Szerző: Fodor János
Marosvásárhely történetében többször is előfordult, hogy tragikus események miatt felkeltette a nemzetközi közvélemény figyelmét. Ha eltekintünk a rendszerváltás időszakában lezajló fekete március gyászos eseményeitől, melyet kvázi „élőben” közvetített a média, egy szinte száz évvel korábbi (teljesen más jellegű) eseményre világítanék rá, melyet a korszak lehetőségeihez mérten szintén „közvetített” a hazai és nemzetközi média.
A nosztalgiázók számára „boldog békeidők” néven ismertté vált időszak politikailag korántsem volt békés. Alaphelyzet a következő: 1901-ben Marosvásárhely közel húszezer fős város, körülbelül másfél ezernyi választójoggal rendelkező polgára mindkét választási kerületében ideiglenes országgyűlési választások elé nézett. Az okok a következőek voltak: a város első kerületében megválasztott kormánypárti országgyűlési képviselője, Lukács Béla kereskedelmi és közlekedésügyi miniszter öngyilkos lett.
A város második kerületében megválasztott képviselő− a szintén kormánypárti Bernády György volt− lemondott tisztségéről. Lemondásának közvetlen oka az volt, hogy egy elegáns politikai manőver következtében tisztséget cseréljen a város polgármesterével. Vagyis Geréb Béla korábbi polgármester országgyűlési képviselő lenne, Bernády –korábbi országgyűlési képviselő− pedig polgármester. A „köztes” időszakban pedig rendőrfőkapitányként várta a fejleményeket, a választások kedvező alakulását.
Amire senki nem számított: a választások országos botrányba fulladtak. A választásokat 1901. február 6-án tartották. A történethez hozzátartozott az is, hogy a botrányos második választói kerület az ellenzék hagyományosnak számító kerülete volt. Történetesen Bernádyt 1896-ban ebben a kerületben úgy választották, hogy korábban a függetlenségpárti ellenzék városi vezetője volt, csakhogy jelölésekor „hirtelen átigazolt” a kormánypárthoz. Az így hoppon maradó szervezetlen városi ellenzék az országos függetlenségpárti politika legreprezentatívabb alakját, Kossuth Ferencet (Kossuth Lajos fiát) jelölte a pártváltó Bernády ellenében. Viszonylag szoros versenyben, mindössze 29 szavazatkülönbséggel Bernády győzött.
Ezért 1901-es választásokra is szoros eredményt jósoltak, a folyamatos feszült politikai helyzet közepette. Míg korábban a két képviselőjelöltre történő szavazást a tanácsházán bonyolították le, ezúttal a választási helyiséget áthelyezték a központtól nem túl messzire eső, Iskola utcában található polgári iskola helyiségébe. A várható politikai feszültségek miatt a városi rendvédelemért felelős rendőrség sorait a vidékről behívott 24 csendőrt, amelyek munkáját egy járőröző zászlóalj gyalogság is segítette. A csendőrök irányításáért a rendőrség vezetője, vagyis Bernády felelt.
Az első kerületben a várakozásoknak megfelelően Geréb Béla került ki győztesként. A második kerületben pedig Bedőházi János szerzett több szavazatot, így az ellenzék sikeresen visszaszerezte a kerületet. A választási győzelem ünnepét azonban tragédia árnyékolta be: a második kerület képviselőjének megválasztásakor (ahol szorosabb versengés volt), dulakodás tört ki a függetlenségi párt szimpatizánsai és a csendőrség között.
A tüntetés 11 órától kezdődött, az Iskola és Kossuth utca sarkánál szavazati joggal nem rendelkező, felbuzdított lakosok a kormánypárt választóit inzultálták. Többek között a kormánypárt jelöltjeire kiabáltak és velük együtt a csendőröket dobálták el nem takarított jégtömbökkel és kövekkel. A csendőrség kiszorította a rendetlenkedőket az Iskola utcából. A Petrás ház előtt ismét dulakodás tört ki. Többen azt kiabálták, hogy „ne féljetek, nincs megtöltve a puskájuk!”, valamint, hogy „nem szabad nekik lőni!” Erre felbátorodva, többen a csendőröknek estek. A dulakodás eredményeképpen a csendőrség a tömegbe lőtt, melynek következtében négy személy meghalt,[1] tíz megsebesült.
Másnap a tragédia híre futótűzként terjedt a városi és országos sajtóban, ahol „véres választások” címszóval írták le a marosvásárhelyi eseményeket. Napokon belül az országos lapok címlapon hozták az esemény valós, vagy némileg torzított részleteit, de az európai sajtó is foglalkozott a történtekkel.[2] Ugyancsak másnap, február 7-én, a Marosvásárhelyen történtek parázs vitát eredményeztek az országgyűlésben. Az ellenzék az eseményeket kitűnő eszköznek látta a „jog, törvény, igazság” jelszavakkal kormányra lépő Széll Kálmán miniszterelnök és kabinetje elleni politikai hadjáratra. A gyűlés teljes mértékben kudarcba fulladt, be kellet rekeszteni. Másnapi gyűlésen sem javult a helyzet, az ellenzék a kormányt vádolta, hogy elcsalta a választásokat és még eltussolná az ügyet.
Széll Kálmán miniszterelnök mindent megtett annak érdekében, hogy a frissen kinevezett kormányát megvédhesse. Az ellenzéknek is megfelelő vegyes bizottságot állított össze a marosvásárhelyi események részletes kivizsgálásához. Az országgyűlésben zajló viták mellett és a vegyes bizottság vizsgálati eredményeinek elkészülte előtt Marosvásárhelyen a helyi, valamint az országos sajtóban is számos véleményrovat és elemzés készült. Legtöbb esetben a minden valóságot mellőző, politikai megrendelésre születő rosszindulatú véleményanyag született. Üdítő kivételt jelentett a budapesti Csendőr újság szakvéleményezése, mely szerint a választási körzetbe kihelyezett csendőrség−a korszak szabályai szerint− indokoltan használta fegyverét, betartva a csendőrségi szervezeti utasítást, amelyben többek között azt is írja, hogy „a fegyvert férfiasan, energikusan kell alkalmazni, a levegőbe vagy célzás nélkül lőni tilos.”
A vegyesbizottság vizsgálatainak eredményeit Széll Kálmán miniszterelnök március 16-án ismertette az országgyűlésben. A bizottság két hetes megfeszített tempójú munkássága alatt 132 tanút hallgattak ki eskü alatt. A vizsgálat megállapította, hogy az egyébként szavazati joggal nem rendelkező, felfokozott hangulatba levő tömeg valóban akadályozta a csendőrség tevékenységét, akik nem vezényszóra, hanem önvédelemből sütötték el fegyvereiket, több figyelmeztetés után. Továbbá azt is tényszerűen megállapította a bizottság, hogy menekülő emberekre lövés nem történt. Viszont- szintén a bizottság megállapítása alapján- „tervszerű és rendszeres óvintézkedésekkel valószínűleg el lett volna kerülve a gyászos eset.”
Széll Kálmán megállapította, hogy jórészt Bernády rendőrfőkapitányi mulasztásai miatt következhettek be a szomorú események.[3] A miniszterelnök azt is kiemelte, hogy Bernádyt szerinte nem terheli felelősség az események előidézése miatt, hanem az óvintézkedések elhanyagolása miatt vonható eljárás alá. Emiatt elrendelte az állásából való felfüggesztését és fegyelmi eljárás megkezdését Bernády ellen. Az országgyűlésben a vizsgálati jelentés közzététele után megszűnt vitatéma lenni a marosvásárhelyi véres választások. A miniszterelnök ehhez Bernádyt „áldozta fel”, így sikeresen elkerülte a politikai válságot.
Bernádyra vonatkozólag egy igencsak hosszú, megalázó peres időszak következett, mely karrierje szempontjából egy mélypontot jelentett. Az elhunytak árván maradt családjairól a város gondoskodott, ahogyan az áldozatok temetését is megszervezte. Végeredményben Bernády ügyének tárgyalására 1901. május 5-én került sor. A többórás kihallgatások után Bernádyra vonatkozóan felmentő ítélet született. Az ítélet ellen az ügyészség fellebbezett, így az ügy a királyi táblához került. Ott június 16-án zajlott a tárgyalás, ahol Bernády Györgyöt másodjára is felmentették a vádak alól és elrendelték az ügyével kapcsolatos vizsgálat beszüntetését.[4] Állásába való visszahelyezéséről a főispán folytatott tárgyalásokat a kormánnyal. Ennek első eredményei ugyanazon év szeptemberében mutatkoztak meg, amikor visszaállították Bernádyt a rendőrség élére. Bernády immár óvatosabb volt: az október elején zajló képviselőválasztások után foglalta el hivatalát, ezzel is megelőzve a személyéhez köthető újabb incidens kialakulását.[5]
A „véres választás” története a város egyik fekete foltja maradt. Évtizedeken keresztül emlékezett a sajtó az esemény évfordulójára. Ez nagyrészt Kovács Elek újságíró, lapszerkesztőnek volt köszönhető, ugyanis a két világháború között egyik leghosszabb életű lap, a marosvásárhelyi Ellenzék felelős szerkesztőjeként igyekezett a város emlékezetében megtartani a történteket. Sőt nyugdíjba vonulását követően, az 1950-es évekbeli levelezéseiben is rendszeresen megemlékezett az eseményről. Bár ötven év távlatából már kevésbé pontosan, olykor zavarosan emlékezett az eset egyes elemeire, de minden alkalommal kiemelte Bernády felelősségét: „A második kerület képviselője, Bernády, nem bírt azt a sok keservet, amelyben a Házban része volt az elvtagadásért, lemondott. Idehaza rendőrfőkapitány lett, talán, sőt határozottan az ő személye és túl erélyes rendelkezései robbantották ki a véres választásokat.”- írta 1951-ben.[6]
Bernády rövid rendőrkapitányi pályafutása alig egy évet tartott, amelyből szinte nyolc hónapig volt állásából felfüggesztve az ellene indult bírósági eljárás miatt. Ez idő alatt nem tudott maradandót alkotni, viszont nem is tekintette a főkapitányságot pályafutása csúcspontjának. Politikai ambícióit ismerve nem elégedett volna meg az amúgy kényelmes, közepesen javadalmazó, nyugdíjazásáig tartó főkapitányi tisztséggel. Számára a főkapitányi tisztség ugródeszkaként szolgált a polgármesteri szék megszerzéséhez. Polgármesterré való megválasztását késleltették, de nem akadályozták meg az ideiglenes képviselőválasztásokkor bekövetkező szerencsétlen események. Ugyanakkor nekilátott a városi rendőrség működésének a megreformálásához, melyet a későbbi években, polgármesterként valósított meg.
Jegyzetek
[1] A szerencsétlen eset következtében elhunyt: Lengyel Pipás István földműves, Nagy Dániel molnár, Izsák Ábrahám szobafestő és egy héderfái munkanélküli asztalos: Simon János. Székely Lapok, 1901. feb. 10.
[2] Paix (Párizs), Daily Telegraph (London), stb.
[3] Képviselőházai Napló, XXXIV. Kötet, 305-311.o.
[4] Székely Lapok, 1901. jún.16.
[5] Székelység, 1901. okt. 15.
[6] MTA Kézirattára. Ms 10.214. Kovács Elek levelei Csiszár Lajoshoz. 74. f.
Címlapkép: Piaci nap Marosvásárhelyen, 1908. Forrás: Fortepan / Magyar Földrajzi Múzeum / Erdélyi Mór cége
