II. Erdélyi Történész Tábor

Erdélyi Történész Tábor – felhívás

A 2019. augusztus 22-25. között Gyergyóremetén megszervezésre kerülő Erdélyi Történész Tábor célja, hogy kötetlen fórumot biztosítson a történeti kutatásokkal foglalkozóknak és az azok iránt érdeklődők számára. A kutatási beszámolók mellett könyvbemutatókra és kéziratvitákra is sor kerül.

A tábor keretében az egyetemi hallgatók, doktoranduszok, tanárok, kutatók és egyéb érdeklődők nem csak betekintést nyerhetnek a tágabb értelemben vett Erdély történetével kapcsolatos aktuális kutatásokba, hanem lehetőséget teremt az együttgondolkodásra is.

A táborban napi három étkezés ingyenes lesz. Az érdeklődők részvételi szándékukat az alábbi elérhetőségek valamelyikén tudják jelezni:

E-mail: agotasillo@gmail.com

Tel.:0040747 854706 (Silló Ágota, Gyergyói Szemle Egyesület).

Szervezők: Nagy József, Bárdi Nándor, Sárándi Tamás, Tőtős Áron, Tóth-Bartos András / Gyergyói Szemle Egyesület, MTA TK Kisebbségkutató Intézet, Romániai Magyar Doktoranduszok és Fiatal Kutatók Szövetsége

Információk Gyergyóremetéről: http://gyergyoremete.ro/hu_HU/gyorsinfo/

Facebook: https://www.facebook.com/events/855459614822148/

 

PROGRAM:
2019. augusztus 22. csütörtök

14.00. Megnyitó – Laczkó-Albert Elemér polgármester, Gyergyóremete
Helyszín: Csutakfalvi Közösségi Ház (537250, Gyergyóremete (Remetea), Csutakfalvi út, 109.
Mi történt 2017-2019-ben? Erdélyi magyar történeti kutatási programok, folyamatok – Bárdi Nándor

15.00 Mire jutottak?
Trianon 100 program – Révész Tamás
Gyergyói Szemle – Nagy József

15.40 Források és lehetőségek
Gyermekvédelem a dualizmuskori Erdélyben – Gál Edina
A történeti demográfiától a családtörténetig. Az 1869. évi marosvásárhelyi háztartás-összeírás forrásértéke és felhasználásának lehetőségei – Tőtős Áron
2. brassói gyalog ezred 59 hadinaplója Bécsben – Veress Emese Gyöngyvér

16.40 Székely kötődések Marosvásárhelyen és Nyárádmentén – Gagyi József

17.20 Politikai gyakorlatok
Hogyan látom másként Romániát két év szenátorság után? – Novák Csaba Zoltán

18.00 vacsora

20.00 Filmvetítés és vita
Az autonómia illúziója 1952-1965 – Vig Emese (100 éve Romániában VI. rész)
—–
augusztus 23. péntek

9.00 Egyháztörténeti kutatások és könyvbemutatók
Bánkuti Gábor – Csibi Norbert – Gőzsy Zoltán – Varga Szabolcs – Vértesi Lázár (szerk.): Teológia és történettudomány – Antológia az egyháztörténet-írás elméleti kérdéseiről. Pécs, 2018.
Bánkúti Gábor: Jezsuiták Romániában a XX. században. 2016, Jezsuita Kiadó.
A kötetet bemutatja: Bánkúti Gábor, Gőzsy Zoltán és Varga Szabolcs
Nagy Mihály Zoltán – Denisa Budeanu: (Le)hallgatásra ítélve. Márton Áron püspök lehallgatási jegyzőkönyvei, 1957-1960. Lektor Kiadó-Varadinum Kiadó-Iskola Alapítvány Kiadó, 2019.
A kötetet bemutatja: Nagy Mihály Zoltán

10.00 Régészeti kutatások
A nagyváradi vár régészeti ásatásai – Mihálka Nándor
Régészeti ásatások helyzete Háromszéken – Hőgyes-Huba Mihály
Sófalvi András: Hadakozás és önvédelem a középkori és fejedelemkori Udvarhelyszéken. EME, Kv, 2017. – könyvbemutató

11.00 Mit szolgáltat ma és mit fejleszt az Arcanum? Biszak Sándor

12.00-14.00 ebéd

14.00 Átmenet helyi szinten a Habsburg Monarchiából az utódállamokba, NEPOSTRANS program
Izsák Anikó – Nagybánya, Máramaros, Egry Gábor – Dél-Bánság

15.00 Fiatal erdélyi történész nemzedék
Tőtős Áron, Pál Emese, Nagy József
P. Kovács Klára – Pál Emese szerk.: Képváltás. Tanulmányok a Fiatal művészettörténészek V. konferenciájának előadásaiból. Entz Géza Művelődéstörténeti Alapítvány, Kolozsvár, 2017.
Romsics Ignác szerk.: Közelítések. Tanulmányok Erdélyi 19-20. századi történetéhez. Korunk. Kolozsvár, 2018.
Tőtős Áron szerk.: Fejezetek Erdély történetéről. EME-RODOSZ Bihar, Nagyvárad. 2018.
Horváth Illés – K. Markaly Aranka – Koloh Gábor – Tőtős Áron szerk.: Ezerarcú Erdély. Politika, társadalom, kultúra. EME-RODOSZ, Kolozsvár, 2019.

15.45 Az erdélyi magyar politikai realizmus katalógusa – Lőrincz D. József, kéziratvita: Egry Gábor, Pál János

16.45 Miért fontos? Kutatási beszámolók
Romániai választások működése a két világháború között – Szabó Csongor
Jordáky Lajos életrajza kutatás – Antal Róbert
Bányai László életrajza – Kovács Szabolcs
Kinda István: Kontrasztok. Gazdálkodási minták, két székelyföldi régióban. KJNT-SZNM, Kv. 2017 – bemutatja Tóth-Bartos András

17.45 Tudásmegjelenítő programok – Ferenczi Szilárd
100 éve Romániában program eredményei
Erdélyi Krónika

18.30 vacsora

20.00 Színházi előadás a Balás Gábor Művelődési Házban (Cseres Tibor tér, 8. szám) Sebestyén Aba: Szeretik a banánt elvtársak? Marosvásárhely
——
augusztus 24. szombat

9.00 Háború és emlékezet
kutatási beszámoló
A 27. székely könnyűhadosztály két háborúja. A harctéri tapasztalat komplexitása egy második világháborús magyar seregtest történetében – Magyarosi Sándor
A Székely Határvédelmi Erők története a visszaemlékezések tükrében– Nagy József
kéziratvita, felkért hozzászólók: Bárdi Nándor, Berekméri Árpád Róbert, Gidó Attila, Révész Tamás, Sárándi Tamás,

10.30. Erdély képek, kutatási beszámolók
Erdély képe Magyarországon és Romániában az oktatásban:1945-1990 – Jérémy Floutier
Erdély etnikai térképeken és a Lipcsei doktori iskola bemutatása – Segyevy Dániel

11.30. A Székely Határőr Emlékközpont terve Szépvízen, avagy Székelyföld hadtörténetét és a határőrizet történetét bemutató történeti kiállítás – Nagy József
A határvédelem évszázadai Székelyföldön. Csíkszék és a Gyimesek vidéke. Szerk. és a jegyzékeket összeállította Nagy József. Szépvíz Egyesület, Csíkszereda, 2018. könyvismertetés – Nagy József
Hozzászóló: Tóth-Bartos András, Ferencz Tibor

12.15 – 14.00 ebéd

14.00 Nemzetiségi oktatásügy Észak-Erdélyben 1940-1944 – Sárándi Tamás, kéziratvita, felkért hozzászólók: Bárdi Nándor, Gidó Attila,

15.00 Kutatás közben
A gogánváraljai kazettás mennyezet – Szekeres-Ugron Villő
Kiss Elek püspök és az állambiztonság – Pál János
A kolozsvári Kisebbségkutató Intézet történeti programjai – Gidó Attila
kötetbemutató: El a hontalanságba… Az 1916-os román betörés az unitárius egyházi forrásokban. Bev. Gidó Csaba, Pál János, összeáll: Gidó Csaba, Márk Attila, Pál János, Hargitta Kiadó, Csíkszereda, 2019.

16.20 Imreh István munkássága – Both Noémi, kéziratvita, Gagyi József, Lőrincz D. József, Gidó Attila

17.20 Beszélgetés az erdélyi történetírás helyzetéről

18.20 Esti program Kicsibükkben
——
augusztus 25. vasárnap

9.00 Erdélyi idegenvezetők esete a professzionális örökségesítéssel
Magyari-Vass István, Pál Zoltán, Bokor Judit
Moderátor: Nagy József

10.00 Kastélykálváriák – beszélgetés erdélyi kastély tulajdonosokkal
moderátor: Szekeres-Ugron Villő
Héderfája, Barabássy-kúria – Barabássy Sándor
Marosnémeti, Gyulay-kastély – Horváth Tholdy Péter
Miklósvár és Sepsikőröspatak, Kálnoky-kastélyok – Kálnoky Tibor
Uzon, Mikes-kastély – Mikes Zsigmond
Gernyeszeg, Teleki-kastély – Teleki Kálmán

11.30. Erdélyi Párt – Murádin János könyvbemutató és vita Egry Gábor, Sárándi Tamás, Tóth-Bartos András

12.30. kiértékelés – ebéd

kapcsolat: nagyjozsi86@gmail.com; bardinandor@gmail.com; t_sarandy@yahoo.com; tbadexter@gmail.com; totos.aron@gmail.com

A tábor támogatói: Gyergyóremete Önkormányzata, Bethlen Gábor Alap, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa, Romániai Magyar Doktoranduszok és Fiatal Kutatók Szövetsége, Hargita Megye Tanácsa – Hargita Megyei Kulturális Központ.