A határvédelem évszázadai Székelyföldön

Horváth Csaba

2019. március 19-én Kolozsváron a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Tordai úti B épületében mutatták be a legújabb székelyföldi határvédelemmel foglalkozó könyvet. Az eseményen jelen volt a kötet szerkesztője és társszerzője, Nagy József gyergyóremetei hadtörténész, valamint Ladó Árpád-Gellért hadtörténész-doktorandusz, a kötet másik társszerzője.

Az eseményt Murádin János Kristóf egyetemi adjunktus, kari kancellár nyitotta meg, aki bemutatta a két szerzőt, és kiemelte a kiadvány hiánypótló jellegét, megjegyezve, hogy a könyv minden magyar értelmiségi család polcán ott kéne legyen.

Elsőként Nagy József szólt a jelenlevőkhöz: elmondása szerint a kötet nem térképezi fel teljes egészében Székelyföld hadtörténetét, hanem annak kiindulópontja kíván lenni. A téma iránti érdeklődés a 19. század második felében vette kezdetét (itt kiemelte Ipolyi Arnold püspök nevét is, akinek része volt ebben a folyamatban), a két világháború között és a második világégés alatt pedig keletkeztek művek, amelyek azonban ideológiai hatások alatt íródtak. Újabb közlemények csak a rendszerváltás után láttak napvilágot. A szerkesztő kiemelte továbbá a háborút, egyrészt mint a társadalmi konfliktusok megnyilvánulásának színterét, másrészt mint a pusztítás egyértelmű okozóját; valamint a katonáskodást, mint a kultúra potenciális hordozóját.

Ezt követően a két szerző a kötetbe foglalt tanulmányokat röviden összegezve ismertette a kötetet. Ladó Árpád ismertette az 1711-ig tartó időszakot. Felszólalásában több sarkalatos pontra is kitért (pl. a székelyek sztyeppei hadi kultúrához való tartozása, a nyugatias fegyverzet átvételének kérdése, fegyverek középkori, helyi freskókon való ábrázolása, késő középkori és kora újkori változások, közöttük a tűzfegyverek megjelenése és a fejedelemségkori tömeges jobbágyosodás kérdése), továbbá kiemelte a további kutatások szükségességét.

A kötet új- és jelenkori témájú tanulmányait Nagy József foglalta össze: felhívta a figyelmet arra, hogy a Rákóczi-szabadságharcban résztvevő székelyeket a bécsi központi hatalom lefegyverezte, és így ‒ először a létezésük alatt ‒ polgári életet éltek, bár a 18. század első felében a Birodalom háborúiban jelentős számban vettek részt. Új fejezet köszöntött be a Mária Terézia által elrendelt erdélyi határőrvidék (és ezen belül a három székely határőrezred) felállítását követően. Egy második polgári korszakra került sor 1851 és 1867 között, bár Königgrätz-nél szintén ott találjuk a székelyeket. Az általános hadkötelezettség bevezetése és a dualizmus, valamint a két világégés megint új kihívások elé állította a székelységet. Nagy megállapította, hogy a székelyek „a német hadviselési kultúra leágazását” képezik és abból merítkeztek a 20. században is.