Fürdőélet a Monarchiában

Csibi Márta

Kósa László: Fürdőélet a Monarchiában. Holnap Kiadó, Bp. 1999.

Kósa László 1942. július 17-én született Cegléden. Történész, Széchenyi-díjas magyar etnográfus, egyetemi tanár, mindemellett a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja. Főként néprajzi, tudomány-, társadalom- és egyháztörténeti témákban, több mint 600 publikációt, mintegy 40 olyan művet, amelyet teljes egészében vagy társzerzőként írt, szerkesztett magyar, angol, német, francia, orosz és más nyelveken. Fontos munkája a „A magyarságtudomány kézikönyve”, amely magyar, német és angol nyelven is megjelent. Egyik közismert műve az általa szerkesztett és részben általa írt „Magyar művelődéstörténet”, amely magyar és angol nyelven egy szélesebb közönség érdeklődését keltette fel.

„Fürdőélet a Monarchiában” című műve a 19. századi magyar fürdőzési szokásokat mutatja be. A könyv a Holnap Kiadó gondozásában 1999-ben jelent meg, Budapesten. A magyar nyelven olvasható, 270 oldalból álló példány fűzött keménykötésű, melyet a kötet tervezője Badics Ilona a mű tartalmát jól illusztráló borítóval látott el. Tulajdonképpen egy fürdőéletből vett pillanat: sétáló, beszélgető embereket ábrázol kint a természetben, zöld fák között. A könyv borítója akárcsak egy színes képeslap jó hangulatot, életkedvet sugall.

A szerző a kötetet „Bevezetés”-el kezdi, amelyet több kis alfejezetben tárgyal, valamint egy rövid „Epilógus”-sal zárja. Ezeken kívül a könyv 13 nagy fejezetre van osztva, amelyek további alfejezetekre bomlanak. A szöveg olvasását nehezíti a tömött szerkezet, a sorok sűrűsége és a betűk kis mérete. Ennek ellenére a szerző nagyon olvasmányosan fogalmaz, nem használ sok szakszót művében, ezért az olvasó élvezhetően olvashatja végig a könyvet. A tömött szövegtestet különböző méretű, fekete-fehér illusztrációk teszik szellősebbé. Emberekről, fürdőhelyekről, plakátokról, reklámokról találhatunk fényképeket, metszeteket, illusztrációkat végig az egész műben. Az író konkrét történetekkel, vicces sztorikkal tartja fenn az olvasó érdeklődését: ilyen például, mikor arról mesél, hogy a korabeli orvosok azt képzelték, hogy a hegyekben legeltető pásztorok egészsége a savónak vagy a marhák szagának köszönhető; vagy arról, hogy mennyire lelkesen fogadták a híres színésznőt, Blaha Lujzát Borszéken; vagy arról, hogy Arany János, magyar költő betegségét hogyan kezeltette csehországi fürdőkön.

121

Borszék. (Forrás: Pethő Csongor gyűjteménye)

A könyv tematikája egy szélesebb közönséget is érdeklő téma, a monarchiabeli fürdőélet. Az Osztrák Magyar Monarchia időszakában kialakult fürdőkultúra nagyon összetett és jellegzetes volt, egyedinek is mondható. A korban a „fürdőzés” fogalma sokkal sokrétűbb volt, mint a mai értelemben: egyszerre jelentett az emberek számára tisztálkodást, felfrissülést, testedzést, gyógyítást és jelentette a szabadidő kellemes eltöltését. A polgári életformához hozzátartozott, hiszen a korszakban fogalmazódik meg először a minőségi pihenés igénye, amelynek kielégítésére a fürdőzés nagyszerűnek bizonyult: a fürdő „kitűnő tartózkodási helye az üdülőknek és az élet harcában kifáradtaknak.” (22. oldal). Az egész Monarchia területén mintegy 800 fürdőhelyet tartottak számon, sokféle adottsággal és különböző kínálatokkal. Erdélyben és Bánságban a legnépszerűbb fürdőhelyeknek számított Herkulesfürdő, Vízakna, Borszék, Tusnádfürdő.

herkulesfurdo26

Herkulesfürdő a dualizmusban. (Forrás: Pethő Csongor gyűjteménye)

Kósa László könyvében szó van az orvostudomány, a kémiai és geológiai kutatások fejlődéséről, amelyek nagyban hozzájárultak a fürdőélet javulásához, valamint az ezekhez köthető híres orvosok, tudósok munkásságáról. A szerző számba veszi a fürdők és nyaralóhelyek bővülő kínálatát: népszerűvé válnak a magaslati üdülőhelyek, a friss és jó levegő fontossága miatt, de ugyanakkor terjedni kezd a tóparti és tengerparti fürdőzés is a magyarság körében.

A kötetben statisztikákat találunk arra vonatkozóan, hogy melyek a külföldiek számára legnépszerűbb fürdőhelyek Magyarországon és Erdélyben, illetve arról, hogy a magyarok mely üdülőhelyeket látogatták legnagyobb számban a Monarchia területén. A statisztikák eredményeit látva a korabeli szakemberek igyekeztek megoldásokat találni arra, hogy hogyan tartsák a hazai turistákat belföldön. Új szálláshelyek kialakításával, az infrastruktúra javításával, különböző lapok, újságok, nyaralási katalógusok és plakátok kiadásával igyekeztek csalogatni és itthoni fürdők felé irányítani a pihenést és gyógyulást igénylő közönség figyelmét.

A hegyvidéki üdülőhelyek egyre népszerűbbé válnak ebben az időszakban, a fürdők gyógyító vizek mellett keletkeztek. A Tátra nagyszerű hidegvíz-kezelést biztosított a gyógyulni vágyóknak a tiszta levegőn. A magaslati üdülőhelyek nagy előnye volt, hogy nem korlátozták az ott-tartózkodást nyári idényre. A tóparti fürdőzés legfontosabb színhelyévé, a ma is nagy népszerűségnek örvendő Balaton vált. A táj szépsége járult hozzá a népszerűsítéséhez, valamint a tó iszapjából készült gyógykenőcs és szappan árusítása. A távolság és a nehéz közlekedés miatt a tenger vonzása kisebb volt ekkor, csak az előkelők és tehetősebbek látogatták: Abbázia és Cirkvenica fürdőhelyek váltak a magyarság legkedveltebb tengerparti üdülőhelyeivé. Mindezek mellett, a nagyvárosi fürdők közül Budapestet kell kiemelni, amely bővelkedik gyógy- és ásványvizekben. Az évszázadok során több fürdő is kiépült a városban: ezek közül a Császár-fürdő, amelynek fénykora a török hódoltság idejére esett; a Lukács-fürdő, amelyet nagyrészt az alsóbb rendűek látogattak, vagy a Széchenyi-fürdő, a város legnagyobb fürdői létesítménye.

A fürdővendégek között néhol királyok, uralkodók és családtagjaik vagy arisztokraták is megjelentek, de főként politikusok, művészek, tudósok és nagypolgárok üdültek és töltöttek el akár több hetet a népszerű fürdőhelyeken. Egy-egy híres ember látogatása sok esetben a fürdőhelynek nagy népszerűséget eredményezett, látogatásuk emlékét táblák, szobrok őrzik. Nagyon jó példa erre Herkulesfürdő esete, hiszen Erzsébet magyar királyné a fürdőhelyet nagyon kedvelte és többször látogatta. Ezek az emberek gyakran pénzzel is támogatták kedvelt üdülőhelyeiket, ezáltal jelentősen fejleszthették és bővíthették a tulajdonosok.

Minden fürdőhelyen kötelezőszerűen fürdőorvos felügyelte a vendégek egészségi állapotát, és alakította ki a vendégek kötelező kúráit: dietétikai kúra, ivókúra, fürdőkúra, levegőkúra. A fürdőtelep épületeit zöldterület veszi körül, ahol a vendégek természetes környezetben tölthették mindennapjaikat, sétálgathattak.

A fürdőhelyek tulajdonképpen a társasági élet színterei voltak. A magyar fürdőket gyakran mulatóhelyeknek is nevezték. Hétvégente szívesen látogattak egy-egy népszerű fürdőhelyet az emberek a környékbeli településekről, hogy mulatozzanak az ott üdülő vendégekkel. A fürdőhelyi reprezentálás nagyon jellemző volt, és gyakran azzal a szándékkal is vitték a családok eladó lányaikat, hogy ott találják meg jövendőbelijüket. A fürdőhelyek kitűnő lehetőséget teremtettek a barátokkal való találkozásra és az új ismeretségek kötésére. Együtt színházi előadásokat néztek, bálokon vettek részt, olvastak, korabeli játékokat játszottak és kirándultak.

A könyv részletesen mutatja be a korszak fürdőkultúráját, kiemelve az üdülőhelyek szociális kapcsolatokra gyakorolt hatását. Ezek a létesítmények lehetőséget teremtettek új kapcsolatok kialakítására, ugyanakkor hangsúlyozta a Monarchia társadalmi osztályai közt levő különbségeket. Az olvasmányt azoknak ajánlom, akik érdeklődnek a dualizmuskori fürdőélet iránt, illetve kíváncsiak, hogy a magyarországi polgárok hol és hogyan töltötték el szabadidejüket ebben az időszakban. A felhasznált, idézett művekről részletes bibliográfiát közöl a szerző, megemlítve a forrásokat azok számára, akik szeretnék kiegészíteni ismereteiket a témában. Ugyanakkor azoknak is ajánlom, akik hasznos és szórakoztató olvasnivalóval kívánják tölteni szabadidejüket, miért ne, valamelyik ma is működő monarchiabeli fürdőhelyen.