Az ásatás szépsége és szenvedélye

Szerző: Tóth Gödri Iringó

Év elején debütált a Netflixen a történelem és régészet iránt rajongók által várva-várt Ásatás (The Dig) című film. Az alkotás, amely valós történeten, valós történelmi eseményeken alapszik, a sutton hoo-i lelőhely első, 1939-es feltárását, valamint Basil Brown amatőr régész és Edith Pretty gazdag özvegyasszony életének egy epizódját mutatja be.

Simone Stone rendező a brit archeológia egyik legfontosabb feltárását választotta filmje témájául, melynek részleteire John Preston 2007-ben publikált történelmi regénye világított először rá. Az 1939-es ásatáson, mely Edith Pretty Suffolk megyei birtokán zajlott a Basil Brown autodidakta régész, asztronómus által vezetett kutatócsapat egy kora középkori, angolszász temetkezési hajóra bukkant.

A történet nagyon egyszerű, hiszen bár a lelet kiemelkedő fontosságú, maga az ásatás nem sokban különbözik a korszak – és nem csak – legtöbb ásatásától, a filmben megjelenő konfliktusok is mondhatni mindennapiak (ki végezze a feltárást, mely múzeum tulajdonába kerüljön a lelet). Van szerelmi szál, a munkát fenyegető, közelgő háború és mély gondolatok az életről és a múlandóságról. Sok kritikus szerint a rendező túl sokat akart mondani, így a lényeget nem tudta megfelelően átadni. Tény, hogy filmes szakmai szemmel, dramaturgiai szempontból, illetve a forgatókönyv tekintetében sok hibát lehet a filmben találni, mégis képes bemutatni a felfedezés örömét. Régész és laikus arcára egyaránt mosolyt csal a szereplők lelkesedése és öröme.

Röviden összefoglalva, Edith Pretty (Carey Mulligan), aki egyedül neveli kisfiát, felkéri Basil Brownt (Ralph Fiennes), hogy birtokán végezzen feltáró munkát, mert úgy sejti találhatnak valamit. Basil Brown egy ásatási munkás, nem hivatásos régész, de egész életét ásatásokon töltötte, sok tanult régésznél jobban ismeri a szakma csínját-bínját. A történet akkor lendül be, amikor megtalálják egy hajó maradványait, melyekre a British Museum is felfigyel, átveszik a munkát. Az ásatás vezetője Mr. Phillips lesz, akinek vezetése alatt megtalálják a hajóban a temetkezési kamrát, illetve arany ékszereket, kincseket, valamint egy Meroving pénzérmét is, mely bizonyíték arra, hogy a hajó korábbi, mint ahogy a múzeum szakemberei hitték, illetve alátámasztja Mr. Brown sejtését, hogy a lelet angolszász. A leletet hosszas dilemma után Edith Pretty a British Museumnak adományozta. Az epilógusból az is kiderül, hogy az ásatást csak évtizedekkel később, a második világháború lezárulta után egy évtizeddel tudták folytatni.

Korabeli fénykép az ásatásról (forrás: imdb.com)

A film egyik nagy pozitívuma, hogy szakít a szokványos filmes régész-ábrázolással, az Indiana Jones típusú hősök helyett húsvér embereket látunk, akik sárban, esőben kínlódnak, hőségben és hidegben is ásnak, lapátolnak. Ám épp ez válik a film hibájává is, hiszen néha kissé vontatottnak tűnik, néha túl nagy hangsúlyt kapnak az érzelmek a cselekménytelenség ellensúlyozására. Másfelől a pozitívumok közé sorolhatók az alakítások is, a három főszereplőt megformáló színészek, Carey Mulligan, Ralph Fiennes és Lily James előtt le a kalappal. Az alakításuk, illetve az általuk megformált karakterek ellensúlyozzák a többi karakter elnagyoltságát. Szintén a pozitívumok sorában kell megemlíteni a nagyszerű operatőri munkát, az angol táj szépsége és zordsága izgalmas kifejező eszközzé válik a filmben.

Az Ásatás egyfajta tisztelgés a régész szakma, a régészek előtt. Megmutatja a szakma nehézségeit, de szépségét is – mindent a maga harmincasévekbeli valójában. Bár kicsit hosszúra sikeredett, de aki végignézi, megérti, megérzi lényegét, talán kicsit „bele is szeret” a régészetbe.

Rating: 3.5 out of 5.

Categories: Filmkocka

Tagged as: ,