2021. október 8-án jelentős eseményre került sor a Babeș–Bolyai Tudományegyetem főépületének Aula Magna dísztermében, amelynek keretén belül a Babeș–Bolyai Tudományegyetem a Doctor Honoris Causa címet adományozta, és tiszteletbeli doktorának fogadta prof. dr. Romsics Ignác akadémikust, nyugalmazott egyetemi tanárt, napjaink egyik legnagyobb magyar történészét.
Romsics Ignác a Szegedi Tanárképző Főiskola magyar-történelem, majd az Eötvös Loránd Tudományegyetem történelem szakán tanult. Tudományos pályája kezdetén, 1974 és 1977 között, a kecskeméti Bács-Kiskun Megyei Levéltárban dolgozott levéltárosként. 1977–1985-ben a Magyar Tudományos Akadémia Történettudományi Intézetének volt munkatársa. Ez idő alatt szerezte meg egyetemi doktori (1978) és kandidátusi (1985) fokozatát. 1986 és 1991 között Romsics Ignác volt a Magyarságkutató Intézet igazgatóhelyettese.
1991–1997 között az Eötvös Loránd Tudományegyetem docense, majd 2008-ig professzora volt. Eközben négy és fél éven át az Amerikai Egyesült Államokban volt vendégoktató az Indiana Egyetemen. 1994-ben megszerezte a nagydoktori fokozatot, majd két év múlva habilitált. A Magyar Tudományos Akadémia 2001-ben levelező, 2010-ben pedig rendes tagjának választotta. 2008-tól az egri Eszterházy Károly Főiskola tanára, 2010-től az intézmény Történettudományi Doktori Iskola vezetője. A már említett egyetemek mellett meghívott előadóként tartott órákat olyan felsőoktatási intézményekben, mint a finnországi Jyväskyläi Egyetem (2006 és 2015), a Sorbonne (2009) és a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem (rendszeresen 2010-től).
Az oktatás mellett Romsics Ignác 1999 és 2007 között a Magyar Történelmi Társulat főtitkára volt. 2009-től az Atlantic Research and Publication Kiadóvállalat könyvsorozatának főszerkesztője, emellett olyan folyóiratok szerkesztőbizottságának a tagja, mint a Századok, Korunk vagy Rubicon. 2020 novemberétől a BBC History magyar nyelvű folyóiratának a főszerkesztője.
Romsics Ignác történetírói munkássága is kiemelkedő. A Bethlen Istvánról szóló politikai életrajza (először 1991-ben jelent meg, azóta több kiadást is megért magyar és angol nyelven) mintaként szolgál minden olyan magyar történésznek, aki ebben a műfajban szeretne alkotni. A Magyarország története a XX. században című munkája pedig már alaptankönyvnek számít (történelmi versenyeken és egyetemi szemináriumokon visszatérő bibliográfiai tétel). 2017-ben megjelent a teljes magyar történelmet bemutató könyve, a Magyarország története. Romsics Ignác is részese volt annak a történészekből álló csoportnak, amely részt vállalt a Magyar Televízió 2009–2010-ben készült, és azóta többször is műsorra tűzött Magyarország története című 46 részes dokumentumfilm-sorozatának összeállításában. Szakértőként a rendszerváltás utáni magyar történelemről beszélgetett a sorozat műsorvezetőjével, Nagy Györggyel.
Romsics Ignác munkásságát számos díjjal ismerték el. 1982-ben megkapta a Károlyi Mihály-díjat, 1994-ben a Ránki György-díjat, 1999-ben a Deák Ferenc-díjat. 2000-ben a Magyar Tudományos Akadémia Akadémia Díjával, 2005-ben Széchényi-díjjal, 2014-ben Príma díjjal tüntették ki. 2010-ben prof. dr. Romsics Ignác átvehette a Szilárd Leó professzori ösztöndíjat.
A régóta szervezett és sokak által nagyon várt díszdoktori avatás 2021. október 8-án délelőtt 10 órakor kezdődött, a járványhelyzet miatti szigorú szabályok betartásával (maszkviselés, ülésrend). Elsőként az egyetem zászlóját vonultatták fel a Gaudeamus dallamára az Aula Magna díszteremben, utána vonultak be egyetemünk Karainak és Szenátusának a képviselői. Legvégül a Doctor Honoris Causa cím várományosa, Romsics Ignác, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem rektora, Daniel David és a Történelem és Filozófia Kar magyar dékánhelyettese, az esemény egyik szervezője, Rüsz-Fogarasi Enikő foglalták el az őket megillető helyeket.
Az ünnepség Daniel David rektor beszédével kezdődött, melyben kifejezte háláját, hogy a bonyolult járványügyi szigorítások ellenére sikerült megszervezni ezt az eseményt. Megemlítette, hogy ebben az évben ünnepeljük a kolozsvári felsőoktatás kezdetének 440 éves évfordulóját, és kifejezte örömét, hogy egy Szegeden tanult történészt tüntetnek ki Kolozsváron Doctor Honoris Causa címmel, ezzel mélyítve a szegedi és a kolozsvári egyetem szoros kapcsolatát. A Babeș–Bolyai Tudományegyetem rektora röviden összefoglalta az egyetemünk fő céljait (tanulás-tanítás, kutatás, társadalomépítés) és az intézmény Erdélyben, Romániában és Közép-Kelet-Európában betöltött szerepét. Megköszönte Romsics Ignác akadémikusnak, hogy csatlakozott az egyetem oktatóihoz, és kifejezte azon reményét, hogy a jövőben is megmarad ez a jó kapcsolat.
A rektori köszöntő után a laudáció következett, amelyet Rüsz-Fogarasi Enikő dékánhelyettes tartott. A laudációban a dékánhelyettes összefoglalta Romsics Ignác tanulmányait, szakterületeit, történészi és kutatói munkásságát, egyetemeken átívelő tanári pályáját, történetírói hitvallását. A laudációból kifejezésre jutott, hogy Romsics Ignác olyan kutató, aki folyamatosan megjelenteti eredményeit köteteiben vagy azokban a történelmi szaklapokban és tudománynépszerűsítő folyóiratokban, amelyeknek ő a főszerkesztője vagy szerkesztőségi tagja. A laudáció megemlíti, hogy Romsics Ignác sok érdeklődőt vonzó előadásokat tart a világ kiemelkedő egyetemeitől a kis erdélyi városokig bárhol, ahová a felkéréseknek eleget tud tenni. Rüsz-Fogarasi Enikő ismertette a laudációban azt az eseménysort (hogyan lett egy meghívott előadó-tanárból a Kolozsvári Magyar Történeti Intézet társult oktatója, majd a doktori iskola tanári karának a tagja) és jó kapcsolatot, amely 2010 óta kialakult a Kolozsvári Magyar Történeti Intézet és Romsics Ignác akadémikus között. A laudációban megfogalmazódott a köszönet arra vonatkozóan, hogy Romsics Ignác segítségével a Kolozsváron tanuló diákok előtt megnyílt a lehetőség, hogy kutatásaikat Magyarországon vagy az Amerikai Egyesült Államokban publikálhassák. Elhangzott, hogy Romsics Ignác díszdoktorrá avatását nemcsak a Kolozsvári Magyar Történeti Intézet közössége, hanem a teljes Történelem és Filozófia Kar és a Babeș–Bolyai Tudományegyetem tanári közössége is támogatja.
Összegzésképpen: Romsics Ignác és a történelemhez fűződő viszonya példaértékű a fiatalabb generációk számára. A laudációt Romsics Ignác egyik volt diákjának, Turbucz Dávidnak a jellemzése zárta, amelyet egykori tanárjáról fogalmazott meg.
A laudáció elhangzása után felolvasásra került annak a díszoklevélnek a latin nyelvű szövege, amely a Doctor Honoris Causa cím mellé jár. Ennek elhangzása és a díszoklevél átadása után, a rektor felszólította az immár díszdoktorrá avatott Romsics Ignácot, hogy tartsa meg az erre az alkalomra tervezett előadását.
Romsics Ignác megköszönte a lehetőséget, hogy Románia legjobb egyetemén több mint tíz éve taníthat, hogy kiváló szakembereket ismerhetett meg, és hogy ez az egyetem a Doctor Honoris Causa címet adományozta neki. Immár díszdoktorként köszönte meg Rüsz-Fogarasi Enikő dékánhelyettesnek, hogy annak idején meghívta vendégelőadónak, majd a kolozsvári doktori iskola egyik tanárának kérte fel, bekapcsolva ezzel Kolozsvárt a magyarországi történelmi doktori iskolák vérkeringésébe. Romsics Ignác hasonlóképpen köszönetet mondott Nagy Róbert Miklósnak, a Kolozsvári Magyar Történeti Intézet jelenlegi intézetigazgatójának, Hunyadi Attila Gábornak, a Kolozsvári Magyar Történeti Intézet keretében működő Jelenkor és Nemzetközi Kapcsolatok Tanszék docensének, valamint Fodor János egyetemi tanársegédnek, egykori doktoranduszának.
A köszönetnyilvánítások után a friss díszdoktor egy olyan hídként jellemezte önmagát, amely kapcsolatot teremt a Babeș–Bolyai Tudományegyetem és a magyarországi egyetemek között, valamint a romániai és magyarországi történészek között. Ezután további sok sikert kívánt az egyetem minden tanárjának és diákjának egyaránt, és nem titkolta büszkeségét, amit ez a cím jelent a számára.
Ezután került sor Romsics Ignác előadására, amely a „Magyar történetírás a 20. században” címet viselte. Az alábbiakban ennek részleteit ismertetjük.
Magyar történetírás a 20. században
Romsics Ignác a pontosabb kép megrajzolásához az előadása elején visszanyúlt az 1867-ben megalakult Magyar Történelmi Társulathoz és az 1875-ben megnyíló Magyar Országos Levéltárhoz. Az előadásban elsőként Marczali Henrik neve volt megemlítve a jelentős Leopold von Ranke-féle befolyásával. Mint a pozitivizmus magyar képviselőjét említette meg Pauler Gyula (a Magyar Országos Levéltár első igazgatója) nevét. Annak a Fraknói Ferencnek az életművébe is betekintést nyerhettek a jelenlevők, aki végig hitt az 1867-es kiegyezésben és a magyarok és az osztrákok egymásrautaltságában. Ezekkel szemben megjelenik Szabó Ervin alakja, aki a kor összes történetírói irányzatával elégedetlen volt, és ő foglalta össze a szocialista történetírók feladatát. Eszerint ezeknek a történészeknek ki kell írtaniuk a magyar történelemből a királyok, hadvezérek, arisztokraták összességét azért, hogy meggátolják az ezek által okozott történelemhamisítást. A magyar 20. századi történetírás újabb fontos állomása a Szilágyi Sándor által szerkesztett és 13 szerző által írt A magyar nemzet története című sorozat volt.
Romsics Ignác kiemelte, hogy az 1920-as év a magyar történetírás történetében is egy jelentős fordulatot hozott. Ekkor váltja fel a kutatás középponti szerepében a középkort a 18–19. század története (hangsúlyosabban a nemzetiségi kérdések). Ennek a korszaknak egy fontos műve a Szekfű Gyula által írt Három nemzedék és ami utána következett című írás. E mű az egész 19. századot hanyatlásként festi le, melynek okaként a liberalizmust nevezi meg a szerző. Szintén Szekfű Gyula nevéhez fűződik a „Magyar történet” című sorozat is, amelyet Hóman Bálinttal együtt írt. Ennek a műnek kiváló a módszertani és szellemi egységessége, hiszen csupán két történész tollából származik a sorozat: Hóman Bálint az 1458 előtti, míg Szekfű Gyula az ezt követő időszakot írta meg. Szintén a nagyterjedelmű összefoglalók sorát gyarapítja a Domanovszky Sándor által szerkesztett Magyar művelődéstörténet, amely, a szerkesztő szerint, a feltételezi a politikai események ismeretét, így a szerzők a szellem működésére fókuszáltak. Az előadás ezen pontján hallani lehetett arról a Mályusz Elemérről, akinek a szemléletét áthatották a vele egy időszakban alkotó német történészek irányzatai. Mályusz hozta létre az általa népiségtörténetnek elnevezett és az 1930-as és 1940-es években nagy népszerűségnek örvendő sajátos történetírói szemléletet. A II. világháború alatti magyar történetírók közül az előadásból megismerhettük Molnár Erik munkásságát, aki a marxista irányzat alapján több művet szentelt a magyar őstörténetnek, a honfoglalásnak és a középkornak.
Romsics Ignác kifejtette, hogy a II. világháború elvesztése és Magyarország szovjet megszállása is egy új fejezetet nyitott a 20. századi magyar historiográfiában. 1948-tól megkezdődött a „történetírás lefejezése és szovjetizálása”: sok történész külföldre menekült, másokat (köztük a legtöbb régi professzort) eltávolították a pozíciójukból, vagy kényszernyugdíjazták. Molnár Erik lett a Történettudományi Intézet új igazgatója, a Magyar Történelmi Társulat élére az az Andics Erzsébet került, aki marxi és engelsi idézetekkel kritizálta a két világháború közötti magyar historiográfiát. Az országban maradt történetíróknak mind be kellett hódolniuk az államhatalomnak, amely folyamatosan ellenőrizte a munkájukat. Nem volt ritka jelenség, hogy a történetírók megtörtek ebben a helyzetben. A regenerálódás csak az 1960-as években kezdődött el, amikor olyan történetírók jelentkeztek, mint Hanák Péter, Katus László, Vörös Károly vagy Ránki György. A kor legkomolyabb történetírói vállalkozása a 10 kötetesre tervezett „Magyarország története” című mű (a rendszerváltásig megjelent 7 kötet, de mindenik kötet két könyvben). A mű eklektikusságát az adja, hogy a köteteknek számos szerzője volt, így az egységességet nem lehetett elérni.
1988-ban megalakult az a Hajnal István Társaság, amely metodikájában már a nyugat-európai történetírói iskolákéhoz kezdett hasonlítani. A korszakváltást az is igazolja, hogy folyamatosan jelentek meg a különböző folyóiratok is. 1985-ben jelent meg a szegedi Aetas, 1989-ben az ismeretterjesztő és tudománynépszerűsítő Ribucon, majd 2000-től a Korál is. Olyan intézmények nyitották meg a kapuikat mint az 1956-os Intézet 1991-ben, a Schmidt Mária nevével fémjelzett 20–21. Századi Intézet 1999–2000-ben vagy a 2013-ban Szakály Sándor vezetésével megalakult Veritas Történetkutatói Intézet.
Romsics Ignác szerint még korai lenne megítélni az elmúlt 30 év történetírását. Az előadását gróf Mikó Imre, a Magyar Történelmi Társulat első elnökének gondolataival zárta: „A nemzeti ábrándokat a történetírásunkból zárjuk ki. […] komoly küldetésű nemzetnek főként a valóra kell törekednie, tudományban és műveltségben szintúgy, mint a politikai és társadalmi életben. […] míg történeteinek mesés hajdanán és mithológiai képeken kapkod valamely nemzet, nem illeti meg a férfiasultság díszes czíme.”
E sorok írója nagy megtiszteltetésnek tartja, hogy szervezőként és harmadéves történészhallgatóként vehetett részt ezen a nem mindennapi eseményen, és az azt követő díszebéden (ahol sikerült dedikáltatnom egyetemem újdonsült díszdoktorával az egyik kötetét).
(Képek forrása: Cristian Muntean, Fodor János)
