Várad, mint középkori egyházi központ

Bélfenyéri Tamás

Várad, mint ahogy a helynév (a vár főnév + d kicsinyítő képző) is mutatja, egy, a 11. század második felében már biztosan létező kisméretű földvárból nőtte ki magát önálló településsé. A 14. századi krónikakompozícióból (amelynek egy változata az úgynevezett Képes Krónika), valamint az ebből forrást merítő Thuróczy Krónikából tudjuk, hogy I. László király (1077–1095) „Bihar vármegyében a Sebes-Körös folyó mellett vadászat közben talált egy helyet [Váradot], ahol angyali intelemre elhatározta, hogy monostort épít Szűz Mária tiszteletére.”

Az 1374-ben keletkezett váradi káptalan statútumai szerint az egyházat/templomot László a 24 kanonokból álló káptalan részére alapította és később Váradra helyezte át a püspökség székhelyét (1083–1095 között). A püspökség székhelye ugyanis kezdetben nem Váradon, hanem Bihar várában volt, mely a mai megyeszékhelytől 12 kilométerre található. A váradi hagyomány a püspökség és a város alapításának időpontjául az 1092-es évet fogadta el, ehhez (illetve László király 1192-es évi szentté avatásához) igazították 1892-ben a váradi ünnepi rendezvényeket, 1942-ben a Szent László ünnepséget, majd 1992-től kezdődően a Festum Varadinum rendezvénysorozatot. A román történetírás szerint Várad nem megalapítás által jött létre, hanem hosszú fejlődés eredményeképpen. A város első említését csak 1113-ra teszik. Ez a zobori bencés apátság 1113-ban készült oklevélében lelhető fel, ahol az első birtokösszeírás hitelességét bizonyító személyek közt felsorolják Sixtus váradi püspököt (1103–1113), „Sixtus Varadiensis” néven.

46519

I. László ábrázolása a Thuróczi krónikában

Ismertek azonban Várad egyéb említései is I. László uralkodásának idejéből, „populum Varadyensem de Byhor” és „locum Varad nominavit” vagy „in suo monasterio Uaradin” formákban. Györffy György és Jakó Zsigmond szerint a káptalan intézménye Váradon hamarabb keletkezett, mint a püspökségé, hiszen később is a város területének 2/3-át a káptalan birtokolta, a püspöknek 1/3-ot juttatva, holott mindenütt ez fordítva volt. Figyelembe kell azonban azt is venni, hogy az alapítás emlékét a váradi káptalan által összeállított statútumok őrizték meg, a kanonokoknak tehát érdekükben állt testületük előjogainak és ősiségének kiemelése.

Váradon a 11. század végén először egy preurbánus mag keletkezett, amely majd a 12. század elejétől protovárosnak (a várossá fejlődés útján elindult településnek) tekinthető. Az utóbbi évek kutatásai Nagyvárad fejlődését a nyugati városfejlődési típushoz sorolják. Váradon kimutatható a „topográfia dualizmus” jelensége, azaz egy vár mellett kézműves, kereskedő települések és ehhez kötve piac jött létre. A város a vár (egyben püspöki székhely) mellett alakult ki a Sebes-Körös ágainak két oldalán, ahol több település állt egymás közelében. Ezek valamely templom vagy kolostor köré tömörültek. Várad, mint egyházi (káptalani és püspöki) város jött létre, nem volt soha falu. Már a legrégebbi források is civitasként említik, amely ebben az esetben nem szabad királyi várost (libera regiae civitas), hanem várt, városias települést, püspökvárost jelent. A városmag (vár) és a városrészek egybeolvadása egységes várossá a 13. század végén kezdődött el és a 14. század közepéig tartott (1348-ban már Nagyváradként említik a várost).

Szent Laszlo herma - Nagyvarad

Szent László herma – Nagyvárad

A váradi káptalan statútumai, középkori oklevelek, valamint az 1552-ből fennmaradt adókönyv alapján rekonstruálni tudjuk Szent László városának részeit. A városrészeket a latinban vicus megnevezéssel jelölték, ám ez időnként utcát is jelenthetett. A Körös bal partján feküdt Várad városa, Velence, Péntekhely, Szombathely, Sziget, Szentlőrinc, Bolognia, Padua, Egerszeg, Új-Bécs, Hídközszőlős, Malomszeg, Zsupos.

Várad városa (civitas Varadiensis) alatt a mai vártól nyugatra elterülő részt értették, mely a káptalan tulajdonát képezte. Velence (vicus Venetia) városrész (így hívják a mai napig ezt a városnegyedet) a vártól keletre terült el. Jelentős vámhely volt, itt szedték az Erdélyből érkező áruk után a vámot (a jövedelem 1/3-a a káptalané, 2/3-a a püspökségé). Ezen a helyen 1552-ben a püspök 24, a klarissza nővérek pedig 9 jobbágytelekkel rendelkezett. Péntekhely (Pentekhel vicus), melyet később Hétközhelynek is hívtak (1374), a vártól nyugatra a későbbi Nagypiac (mai December 1.) tér helyén állt a tulajdonképpeni belváros. Neve a péntekenként ott tartott vásárokra utal.

Az először 1326-ban említett Szombathely (vicus Zombathely) valószínűleg megegyezett a korábbi Újfaluval (Villa Nova – 1285). Péntekhelytől nyugatra feküdt. Neve arra utal, hogy ott szombaton vásáros napot tartottak. Sziget a vártól délnyugati irányban, a Körös két mellékága közötti területet jelentette. Szentlőrinc (Villa Sancti Laurentii) a vártól délkeletre feküdt, Szent Lőrinc napi (augusztus 10.-i) vásárairól volt híres. A püspök és káptalan közös tulajdona volt, megegyezik a későbbi Vadkerttel (Ortus cervorum). 1552-ben a püspök 40 jobbágytelke gazdagította.

Szende Katalin - Várad városrészei és egyházi épületei

Szende Katalin – Várad városrészei és egyházi épületei

Bolognia a vártól délnyugatra feküdt, püspöki tulajdont képezett 1291–1294 között. A Statútumokban Bolonia vicus néven szerepel, Padua (Badua) vicusszal együtt említve. Egyes kutatók Bologniát és Paduát Velencével együtt itáliai betelepülőkre utaló helyneveknek tartják, míg mások úgy vélik, hogy a váradiak egyetemjárásának emlékét őrzik. A Velence helynév a város „nagy” Velencére emlékeztető vízrajzi helyzetére is utalhat. Egerszeg (vicus Egerzegh) Velence városrész egy darabját képezhette. Valószínűleg a középkor végén jöhetett létre Új-Bécs városrész, mely a vár és a Sebes-Körös között feküdt. A szintén a Statútumok által megemlített Malomszeg (Molonzegh) és Zsupos (?) (Supes vicus) helyzete ismeretlen. A középkori oklevelek megőrizték bizonyos utcák neveit is: Új utca (1552-ben a püspök 28 jobbágytelekkel bírt itt), Kakucs utca, Szent Jakab utca, Szent Ferenc utca és Szentlélek utca.

A Körös jobb partján állt Olaszi és Szent Péter városrész. Olaszi (vicus Olazy, 1215-ben Villa Latinorum Varadiensium-ként említve) az olasz kifejezésből eredeztethető, alatta az újlatin nyelvet beszélő vallonokat, franciákat értették leginkább. Ezt olyan középkori helynevekből következtethetjük ki, mint Burgundia és Szent Egyed utcák, valamint a Páris patak. Olaszi a váradi püspök birtokát képezte (1552-ben már 74 jobbágyparcellával), a Biharba vezető út mellett, a Körös révjének túlsó partján alakult ki. Váradolaszi egy ma is létező városnegyed. Szentpéter városrész (Sancti Petri contrata) Olaszitól keletre, a Sebes-Körös és a váradi dombok közti területen alakult ki. Első említése 1374-ből származik, a káptalan rendelkezett itt 1552-ben 8 jobbágytelekkel. Ahogy Jakó Zsigmond és Lakatos Bálint is disszertációjában kiemelte, Várad településrészei közül legalább három: a civitas, valamint Vadkert és Olaszi saját önkormányzattal, bíróval, tanáccsal és pecséttel rendelkezett. Feltételezhető esetleg bizonyos fokú autonómia Velence esetében is, de ezt igazoló oklevél nem maradt fenn.

A város közelében más települések alakultak ki, melyek idővel beolvadtak a városba: Biharpüspöki, Szentjános, Őssi, Szőllős. Biharpüspöki 1273-ban a püspök és káptalan közös tulajdonát képezte, Váradtól északnyugatra feküdt. Mint neve is mutatja a püspök nyári székhelye volt, ma már Nagyvárad egy városnegyedét képezi. Szentjános (a mai Biharszentjános falu, Bors község része) Váradtól nyugatra, távolabb volt. Több szerzetesrend központjaként működött a történelem során: 1215 előtt bencések, 1249-től ciszterciek, a 13. század végétől ismét bencések, 1549–1556 között a margitszigeti domonkos apácák.

Nagyvárad

Várad a korai újkorban

Őssi (a mai Váradőssi városnegyed) Váradtól délnyugatra terült el. 1261-ben posesio Ewsy Ráfáel fia Gábriel és Tamás fia Ráfáel birtokában volt. Szőllős (a mai Váradszőllős) a vártól délre feküdt. 1213-ban első telepeseit királyi szőlők művelésére hozták ide. 1273-ben a püspökség és káptalan közös birtoka volt. 1276-ban IV. (Kun) László király a területet a váradi főpásztornak adta. A 14. századtól Szőllőst Kusztosfalvaként ismerték, mivel az őrkanonok (custos) tulajdonát képezte.

Nagyvárad mai városrészei

Nagyvárad mai városrészei

A váradi egyházmegye a középkor folyamán hat főesperességből állt: bihari, békési, kalotai, homorogi, köleséri és szeghalmi. A középkor végén mintegy 300 plébániája volt, legalább 400 áldozópap szolgált a területén. A váradi püspökség az ország egyik leggazdagabb egyházmegyéje lett (Vincenzo Guidoto velencei követ 1525-ben évi 26000 aranyforint bevételével a váradi püspökséget az esztergomi érsekség után a második helyre teszi). Mátyás király korától a váradi püspökök a 18. század végéig Bihar megye főispáni tisztét is viselték.

A Sebes-Körös bal partján álló váradi püspöki székhely központi elemét a vársáncon belül felépült, az úgynevezett püspökvárban található első székesegyház képezte. Ennek építése még román stílusban I. László uralkodásának idején kezdődött meg, de halála idején (1095) még nem fejeződött be. A káptalan statútumai (saját belső szabályzatai) szerint a Szűz Máriának szentelt székesegyház 60 m hosszú és 25 m széles, háromhajós, bazilikális elrendezésű négytornyú lehetett. Bunyitay Vince egyháztörténész úgy tartotta, 1083-ban a templom részben már állt, mert ekkor szenteltek fel benne oltárokat Szent István és Imre tiszteletére. A 1241-es tatárdúláskor a székesegyházat felgyújtották, majd a vár újjáépítésekor a székesegyházat is újrafedték.

A gótikus székesegyház dél-nyugati tornya (Mihálka Nándor, a Nagyváradi Vár- és Várostörténeti Múzeum régészének felvétele)

A gótikus székesegyház dél-nyugati tornya (Mihálka Nándor, a Nagyváradi Vár- és Várostörténeti Múzeum régészének felvétele)

Bátori András püspök (1329–1345) és utóda, Futaki Demeter (1345–1372) nevéhez köthető a székesegyház gótikus stílusban történő átépítése kápolnakoszorús szentéllyel, püspöki és kanonoki sekrestyével, nyugati és keleti toronypárral. Futaki megrendelésére a székesegyház elé 1370-re Kolozsvári Márton és György testvérpár elkészítette Szent István király, Szent Imre herceg és Szent László király egészalakos bronzszobrait is. Cudar János püspök (1383-1395) megrendelésére 1390-ben a Kolozsvári testvérek a székesegyház előtti téren, a három szobortól délre felépítették Szent László hatalmas, aranyozott bronz lovas szobrát.

A Nagyboldogasszony katedrális a 15 század elejére készült el teljesen. Ekkor érte el maximális méretét: a teljes hossza kb. 85 méter, szélessége 40 méter a keleti tornyoknál. 1443-ban a székesegyház egyik tornya ledőlt, a károkat Vitéz János (1445–1465) állította helyre. Az 1474-es török betörés során a székesegyház tetőzetét lebontották, hogy az ellenség égő nyilaitól megóvják. Filipec János váradi püspök (1476–1490) készíttetett a székesegyháznak új tetőzetet, a tornyokat mázas színes cserepekkel fedte be. 1478-ban nagyméretű harangot öntetett neki. A vársáncon belül a déli oldalon feküdt a püspöki palota. Scolari András (1409–1426) úgy kivitelezte palotáját, hogy egyszerre két uralkodót is vendégül láthatott, váradi püspökként innen keltezte okleveleit is. Thurzó Zsigmond püspök (1506–1512) reneszánsz stílusban átépítette.

A székeskáptalan a püspök mellett tanácsadói szereppel bíró világi papok testülete volt. Alapításától kezdve 24 tagja volt. A káptalan feje a prépost volt. Utána jött annak helyettese az olvasókanonok (feladatai: a káptalani iskola vezetésé és az oklevélkiadás), éneklőkanonok (a székesegyház liturgikus rendjének felügyelője), őrkanonok (a székesegyház anyagi javainak gondviselője). A dékán bizalmi feladatot töltött be, a testület birtokait igazgatta, a törvény előtt képviselte a káptalant. A tisztviselők után jött a hét főesperes, aztán az egyszerű kanonokok és helyetteseik (a javadalmasok). Az 1241-es tatárjárás elpusztította a káptalant is, de újjászerveződött és 1250-ben már hiteleshelyi munkát is végzett. A hiteleshelyek (loca credibilia, loca authentica) 1874 előtt a közjegyzői hivatalt helyettesítő, hatósági utasításokat végrehajtásánál közreműködő, ill. jogi cselekményeket tanúsító egyházi szervek (általában székes- és társaskáptalanok, szerzetesi konventek), amelyek közhitelű pecséttel bírtak, tanúságukat, okleveleiket az állami hatóságok is elismerték.

Kozépkori nagyvaradi szekesegyhaz 3D rekonstrukcioja (Bíró Attila Róbert munkája)

Középkori nagyváradi székesegyház 3D rekonstrukciója (Bíró Attila Róbert munkája)

A püspöki palota mellett egyes kanonokok házai, így az éneklőkanonok helyettese (succentor) és az őrkanonok helyettese (succustos) használatára rendelt épület is a várban volt, de a kanonokok többsége a civitasban, a Szent Jakab plébániához vezető utcában (in vico Sancti Jacobi) épült házakban lakott. A káptalan legfontosabb jövedelmét a vásárvám jelentette, tiszteletben tartásáért többször is pereskedett. Fontos jövedelemforrás volt a három Körösön működő malmok bérbeadása is. A káptalan iskolát is működtetett, épülete valahol a Körös átkelőhelye és a Vásártér között állt.

A vár falain belül kapott helyet két társaskáptalan. Az első az 1320-ban Csanád váradi prépost által alapított Szűz Mária székesegyház kisebbik káptalana egy préposttal és hat kanonokkal. A második a váradi püspök által 1472-ben Keresztelő Szent János tiszteletére alapított társaskáptalan egy préposttal és nyolc kanonokkal. Az 1375. évi statútumok említettek a vár nyugati részén egy lakótornyot, amelyben kápolna is volt, melyet Szent Lászlónak tulajdonítottak és sokáig fennmaradt, mert az 1598. évi ostrom után felvett leltárban megállapítják: „Szent László magas tornya a vár belsejében leomlott.”

Tudomásunk van arról, hogy a középkori Váradon 3 ispotály (idegenek, zarándokok, betegek, szegények és rászorulók gondozására a vendég iránti szeretet címén fönntartott intézmény) működött: a Szentlélekről nevezett (a Piactér mellett), a Szentkeresztről nevezett (Györffy György feltevése szerint a civitasból nyugat felé, Szombathely városrész irányába kivezető út mentén) és a Szent Erzsébetről nevezett. A fertőző betegek elhelyezéséről a lakott területen kívül, a Körös valamelyik ágánál épült, 1342-ben már fennállt leprásház (domus leprosorum) gondoskodott.

Várad nagyszámú templommal is bírt. A várban állt a Szűz Máriáról elnevezett székesegyház, a kisebbik Szűz Máriáról elnevezett egyház, Szent László kápolna és Keresztelő Szent János egyháza. A vár közelében, tőle nyugatra feküdt a Szentlélek egyháza, és szintén nyugatra a Szent Jakab templom (Pádua városrészben). A mai Kolozsvári utca felé állt a második Szentlélek egyháza. Várad és Szombathely határán feküdt a Szent Kereszt egyház. A káptalan városrészben, a korabeli város délnyugati részén a Szent Márton egyház, a boni egyház Bolognia külvárosban, Szent Mihály egyháza ismeretlen helyen, Mindenszentek egyháza Várad-Velencében és Várad-Vadkertben is emelkedett egyház (utóbbit kaphatták meg a váradi domonkosok letelepedésükkor). Várad-Olaszi plébániatemploma Szent Egyed tiszteletére volt szentelve, Szent Péter egyháza a Kálvária hegy lábainál volt.

A kisebbik Szűz Máriáról elnevezett egyház (Mihálka Nándor, a Nagyváradi Vár- és Várostörténeti Múzeum régészének felvétele)

A kisebbik Szűz Máriáról elnevezett egyház (Mihálka Nándor, a Nagyváradi Vár- és Várostörténeti Múzeum régészének felvétele)

Várad kolostorokban is bővelkedett (6). A Körös jobb partján levő hegyeken alapította II. István 1130-ban szent István protomártír tiszteletére a váradhegyfoki (váradelőhegyi) premontrei prépostságot, mely a váradi székeskáptalan mellett 1251-től igazolhatóan hiteleshelyi tevékenységet végzett. Itt temették el II. Istvánt. 1453 körül István prépost alatt csaknem elnéptelenedett, ettől kezdve csupán commendatorok (haszonbérlők) igazgatták, majd 1495-1497 között Kálmáncsehi Domonkos püspök (1495-1501) Szent László király tiszteletére társaskáptalanná alakította át. 1250–1280 között épült a váradi konventuális (minorita) ferences kolostor Szent Ferenc tiszteletére Várad-Velencében. Itt tartotta a rendtartomány első ismert káptalanát (itt közügyeket tárgyaló gyűlés értelemben). 1280–1294 között épült a Váradtól északra eső Várad-Kápolnán Szűz Mária tiszteletére pálos kolostor, léte oklevelesen csak 1321-tól igazolható. 1318-ban a konventuális ferencesek kolostorával szemben beginaház épült. A beginák olyan özvegyek, hajadonok voltak, akik szegényeken és betegeken segítettek, szegénységben éltek, de fogadalmat nem tettek le. Váradi-Olasziban alapította 1339 előtt Szent Miklós tiszteletére a váradi püspök az ágostonrendi remete kolostort.

A várad-velencei konventuális ferences kolostor elméleti rekonstrukciója (Emődi Tamás munkája)

A várad-velencei konventuális ferences kolostor elméleti rekonstrukciója (Emődi Tamás munkája)

1338–1340 között létrejött Bátori András püspök jóvoltából Várad-Velencében a klarisszák (a ferences rend női ága) Szent Anna nevét viselő kolostora, amely alapításakor plébániai jogokat is kapott. A váradi klarisszák falvakat, jobbágytelkeket, házakat és házhelyeket, mészárszéket, malmokat, kallómalmokat, réteket és szőlőket, fürdőt birtokoltak a 14. és 16. század között. 1490-ben jött létre a váradi obszervánsok kolostora a Szentlélek tiszteletére. A reformációig az obszervánsok kolostora volt a legnépesebb, 36 szerzetessel. Rendi főiskolát működtettek, 7 rendtartományi gyűlést is tartottak itt. Várad-Velencén, talán Vadkertben alapított Farkas Bálint a domonkosoknak kolostort 1490 és 1493 között, nekik adva a Mindenszentek tiszteletére szentelt egyházat. Iskolájuk és könyvtáruk híres lehetett, mert az 1557. évi erdélyi országgyűlés a három protestáns kollégium egyikét itt állította fel.

Megállapíthatjuk, hogy a középkori Magyar Királyságban Várad, mint egyházi központ kimagaslott: püspöki és káptalani székhely (egy székes- és három társaskáptalan), két hiteleshely (a székeskáptalan és a váradelőhegyi premontrei prépostság; Székesfehérvár mellett egyedüli város, ahol egy időben két hiteleshely működött), egyházi intézmények (9 plébánia – országos első, akárcsak Esztergom, kb. 17 templom, 1490-ben 52 oltár és belső kápolna – országos első), koldulórendek (négy, Jacques Le Goff alapján a városiasság fokmérője; csak Buda, Esztergom, Győr, Kolozsvár, Pécs és Szeged rendelkezett három vagy négy koldulórendi kolostorral a középkor végére) és egyéb szerzetesházak, káptalani iskola (Vitéz János püspök idején – 1445-1465 humanista központ), ispotályok (három vagy ennél több ispotályról csak Budán és Zágrábban van ismeretünk), zarándokhely (Szent László király sírja, „magyar Compostella”, Várad Székesfehérvár után Magyarország második legfontosabb zarándokhelyévé vált), istenítéletek (a tüzesvaspróba, a forróvíz-próba stb. alkalmazása által igazságot szolgáltató fórum) helyszíne (forrása a Váradi Regestrum), királyok és királynék végső nyughelye (II. András, Károly Róbert felesége – Beatrix, Nagy Lajos lánya – Mária, majd később Luxemburgi Zsigmond király).

A város egyfajta önkormányzattal rendelkezett, amely saját szokásjog alapján intézte polgárai ügyeit, és polgárai a nyugati egyetemeket látogatták. A szabad királyi városi rangot Várad nem kapta meg a középkor folyamán, sajátságos várostípust képezett, a kiváltságolt püspöki város típusát. Várad, mint püspökváros alapításától 1556-ig egyházi közigazgatás alatt állt (a város polgárai az egyházi földesurak jobbágyainak számítottak). Ekkor a püspök, papok és szerzetesek kitiltása révén megszűnt püspöki székhely lenni. A káptalan 1566-ban befejezte tevékenységét, hiteleshelyi tevékenysége világi vonalon folytatódott. Várad korábbi önálló városrészei 1557-ben egyesültek és közös bírót választottak, így a település struktúrája átalakult.


Könyvészet

  1. Almási Tibor – Bóna István – Marosi Ernő: Nagyvárad. In: Korai magyar történeti lexikon (9–14. század). Főszerk. Kristó Gyula. Budapest, 1994.
  2. Balogh Jolán: Varadinum – Várad vára. I–II. Bp., 1982.
  3. Bálint Sándor: Ünnepi kalendárium. I. Bp., 1977.
  4. Bunyitay Vince: A váradi püspökség története alapításától a jelenkorig. I–III. Nagyvárad 1883–1884.
  5. Bunyitay Vince: A váradi káptalan legrégebbi statútumai. Nagyvárad, 1886.
  6. De Cevins, Marie-Madeleine: Az Egyház a késő-középkori magyar városokban. Bp., 2003.
  7. Fleisz János: Nagyvárad várostörténete. Kismonográfia. Nagyvárad, 2011.
  8. Romhányi Beatrix (Főszerk.), F. Romhányi Beatrix – Laszlovszky József – Szakács Béla Zsolt (Szerk.): Kolostorok és társaskáptalanok a középkori Magyarországon (2., javított kiadás). Budapest, 2008. CD-ROM.
  9. Györffy György: Az Árpádkori Magyarország történeti földrajza. I. Bp., 1987.
  10. Jakó Zsigmond: Bihar megye a török pusztítás előtt. Budapest, 1940.
  11. Képes Krónika. Bp., 1993. (Geréb László fordítása). http://mek.oszk.hu/10600/10642/10642.htm
  12. Koszta László: A bihari püspökség alapítása. In: Nagyvárad és Bihar a korai középkorban. Tanulmányok Biharország történetéről. Szerk. Zsoldos Attila. Nagyvárad, 2014.
  13. Kubinyi András: Városfejlődés és vásárhálózat a középkori Alföldön és az Alföld szélén. Szeged, 2000.
  14. Lakatos Bálint Péter: Hivatali írásbeliség és ügyintézés a késő középkori magyarországi mezővárosokban, okleveleik tükrében. Bp., 2013.
  15. Majorossy Judit – Szende Katalin: Hospitals in Medieval and Early Modern Hungary.In: Europäisches Spitalwesen. Institutionelle Fürsorge in Mittelalter und Früher Neuzeit. MIÖG Ergänzungsband 51. Hg. Martin Scheutz, Andrea Sommerlechner, Herwig Weigl und Alfred Stefan Weiß. Wien–München 2008.
  16. Rusu, Adrian Andrei: Cetatea Oradea. Monografie arheologică. Oradea, 2002.
  17. Rusu, Adrian Andrei: Várad vára a 16. századig. In: Várak nyomában. Tanulmányok a 60 éves Feld István tiszteletére. Szerk. Terei György, Kovács Gyöngyi. Bp., 2011.
  18. Szalárdi János: Siralmas magyar krónikája. Kiadja Szakály Ferenc. Bp., 1980.
  19. Szende Katalin: „Civitas opulentissima Varadiensis”. Püspöki székhely és városfejlődés a középkori Váradon. In: Nagyvárad és Bihar a korai középkorban. Tanulmányok Biharország történetéről. Szerk. Zsoldos Attila. Nagyvárad, 2014.
  20. Varga Árpád: A váradi káptalan hiteleshelyi működése. In: Művelődéstörténeti tanulmányok. Szerk. Csetri Elek – Jakó Zsigmond – Sipos Gábor – Tonk Sándor. Bukarest, 1980.
  21. Weisz Boglárka: Vásárok és lerakatok a középkori Magyar Királyságban. Bp., 2012.