A dualizmus kori Magyar Királyi Csendőrség kialakulása

Lőrinczi Dénes

A csendőrség intézménye a neoabszolutizmus időszakában honosodott meg a Kárpát-medencében, viszont a közhasználatban a 19. század első felétől már a zsandár megnevezés élt a köztudatban. A zsandár, azaz a „gens d’armes” (fegyveres emberek) kifejezést a 13.-14. századi francia katonai rendőrségre mondták. A testület eredetileg elsősorban a király szolgálatában állt zsoldos katonák magatartását volt hivatott ellenőrizni, emellett pedig egyre gyakrabban kezdték alkalmazni a belviszályok rendteremtőiként, valamint a lakosság köznyugalmát biztosító szervként is. A több mint hét évszázados fejlődését Napóleon tovább modernizálta és felhasználta úgy a francia, mint a megszállt területek rendfenntartó, a közbiztonságot szolgáló testületként is.[1]

Csendőrök

Csendőrök igazoltatnak. Forrás: wikicommons

A napóleoni hódítások alkalmával a szomszédos európai uralkodók megismerkedhettek a zsandárság intézményével. Napóleon csapatai 1805-ben legyőzték az osztrák hadsereget, és Lombardia, a Habsburgok korábbi területe francia fennhatóság alá került. A franciák Lombardiában szintén kiépítették a helyi zsandárparancsnokságot. Napóleon bukása után, 1815-ben Lombardia újból osztrák fennhatóság alá került, ahol meghagyták a francia mintájú Lombard Csendőrség intézményét, sőt hatáskörét kiterjesztették Dél-Tirolra is.[2]

Az 1848–1849-es forradalom és szabadságharc leveréséig a csendőrség intézményét és hatáskörét nem terjesztették ki a birodalom teljes egészére. Bár a magyar politikai elit részéről volt érdeklődés a szervezet iránt, sőt e célra pénzgyűjtés is történt, a forradalom következtében annak szervezése végül leállt. A forradalom végét jelentő orosz intervenció után a Habsburg Birodalom egészére kiépítették a császári csendőrség intézményét a meglévő lombardiai minta alapján.[3] A birodalom területén összesen 19 zsandárezredet hoztak létre, amelyek közül 16 a Magyar Királyság területén helyezkedett el.[4] Ebben az időben a császári zsandárság feladatköre nemcsak a közbiztonság fenntartása volt, hanem kiterjedt a forradalmárok üldözésére. A testület az elnyomó császári hatalom végrehajtását segítette a birodalmi rendőrséggel együtt. A solferinói csata (1859) után a bécsi udvarnak a zsandár állományt és annak költségvetését is mérsékelnie kellett, ezért feloszlattak 9 ezredet, a megmaradtak létszámát pedig csökkenteni kényszerültek.

A kiegyezés évét követően a Magyar Királyság területein – Horvát-Szlavónország és Erdély kivételével – felszámolták a császári csendőrség intézményét, átengedve a vidéki közbiztonság ellátását a pandúrszervezetek számára. A pandúrszervezetek felügyelete alá került faluvilág és annak környezete részeként kialakult betyárvilágnak köszönhetően gazdagodhatott a magyar irodalom és néprajz.[5]

A Habsburg Birodalom csendőrparancsnokságai közül a Horvát-Szlavónországi a 8-ik, míg az erdélyi a 10-ik számú csendőr ezred-parancsnokságként maradt meg az Osztrák-Magyar Monarchiában 1876-ig.[6] Az Erdélyi Országos Csendőrparancsnokság székhelyét még a kiegyezés előtt, 1862-ben áthelyezték Nagyszebenből Kolozsvárra. Az állomány szolgálati nyelve továbbra is német maradt, a személyi és fegyelmi ügyek a közös hadügyminisztérium hatásköre alá tartoztak.

Dánosi_rablógyilkosság

Csendőrök szolgálatban, 1907. Forrás: wikicommons

1876-ban az Erdélyi Országos Csendőrparancsnokságot hat szárnyra, a szárnyakat pedig szakaszokra osztották, a szakaszok parancsnokságain belül pedig csendőrőrsöket állítottak fel. A szárnyak székhelyei a következők voltak: Nagyszeben, Brassó, Marosvásárhely, Kolozsvár, Szászváros és Székelyudvarhely.[7]

Az osztrák és a magyar fél között 1876-ban döntés született arról, hogy az év május elsejétől az erdélyi és a horvát-szlavónországi csendőrparancsnokságok feletti hatáskör a magyar kormány fennhatósága alá helyeződjön át. Az új parancsnokság, a Magyar Királyi Erdélyi Csendőrparancsnokság megnevezés alatt magyar nyelven folytatatta működését, míg a Horváth-szlavónországi horvát nyelvű vezénylet alatt. A szervezetek belső felépítését és jogszabályait tekintve hasonlítottak a honvédségnél található katonai struktúrára, viszont működésük tekintetében a belügyminisztérium hatásköre alá tartoztak.

Az erdélyi csendőrség közbiztonsági feladatkörét sikeresen tudta ellátni, együttműködve a helyi hatóságokkal és a lakossággal. Hatáskörük főleg a vidékre és azok környékére terjedt ki, viszont eredményességük jóval szembetűnőbb volt, teljesítményben pedig felülmúlták a pandúr szervezetet.[8]

A kormányfő Tisza Kálmán, tapasztalva az Erdélyben működő csendőrség eredményes szolgálatellátását, meggyőződésévé vált, hogy e rendvédelmi szervet elengedhetetlenül sürgős kiépíteni a magyarországi vármegyékben, felválta a meglévő pandúr intézményt. Az országos közállapotok javítása érdekében, 1880. november 27-én a csendőrség felállítására irányuló törvényjavaslatot terjesztettek elő a törvényhozó testületben.

Az országos csendőrség kiépítéséről szóló törvényjavaslat megvitatására 1881. január 17-én került sor. A pro- és kontra érvelések után a következő ülésen szavazhatott a 415 magyar képviselő a csendőrség országos bevezetéséről. A szavazás napján 134 képviselő nem volt jelen, 132-en nemmel szavazott, míg 149-en a csendőrparancsnokság országos kiépítése mellett tette le voksát.[9] A döntést a király 1881. február 14-én szentesítette, és az 1881. II. törvénycikkben[10] a „csendőrségi legénység állományának kiegészítéséről”, míg a III. törvénycikkben[11] a „közbiztonsági szolgálat szervezéséről” címmel hirdették ki másnap az országgyűlés mindkét házában a leendő országos csendőrség kiépítéséről szóló törvényt.

A csendőrkerületek létrehozásának sorrendjét annak függvényében építették ki, hogy milyen méreteket öltött az adott környéken a bűnügyi fertőzöttség. Az (I. számú) erdélyi csendőrkerület megbízatása által először a (II. számú) szegedi csendőrkerületet állították fel, amely 1882. január 1-vel kezdte meg működését. A következő két csendőrkerület a (III. számú) budapesti és a (IV. számú) kassai volt, amelyek 1883. január 1-től kezdték el közbiztonsági feladataik ellátását. A csendőrkerületek sorát az 1884. január elsejétől szolgálatba helyezett (V. számú) pozsonyi és a (VI. számú) székesfehérvári csendőrkerületek zárták.[12] Ez utóbbi három csendőrkerület megszervezésében a budapesti kerület járt el. 1884 januárjától kezdve minden csendőrkerületbe egy-egy honvéd hadbírót helyeztek ki, akik által felgyorsíthatták a legénység fegyelmi és bűnügyi ügyeinek intézését. Az Erdély térségére kiterjedő első számú kolozsvári székhelyű csendőrkerület hadbírója, Miskolczy Kálmán honvéd százados volt, a m. kir. VI. honvédkerület parancsnokságától beosztva.[13]

1896_évi_lovas_tábori_csendőr_tanfolyam

Az 1896-os lovas tábori csendőr tanfolyam emléklapja. Forrás: wikicommons

A Magyar Szent Korona alá tartozó területekre kiterjedően tehát összesen hat csendőrkerületet állítottak fel 1881 1884 között. A csendőrkerületi parancsnokságok alárendeltségébe 2-4 szárnyparancsnokságot, a szárnyak alá pedig 2-3 szakaszparancsnokságot állítottak fel, amelyek irányítása alá 15-25 őrs tartozott. Az őrsökön kezdetben 5-7 fős csendőr teljesített szolgálatot és mindezt annak függvényében állították fel, hogy a terület milyen domborzati, növényzeti sajátosságokkal, demográfiai mutatókkal, illetve közlekedési állapotokkal, valamint bűnügyi fertőzöttséggel rendelkezett. A szervezet kiépítésekor összesen 6 kerületet, 20 szárnyat, 51 szakaszt és 855 őrsöt hoztak létre. A szolgálatot teljesítő csendőrök az őrs hatáskörébe tartozó falvak között a folyamatos portyázásaikkal, a meglepetésszerű felbukkanásukkal váltak kiszámíthatatlanná, ezzel a váratlan megjelenésükkel tartva folyamatos rettegésben a törvénysértőket és érve el a sikeres szolgálatot.

A következő évtizedekben folyamatosan bővült a csendőrőrsök száma, ám a testület személyi állományának a létszáma mindvégig 12 000 fő alatt maradt. Felszerelésüket modernizálták, a szervezet működését pedig újabb rendeletekkel egészítették ki. Összességében elmondható, hogy az első világháború kitöréséig a Magyar Királyi Csendőrség szervezetét sikerült a Kárpát-medence közbiztonsági igényeihez igazítani. A testületben mindazon szervezeti elemek megtalálhatóak voltak, amelyek más európai csendőrségek esetében a korszerűséget jelentették.


Jegyzetek

[1] Preszly Loránd: A m. kir. csendőrség története 1881-1918. Bp. 1920. 17.

[2] Preszly Loránd: i. m. 18.

[3] Zsebkönyv a Magyar Királyi csendőrség számára 1. évfolyam, Bp. 1887. (Továbbiakban 1887-es m.kir. cs. zsebkönyv) 105.

[4] Preszly Loránd: i. m. 19.

[5] 1887-es m. kir. cs. zsebkönyv 107.

[6] Rektor Béla: A m. kir. csendőrség oknyomozó története. Cleveland, 1980.  72.

[7] Preszly Loránd: i. m. 21.

[8] 1887-es m. kir. cs. zsebkönyv 112.

[9] Rektor Béla: i. m. 90.

[10] https://1000ev.hu/index.php?a=3&param=5959 1000 év törvényei 1881. II. törvénycikk.

[11] https://1000ev.hu/index.php?a=3&param=5960 1000 év törvényei 1881. III. törvénycikk.

[12] Rektor Béla: i. m. 92-93.

[13] 1888-as m. kir. cs. zsebkönyv 80.