Szerző: Varga Endre
A 19. század második felében Kolozsvár fejlődése korántsem volt egyenletes. A Főkormányszék Szebenbe költöztetése, majd vissza, a tőke hiánya és a kedvezőtlen földrajzi viszonyok mind hozzájárultak a stagnáló állapotokhoz. A vasút megépítése sem hozta meg a várt gyors gazdasági fellendülést, hiszen a monarchia belső kereskedelmi piacába való bekapcsolódás eredményeképp a beáramló cseh és osztrák termékek kiszorították a helyi áruk egy részét. A kiegyezés utáni időszak kedvezőtlen gazdasági és társadalmi helyzetének kialakulásához hozzájárultak az időközben bekövetkezett természeti csapások is: az 1873-as kolera járvány, az 1876-os tűzvész, amikor 88 családi ház vált hamuvá, ezt követően pedig 1879-ben árvíz öntötte el a várost, mely 264 családi lakást tett tönkre és Kolozsvár egyik legsúlyosabb katasztrófájaként vonult be a történelembe. A mostani írás az 1876-os tűzvésszel foglalkozik mely az árvízhez hasonlóan nagy károkat okozott és komoly társadalmi feszültséggel járt.
„Április 22-én délután 4-5 óra között Kolozsvár legnagyobb tűzfészkében (Szappany-utcában) égés támadt, a tűz roppant gyorsasággal terjed a szűk vizetlen utcákban. A tűz déli szél által korbácsoztatva feltartozhatatlanul terjed! Tűzoltóink a kolozsváriak és monostoriak megfeszített erővel küzdenek. … A tűz Gazdafalusi, helybeli szabómester házában ütött ki, egy fából épített konyhából (vasaláshoz simító vasakat hevítettek). … Egyszerre 11 utca égett (Belmagyar-utca, Szécsényi tér, Hidelvei Király-utca, Postakert, Görbe Szappany-utca, Kurta Szappany-utca, Kőfalsori Szappany-utca). … 8 órakor a tűz minden ponton lokalizálva volt, de az oltás még sok munkát adott, nagy érdeme volt a katonaságnak, a tűzoltás vasárnap délutánig tartott. … Hivatalos adatok: 88 házas telek – felbecsült épületek száma 200-an felül, 156 család- 606 tag szemvett kárt, 2 középület (város majorja és a tűzoltó telep) – utcára hordott bútorok nagy része semmivé lett, a tolongásban sok lopás történt” (Magyar Polgár 1876 X. évfolyam 93 szám –április 25 kedd).
A kolozsvári hatóságok és a polgárság együttesen léptek fel a tűz kioltásában, a legnagyobb szerepvállalása a Kolozsvári Önkéntes Tűzoltó Egyletnek és a Monostori Önkéntes Tűzoltó Egyletnek volt. A Dohánygyár a tűzoltó felszerelését és embereit egyaránt a tűzoltás megsegítésére küldte. A városban ők rendelkeztek a legkorszerűbb tűzoltási eszközökkel. A gyors fellépés ellenére, a város jelentős károkat szenvedett, főként az iparosok körében, mivel lakóházuk egyben műhelyként és raktárként szolgált. Egyesek szerencséjére a leégett épületek és ipari termékek egy része biztosítva volt a Victoria Biztosító Társaság által. A társaság által biztosított épületeket és javakat körülbelül 25 ezer forintra becsülték és egy 20 ezer forint értékű előleget adtak a városnak, közvetlenül a katasztrófa után. Azonban a legtöbb kézművesnek és kisiparosnak nem volt bebiztosítva a műhelye, nyersanyaga és termékei, emiatt mindenük odaveszett.
A tűzvész elpusztította a tűzoltó telep egy részét is. Érdekesség, hogy csupán az épület egyik fele volt biztosítva, az 1874 decemberében átadott tűzoltótorony és raktára nem rendelkezett biztosítással. Ez az incidens nagy felháborodást váltott ki a közvélemény és az ellenzék részéről. A rendőrség is aktívan részt vett a tűzoltásban és a rend fenntartásában. Azonban annak ellenére, hogy jelen voltak a terepen, előfordultak lopási és csalási esetek is: „A város sújtotta szerencsétlenség alatt több ingóság, bútorok, ágyneműk… vesztek el. Felhivatik mindenki, hogy akinél ily gazdátlan dolgok lennének, a városi főkapitányi hivatalhoz azonnal hozza be.” (Rendőrségi rendelet 2445/1876). A napilapok konkrét esetekről is tudósítanak:
- Számos iparosnak odaégett összes készpénze, egy nő 400 forintjáért rohant be égő házába, meg is kapta a pénzt, ki is hozta szorongatta markába és a végén letette valahová, hogy megmentsen valami csekélységet, s ezalatt a pénz eltűnt.
- Az emberek kertekbe – földbe ásták legféltettebb kincseiket, valaki az éj leple alatt kifosztotta.
- Egy derék iparos új házba költözött aznap délelőtt, délután pedig háza leégett.
- Többen magukat tűzkárosultaknak kiadva házról-házra kéregetnek, mások pedig szerencsétlenek számára gyűjtenek.
- Egy személy a Vásárhelyi tűzvész után a megmaradt ingóságaival Kolozsvárra költözött, az itteni tűzben mindenét elvesztette.
A tűzvészt követő időszak megpróbáltatást jelentett a kolozsvári hatóságok számára, fel kellett mérni a károkat, és megfelelőképpen kiosztani a beérkezett segélyeket. A városi bizottság a következőket határozta: a Szappan utca területének szabályozása, a tűzoltó telep felépítése, tűzoltó felszerelések beszerzése, utcák szélesítése, építőanyag beszerzése és házi fecskendők kötelezettsége minden háznál. A városi közgyűlés rendeletei: 12 tagú ínségi bizottság felállítása, tűzvészes bódék eltávolítása, tűzoltóknak ruha és felszerelés kiosztása.
A kolozsvári polgárság is kellőképpen mobilizálta magát. A közvetlen égést követő időszakban az egyik legnagyobb gondot az élelmezéssel való ellátás jelentette, azonban a városi pékek, mészárosok, szakácsok és bőkezű adakozók sikeresen ellátták a károsultakat és a tűzoltásban résztvevőket. A tűzvészt követően pánikhangulat uralkodott a lakosság körében, rengeteg vaklárma riasztotta a lakókat, mindenki gyanús volt, aki szemétdombok vagy gödrök környékén sétált, olykor a szivarfüstöt is tűznek látták. Zsidók gyújtogatnak! kiáltások terjedtek el a városban, a hangulat csillapítása és a félreértelmezések elkerülése végett a sajtó több cikket is közzétett, mely a zsidók védelmére szolgált, arra hivatkozva, hogy ők is ugyanúgy részt vettek a tűzoltásában és segélyezésben, mint bármily kolozsvári polgár.
A katasztrófa rávilágított a város gyenge pontjaira, főként városszervezési és tervezési problémákat hozta előtérbe. Kolozsvár főterén gyakoriak voltak a faépületek deszka zsindellyel és kéménnyel. A telkeken összehalmozódott szemétdombok és gödrök voltak találhatóak. Szűkek és rendszertelenek voltak az utcák, az épületek közel voltak egymáshoz, és sok volt a tűzvészes fabódé. A központban csak kőépületek épülhettek volna cserépfedéssel, ahogyan a szász településeken, továbbá hiábavaló volt az utcaszabályozási rendelet is, ha hiányoztak a kilakoltatási törvények.
