Rózsa-sziget – Amikor Olaszország hadat üzent 400 négyzetméterért

Szerző: Tóth Gödri Iringó

Kicsivel több mint egy hónappal ezelőtt debütált a Netflixen a Rózsa-sziget (L’incredibile storia dell’Isola delle Rose) című, valós eseményeket feldolgozó olasz film, mely komédia és dráma is egyben, egy kérészéletű mikróköztársaság megalapításának és bukásának abszurd története.

A Rózsa Köztársaság megálmodója egy fiatal olasz mérnök, Giorgio Rosa volt, aki függetlenedni akart az őt meg nem értő világtól, és annak néhány fölöslegesnek vélt törvényétől. Az 1967-es ötletből egy év alatt valóság lett, Rosa a fúrótornyok mintájára megtervezett és megépített egy mesterséges szigetet az Adriai-tengeren, 11 kilométerre az olaszországi Riminitől. 1968. május 1-én kiáltotta ki az általa alapított köztársaság függetlenségét, illetve magát annak elnökének. Az államnak volt saját zászlója, pénzneme, hivatalos nyelve az eszperantó volt. Ám az olasz hatóságok úgy tekintettek Rosa tettére, hogy csak egy csel, hogy a turizmusból pénzt szerezzen, de ne kelljen, senkinek se adóznia, így elfoglalták a „szigetet”, majd 1969-ben el is pusztították.

A film rendezője, a Sydney Sibilia, akinek neve nálunk egyelőre ismeretlennek mondható, de remélhetőleg ez a film hoz neki egy kis nemzetközi ismertséget. A Rózsa-sziget egy olyan történetet dolgoz fel, ami azonnal megragadja a néző figyelmét, és amit a nemzetközi kritikák nagyon aktuálisnak ítéltek meg. 1968-ban, a diáklázadások évében Rosa szigete a szembenállás, a kitörés és a lázadás megtestesítője lehetett volna (de nem volt az, mert amint a filmben maga Rosa is elmondja alig tudtak valamit a párizsi eseményekről). 2020-ben ugyanígy szimbolikus egy ilyen sziget a „világon kívül”, a világjárványon kívül. (Ennek az elméletnek csak az a buktatója, hogy Giorgio Rosa még 2017-ben, a halála előtt engedélyt adott a film elkészítésére).

A film megmutatja azt, hogy milyen volt az a pár hónap, amíg olasz és európai turisták ezrei keresték fel a szigetet, hogy bulizzanak, szórakozzanak, megtapasztalják a függetlenséget. A jelmezek, a díszletek, a zene jól átadják a hatvanas évek végének felfokozott hangulatát. És persze beleláthatunk abba is, hogy milyen nehéz dolga van annak, aki államot szeretne alapítani…

A Rózsa-sziget egyébként nem az egyetlen ilyen mesterséges szigeten alapított mikroállam a történelemben. A Sealand Hercegség egy, az Északi-tengeren álló, a második világháborúban épült erődítményen található az Egyesült Királyság partjaitól néhány kilométerre. A Sealand Hercegséget Paddy Roy Bates veterán brit őrnagy kiáltotta ki 1967-ben. Az őrnagy eredetileg egy kalózrádiót szeretett volna indítani, ami sosem valósult meg. Családjával együtt később a Brit-haditengerészettől is megvédte a szigetet, sőt a jelenleg is alkotmányos monarchiaként létező ország egy puccsot is elszenvedett. Egy másik ilyen példa a Minerva Köztársaság. Michael Oliver, Las Vegas-i milliárdos 1972-ben épített egy mesterséges szigetet a Csendes-óceánban, a Minerva-korallzátonynál, ám „országa” rövidéletű volt.

A Rózsa-sziget című film a történelem egy alig ismert, de különösen izgalmas epizódját mutatja be nagyon hangulatosan. Megízlelhetjük a kor hangulatát és életérzését, betekintést nyerhetünk a nemzetközi politika világába is az ENSZ-ben, az Európai Bizottság Székhelyén vagy a Vatikánban játszódó jelenetek által. Külön dicséretes, hogy nem egy sablonos amerikai filmet készítettek a történetből, hanem egy jellegzetesen olasz alkotást. Bár mint filmes alkotás valószínűleg nem fogják a legnagyobbak között számon tartani, mert akadnak gyengeségei, de ha akarunk egy jó hangulatú, hangulatjavító filmet, érdemes megnézni.

Rating: 3.5 out of 5.

Categories: Filmkocka