Egy colonia születése – az ókori Kolozsvár IV.

T. Szabó Csaba

A Római Birodalomban közel kétezer városi településén hangosan zajlott az élet. A több millió embernek otthont adó és egymással állandó kereskedelmi, katonai és kulturális kapcsolatban lévő városok közötti gazdag hálózat adta a birodalom állandó lüktetését, ez töltötte meg élettel a három kontinenst összekötő római világot. A Római Birodalomban, különösen a császárság korában számos településforma jött létre: a városiasodás sajátos folyamata legtöbb helyen az autochton, helyi lakosság civitasaiból, kistelepüléseiből nőtte ki magát, vagy falusias jellegű római településből, pagusból, netalán civil vicusból vált később municípiummá egy település, ahogy ez például Gyulafehérvár (Portus) alatt nyugvó településsel (Municipium Aurelium Apulensium) történt a filozófus-császár, Marcus Aurelius idején, valamikor a Markomann-háborúk idején.

A municipiumi rangot kapott római városok egy idő után aztán megkapták a colonia rangot is, igaz erről a jogi és talán gazdasági előjogokkal járó folyamatról már az ókorban is kétes információk keringtek. A Kr. u. 2. században, nagyjából pontosan az általunk érintett időszakban, a Markomann háborúk idején alkotó és író Aulus Gellius Attikai éjszakák című népszerű antológiájában már ekképpen ír a municípium és colonia városi rangok közötti különbségekről:  „Hiszem legtöbben, akik római coloniából származnak, municepsnek nevezik magukat is, polgártársaikat is, ami pedig az ésszerűségtől és az igazságtól nagyon messze esik. Ennyire nem tudjuk ugyanis, mi a municípium, milyen jogok illetik meg, miben különbözik a coloniától, s az a véleményünk, hogy a coloniák kedvezőbb körülmények között vannak, mint a municípiumok. Igen bőven taglalta ezt az általánossá vált tévedést az isteni Hadrianus, mikor a szenátusban szülővárosának, Italicának lakosairól beszélt, s csodálkozását fejezte ki, hogy az italicaiak s más régi municipiumok lakói is  – közülük az uticaiakat említette – jóllehet saját szokásaik és törvényeik szerint élhetnek, mégis változást szeretnének, s a coloniák jogi helyzetét szeretnék maguknak”.

A jelenleg rendelkezésünkre álló epigráfiai források (Kolozsvár területéről előkerült mintegy száz felirat és a provincia adminisztratív történetére nézve rendkívül fontos katonai diplomák) alapján a kutatás arra a következtetésre jutott, hogy Hadrianus városa, Municipium Aelium Napocensium valamikor a Markomann háborúk hatására történt átszervezés idején (Kr. u. 167-168 körül) kapta meg a filozófus császártól, Marcus Aureliustól a Colonia Aurelia Napocensis címet.

Fig.1.

Marcus Aurelius császár bronz lovasszobra (fotó: a szerző, Róma, Musei Capitolini)

A feliratok nem sokat árulkodnak az esemény pontos dátumáról, de több, főleg Commodus császár és a Severus dinasztia idejéből származó feliraton megjelenik már a colonia rangja a városnak, ami – már a neve alapján is – jelzi, hogy 180 előtt már biztosan a legmagasabb urbánus rangot nyerte el. Ez a döntően jogi státuszváltás egyrészt a város lakóinak – akiket az egyik késői, Kr. u. 245-49 körülire datált felirat a napocai polgárok köztársaságának (res publica coloniae napocensis) nevez – sajátos kiváltságokat (földadó-mentességet) biztosított (ius Italicum). Az új városi rang egyben új városi törvénnyel (alkotmánnyal – lex coloniae) járt. Ez sajnos nem maradt fent, de irodalmi forrásokból és néhány, Spanyolországból származó töredékes bronz feliratból tudjuk, hogy ezek a városi törvények léteztek.

A dunai provinciák területén is gyakorolt városi joggyakorlatról az ausztriai (Noricum tartománybeli) Lauriacum és a romániai (Moesia Inferior) Troesmis területén talált törvénytöredékek szolgálnak értékes forrásként. A colonia rangot kapott városból számos személyiségnek a neve maradt fent, amelyek által halovány betekintést kaphatunk a város történetébe és a római közigazgatás hétköznapjaiba. Az egyik ilyen közszereplő Lucius Laelius Terentianus, aki Napoca colonia praefectusa volt, vagyis a két polgármester, duumvir egyikét helyettesítette, amíg az távol volt a városból. Nem maradt fent sajnos a neve, de minden bizonnyal jelentős személyiség lehetett az a papi és adminisztratív funkciót is betöltő személyiség, aki flamen és decurio tisztsége mellett még a város patrónusa is volt. A patronus coloniae titulus egy igen érdekes és meglehetősen ritka funkció volt, feltehetően egy olyan, evergetes, vagyis városépítő tevékenységet folytató köztiszteletnek örvendő személyt megjelölő, tiszteletbeli cím volt, amelyet nagyobb adományok, építkezések, szoborállításokat követően kapott az illető személy. A nehezen olvasható feliraton a patrónus neve csak töredékesen maradt fent, talán T. Flavius Ianuarius nevét hirdethette, aki Commodus császárnak állított feliratot és feltehetőleg szobrot is a városban.

Napoca colonia rangja kedvező hatással volt a városi élet fejlődésére, igaz kevesebb mint három generációnak adatott meg, hogy a ius Italicum kedvezményeit élvezze és Dacia Porolissensis legnagyobb városában, feltehetőleg a provincia pénzügyi procurátorának központjában éljen. A város különleges státusza ugyanakkor erősített, kőből épült falakat is feltételezett, igaz a feltehetőleg 25 hektárnyi területet körülvevő római városfalnak csak nyomait találták meg a Jókai utca 13-15. szám házainak alagsorában, ám sajnos az ásatás eredményeiről semmilyen részletes dokumentáció vagy fotó nem készült. A városfal létéről kizárólag egy, Hadrianus császárnak emléket állító modern bronztábla tanúskodik egy vendéglő bejáratánál.

A colonia ranggal járó privilégiumok és a civil élet fellendüléséről tanúskodik az is, hogy a Kr. u. 180 körül datálható feliratok száma jóval nagyobb, mint az az előtti időszakból származó epigráfiai források, igaz ez nagyrészt a 3. század elején birodalmi szinten jelentkező ún. „epigráfiai robbanásnak”, a feliratállítás nagyívű elterjedésének is köszönhető. A Septimius Severus korára (194-211) és az azt követő néhány évtizedre datált feliratok kéz a kézbe mennek az elmúlt húsz év régészeti ásatásainak eredményei által körvonalazódó történeti valósággal.

Napoca, a római Kolozsvár legújabb ásatásai. A fekete vonal a városfal feltételezett vonalát jelzi. Az 1-7. számmal jelölt, piros foltok az elmúlt két évtized legjelentősebb, római kori ásatásainak helyszíneit jelölik (forrás: Acta Musei Napocensis 49, nr. I., MNIT).

Napoca, a római Kolozsvár legújabb ásatásai. A fekete vonal a városfal feltételezett vonalát jelzi. Az 1-7. számmal jelölt, piros foltok az elmúlt két évtized legjelentősebb, római kori ásatásainak helyszíneit jelölik (forrás: Acta Musei Napocensis 49, nr. I., MNIT).

A források arról tanúskodnak, hogy a város kezdetben szerény méretű épületei a Severus korában újraépülnek, monumentálisabb méreteket öltenek. Ekkor épül vagy épül újra Dea Syria istennő szíriai közösség által fenntartott temploma is, vagy a galatiai, a mai Törökország területéről származó közösség vallásos imaháza, találkozóhelye is a Bob utcában. A város utolsó fénykorát valamikor Philippus Arabs császár idején élhette, akinek korából a Karolina tér egyik épületének pincéjében (3-as számú ház, Galgóczi Sándor egykori házában) két óriási, 140 cm magas szoborbázis-töredéket találtak, amelyek minden bizonnyal a város fórumán, a császár tiszteletére állítottak.

 

A provinciába betörő barbár népek Kr. u. 250 körül rendkívül sebezhetővé tették a határhoz meglehetősen közel eső várost, amelyben alig kevesebb mint húsz évvel a város polgárai által állított monumentális szoborbázisok felavatását követően megszűnt a városi élet: Aurelianus császár 270 körül fokozatosan kivonja a római hadsereget és adminisztrációt Daciából és Napoca területén is lassan ugyan, de a 4. században biztosan elhal az urbánus, városi élet, amelynek feléledésére legalább fél évezredet kell még várni.

(folyt. köv.)

Categories: Ókor