult. Ebből tanulták meg a latin szófajokat, a mintapéldákat, az ige- és névszóragozást példákkal együtt.

Kép: http://mek.oszk.hu/05800/05808/html/05.htm

A második szinten a latin nyelv tudatos elsajátítására, az írás- és beszédkészség kialakítására került sor, általában Villa Dei Doctrinale című hexameterekben írt nyelvtana alapján. Amíg az első szinten a tanítók és a tanulók anyanyelvükön beszéltek, ezen a szinten már elkezdődött a latin előadási nyelv használata.  A harmadik szint tananyagát az iskolarektor felkészültségének, illetőleg a tanulók tervezett foglalkozásának megfelelő művek tanulmányozása jelentette, általában teológiai traktátusok, levél- és oklevélminta-gyűjtemények, könnyebb logikakönyvek vagy Arisztotelész- munkák kerültek megtárgyalásra, a poétika és retorika alapelemeit is elsajátították.

Énektanítás minden szinten folyt, és a tanulók nemcsak az ünnepi miséken, hanem a körmeneteken is részt vettek. Az iskola rektora a második és a harmadik szinten tanított, a kezdőket a nagyobb tanulók oktatták. A 15–16. század fordulóján a humanista eszmények egyre szélesebb körű terjedésével a városi plébániai iskolák felső szintjén megújult a tananyag az antik szerzők behatóbb tanulmányozása, a görög nyelv elemi szintű oktatása révén. Adrian Wolphard kolozsvári plébános még bécsi egyetemjárása idején, 1512-ben rendezett sajtó alá három korszerű tankönyvet, ezekből bizonyára a kolozsvári iskola diákjai is tanultak.  1526-ban sikerült kivívniuk a város magyar lakosainak, hogy szász helyett magyar rektor kerüljön az iskola élére Tordai János személyében.

Wolphard plébános, erdélyi püspöki vikárius 1531 és 1544 között állt a kolozsvári egyházközség élén, kiemelkedő humanista műveltsége és az újra való fogékonysága révén egyengette a reformáció útját. A városi tanács bizonyára nem véletlenül választotta ki utódját a hitújítás fellegvárában, Wittenbergben tanultak közül, Heltai Gáspárnak épp az új vallásgyakorlat életbe léptetését tűzték ki feladatául. Heltai és prédikátor társai a főtéri Szent Mihály-templomban a lutheránus hitelvek szerint tartották az istentiszteletet, ezzel párhuzamosan a kolostortemplomokban még jó másfél évtizedig folyt a misézés a régi hitgyakorlathoz ragaszkodó polgárok számára.

Ebben az átmeneti időszakban a városi iskola természetesen a reformáció szolgálatában állt, amihez nem is kellett szervezeti átalakítás, elegendő volt a tananyag megfelelő részeinek módosítása. Ezt a célt szolgálták az iskolai használatra is alkalmas Luther-féle magyar és német kiskáték, a Donatus és Melanchthon latin nyelvtana, amelyek sorra jelentek meg az 1550-ben alapított Hoffgreff- Heltai nyomdában. Vizaknai Gergely, a wittenbergi egyetem végzettje vezette az iskolát 1545 és 1553 között, a felsőbb osztályosoknak, Mózes könyveinek magyarázatát adta elő. A Szentháromságról, a teremtésről és az angyalokról szóló magyar nyelvű evangélikus tanítása (Kolozsvár 1558) egyaránt szólhatott a híveknek és az iskola tanulóinak. Felkészültségének másik jele, hogy részt vett a Heltai-féle magyar bibliafordítás munkálataiban.

Az iskola tanulói a kolozsvári polgárság és a környékbeli szabad rendű lakosság gyermekeiből verbuválódtak, nagyobb részük megelégedett az alsóbb osztályok elvégzésével, a felső osztályok végzettjei viszont már lelkipásztori vagy iskolamesteri szolgálatot vállalhattak vagy külföldön folytathatták tanulmányaikat. Dávid Ferenc, a kolozsvári szász csizmadia fia és Basilius István polgárgyermek Vizaknai rektor tanítványaként szerzett teológiai alapképzettséget, a már megszokott módon iratkozott be a wittenbergi egyetemre, és hazatérve mindketten szülővárosuk iskolájában kezdték értelmiségi pályafutásukat. Dávid 1553 és 1557 között vezette az iskolát, utóda, Basilius István 1564-ig tanította a felsőbb osztályosokat.

ferencdavid.jpg

Közben a kolozsváriak átélték az 1551 és 1556 közötti Habsburg fennhatóság ellenreformációs akcióit, és a zavaros időknek véget vető II. János választott király és Izabella királyné újbóli uralkodását megszervező országgyűlések a vallási ügyekről is rendelkeztek. 1556-ban került sor a katolikus egyházi vagyon, köztük a kolostorok szekularizációjára, a következő évben pedig határozat született arról, hogy az óvári domonkos kolostort iskolai célokra fordítják, és fenntartására a város dézsmanegyedét és évi 100 forintot rendeltek. Ezzel indulhatott meg a városi iskola erőteljesebb fejlődése, a segély mellett a dominikánusok szőlőjének jövedelmét is a tanuló ifjúság szükségleteire fordították.

A rektor mellé 1556-ban Molnár Gergelyt, két év múlva pedig Fodor Bálintot alkalmazta segédtanárul a városi tanács, és a megnövekedett számú tanuló ifjúságot is ésszerűen megosztották: a nagypiaci templom cintermében álló régi iskolaépületbe a kisebbek jártak, a klastromban pedig a magasabb osztályosok hallgatták az előadásokat. Azt is előírta a százférfiak tanácsa, hogy a tanulók naponta vegyenek részt aznistentiszteleteken, mind a nagytemplomban, mind a mellette álló Szent Jakab kápolnában. Molnár lektor a Hoffgreff-műhelyben 1556-ban megjelent saját latin nyelvtanát vezette be, tankönyve annyira sikeresnek bizonyult, hogy a későbbi átdolgozott kiadásokat a 18. század végén is használták.

Az 1550-es évek végén az erdélyi magyarság körében a svájci felfogású hitelvek váltották fel a lutheránus hitfelfogást, 1564-ben az országgyűlés is törvényesnek ismerte el az egyszerűbb úrvacsoratant hirdető református vallást, amelynek vezetői a kolozsvári lelkészek voltak, élükön Dávid Ferenccel. Kolozsvár szász és magyar lakosai hosszú viták nyomán fogadták el a helvét hitvallást, és az iskola 1564 és 1567 közötti rektorai szintén reformátusnak tekinthetők. Szikszai Fabricius Balázs Sárospatakról került ide, és Dávid Ferenc plébánossal vitába keveredett a Szentháromság kérdésében. Ugyancsak így járt utóda, Károlyi Péter, akinek szentháromságvalló teológiainelőadásait szintén megbírálta Dávid. Tanítványaik körében is zajlottak a vitatkozások, némelykor a városi tanácsnak kellett a disputákat elcsendesítenie és magánútra terelnie.

Károlyi távozása után Basilius István rektor Dávid Ferenc irányítása alatt vezette az iskolát, immár természetesen antitrinitárius szellemben, de a város még nem tekinthető teljesen „unitáriusnak”, a tanintézet vezetésére ugyanis 1570-ben a református Félegyházi Tamást hívta meg a tanács Debrecenből. Jó néhány tanítványa követte őt a kincses városba, és egy évi rektorsága alatt a helybéli tanulók száma is megnőtt. 1571-ben visszament Debrecenbe, utóda pedig Dávid Ferenc veje, Johann Sommer lett. Ettől fogva aztán az iskola töretlenül az antitrinitárius, későbbi nevén unitárius felekezet szolgálatában állott.

Ebben az időszakban rendeződött az egyházközségen belül a szász- magyar nyelvhasználati vita, az iskola élén felváltva állt német vagy magyar rektor, helyettesük mindig a másik nemzetiségből került ki. A szász és a magyar tanulók is külön diákönkormányzatot tartottak fenn, amely felügyelt a törvények betartására, kezelte a kántálásból és a temetéseken való éneklésből származó jövedelmeket.

A 16. század utolsó évtizedeiben, a katolikus Báthory-dinasztia uralkodásának idején élték át az antitrinitárius lelkészek és hívek a hitvallási alapon külön szervezett egyházak kialakulásának viszontagságait, amelynek során saját táborukon belül is különböző nézetek csaptak össze. Mindez kevéssé érintette az iskolát, mivel a városi tanács és a mindenkori plébános mind a rendszeres anyagi támogatással, mind a felügyelettel biztosította a tanítás jó menetét. A tanrend szerkezete a középkori hagyományokon alapult, anyaga az egyház igényei és céljai szerint alakult át. A felsőbb osztályokban a latin mellett görög nyelvet, időnként a héber nyelv alapelemeit is tanították, emellett logika, retorika, poétika, etika és teológia szerepelt a tantárgyak között. Év végén a lelkészek és a hívek jelenlétében tartottak nyilvános közvizsgát.

A filozófia és a teológia oktatása egy-egy tudós rektor munkássága révén lendült fel. Johann Sommer vagy utóda, Jacobus Palaeologus, az antitri- nitáriusok széles körben ismert teológusai nem tanítottak ugyan hosszú ideig (az utóbbi 1574 augusztusa után), előadásaikban azonban a legkorszerűbb radikális gondolkodók műveit és gondolatait közvetítették tanítványaiknak. Christian Francken német teológus az unitáriusok radikális ágához tartozott, Lengyelországból való kényszerű távozásakor 1585-ben Kolozsvárott kapott menedéket, filozófiát adott elő az iskolában, tankönyvként pedig Epiktétosz Enchiridionjának latin kiadását használta, amelyet ő maga rendezett sajtó alá a Heltai-nyomdában. Tanári működése – egy megszakítással – 1591-ig tartott, és kiváltotta a jezsuita kollégium elöljáróinak felháborodását. De ugyanígy említhetjük a kiváló tanárok között Bogáti Fazakas Miklóst, a zsoltár- parafrázisairól ismert költőt és radikális antitrinitárius teológust vagy Enyedi Györgyöt, a későbbi püspököt, az unitárius egyház egyik legnagyobb hatású teológusát.

E néhány évtizedben a kolozsvári unitárius kollégium a fénykorát élte, és a 17. században megerősödő állampolitikai türelmetlenség is csupán korlátozta a fejlődését. Jelentősége közép-európai szinten is kiemelkedő, hiszen a radikális reformáció irányzatai közül csak a lengyel szociniánusoknak sikerült néhány évtizedig gimnáziumot fenntartaniuk.

kober_stephen_bathory.jpg

Báthory István fejedelem békés, de szívós és következetes ellen- reformációs politikájában többek között a katolicizmusnak az oktatás terén való megerősítését tűzte ki célul. Kétségkívül a legkorszerűbb oktatási módszereket használó jezsuita rend behívása volt a kézenfekvő megoldás, Báthory 1579-ben, már lengyel király korában alapított Kolozsmonostoron, a kincses várostól nem messze jezsuita kollégiumot. A következő év januárjában a Lengyelországból érkezett 12 Jézus-társasági atya meg is kezdte a tanítást, egyelőre gimnáziumi szinten. Két év múlva az új tanintézet beköltözött az unitárius Kolozsvárra, a Farkas utcai egykori ferences rendházban kapott helyet, 1585-ben az együttes a templom északi oldala mellett felépített, a szegény tanulóknak helyet adó bentlakással egészült ki. Fenntartására Kolozsvár környéki jelentős adománybirtokok szolgáltak, így érthető a tanulók létszámának gyors növekedése, 1585-ben már 230 ifjú látogatta a jezsuita iskolát. A tanítást és nevelést végző rendtagok száma 15 és 27 között váltakozott.

Már a kezdeti években rendszeresen tartottak ünnepélyes év végi vizsgát, ahol az előhaladás bizonyítása mellett iskoladrámát is előadtak és hitvitákat is tartottak. Mind a célravezető módszerekkel végzett oktatás, mind a látványos ünnepi alkalmak akkora vonzerőt jelentettek, hogy a protestáns családok is szívesen adták ide gyermekeiket. Az unitárius városi tanács többször sürgette is az óvári iskola tanárait a szorgalmasabb tanításra, mert „a tanítványok a tanulásnak okáért a jezsuitákhoz mennek”. Természetesen jó néhány áttérés is történt, amint a híveiket féltő református és unitárius prédikátorok már jó előre megjósolták.  Pázmány Péter, a magyarországi katolikus restauráció vezéralakja váradi kálvinista családban született, és a kolozsvári jezsuita kollégiumban vált a római hit követőjévé 1583-ban.

410px-portrait_of_peter_pazmany_18_c.jpg

A kolozsvári jezsuita kollégium tanrendje nem maradt fenn, bizonyosra vehetjük azonban, hogy az oktatásra vonatkozó általános rendi szabályokat itt is betartották. Latin grammatika, poétika és retorika szerepelt a tantárgyak között, 1585-ben a beindították filozófiai kurzust, és alkalomszerűen teológiai előadásokat is tartottak. Az átvett tananyagot rendszeres vitatkozások során gyakorolták, amelyek a könnyed beszédkészség és érvelés elsajátítása mellett a katolikus hitelvek mélyebb bevésését is szolgálták. Az alapító fejedelem bőkezűsége lehetővé tette, hogy a jezsuita atyák a kollégiumi tanítás meg- kezdésekor már korszerű könyvtárral is rendelkezhessenek, és a folyamatos gyarapítást is biztosította. Már 1580–1581 folyamán több könyvszállítmány is érkezett Krakkóból az új iskola bibliotékájába, mégpedig a tanításhoz nélkülözhetetlen friss kiadású kézikönyvekből összeállítva.

Az 1580-as években a Jézus-társaság fejedelmi támogatást élvező kollégiuma állandó versenyben állt az unitárius iskolával, amely az unitárius polgárság és a városi tanács segítségére számíthatott. Peter Frieschbier jezsuita pedagógus 1583 végén áttért unitáriusnak, azonnal állást is kapott az óvári iskolában, ahova tanítványainak egy része is követte. A felháborodott jezsuita rektor Báthory Istvántól követelte a hitehagyott tanár méltó megbüntetését, aki azonban a városi tanács csöndes ellenállása révén megmenekült a letartóztatástól, és a botrány elcsitultával visszakerült az unitárius iskolába filozófiatanárnak.20

Báthory István király távlatos terveiben – az 1580-ban és 1581-ben kiállított alapítólevelek tanúsága szerint – a kollégium tudományos fokozatokat is nyújtó egyetemmé való fejlesztése szerepelt, a mellette létesítendő pápai szemináriumból kikerülő kispapok pedig a katolikus vidékek nyomasztó lelkészhiányát pótolták volna. E nagyszabású tervből a szeminárium valósult meg, 1583 februárjában kapott pápai jóváhagyást, fenntartásához pedig egyenlő összeggel járult hozzá a pápai kúria és a lengyel király. Tulajdonképpen egy gyorstalpaló teológiai tanfolyamról volt szó, amelynek hallgatói a gimnáziumban elsajátított tantárgyak után a katolikus dogmatika alapfogalmaival ismerkedtek meg és megtanulták a szertartásokat. E hatékony oktatási formának az egyetem irányába való fejlődését azonban több körülmény is akadályozta.

1586 tavaszán pestis pusztított Kolozsvárott, a filozófiatanár, Girolamo Fanfoni meg a diákok jó része meghalt, az oktatást csak 1587-ben kezdhették újra. Időközben elhunyt a kollégium fő pártfogója, Báthory  István  király,  és  1588  decemberében  az  országgyűlés  kitiltotta  a jezsuita rendet Erdélyből.21 A kolozsvári iskola maradék diákságát Báthory Zsigmond fejedelem együtt tartotta ugyan Kolozsmonostoron, komolyabb oktatómunka azonban nem folyhatott.

1595 májusában az Erdélybe visszaköltöző jezsuita rend újból megnyithatta kolozsvári tanintézetét, Alfonso Carillo atya átvette  a  Farkas utcai épületeket, és az év végére már nyolc jezsuita oktatta a növekvő számú diáksereget a gimnáziumi osztályokban. Újraéledt a papképző szeminárium is, fenntartása most már kizárólag Báthory Zsigmondra hárult. Egyik tankönyvük, Petrus Canisius híres katolikus katekizmusa Vásárhelyi Gergely jezsuita atya magyar fordításában Kolozsvárott látott nyomdafestéket 1599-ben.

A tizenöt éves háborúba a keresztények oldalán belépő, a hagyományos török politikát felmondó Erdély nagy uralmi válságot élt át a 16–17. század fordulóján. 1603-ban Székely Mózes fejedelem próbált úrrá lenni a helyzeten, júniusban megostromolta Kolozsvárt, a német őrség megadta magát, a Basta- uralom maradványaitól megszabadult városi lakosok pedig rátörtek a Habsburg-előőrsnek tartott jezsuitákra, elpusztították a kollégiumot, és a pátereket kiűzték a városból. Az 1581 és 1603 között megszakításokkal működött kolozsvári jezsuita iskolát a legfrissebb kutatások az ún. akadémiai gimnáziumok csoportjába sorolják, ahol alkalmanként filozófiai és teológiai kurzusokat is tartottak, az alapító király szándéka szerinti egyetemi szintet azonban nem érte el.


Sipos Gábor: Kolozsvári iskolák a 16. században. In: Nagy Róbert, Rüsz-Fogarasi Enikő (szerk.): Ablakok a múltra. Kolozsvár 2012. 126-132.