Hírek

A Levéltári Közlemények folyóirat publikációs felhívása

Tisztelt Kollégák!

Kedves Munkatársak!

Az MNL Országos Levéltárának folyóirata, az 1923-ban alapított Levéltári Közlemények a legrégebbi levéltári szakkiadvány, amely kiemelkedően magas szakmai színvonalon szolgálja a magyar levéltárügyet. Annak érdekében, hogy széleskörűen ismert, nemzetközileg is jegyzett folyóirattá váljon, 2015-ben a szerkesztőség az eredeti profil kibővítése mellett döntött. Így évente egy-egy időszerűnek és fontosnak tartott kérdéskört – vagy kérdésköröket – bemutató tematikus számot jelentetünk meg. 2015-ös összeállításunk fő tematikáját az 1945-ös esztendő (1945 – Korszakhatár?), a tavalyiét pedig a kiegyezés, a forint bevezetése és az 1956-os forradalom képezte (1867 – 1946 –1956).

A szerkesztőség döntése nyomán az idén megjelenő kötet – a 88. évfolyam – is három fontos témakört jár körül, de súlypontját a reformáció és magyarországi hatásainak vizsgálata képezi. Mind a három témakörben tanulmányt és dokumentumközlést egyaránt elfogadunk.

  1. A reformáció és magyarországi öröksége.
  2. Munkavégzés és szabadidő-kultúra a 19–20. században.
  3. Levéltári kutatások – módszertan és gyakorlat.
  1. A reformáció 16. századi megjelenése nemcsak Európa, hanem Magyarország vallási térképét is átalakította, és megújította a hit világát. A későbbi évszázadokban is jelentős hatást gyakorolt a hazai társadalmi, gazdasági, kulturális életre, a magyar nyelv és az oktatás fejlődésére. Összeállításunkban arra törekszünk, hogy árnyaltan, sokoldalúan mutassuk be a reformáció tanainak magyarországi megjelenését, térnyerését és napjainkig tartó hatását.
  2. A szerkesztőség fontos célkitűzése, hogy a gazdaság- és társadalomtörténeti témákat az eddigieknél is hangsúlyosabban jelenítse meg a folyóirat hasábjain. E rovatunkban azt kívánjuk megvizsgálni, miként tükröződik az eddig kevéssé kutatott levéltári forrásokban – például a gazdasági szervek irataiban – a hétköznapi munkavégzés, a gyári vagy a hivatali munka, továbbá a személyes iratok (levelezések, naplók, visszaemlékezések) tükrében milyen lehetőségek adódtak a szabadidő eltöltésére, a hétvégi szórakozásra.
  3. Kutatói gyakorlattal is rendelkező levéltárosokat, történészeket arra kérünk, hogy osszák meg belföldi vagy külföldi levéltárakban szerzett kutatási tapasztalataikat az olvasókkal. Ismertessék röviden kutatási témájukat és annak fontosságát, majd vegyék számba és vizsgálják meg az elemzett forrástípusokat, forráscsoportokat, végül osszák meg gyakorlati tapasztalataikat is. Ha külföldi levéltárban végzett munkáról van szó, akkor ismertessék az illető ország levéltári rendszerét és az ottani kutatási lehetőségeket.

A fentiek mellett – külön rovatban – iratkezeléssel, irattannal, levéltártannal, állományvédelemmel, reprográfiával és egyéb témákkal foglalkozó írásokat is közlünk. Várjuk a könyvismertetéseket, – elsősorban az MNL által kiadott köteteket recenzeáljuk.

Aki publikálni szeretne a fenti témakörök valamelyikében, kérem, jelezze szándékát legkésőbb 2017. április 3-ig. Kérném, hogy a levélhez mindenki csatoljon egy rövid, maximum 2000–2500 leütésnyi szinopszist, és írja meg a tervezett tanulmánya vagy forrásközlése munkacímét.

Elérhetőségek: l.balogh.beni@mnl.gov.hu ; Tel.: 06-1-225-2800/2712.

A 40 ezer karakternél nem hosszabb kézirat végső leadási határideje 2017. szeptember 1.

Budapest, 2017. március 16.

L. Balogh Béni, felelős szerkesztő