Kolozsváron a villanyáramot csupán a 20. század első évtizedétől lehetett ipari célra használni, holott a helyi iparosok és a sajtó már évtizedekkel korábban követelte annak bevezetését. Az ez iránti igények hátterét az olcsó energia, a biztonságos és gazdaságos közvilágítás, valamint a gázgyártól való függés csökkentése képezte.
Kolozsváron az 1880-as évek elején alakult az első ún. „villamos-mozgalom”, melynek az volt célja, hogy a Kis-Szamos vízi erejét kihasználva áramot fejlesszen.[1] A mozgalom kezdeményezőjét és irányítóját, Süss Nándort azonban Budapestre rendelték, így a villanyáram bevezetését célzó kezdeményezések egy időre elcsitultak.[2] A következő nagyobb visszhangot keltő akció a polgárok által indított második „villamos-mozgalom” volt, mely 1894-ben vette kezdetét. Legfontosabb célkitűzése, hogy megszüntesse a lakosság kiszolgáltatottságát a helyi gázgyárral szemben, és nyomást gyakoroljon a városvezetésre a villanyáram bevezetésének ügyében.[3] A mozgalom tagjai – melyek közt több, az iparban és vendéglátásban érdekelt személyeket is találhatunk – a villanyáram bevezetését társadalmi úton kívánta elérni.[4] Kezdeményezésüket nagy érdeklődéssel követte a városi lakosság – ebben jelentős szerepe volt a kolozsvári sajtónak mely teljes mértékben támogatta a villanyáram bevezetésére tett törekvéseket.
A kezdeményezés a – villamossági iparban érdekelt – Ganz és Társa cég figyelmét sem kerülte el, mely 1895-ben konkrét ajánlatot tett a villanyáram bevezetésére. Az ajánlat tárgyában összehívott bizottsági gyűlés összefoglalójából kiderül, hogy a villanyáram nemcsak a közvilágítás szempontjából volt lényeges, hanem nagy hangsúlyt fektettek az áram szállítási és ipari célú felhasználására is.[5] Egy az Ellenzék című napilapban közölt írás ugyancsak külön kiemelte, hogy a villanyárammal ne csak „parádézzon” (ezalatt a közvilágítást érti) a város, hanem használja fel azt ipari erőre, termeljen profitot vele, növelje a város iparának versenyképességét: „Cipeltessünk vele terheket, vontassunk kocsikat. Hajtassunk apróbb, nagyobb ipari- és nyomda-gépeket (…), kényszerítsük rá, hogy olcsó segítőtársa legyen annak a szegény iparosnak, aki azért nem tud versenyezni a külföldi iparcikkekkel, mert nem állíthat gőzgépet, hogy azzal dolgozzék, kisebb gépre pedig nem rendelkezik olcsó hajtóerővel.”[6]
Mindezen társadalmi nyomásgyakorlás ellenére, a Ganz és a városvezetés közötti tárgyalások – valószínűleg a gázgyári szerződés miatt – megfeneklettek. A szerződés kizárólagossági jogot biztosított a gázgyár számára, így minden olyan üzleti tevékenységet, ami veszélyeztette érdekeit, azonnal blokkolt. Ez viszont nem jelentette azt, hogy a helyi gyárak ne próbálkozhattak volna saját áramfejlesztéssel. A nagyobb tőkealappal rendelkező vállalatok, mint például a Sigmond-féle szeszgyár már 1890-ben rendelkezett saját villanyhálózattal.[7] Ugyanakkor a gyár esetben a villanyáram nem az ipari termelés, hanem a tűzbiztonság szempontjából szükségeltetett. A gázzal történő világítás ugyanis túlságosan veszélyes lett volna egy szeszgyártással foglalkozó üzem számára.[8]
„Tömeges gázmérgezés történt városunkban” – A kolozsvári gázháború története
1897-ben a villanyáram bevezetésére újabb ajánlattevők jelentkeztek. Az első a Kolozsvári Közúti Vasút részvénytársaság volt (melynek amúgy is érdekében állt a villanyáram mihamarabbi bevezetése), a második egy Horowitz Sámuel nevű vállalkozó, a harmadik pedig a helyi gázgyár.[9] Ez utóbbi ajánlattevését feltehetően a várossal kötött szerződés indokolta, mely a gázgyárnak elsőbbségi jogot biztosított a villanyáram bevezetésére. A későbbiekben azonban erről lemondott, így a városvezetés előtt megnyílt a lehetőség, hogy Kolozsvár villanyhálózatát versenytárgyalás útján, a lehető legkedvezőbb feltételek mellett építse ki. Ennek apropóján a mérnöki hivatal, figyelembevéve a városi energiaellátás viszonyait, kijelentette, hogy a villanyáram csak abban az esetben segítheti a helyi ipar fellendülését, ha azt a gőzgépek fűtőanyagánál alacsonyabb áron fogják szolgáltatni. A hivatal szerint az iparosok ezáltal könnyebben áttérhetnek a villanymotorok használatára.[10]
Végül 1903-ban versenytárgyalást hirdettek a villanyáram bevezetésére. A közzétett pályázati felhívásra hat cég jelentkezett: Ganz és Társa, Siemens és Halske, Magyar Schukert Művek, Egyesült Villamossági Részvénytársaság, Hazai Villamossági Részvénytársaság, Popper István magánvállalkozó.[11] A tanácskozásokat követően a városi törvényhatóság a Ganz és Társa ajánlatát fogadta el, mellyel 1904-ben kötöttek szerződést.[12] Az áram termeléséhez szükséges vízierőművet 1906-ban fejezték be, és már ebben az évben megkezdődött a villanyszolgáltatás. Az összes törvényhatósági város közül csupán Debrecen hozta be Kolozsvárnál később a villanyt,[13] ami jól mutatja, hogy a villanyhálózat kiépítése mennyire bonyolult és körülményes folyamat volt. Az áram kései behozatala jelentős presztízsveszteséget okozott a városnak, ráadásul az iparfejlődést is hátráltatta, ugyanakkor a bevezetést követően Kolozsvár igyekezett a lehető leggyorsabban kihasználni a villanyáramból származó lehetőségeket.
Kolozsváron 1908-ban 1 598 910 hektówatt áramot használtak ipari célra, de a valós fogyasztás még ennél is sokkal több lehetett, ugyanis a fenti szám kizárólag a mérőórákkal ellátott fogyasztók villanyhasználatát mutatta, emellett viszont volt egy átalányban számított fogyasztás is, ahol az ipari és magánosok fogyasztását egybe számolták, ez pedig már meghaladta a 10 millió hektówattot. A villanyáram összfogyasztását nézve Kolozsvár – a bevezetést követő két év alatt – az árammal rendelkező törvényhatósági városok élmezőnyébe került. 1908-ban valamivel több mint 22 millió hektówatt áramot használtak, ennél csak Budapestnek, Temesvárnak és Nagyváradnak volt nagyobb fogyasztása. A magas fogyasztás révén kirajzolódik, hogy mekkora igény mutatkozott Kolozsváron a villanyáram iránt. Ennél is figyelemreméltóbb a villanyhálózathoz kapcsolt elektromotorok magas száma: 1908-ra 206 villanymotor üzemelt, melyek összesen 624 lóerővel rendelkeztek. Ebből a szempontból Kolozsvár immár az elsők közé tornázta fel magát. A villanymotorok száma kapcsán Budapest (4286) és Pozsony (208), a lóerőt tekintve pedig Budapest (7885), Temesvár (1073), Pozsony (854), Győr (842) és Nagyvárad (631) előzte meg. A villanyáram ipari egységára viszont Kolozsváron és Pécsett volt a legolcsóbb. Az iparosok 1 hektówatt áramért mindössze 2 fillért fizettek.[14] Ennek magyarázata, hogy a városvezetők – ígéretükhöz híven – valóban arra törekedtek, hogy a tőkeszegény és állandó energiahiánnyal küszködő ipar minél szélesebb körben alkalmazhassa a villanyáramot. Ugyancsak érdemes kiemelni, hogy a városvezetés, – valószínűleg a gázgyári szerződésből okulva –, ezúttal olyan megállapodást kötött a Ganz gyárral, ami Kolozsvár számára jelentős pénzügyi előnyökkel járt. Először is az áramot termelő vízerőmű a város tulajdonát képezte, melyet a Ganz és Társa cég évi 238 914 koronáért bérelt (1910-es adat). Ez Magyarországon messze a legmagasabb bérleti díjat jelentette.[15] Másodjára az üzletszerű áramszolgáltatás tiszta jövedelmének 30%, az ötödik évtől pedig ennek 50% a városi pénztárba folyt be.[16]
A villanyáram nyújtotta lehetőségeket több ipari vállalat azonnal kihasználta: a Friedmann féle téglagyár már 1906-ban bevezette az áramot, 1907-ben egy elektromos berendezésekkel ellátott cukorgyár alakult, a dohánygyár pedig árammal működő felvonó gépeket rendelt, továbbá újra alakult a kolozsvári közúti részvénytársaság.[17] Ezek mellett számtalan kisiparos tért át az olcsó és biztonságos energiaforrásra. A villanyáram rohamos terjedése miatt már 1908-ban felmerült a Hidegszamosra létesített vízerőmű bővítése.[18] Ugyanakkor az is teljesen egyértelmű, hogy a gázgyárral kötött kizárólagossági szerződés, valamint a városvezetés évekig húzódó határozatlansága a villanyáram bevezetését illetően, jelentős hátrányokat okozott a kolozsvári ipar számára.
Jegyzetek
[1] Ellenzék, 1894. jan. 12; Ellenzék, 1895. jan. 24; Ellenzék, 1895. jan. 25; Kolozsvár, 1894. jan. 12; Kolozsvár, 1895. jan. 24.
[2] Kolozsvári Kereskedelmi és Iparkamara jelentései (a továbbiakban KKI) 1883-1884-1885. 221; Ellenzék, 1895. jan. 25.
[3] Ellenzék, 1894. jan. 13.
[4] Kolozsvár, 1894. jan. 15.
[5] Kolozsvár, 1895. jan. 24; Ellenzék, 1895. jan. 24.
[6] Ellenzék, 1895. jan. 25.
[7] KKI 1890. 105.
[8] Marjatta Hietala kutatásai szerint is a villanyáramot és az ezzel történő világítást elsősorban a tűzbiztonsági szempontok miatt tartották fontosnak, melyet többnyire a zárt helyiségek kivilágítására használtak: hotelek, vendéglők, irodák, vasútállomások, középületek és természetesen az üzemek stb. Marjatta Hietala: Services and Urbanization. Helsinki 1987. 226.
[9] Kolozsvár, 1897. jan. 4.
[10] Ellenzék, 1900. ápr. 18.
[11] Benyó Albin: A kolozsvári villamos vízerőtelep. Vízügyi Közlemények 1913/1. 85–87.
[12] Törvényhatóság közgyűlési jegyzőkönyvek. Román Nemzeti Levéltár Kolozs Megyei Igazgatósága (a továbbiakban RNLt KMI). Fond. 1., Mikrofilm Gyűjtemény, 179. sz. mikrofilmtekercs, 1904. 134. fólió.
[13] Thirring Gusztáv: A magyar városok statisztikai évkönyve. Bp. 1912. 436.
[14] Thirring Gusztáv: i. m. 437–439.
[15] Magyarország városainak háztartása az 1910. évben. Magyar Statisztikai Közlemények. Bp. 1916. 32.
[16] RNLt KMI. F. 1., 179/1904. 128.
[17] Polytechnikai Szemle. X(1906). 31. sz. 444; Polytechnikai Szemle. XI(1907). 16. sz. 184; Honi Ipar XI(1910). 19. sz. 17; Központi Értesítő. XXXII(1907). 53. sz. 1286.
[18] Benyó Albin: i. m. 90.
Címlapkép: A kolozsvári villamosátalakító állomás. Fortepan / Magyar Földrajzi Múzeum / Kerekes J. Zoltán
