Bár lassan kimozdulhatunk a lakás fogságából, az elkövetkező hetek még mindig nem a csoportos kirándulásokról, közös meccsnézésekről vagy a konferenciák utáni, éjszakába nyúló szakmai vitákról szólnak majd. Még mindig marad az otthon biztonsága, maradnak a könyvek, a filmek. Hogy történelmi filmekben se legyen hiány, új sorozatot indítunk, melyben hét részben fogunk filmeket ajánlani, a tízes évek némafilmjeitől egészen az ezredfordulóig. Csak, hogy stílusosak legyünk, egy kis csavart vittünk a dologba: a tízes évekből egy, a húszas évekből két, a harmincas évekből három filmet ajánlunk. És így tovább. Az első részben sűrítjük az első három évtizedet. A korai némafilmek esetében az is szempont volt, hogy elérhetőek legyenek a néző-olvasó számára.
1 ’10-BŐL
W. Griffith: Az Egy nemzet születése: Amerika hőskora
Bár ez az 1915-ös fekete-fehér amerikai némafilm volt az első történelmi filmeposz, nem azért izgalmas mert egy történelmileg hiteles alkotás, hanem rasszista nézetei tették híressé. A film története, az amerikai polgárháborút és a Ku-Klux-Klan megalakulását állítja középpontba, a történelmi eseményeket két család történetének bemutatása által idézi fel. A film a feketéket buta és szexuálisan agresszív lényekként mutatja be, a Ku-Klux-Klannak pedig a megmentő hős szerepe jutott.
Az alkotás ellen több tiltakozás is kirobbant, bemutatója nyomán Bostoban tüntetéseket szerveztek. Minden bizonnyal fontos szerepe volt a Ku-Klux-Klan újraéledésében is (a KKK-t 1915-ben Atlantában alapította újra William Joseph Simmons nevű metodista pap). A negatív erkölcsi vonzat ellenére a film filmesztétikai szempontból igencsak fontos alkotás, Griffith a filmben egy új formanyelvet teremtett a drámai közelképek és a követő kameramozgások által, illetve a párhuzamos történetalakítás is újszerű volt a filmtörténetben. Itt használtak először zenét a filmhez.
2 ’20-ból
Szergej Mihajlovics Eisenstein: Patyomkin páncélos
Akár némafilmeket listázunk, akár történelmi filmeket, Eisenstein klasszikusa nem maradhat ki a listából. A szovjet (rigai lett) rendező 1927-es alkotása az egyik első propagandafilm, az 1905-ös oroszországi forradalom egyik epizódját mutatja be: a Knyáz Patyomkin Tavricseszkij csatahajó (nem páncélos) legénységének lázadását.
Az orosz-japán háború idején zajlik a történet, 1905 egy zavaros év volt, Szentpéterváron tüntetések, Odesszában zavargások zajlottak. A hadihajó, mely a Fekete-tengeri flotta tagja volt, épp Odessza kikötőjében volt egy lőgyakorlat miatt. A körülbelül 500 fős legénység 100-150 tagja lázadt fel az áldatlan körülmények és a megaláztatások miatt. A tiszteket megölték, illetve 12 collos gránátokat lőttek ki a katonai vezetés irányába, sikertelenül. Később egy másik hajó is csatlakozott a Patyomkinhoz, együtt kértek menedéket a román partoknál.
A történet a szovjet történelem egy nem túl jelentős szelete, ám a Kommunista Párt lehetőséget látott benne. Eisenstein felkérésükre nem csak egy hatásos propaganda filmet alkotott (a lépcsőkön leguruló babakocsi képe kultikus), hanem egy filmesztétikai szempontból is kiváló alkotást).
Carl Theodor Dreyer: Jeanne d’Arc szenvedései
A dán Carl Theodor Dreyer 1928-as filmje egyik izgalmas alkotás a korai történelmi filmek sorában, mivel nem a látványos díszletekre, jelmezekre esett a hangsúly, hanem a jellemábrázolásra, a szereplők tragédiájára. A film a francia hősnő tárgyalását mutatja be, ami igen szokatlan téma a némafilmek korában, mivel sok közbevetett feliratot eredményez (a bírák kérdései és a rájuk adott válaszok). Sok közelképet látunk, a bírák arca világos háttér elő jelenik meg, meglepő közelségben. A korban a nagyközeli ilyen gyakori alkalmazása még nem aratott elsöprő sikert, de a filmtörténet igazolta Dreyert, 1958-ban a filmet beválasztották a Brüsszeli tizenkettőbe, ami az addig készült filmek legjobbjait sorakoztatta fel. Említést érdemel az is, hogy a film operatőre magyar származású volt, Rudolph Máté.
3 ’30-ból
Lewis Milestone: Nyugaton a helyzet változatlan
Erich Maria Remarque azonos című regénye, épp csak egy éve jelent meg, amikor 1930-ban fekete-fehér hangosfilmet forgattak a műből. A film „csak” két Oscar-díjat zsebelt be, de realizmusát, mellyel egy német katona szempontjából mutatja be az első világháború győzelmeit a mai napig dicséri a filmes szakma. A rendező maga is megjárta a Nagy Háborút (igaz híradósként), így hiteles képet tudott festeni a lövészárok-hadviselésről, sőt több Los Angelesben élő német veteránt is elhívtak tanácsokat, segítséget kérni.
A film az Egyesült Államokban hatalmas sikert aratott, ám nem minden országban volt egyszerű az útja. Mivel németellenes hangulata volt Németországban igyekeztek betiltani. Az 1930. december 4-i bemutatót Joseph Goebbels és emberei megzavarták, tüsszentő porral, a terembe elengedett egerekkel. A film később megvágva került a mozikba, majd a nácik hatalomra kerülésével egészen 1952-ig tiltólistán volt. Ugyancsak náci hatásra Olasz- és Franciaországban és Ausztriában is évekig be volt tiltva a film.
William K. Howard: Tüzek Anglia felett
A film története Erzsébet angol királynő uralkodása idején játszódik, az angolok a spanyol Nagy Armada fölötti győzelmére koncentrálva. A történelmi keretbe szerelmi szál is ékelődik, a királynő egyik udvarhölgye, a Vivien Leight által játszott Cynthia és Michael Ingolby (Laurence Olivier) az angol flotta parancsnokának fia között szövődik szerelem. A film kalandos, izgalmas és látványos, a korabeli sajtó drámaiságát, látványvilágát és a színészek alakítását egyaránt dicsérte. A film egyik producere a magyar származású Alexander Korda volt.
Victor Fleming: Elfújta a szél
Az 1939-ben, Margaret Mitchell azonos című regényéből készült romantikus alkotást szinte mindenki ismeri. Clark Gablet és Vivien Leigh immár színes ruhákban csodálhatták meg a nézők, akik 222 percig izgulhattak a főhősnő Scarlett O’Hara, egy déli ültetvényes lányának boldogulásáért az amerikai polgárháború alatt, illetve később a Dél megváltozott viszonyai közepette.
A film hatalmas siker volt, amit a közel 400 millió dolláros (ez ma 1,5 milliárd dollár lenne) bevétele is jól szemléltet (a 4 milliós költségekhez képest elég szép). Bár manapság egyre többször emlegették a filmet rasszista szemléletmódja miatt (a kritikusok szerint a film nem explicite rasszista, de a bárgyú, örök életükben hűségesen szolgáló feketék klisészerű madzagon rángatott alakok), bemutatása idején nem ezét jöttek ki néző tömegesen a moziból. A film az akkor ízlésnek kissé túl szabados volt, túl sokszor csattant el benne csók, illetve elhangzott az a bizonyos elhíresült mondat: Frankly my dear, I don’t give a damn (őszintén szólva kedvesem, teszek rá). A damn az akkori Hollywoodban tiltó listán volt, David O. Selznick producer egy 5000 dolláros büntetést is fizetett miatta. Itt is említhetünk egy magyar vonatkozást, hiszen a film három rendezőt is „elfogyasztott”, akik közül George Cukor volt az egyik, akit néhány nap munka után ki is rúgott a producer.
(Címlapkép: Victor Fleming rendező. Forrás: Torino Film Festival)
