Az első világháború harmadik évében még javában zajlottak a hadműveletek, elkeseredett küzdelmek folytak a különböző harctereken. Az Osztrák-Magyar hadsereg hadtestei állandó nyomás alatt álltak, úgy tűnt, az együttes olasz és orosz támadások hamarosan térdre kényszerítik a megtépázott birodalmat. A román állam kezdetben a semlegességet választotta, jóllehet a dinasztikus szálak a Központi Hatalmakhoz fűzték. 1914 októberében azonban meghalt I. Károly román uralkodó és helyette I. Ferdinánd lépett trónra, aki teljesen másként állt hozzá a családi kapcsolatok ápolásához, és kész volt hallgatni tanácsadói intelmeire. Az 1916-os évben pedig úgy tűnt, hogy az évtizedes álmok elérhető közelségbe kerültek.
Az „Ipoteza Z” elnevezésű haditerv alkotói hatalmas hadseregeket vonultattak fel az erdélyi határon, majd az augusztus 27-én történt hadüzenet átadása után elsöprő erejű támadást indítottak a meglepett magyar határőrség ellen. A helyzetet csak fokozta egy komoly védekező hadsereg hiánya a térségben, valamint a sebtében kiadott evakuálási parancs, amelynek következtében százezrek hagyták el szűkebb hazájukat a román csapatok elől menekülve. A puhatolózva, óvatosan haladó román csapatok egy hónapon keresztül haladtak előre, elfoglalva Székelyföldet és a dél-erdélyi területek egy jelentős részét. A megszállt területekről hatalmas tömegek indultak útnak az ország belseje felé, mégis voltak olyanok, akik különböző okok miatt helyben maradtak, így el kellett viselniük a román megszállás következményeit. Jelen írás – a teljesség igénye nélkül – arra próbál összpontosítani, hogy a román csapatok rövid erdélyi tartózkodása milyen hatással volt a területre és az el nem menekült lakosságra, nem érintve a menekülés vagy az ellentámadás és felszabadítás folyamatát.
Jelenleg feldolgozatlan a Romániában 1916-ban dolgozó sok ezer osztrák-magyar alattvaló ügye, akik nagyrészt cselédként dolgoztak a román nagyvárosokban és az uradalmakon. További kérdéseket vet fel a moldvai csángó-magyarság szerepének tisztázása a háború évei alatt. A Bukarestben dolgozó osztrák-magyar diplomatákat a követség épületében 10 napig fogva tartották, majd három vonattal Oroszországba szállították őket, ahonnan a semleges Svédországba kerültek.[1]
A román csapatok bevonulása
Helyenként ellenállás alakult ki a helyi lakosság körében, ez főként a közvetlenül határszélen fekvő településekre volt jellemző. Így történt Törcsváron is, ahol még a helyi katolikus pap is részt vett a küzdelmekben.[2] Előfordult, hogy a megszállás után kialakult nézeteltérés olyan helyeken is, ahol egyébként a lakosságot nem bántották. Így történt Gyergyószárhegyen, ahol egy incidens miatt nyolc emberrel kiásattak egy gödröt, majd belelőtték őket.[3]
A megszállás időszaka
A bevonuló román hadsereg tartós megszállásra rendezkedett be, a települések megcsappant lakosságának új polgármestereket neveztek ki. Csíkmenaságon például Gedő Gábor lett az új falusi bíró, aki azonban röviddel a kinevezése után megszökött: olyan parancsokat kellett végrehajtania, amik miatt a többi falubeli szemében ellehetetlenült volna, így inkább a menekülést választotta. Ugyanezt a megtisztelő tisztséget a Brassó és Szeben között fekvő Nagysink plébánosa nem fogadta el, arra hivatkozva, hogy hamarosan visszafoglalják a települést, ennek a kijelentésnek viszont golyó általi halál volt az ára. Napirenden voltak a rekvirálások, az élelmiszerkészletek és állatállomány elkobzása.[4] Azonban ezek az esetek inkább kivételnek tekinthetőek, a települések nagy részén a román hadsereg tisztességesen viselkedett, amit a részrehajlással nem vádolható korabeli magyar sajtó is elismert.[5]
Természetesen mivel hatalmas haderő vonult fel, a különböző csapattestek tisztjeiktől függően, eltérő módon viszonyultak az otthon maradt lakossághoz. Előfordult az is, hogy egy Grigore Simionescu nevű tábornok kihirdette, hogy mivel a szászok mind elhagyták Feketehalmot, ezért minden ósinkai román választhat ott magának házat.[6] Brassóban a megszállás ideje alatt fosztogatások csak szórványosan fordultak elő, a román parancsnokság lepecsételtette a nagyobb bankok, gyárak, üzletek ajtóit. Kijelöltek egy napot a fosztogatásra, azonban ez csak az italra és az élelmiszerre vonatkozott. Közvetlenül a megszállás után a hadra fogható magyar és szász férfiakat összeterelték a brassói Fellegvár alatti rétre, majd ismeretlen helyre szállították őket.[7] Ugyancsak Brassó román megszállás alatti történetéhez kapcsolódik a Cenk tetőn álló Árpád szobor dinamittal való felrobbantása is.[8]
Nagyszeben esete kivételes, mert ugyan közvetlenül a határ mentén fekszik és a környékén állandóan román csapatok tartózkodtak, mégsem került megszállás alá. Gyakorlatilag a két harcvonal között feküdt heteken keresztül. Ebben az időszakban a városban maradt szászok polgárőrséget szerveztek a boltok védelmére.[9] A várost néhány bombatalálat is érte, az evangélikus templom tornya és pár ház könnyebb sérüléseket szenvedett. Emiatt a város lakói a nagyobb biztonságot nyújtó pincehelyiségekben éjszakáztak.[10]
A visszavonulás során keletkezett károk
Míg kezdetben a román csapatok nem törekedtek a megszállt terület tönkretételére, a visszavonulás heteiben határozottan megjelenik a pusztító szándék, ez pedig a magyar lapok háborgó cikkeiben is megjelenik (A balkáni franciák bepiszkolják a Székelyföldet stb.)[11] A megszállók visszavonulása után egyes helyek valóban siralmas látványt nyújtottak: Szovátán az otthon maradó lakosság legtekintélyesebb tagjait magukkal vitték, a lakásokat kifosztották, berendezéseiket összetörték, a fellelhető élelmiszert magukkal vitték. Itt 31 épület vált a tűz martalékává. Sóváradon 12 házat emésztett el a tűz.[12] Csíkszereda csaknem teljesen elpusztult. A visszavonuló román csapatok felgyújtották a néptelen várost, 162 ház és 340 melléképület vált a lángok martalékává.[13] Keserű humorral írták, hogy immár van piactere a városnak, nem kell kisajátítani.
Hasonló károkat szenvedett a közeli Csíkszépvíz is.[14] A Nyikó völgyében a legtöbbet Bencéd és Székelyszentmihály szenvedett, itt állítólag a helyben maradt lakosokat bántalmazták is.[15] Több helyen előfordult a templomi orgonák elszállítása, például a fogarasi evangélikus templomból.[16] A Zsil völgyi bányavidéken, miután felszámolták a bányász zászlóaljak csekély harcértékű ellenállását, a lakosságot nem érte további atrocitás, az üres lakásokat és élelmiszerraktárakat azonban visszavonuláskor kifosztották. Érdekesség, hogy a szénbányák csaknem sértetlenül vészelték át ezt az időszakot,[17] mivel a visszavonulás annyira gyorsan történt, hogy az itt elhelyezett robbanóanyagokat már nem tudták felrobbantani[18], így ezeket hamarosan újra üzembe tudták helyezni.[19] Ugyancsak kárnak tekinthető a segesvári Petőfi szobor leszerelése és Budapestre szállítása. Segesvárt ugyan nem szálltak meg a román csapatok, de 1916 októberében repülőtámadás érte a várost. A kárt megelőzendő bevagonírozták a hatalmas szobrot azzal a szándékkal, hogy majd a háború végeztével visszahelyezik eredeti helyére.[20] A háború későbbi kimenetele miatt azonban napjainkban is Kiskunfélegyházán tekinthető meg a szobor.
Összegzés
A nagy erejű román támadás meglepte a határ mentén lakó magyarokat, százezrek menekültek el otthonaikból, de számottevő azok száma is, akik különböző okok miatt a megszállt területeken maradtak. A felvonulás során a román csapatok tartós jelenlétre rendezkedtek be, kinyilvánították a megszállt települések Romániához tartozását, román papírokkal látták el az itt maradt lakosokat, illetve polgármestereket neveztek ki. Amíg kedvező volt a hadi helyzet az erdélyi fronton, addig kevés kivétellel nem károsították az itt maradt lakosokat, főként az üresen álló lakásokban fosztogattak, az ellátásukhoz szükséges állatállományt és terményt foglalták le. Amint megindult a német és osztrák-magyar ellentámadás, mindez megváltozott, megszaporodtak a rongálások, gyújtogatások (pl. Csíkszereda), igyekeztek a mozdítható értékeket elszállítani és az ellenséges infrastruktúrát megsemmisíteni, bár az idő rövidsége miatt ez nem mindig sikerült. A téma további kutatásra vár, ami által jobban megismerhetjük Székelyföld és Dél-Erdély 1916-os megszállásának eseményeit.
(címlapkép: Károlyfalvi József: Háború Erdélyben az Osztrák-Magyar Monarchia, Németország és Románia között. 1916.)
Jegyzetek
[1]Újság 1916. szept. 25.
[2]Ellenzék 1916. szept. 20.
[3]Ellenzék 1916. okt. 19.
[4]Ellenzék 1916. okt. 13.
[5]Ellenzék 1916. okt. 28.
[6]Ellenzék 1916. nov. 24.
[7]Újság 1916. szept. 25.
[8]Újság 1916. okt. 5.
[9]Újság 1916. szept. 30.
[10]Újság 1916. okt. 5.
[11]Ellenzék 1916. okt. 7.
[12]Ellenzék 1916 okt. 19.
[13]Ellenzék 1916. nov. 21.
[14]Ellenzék 1916. nov. 20.
[15]Ellenzék 1916. nov. 24.
[16]Ellenzék 1916. nov. 24.
[17]Újság 1916. szept. 25.
[18]Újság 1916. okt. 8.
[19]Újság 1916. szept. 25.
[20]Újság 1916. okt. 8.
