Sorozástól a fogságig. Nagy János élete

Székely Adrienn

(a szerző a BBTE másodéves történészhallgatója, a szöveg szemináriumi dolgozatnak készült)

Nagy János 1925. november 13-án látta meg a napvilágot a Maros felső folyása melletti Magyaró községben, Nagy Mihály és Fazakas Katalin elsőszülött fiaként. Később, 1930-ban született meg lánytestvére, Ilona, majd 1932-ben öccse, ifjabb Mihály. Az akkori szokáshoz képest későn nősült, ennek oka részben, hogy 1943. augusztusában besorozták katonának, de erről még később szó lesz bővebben. A nősülésre a hadifogságból való visszatérés után került sor, 1952. június 7-én, amikor elvette Bálint Margit 18 éves hajadont. Házasságuk – dédmamám elmondása szerint – boldog volt, de nem felhőtlen; abban az időben rengeteg nehézséggel kellett szembenézniük s nem csak a nélkülözéssel, mivel a menekülés során gazdátlanul maradt házakat kifosztották az otthon maradtak, telkeikről papír nem maradt fent, ezért elég nehéz volt újrakezdeni mindent a semmiből. 1953. január 2-án megszületett a fiúk, Nagy Attila, majd nem sokkal később lányuk, Nagy Katalin is, 1954. augusztus 30-án. A gyerekek cseperedtek és a család is egyre jobban kezdett bővülni. Minden gyerek az apa/nagyapa/dédapa háborús hőstörténetein nőtt fel, ahogy jómagam is, így hát most kicsit jobban kitérnék János tata ,,meséire”.

Magyaró

Magyaró és Disznajó települése. (forrás: Fazakas László)

Elmondásai és Ivás István könyve alapján kiderül, hogy Magyarón 1943. augusztus elsején kidoboltatták, hogy két hét múlva a református iskolában sorozást tartanak és az 1924-ben és 1925-ben születetteket besorozzák. Így került el 19 évesen dédtatám katonának. 1943. október 4-én ötven magyarói regrutával együtt elvonatoztak Marosvásárhelyre, ahol kivált a csapatból tizenhét ifjú és a székely hegyi tüzér táborhoz csatlakoztak, míg a csapat másik fele Szásztekébe tartott, ahol a 24-es székely kiképzőtáborhoz csatlakozott.

Mint minden ifjú, dédtatám is álmodozott a katonaságról, arról, hogy szép egyenruhát és fegyvert kap, esetleg csillogó kitüntetéseket – de az első reggelen csalódás ért mindenkit, mert a katonák közt kopott és elhasznált egyenruhákat, valamint félig eljárt bakancsokat osztottak szét. Így kezdődött a katonaélet. Az itt tartott kiképzések során megtanult mindent, amit egy katonának tudnia szükséges majd a harcmezőn. A kiképzés 1944. május 4-ig tartott, amikor az itt kiképzetteket a 2. Székely Határőrséghez, a Békási-szoroshoz helyezték át, ahol ugyanazon év augusztusáig tartózkodtak. A következő állomás a front volt, ahol honvédként 1945. április 11-ig harcoltak. Ez volt az utolsó napja a fronton, mert aznap megsebesült, és sok más bajtársával együtt fogságba esett. Kórházba szállították, valahova a mai Szerbia területén, és miután felépült sérüléséből, fogságba vetették. Egészen 1948. novemberéig voltak fogságban a magyar katonák, majd onnan megszöktek és egy részük szerencsésen hazakerült, mások útközben meghaltak.

Gulág

Szovjet munkatáborokban dolgozó hadifoglyok. (forrás: Szabadság.ro)

A fogság részleteiről sokat már nem tudunk, én nagyon kicsi voltam mikor ezeket a meséket hallgattam, ami napi programnak számított. A többi unoka már nem emlékszik a részletekre, az egyetlen forrás Ivás István: Az utolsó székely határőrök című könyve, amelyben mesél a háborúról és a fogság megpróbáltatásairól.

A falu lakossága elmenekült, amikor az orosz katonák elérték a falu területét, a házakat kirabolták és az utcákat feldúlták. A háború lejárta után visszatérő lakosság romokban találta a falut, nem volt sem élelem, sem ruha, sem ennivaló, sőt, legtöbbjük azt sem tudta, hogy él-e vagy hal a gyereke valahol a nagyvilágban. Mint minden faluban, a miénkben is volt jövendőmondó, akihez ilyen helyzetben sokan fordultak, hogy valami reményt nyújtson arra nézve, hogy viszontlátják-e még gyermeküket az anyák. Fazakas Katalinnak sem volt más választása, elment hát megtudakolni, hogy viszont fogja-e még látni a fiát. A jövendőmondó kinyitotta a Bibliát, ami a János evangéliuma 4. részéhez nyílt ki, az 50. vers volt a lap tetején, ami így kezdődik: „Monda néki Jézus: Menj el, a te fiad él. És hitt az ember a szónak, a mit Jézus mondott néki, és elment.” Nagy János három évi fogság után nemsokára hazatért.

Minden családnak vannak történetei, vannak hihetők és vannak kissé hihetetlenek, olyanok, amiket a pici gyerekek szájtátva hallgatnak. Én is így hallgattam dédtatám meséit, és reménykedtem, hogy sosem lesz vége az aznapi meseadagnak. Egy napon mégis vége lett, Nagy János 2005. március 6-án visszaadta lelkét az Úrnak.


Ivás István művének (Az utolsó székely határőrökrecenziója, Hadtörténelmi Közlemények 117. évf. 4. sz. (2004.)


Címlapkép forrása: Szabadsag.ro

Categories: Családtörténet