Istenek és hősök: a római vallás emlékei. Az ókori Kolozsvár VI.

Írta T. Szabó Csaba

A cikksorozat előző részei: I, II, III, IV, V.

A Kr.u. 106 és Kr.u. 271 közötti időszak és Erdély rómaiak által történt meghódítása nemcsak azért volt szerencsés történelmi pillanata ennek a régiónak, mert ezáltal bekerült egy addig talán soha nem látott globális politikai, gazdasági és kulturális körforgásba és egy ma már európainak, mi több, globálisnak mondható örökséget hagytak ránk, de vallástörténeti szempontból is egy rendkívül érdekes korszaka ez az európai történelemnek.

A Kr.u. 1-2. században a mediterrán világban a Paul Veyne szavaival élve „második pogányságnak” nevezett korszak vette kezdetét, amely egy olyan vallási kavalkádot hozott létre a Földközi-tenger vidékén Palesztinától Britanniáig, Hispániától az északi Limes vidékéig, amihez fogható addig nem volt még Európában. A politeista, azaz többistenhitű társadalmak a maguk helyi, hazai, néha városokra (poliszok) és kis közösségekre (20-30 fő), szektákra bomló és atomizált vallási közösségek és csoportok most egy egységes, birodalmi adminisztráció alá tartoztak, amely egyrészt magával hozott egy igen flexibilis és számos pontjában változtatható vallásgyakorlati formát („Reichsreligion, „állami” vallás), másrészt addig soha nem látott mobilitási és fejlődési lehetőséget adott a fent említett kisvallási csoportosulásoknak, új vallási kezdeményezéseknek. Dacia provincia létrejötte egy olyan időszakra esik, amely vallástörténeti szempontból a politeista sokszínűség csúcspontjának tekinthető, míg a provincia feladása a kereszténység hivatalossá tétele előtt megtörtént

A provincia vallástörténeti sajátosságai közé tartozik tehát, hogy a Római Birodalom vallásos piacának legizgalmasabb korszakában jött létre, ennélfogva szinte minden kisvallási csoportot és a birodalom szinte minden szegletéből származó istenséget megtalálunk itt. Egy másik érdekes, a dunai provinciák tekintetében is teljesen furcsa jelenség a pre-római vallásos világ, tehát a dák vallás jeleinek szinte teljes hiánya. Végezetül egy harmadik sajátosság a kereszténység szórványos előfordulása, amely a provincia korai feladása miatt bizonyosan nem tudott itt teret nyerni, így a Kr.u. 3. században még nem jött itt létre egyházi, szervezeti vallásgyakorlat.

Dacia rövid, alig két évszázados fennállása alatt óriási mennyiségű régészeti anyagot hagyott hátra, amelyet a vallásgyakorlat forrásaiként tartunk számon. A provincia mintegy 150 szentélye ismert vagy feltételezett (54 régészetileg feltárt, 19 epigráfiailag azonosított és 67 további szakralizált tér ismert), közel 150 ókori istenség neve maradt fent ebből a korból, valamint közel háromezer epigráfiai és figuratív forrás, amely 170 év vallásos életének tanúbizonysága. Bár ezek a számok elsőre igen jelentősnek tűnnek, sajnos csak kevés részüket dokumentálták kellő alapossággal, így azon források száma, amelyből valóban közel kerülhetünk az ókori ember vallásos életéhez és mentalitásához, nagyon szűkös. A fennmaradt emlékek mintegy fele a provincia két nagyvárosából, Colonia Sarmizegetusa (Várhely) és Apulum (Gyulafehérvár) területéről származik, míg a másik fele megoszlik nyolc város és több tucat falusias jellegű római település között.

Az ókori Napoca (a hadrianusi municipium, majd a későbbi colonia) sajnos igen szerény régészeti anyaggal rendelkezik a vallásos élet nyomai tekintetében, ám a rendelkezésünkre álló epigráfiai és régészeti forrásokból azért már körvonalazni lehet néhány fontos jellegzetességet az egykori város vallásos életéről. Most ezt járjuk körül részletesen.

Vallás a városban: analógiák és Napoca esete

A római provinciák városaiban a császári hatalom által irányított, tisztviselők által monopolizált valláskommunikáció („állami” vallás) számos közös formát hozott létre, amelyet szinte minden római városban megtalálunk. A római városok kisebbik része, így Sarmizegetusa is alapított város (colonia deducta), tehát egy vallásos szertartás során hozták létre. A többi város azonban, így Napoca is egy falusias jellegű településből vagy katonai telepből nőtt várossá (municipium, majd colonia), így a vallásos megnyilvánulások legelső nyomai sajnos legtöbbször nem ismertek. Napoca esetén is az első, Traianus korabeli vallásos források (Kr.u. 106-117) sajnos ismeretlenek. Nem tudjuk, hogy volt-e castrum (erőd), vagy civil településként (pagus) fejlődik várossá Napoca: ha katonai településként kezdte volna életét, Napoca első szakrális tere maga a castrum belsejében lévő ún. táborszentély, a fanum lett volna, ahol a katonai alakulat szimbólumait, a császári portrékat és a császári hatalom jelvényeit tartották volna és katonák őrizték volna éjjel-nappal (AÉ 1934, 14). Amennyiben pagusként, tehát falusias civil településként kezdődött itt a római élet, akkor az első szakrális terek sokkal inkább a privát szférában keresendőek: házak mellékszobájában, privát terekben létrehozott larariumok, azaz magánoltárok, apró kerámiából, bronzból készült szobrocskák formájában kommunikáltak a hétköznapi rómaiak isteneikkel – attól függően, milyen naptárat használtak és milyen ügyben fordultak kéréssel isteneikhez. Ebből a korai időszakból sajnos nincsenek forrásaink, így ez nem maradt több, mint hipotézis. A város mintegy 100 felirata közül több mint 40 votív, ami igen jelentős aránynak számit. Ehhez társul még számos figuratív ábrázolás is, amelyek egykor feltételezhetően szakralizált terekben álltak, bár a napocai római tárgyak sajnos szinte kivétel nélkül ismeretlen kontextusból vagy erősen bolygatott, a középkori és újkori városiasodás nyomai által megtépázott régészeti lelőhelyekről kerültek elő.

Az egyik első, bizonyíthatóan datálható vallásos forrás egy kis-ázsiai (Asia Minor provicia) istenségnek, Jupiter Tavianusnak állított szoborbázis, amelyet a középkori városfalba beépítve találnak még az epigráfia hőskorában.

Fig.1.

Jupiter Tavianus oltára vagy szoborbázisa. (forrás: Ubi Erat Lupa Database nr. 20932)

Az egzotikus istenség mintegy ezer kilométerre egykori hazájától egy galatiai, vagyis elgörögösödött, anatóliai kelta közösség istene volt, akit ez a kis, kolonizált vagy önként, jobb jövő reményében idesereglett kis-ázsiai közösség hozott magával. A peregrinus, tehát nem teljes jogú állampolgári közösség (consistentes) nem csak jogilag volt egy sajátos, jól elkülönülő közösség a Hadrianus korabeli Napoca új municipiumában, de vallásilag is. Otthonról magukkal hozták sajátos istenségüket és egy általunk ismeretlen helyen – külön szentélyben, sajátos kisvallási imaházban vagy akár egy városfalon kívül eső szakrális téren – imádták istenüket. Ez a kis galatiai csoport képviselte a város korai időszakában azt a sajátos vallási jelenséget, amely a hivatalos állami vallással párhuzamosan jött létre és néha versengésbe is került azzal. Miközben minden római városban volt egy Capitolium (Jupiter Optimus Maximus, Juno és Minerva temploma), ahol a városi elöljárók áldoztak a hivatalos vallási naptár (Fasti) szerint, ezek a 10-30 fős kisvallási csoportok sajátos vallási önrendelkezéssel, belső szabályzattal, vallási szokásokkal, néha beavatási szertartásokkal, egyedi mítoszokkal és vallási történetekkel (narratívákkal) rendelkeztek. Érthető, hogy változatosságuk révén ezek a kisvallási csoportok sokkal vonzóbbak voltak, mint az akkor már több száz éves hagyományos római vallás hivatalos vallásgyakorlata, amely azonban megkerülhetetlen volt minden polgár számára.

Sajnos a hadrianusi municipium hivatalos vallási központja (Fórum és a Capitolium) nem tudjuk, hol lehetett: egyesek ezt a mai Óvár területére (Ferencesek temploma), mások a Szent Mihály templom környékére, a Gyógyszerészeti Múzeum és a templom kertje közé teszik. Egy másik, igen jelentős felfedezés, amelyre a Central bevásárlóközpont építése közben derült fény az 1970-es évek közepén, több jelentős és igen nagy méretű feliratot hozott felszínre a Híd utcában, amely a római város keleti perifériája volt. Úgy tűnik, hogy a mai Central épülete alatt is volt egy római szentély, ám annak pontos alaprajza és az istenségek, amelyeket ott tiszteltek nem egyezik egy városi capitolium hagyományos pantheonjával.

Fig.2.

Jupiternek, Silvanusnak és az összes istennek felajánlott nagyméretű oltár vagy szoborbázis (forrás: Ubi Erat Lupa Database nr. 15267)

Az Óvár környékéről nagy számban előkerülő császári feliratok, óriási szoborbázis-töredékek, egy, a Posta épületének építésekor talált Fortuna szobor valamint a nemrég, a Múzeum Téren talált római leletek és monumentális oszlopfők is arra utalhatnak, hogy itt mindenképp a városnak egy reprezentatív részéről, akár a Fórumáról vagy talán a procurátori (pénzügyi felelős) palotáról is beszélhetünk. Ezeken a nagy köztéri helyeken rendszerint álltak vallásos építmények is. Sajnos, a város középkori fejlődése és a római emlékek közel 800 éven át tartó állandó kifosztása lehetetlenné teszi, hogy az ókori Napoca szakrális topográfiáját pontosan rekonstruáljuk.

Egy másik igen jelentős felfedezésre 1801-ben és 1846-ban, a Bob utcai templom építése közben kerül sor: egy ugyancsak kis-ázsiai, de trák neveket is tartalmazó hosszú, vallásos közösségi album (feliratos taglista, névsor), egy Jupiter szobor és egy Priapus szobor került elő. Ugyancsak ebben az utcában – feltételezhetően, ennek a szentélynek a részeként –került nemrég elő egy Mercurius ábrázolás is.

Hasonlóan a Central bevásárlóközpont alatti szentélyhez, ez a kisvallási csoport imaháza is a város perifériáján, a Jókai utcán húzódó déli városfaltól alig 20-30 méterre helyezkedett el, feltehetően egy lakónegyed részeként. Érdekesség ugyanakkor, hogy az 1890-es években, a Státusházak egyikének alapozásakor, az ún. Tivoli Ház lerombolásakor előkerült egy Mithras istennek szentelt oltár. Az sajnos nem derült ki, hogy in situ vagy másodlagos pozícióban találták-e. Ha az oltár eredeti helyén állt, akkor ad absurdum, a csirkehúst áruló gyorsétkezde alatt talán még mindig a csirkehúst áldozó, beavatási szertartással csak férfiakat választó Mithras hívők temploma állhatott.

Fig.4.

Mithras oltár töredéke (forrás: Ubi Erat Lupa Database nr. 15277)

Feliratról tudjuk, hogy Napoca város területén állhatott egy szíriai templom is Dea Syria istennőnek. Bár Daciában igen sok szíriai (palmyrai) közösség élt és néhány templomukat sikerült is feltárni, sajnos a napocai templomnak nyoma sem maradt. Szinte biztos volt temploma az anatóliai Doliche város egykori Baál istenének, akit a Római Birodalomban Jupiter Dolichenusként tiszteltek. A bikaháton álló viharistenségnek két felirata is ismert Napocáról, sajnos nem tudni pontosan, hol állhatott a szentélye.

Érdekes forrás még Publius Aelius Maximus Főtéren talált felirata is, amely bár Jupiternek a Nagyságosnak és Hatalmasnak van dedikálva, de egy álombeli gyógyítás utáni fogadalomról (ex visu) van szó. Ez arra is utalhat, hogy Napoca területén lehetett akár egy gyógyító szentély, Asclepieion is. A városfalon kívül talált feliratok arra utalnak, hogy a városból kivezető utak környékén is aprócska, római szentélyek, útszéli szakrális terek állhattak Mithras, Liber Pater, Jupiter Erusenus vagy Silvanus részére, a mai Belvedere kilátó vagy a Kerekdomb környékén, illetve az arra vezető római út mentén. A Vivo! (korábban Polus) Center építése során felfedezett római falusias település (vicus) leletei (egy Jupiter és egy Hercules oltár) is azt bizonyítják, hogy Napoca territóriuma, valamint a privát házak és magánszférák minden szegmensét behálózták a római istenek.

Bár sokan igyekeztek a korai kereszténység jelenlétét is bizonyítani, jelenleg semmilyen jel nem utal arra, hogy Napoca városában Kr.u. 106-271. között keresztény közösség is élt volna. A rómaiak változatos istenvilága és feltehetően monumentális templomai a Kr.u. 3. század végén elhanyagolttá, majd elhagyatottá váltak, amelyek sajnos az elsődleges kőforrásai és áldozatai lettek a városon átvonuló tömegeknek és az itt megtelepült kora középkori magyaroknak is.

A címlapkép csak illusztráció, melyen a Capitoliumi triász (Iuno, Iuppiter és Minerva) maradványszobra látható, ami Guidonia Montecelio egyik római villájából származik.