Kutatási projekt: Bodor András hagyatéka

Egy új kutatási projekt indult, amely Bodor András ókortörténész hagyatékát fogja feldolgozni az elkövetkező szűk egy év leforgása alatt. Bodor András (1915-1999) a magyar és egyetemes ókortudomány kiemelkedő erdélyi képviselője volt. A két világháború közötti időszakban teológiai pályán induló, majd a klasszika-filológia és az ókor iránt érdeklődő tudós kolozsvári majd oxfordi tanulmányait követően a Második Világháború után a kolozsvári és szélesebb értelemben, a magyar művelődéstörténet kiemelkedő alakja lett. Szakmai és szellemi hagyatéka nemcsak az 1945 utáni kolozsvári egyetemi és értelmiségi élet jelentős alkotása és tükre, de az egyetemes ókortudományban is nyomot hagyó örökség. A projekt célja, hogy a Bodor család tulajdonában és a Kolozsvári Unitárius Gyűjtőlevéltárában lévő Bodor hagyatékot (1915 és 1959 közötti visszaemlékezései, levelezése, fotótára és válogatott tanulmányai) történettudományi keretbe helyezve, szisztematikusan feldolgozza, digitalizálja és a szakmai és szélesebb közönség előtt bemutassa. A projekt az Erdélyi Múzeum Egyesület, a Kriterion Könyvkiadó és az Nemzetpolitikai Államtitkárság jóvoltából jött létre. A kutatás eredményei és Bodor Andrásról szóló hírek, adatok a projekt honlapján olvashatók.

bodor

Categories: Ókor, Portré