Guerilla – Kárpáti György Mór filmje

Tóth Gödri Iringó

A magyar filmtörténet viszonylag sok alkotása szól az 1848-49-es forradalomról és szabadságharcról, illetve az ahhoz kötődő eseményekről. Említhetjük az olyan romantikus klasszikusokat, mint A kőszívű ember fiai (Várkonyi Zoltán, 1965) vagy a Föltámadott a tenger (Nádasdy Kálmán, Ranódy László, Szemes Mihály, 1953), az olyan még részben hagyományos történelmi drámákat, mint Sára Sándor 80 huszárja (1978) vagy az olyan filmtörténeti ínyencségeket is, mint Bódy Gábor Amerikai anzixa (1975), mely archív felvételeket dolgoz fel (illetve be a filmbe), s mely nem csak a technikai kísérletezés által, hanem tematikai szempontból is szakít a sztereotípiákkal.

Kárpáti György Mór: Guerilla című 2019-es filmje ismét a szabadságharc témáját veszi elő. Hőse egy lelkileg sérült, frusztrált fiatal, Barnabás, aki a szabadságharc utolsó napjaiban keresi testvérét, aki egy, mondjuk úgy – ha már a cím erre utal – gerilla csapattal bujkál.

Guerilla

A film próbál újat mutatni, másképp mutatni, csak az igyekezettel kicsit elvész az élvezhetősége. Az alapötlet jó, mondhatni kiváló, hiszen oly sokunkban ott van az igény, hogy lássunk, olvassunk, tudjunk minél többet erről az izgalmas időszakáról a magyar történelemnek – és oly sokan szeretnénk ezt kokárda, zászlólengetés és romantikus mítoszok nélkül. Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc nem (csak) a lépcsőn szavaló Petőfiről, a Gyárfás Jenő által lefestett, hősi halált halt Gábor Áronról, nem csak Görgey Artúrról, és még csak nem is a szalagdarabkákból kokárdákat varrogató Szendrey Júliáról szólt. Mondhatnám – mint egy retorikában jártas politikus –: ez a nép harca volt, egy nemzet forradalma… De ez a frázis még mindig túl patetikus. Éppen ezért filmes- és történész-szakma egyaránt szívesen fogad minden próbálkozást, mely őszintén, letisztultan igyekszik a témáról beszélni.

Kárpáti György filmje csupán nyolcvan perc (ez a rendező első nagyjátékfilmje), nyolcvan hosszúnak tűnő perc. A történet 1849 augusztusában játszódik, zavaros időszakban, amikor a testvérét kereső Barnabás egyszerre bujkál oroszok és osztrákok elől. A film felütésében egy falun halad keresztül – hogy a néző érzékelhesse az aktuális állapotokat – majd hamar rátalál Csont Sándor százados osztagára, melyben testvére is szolgál. Testvére, Antal sebesült, egy Luca nevű fiatal lány ápolására szorul. Már a találkozás első pillanataiban is érzik a feszültség a két testvér között, majd hamar kiderül: Antal haragszik testvérére, hiszen az elszökött a sorozás elől, nem harcolt a hazáért. Barnabás Csont százados előtt őrmesternek adja ki magát. Néhány apróbb felderítő akció során a néző szánalommal vegyes dühöt érez a szinte idétlen Barnabás iránt, a Lucával közös szerelmi szál sem mozdítja a szimpátia fele a szinte antihősnek mondható szereplő iránti érzéseket, érzelmeket. A film vége tragikus, Barnabás gyávasága, tétlensége, szánakozása társai halálát okozza, ám az utolsó percek valamiféle feloldozást hoznak, az utolsó pillanatokban képes a cselekvésre.

guerillaa

Barnabás személye lehetne izgalmas, tulajdonképpen rámutat arra, hogy a szabadságharc nem csak bátor, önfeláldozó hősökről szólt. Ám a jellemábrázolás kicsit esetlen, hiába, hogy az arcok, a díszlet, az erdő árnyai mind közvetítik a Barnabás belső zavarát, a képek nem elegek. Alig tudunk meg valamit Barnabásról, de az erdőben bujkáló csapat többi tagjáról sem tudunk szinte semmit, alig beszélnek, alig mesélnek, alig cselekszenek. A film kezdete izgalmas feszültséggel indít, de az utolsó tíz percig csak cammog a történet, vontatottságát pedig sem izgalmas operatőri munka, sem sziporkázó színészi alakítások nem oldják. Az utolsó tíz percben ismét felébred a bóbiskoló néző, és megsejt valamit abból, hogy milyen kellett volna legyen mind a nyolcvan perc. A kimagasló alakítás hiánya egyébként nem a színészek a hibája, bennük végig ott van a potenciál (talán Orbán Levente a százados szerepében a legkiemelkedőbb), csak éppen nincs lehetőségük kibontakozni.

Ha a hitelesség kérdését vizsgáljuk, szembeötlő a stáblistán, hogy milyen sok szakértő segítette a munkát, az egyenruhaszakértőtől a fegyverszakértőtől az orvostörténeti szakértőig, a filmben minden aprólékosan kidolgozott (a falujelenetet is skanzenben forgatták), ám sajnos a korabeli viselet és fegyverek még nem elegek. A film vontatott, sokszor semmitmondó. Az alapvetően rövidfilmes rendezőként ismert Kárpátinak nem sikerült kitöltenie az időt (sajnos a teret sem).

A Guerilla nem egy filmélmény, de azért mégiscsak hagy a nézőben valami nyomot: megmarad az érzés, hogy ez egy jó ötlet, kéne még pátoszmentes, romantikamentes, korhű filmeket készíteni a témáról, csak valahogy másképp.

Categories: Filmkocka