Kőzápor Kolozsváron és az 1884-es országgyűlési képviselőválasztás

Szerző: Csoma Nikol

A dualizmus kori pártok közötti rivalizálást gyakran kisérték olyan utcai csetepaték, amikor a szavak és érvek helyett husángokkal és kövekkel igyekeztek politikai hasznot kovácsolni. A hatalomszerzés ezen erőszakos módszere a kolozsvári politikai életből sem hiányzott. Ezt egy az 1884-es országgyűlési választás során kialakult incidens is kitűnően bizonyítja.

Előzmények

A Deák-párt által véghez vitt (és kormánypártként 1875-ig védelmezett) 1867-es kiegyezés változást eredményezett a politikai életben, ugyanis az új közjogi helyzet megosztotta a magyar politikusokat, így két tábor jött létre.[1] A kialakult ellentétet központjában álló közjogi kérdés egyet jelentett azzal, hogy a politikai csoportok milyen viszonyt képzeltek el az uralkodóval és a központi, közös kormányzattal, valamint az Osztrák-Magyar Monarchia másik államával, Ausztriával. Bár a két tábor nézetei nem egyeztek, voltak kérdések vagy területek, ahol csupán hajszálnyi eltérés jelentkezett. 

Szabadelvű Párt

A Szabadelvű Párt[2] tagjai elfogadták a kiegyezést, politikai nézeteiket tekintve jobboldalinak mondhatóak, ‘67-esekként is emlegették őket. A párt képviselői szerint előnyt kell kovácsolni a kialakult helyzetből. Tisztában voltak vele, hogy a létrejött államjogi konstrukció a maximum, amit el lehet érni a kiegyezés után, de amennyiben a kialakult rendszer nem működőképes, azon változtatásokat kell eszközölni.[3] Fontos megemlíteni, hogy a jobboldal/baloldal nem a társadalmi program radikalizmusát jelezte, hanem azt, hogy az úgynevezett közjogi vitában melyik oldalon helyezkedett el az adott párt.

Függetlenségi Párt

A másik táborba tartoztak a konzervatív elveket valló baloldali politikusok, akiket perszonálunionistáknak is neveztek, vagy ‘48-asoknak, akik a Függetlenségi Pártba tömörültek.[4] Ők az áprilisi törvényeket tartották mérvadónak. Ezek a politikusok képtelenek voltak elfogadni a megvalósult birodalmi egység gondolatát, ugyanis ők Magyarországot és a magyar nemzetet nem egy birodalom részeként képzelték el. Többek között önálló magyar hadsereget, önálló diplomáciai képviseletet akartak, valamint a pénz- és kereskedelem területén kívántak önállóságot nyerni. Csupán a perszonáluniót fogadták el, mely kizárólag az uralkodó személyét tette közössé, azonban minden más vonatkozásban a két birodalomfelet elkülönítették volna.[5]

A pártok a politikai hatalom megszerzésére törekedtek, de ezt kizárólag úgy érhették el, ha minél több kerületben szereznek stabil helyet és jelöltjeik mandátumot tölthetnek be. Ismerve a történelem eddigi menetét, tisztában vagyunk azzal a ténnyel, hogy az ellenzéki pártoknak nagy erőfeszítést kellett tenniük a dualizmus korában azért, hogy mandátumokat szerezzenek, mivel ezek a vállalkozások nem csupán választói, hanem anyagi támogatást is feltételeztek. Voltak kerületek, ahol egyetlen jelölt indult, ugyanis az ellenzék számára egyértelmű volt, hogy nem nyerhet, viszont a másik párt lejáratására tett kísérletektől akkor sem riadt vissza.

A kolozsvári kőzáport is ezen lejárató kísérletek egyikének tudhatjuk be, melyet vélhetően a Függetlenségi Párt idézett elő, viszont erre egyértelmű bizonyíték nincs. Mégis, nevének tisztára mosását ellenfele kompromitálásával akarta elérni. A konkrét eseményeket, továbbá a választást követő visszhangot a korabeli sajtó tükrében, a kolozsvári Magyar Polgár és Ellenzék napilapok alapján kívánom tárgyalni.

Ahogy a Magyar Polgár látta

A Magyar Polgár 1884. június 3-án közzétett lapszámából kapunk értesüléseket arról, hogy a merénylet pünkösd első napján, június elsején zajlott le, amikor a kolozsvári I. választókerület jelöltje, Hegedüs Sándor, a Szabadelvű Párt tagjainak kíséretében, a Nagy utcában (ma Horea utca) kőzápor áldozata lett. A kocsikra záporban hullottak azok a bazaltkockák, amelyek az újrakövezés miatt kupacokban hevertek az út mentén.[6] A kövek beszakították a ponyvázott kocsik tetejét, de szabadon hullottak a fiákerekre, így a Szabadelvű Párt számos tagja kisebb-nagyobb sérüléseket szerzett. Emberéletet szerencsére nem követelt a merénylet, mindössze rengeteg sebhely és lelki sértődöttség hirdette „azt a gyalázatos eseményt, melynek színhelye […] Kolozsvár volt.[7]

A pontosítás végett a szerkesztő megjegyzi, hogy minden a legnagyobb rendben volt, és tüntetésnek egyetlen jelét sem lehetett látni. Azonban az ellenzék már kora reggel kivonult, és feltette zászlóit a bevonulás útvonalán, de a szabadelvűek nem akartak válaszként saját zászlókat tűzni, így csupán a „hidutcza belső végén” (Wesselényi, ma Regele Ferdinand) raktak ki egyetlen egyet. A lap állítása szerint az ellenzék tovább ment azzal, hogy a „hidutczai” kőhidat pártzászlókkal töltötte meg. A szabadelvű pártiak válasza erre azt volt, hogy szóltak a hatóságnak, hiszen közhelyre, középületre pártzászlót nem tűzhettek ki a törvény szerint. Végül elmondja, hogy „a pályaház perronjának egy pontját gyülevész nép foglalta el veres tollakkal. Tudtuk, hogy ellentüntetésre készülnek, amint hogy ezt meg is tették. Még csak tekintetünkkel se bántottuk: mindezt a békesség kedvéért”. A szabadelvűpárti városi elit a pályaudvarra délután 4 óra tájban vonult ki, majd a kocsikat a városi vigadóhoz rendelték, ez volt a kivonulás kezdeti állomása. Az első kocsikat már hatalmas tömeg fogadta. A választókat dr. Haller Károly egyetemi tanár vezette, a felső választókerület pártelnöke, de az üdvözlő beszédet Dobál Antal ügyvéd tartotta meg. A vonat, amellyel a jelölt érkezett, pár perccel 6 óra után ért be a pályaudvarra. Hegedüs Sándort hatalmas éljenzés fogadta.

Középen Haller Károly. Forrás: Emlékkönyv Dr. Haller Károly működéséről. Kvár. 1906.

A felvonuláson Hegedüs Sándor az első kocsiban foglalt helyet dr. Haller Károllyal, Bokros Elekkel és Nagy Lajossal. A második kocsiban pedig Sigmond Dezső, a Szabadelvű Párt alsó kerületi jelöltje, és Dorgó Albert ültek. Megközelítőleg 70-80 lobogókkal feldíszített kocsi vonult fel. Ahogy az első kocsi befordult Nagy utcába, valóságos kőzápor fogadta, ökölnél nagyobb kövekkel dobáltak az utca mindkét feléről. A felvonuló tömeget csupán a lovak nyugodt természete mentette meg az agyongázoltatás elől, hiszen az utca közepén lévő 70–80 kocsinak egyetlen lehetősége a menekülésre az őrült vágtatás volt. A lap utalást tesz arra, hogy a merénylet mögött az ellenzék, a Függetlenségi Párt áll: „Egész torlasz emelkedett volna lovakból, kocsikból és – emberekből… a szabadság, egyenlőség, testvériség, – a függetlenség nemes eszméinek nagyobb dicsőségére!”.[8]

Ellenzéki szemszögből

Az Ellenzék június 3-án közzétett lapjának szerkesztője úgy tűnteti fel az eseményeket, mint aki külső hírek alapján értesült volna a sajnálatos balesetről, ugyanis merényletként nem ismeri el, hiszen azzal a Függetlenségi Párt kerülne a merényletért felelős gyanúsítottak listájának élére.[9] Az Ellenzék szerkesztője szerint egyértelmű, hogy a Függetlenségi Pártnak semmi köze nincs a történtekhez, véleménye szerint ezt a hivatalos vizsgálat is igazolni fogja, ennek ellenére a Magyar Polgár hasábjain már megjelentek az őket ért gyanúsítások: „Ők és lapjuk szórtak Hegedüs Sándorra mindent, miből a söpredéknek elég egy szó, hogy a többit a maga módja szerint elvégezze.” Kiderül, hogy az Ellenzék már jóval a kőzápor megtörténte előtt Hegedüs Sándort antagonizálta „…Hegedüst, mint e városon sulyosodó adók és terhek növelésének főszószólóját mutatta be, rendszeresen, czikkekben, versekben…”.[10] De nem csak a Függetlenségi Pártot okolja a történtek miatt, hanem kifejezésre juttatta elégedetlenségét a helyi hatóságokkal szemben, akik nem fejtettek ki jelentősebb ellenállást, a polgármester (Minorich Károly) és a főkapitány (Deák Pál) is – az elmondások szerint – elsőként menekült a helyszínről. Az a néhány rendőr, akik próbálták megfékezni a tömeget, csupán nevetség tárgyává váltak, majd az újbóli rend helyreállítását a hatóságok helyett az eső végezte el.

Kik a felelősök?

Mivel a város vezetősége és Kolozsvár teljes lakossága már napokkal a képviselőjelölt érkezése előtt tájékoztatva volt a pontos menetrendről, a Magyar Polgár szerkesztője levonja a következtetést, hogy „…Kolozsvártt, a mikor tetszik az anarchiának, felül tud kapni! Az élet- és vagyonbiztonság csak a tömeg kegyes jóindulatától függ. Itt nem nyilvánulhat a nép, az intelligentia szabad akarata, itt nincs szó alkotmányos többségről, itt az győz, ki a másiknak jobban tudja betőrni a fejét…”.[11]  Ennek ellenére Bartha Miklós (az Ellenzék felelős szerkesztője) szerint a legnagyobb sérelem őt és pártját érte, mivel ezzel sikerült megingatniuk a szabadelvűeknek a választókat, így önmaga teljes győzelmében sem biztos már. Bartha Miklós szerint támogatóik egyáltalán nem egyeznek meg azokkal a csőcselékekkel és suhancokkal, akikről a Magyar Polgár cikkez, ők ugyanis becsületes ipari munkások és földművelők, akik tisztességgel dolgoznak és a választás napján helyes döntést fognak hozni.[12]

A Szabadelvű Párt tagjai és annak vezetősége a tettesek felkutatására törekedett. A Magyar Polgárból kiderül, hogy három egyetemistát, név szerint Haupt Frigyest, Hidassy Jenőt, valamint Harcsalik Gézát a szemtanúk felismerték a tett színhelyén, ahol a díszmenet valamelyik első kocsijából egyértelmű jelt adtak a támadás megkezdésére. Az elkövetkező napokban több kihallgatás és letartóztatás volt elrendelve, viszont a beidézett személyek szinte kivétel nélkül a Függetlenségi Párt tagjai vagy szimpatizánsai köréből kerültek ki, ezt azonban az illető párt nem hagyta szó nélkül, és ezzel kezdetét vette a sajtóháború.

„A hazugságok” cím alatt gyűjtötte össze az Ellenzék a Magyar Polgár azon állításait, amelyekkel nem értett egyet, és igyekezett tisztára mosni a velük szoros kapcsolatban álló személyek neveit, köztük Szász Gergőét, Vincze Istvánét, Sipos Károlyét. Egyszersmind cáfolta, hogy Bartha Miklós bejárta volna a gyász színhelyét, vagy azt, hogy Ugron Gábor egész éjjel csak mulatott. A Magyar Polgár június 4-i lapszámában olvashatunk a jelöltek programbeszédeiről, valamint Bartha Miklós azon álláspontjáról, mely szerint azok dobálhattak kövekkel, akiknek nem volt szavazati joguk, így akarnak mégis fellépni az igazságtalanság ellen.

Az elkövetők pedig látták, hogy „az általuk fizetett tisztviselők részt vettek a fogadtatásban. Természetes felháborodás fogta el őket ezek láttára, minek az eldobott kövekben adtak kifejezést. E kövek azt jelentették, hogy a kormány gyülölt politikája s e politika gyülölt képviselői az illetőknek nem kellenek”.

Párhuzamot vont a székelyföldi, ceglédi és kolozsvári események között, azt állítva, hogy „azok után a kormány pártjának semmi oka sincs a kolozsvári eseményekért az ellenzéket hibáztatni”.[13] Ellenérvként azonban felhozzák, hogy lehet nincs mindenkinek szavazati joga, de gyülekezési, szólási, kérvényezési és sajtószabadság joga rendelkezésükre áll, ez épp elég kellene legyen, hiszen más szabad államban sincs másképp.[14] Elutasítják a szabadelvűek azt az állítását Barthának, miszerint „a főispánon kezdve mindenik kortestollat tett”. „A rendezésnél volt ugyan hivatalnok, de rendőri szempontból. Mi sem bizonyitja ezt inkább, mint hogy e tisztviselő, kinek keze alá aztán az alantasabb közegek rendeltettek, épen ellenzéki volt.”[15] Az Ellenzék szerint a hivatalnokok mind a lakosok pénzén élősködő egyének, akik a kényelmes utat választják, függetlenül attól, hogy kinek kellene hűséggel tartozniuk. A szabadelvűek támogatóit egytől-egyig besározzák, azonban egy adott ponton láthatjuk, hogy azokkal sem bánnak különben, akik egykor őket támogatták, most viszont az ellenfél oldalára álltak. „Egy kettőt megnyertek; azokat, kik nem a jól végzett becsületes munka után akarnak megélni, hanem a kegy asztaláról legördülő hulladékok után. De a többi tömören áll.”[16]

Bartha Miklós. Forrás: Kolozsvári Lapok 1899.

A Magyar Polgár szerint Bartha azért nem utasította vissza nyíltan a pártjára áramló vádaskodást, mivel abban az esetben, ha semmi konkrét lépést nem tett Bartha, sem a pártja, kétségkívül ez a Függetlenségi Párt javára történt.

Az Ellenzék szerint a Magyar Polgár a sérüléseket eltúlozta, mikor azt állította, hogy „Haller Károly pártelnök minden fogát bezúzták, Berényi vasúti főfelügyelő szintén életveszélyes sebeket kapott…”,[17] de nem mulasztják el megemlíteni Gajzágó ügyvédet sem, aki függetlenségi tag, az ő állapota oly súlyos, hogy „eltorzítva” vérben fekszik.

A kolozsvári képviselőtestület június 4-én kénytelen volt a kőzápor miatt rendkívüli gyűlést tartani, ugyanis a szabadelvűek és a lakosság egyaránt nyugtalan volt a zavargások miatt. A gyűlésről és annak eredményeiről a Magyar Polgár június 6-án tudósít. A cikk szerint a gyűlés kezdeti kérdése maga a gyűlés összehívásának és megtartásának törvényessége volt, és miután megvitatták ezt a „fontos” kérdést, rátértek az eseményekkel kapcsolatos központi kérdésre: a hatóságok mulasztására. Dr. Groisz Gusztáv javaslata nyomán azt a határozatot hozták, hogy „1) a közgyűlés megvetésének ad kifejezést a június 1-én történt orvtámadás fölött; 2) ezt a határozatot tudatja az összes törvényhatóságokkal; 3) felkéri a főispánt s utasítja a hatóságot rendkívüli intézkedések megtételére; 4) vizsgálatot indíttat a tárgyban, hogy mennyiben terheli esetleg mulasztás vádja a hatósági közegeket”. A Magyar Polgár szerkesztősége kevésnek tartotta ezt, szerinte amit a közgyűlésnek tennie kellett volna az nem más, mint interpellálni a polgármestert és a főkapitányt, hogy megtettek-e minden lehetséges intézkedést a botrányos esemény megakadályozásával szemben, felvilágosítást kérni tőlük, hogy eddig mit tettek és mit szándékoznak tenni ezután, alkalmat adni nekik, hogy nyilatkozzanak azokkal a vádakkal kapcsolatban, amelyekkel a közvélemény a hatóságot terhelte. Ha pozitív választ adtak volna az eljárásukat illetően, a közhangulat lenyugodott volna, ha viszont nem, akkor kilátásba kellett volna helyezni egy bizalmatlansági indítványt. Ezek nem történtek meg, a közhangulat nem nyugodott le a szép beszédek ellenére sem.

A rend fenntartása érdekében június 5-én négy század gyalogos katonát vezényeltek ki a hídelvei városnegyedbe, természetesen őket az ottani lakosokhoz szállásolták be, a hatóságok ezen lépése azonban nem váltott ki nagy örömet a lakosság körében.[18] Az Ellenzék hasábjain mint büntetés jelenik meg a katonaság kivezénylése, hiszen szilárd meggyőződésük az, hogy a hatóságok a Szabadelvű Párt oldalán állnak, azonban a Magyar Polgár szerint ez védelmi intézkedés, csupán a lakosság nyugalmát és a rend megőrzését szolgálja.[19]

A dualizmus kori Kolozsvár. Forrás: Kolozsvári Akadémiai Könyvtár

A választás előtti napokban a Magyar Polgár és az Ellenzék is arra törekedett, hogy meggyőzze a választókat arról, hogy helyesen döntsenek, tehát a számukra megfelelő személyre szavazzanak. Amint az a Magyar Polgár június 17-i számából kiderül, a szabadelvűek az ellenfél lejáratása helyett inkább azon fáradoztak, hogy minél több választót nyerjenek meg maguknak. Megemlíti ugyan, hogy az Ellenzékben a függetlenségiek arra serkentik a polgárokat, hogy Ugron Gáborra, valamint Bartha Miklósra szavazzanak, ők azonban a választókra bízzák döntésüket, remélve, hogy a számukra legmegfelelőbb döntést hozzák. De szeretnék az eddig ellenzéki oldalon harcoló választók figyelmét is saját pártjukra terelni.[20] Az Ellenzék szerint, azonban a szabadelvű képviselőjelölt és pártja „véres mandátumra törekszik”.[21] A június 6-án megjelent cikkben kifejtik, hogy a Szabadelvű Pártnak semmi talaja nincs Kolozsváron, ezért értelmetlen, sőt, nevetséges az, hogy győzelemben reménykednek a június 17-én megrendezni kívánt választásokon. Az egész pártot és annak vezetőit a szabadság és függetlenség ellenzőinek és akadályozóinak tartják, akiknek legfőbb fegyverük az erőszak útján történő megfélemlítés, valamint az alattomos nyomozások és rosszindulatú pletykák terjesztése. A függetlenségiek meg akarták győzni a polgárokat arról, hogy a Szabadelvű Párt csupán adóemelést, korrupciót és igazságtalanságot hozna, mivel s Szabadelvű Párt szerintük nem más, mint a választási jog szentségének gyalázója, valamint az igazságtalanság éltetője.[22]

Ezzel szemben a Magyar Polgárban június 10-én a Szabadelvű Párt intézőbizottsága közleményt ad ki, melyben elismeri a különböző politikai pártok létjogosultságát, mindezeket az alkotmányos élet elengedhetetlen tényezőinek tartják, azonban csak a törvények által biztosított jogrend korlátai között. Biztosítani szeretnék a szavazókat arról, hogy a szavazás előtt, után és annak időtartama alatt sem érheti bántódás őket, ennek elérése érdekében a választási elnök előzetes intézkedéseket tett, úgy mint a választási helyiség őrvonalakkal való elkülönítése, melyeken átlépni csakis a választójogosultaknak lehetséges, külön bejáratot biztosítása a Függetlenségi Párt jelöltjeire szavazók részére („ez a redoute belmonostor-utczai főkapuja, a szabadelvűeknek a redoute kismester-utczai kapuja”). Jelvényes rendfenntartók állnak majd a szavazók szolgálatára, a választás napján a katonaság kordont fog húzni a választási helyiségek előtt, valamint le lesz zárva a városháza előtti tér és a „minoritautcza, belkirályutcza szegletéig; a vigadó előtt pedig el lesz zárva az egész belmonostorutcza. Az elzárt helyeken lakók és a szavazók szabadon fognak közlekedhetni, de mások nem, szekérrel se.”[23]

A választás

A rendőrség és katonaság emberei elfoglalták helyeiket, mind a külváros különböző pontjain, mind a választás színhelyéül szolgáló központban. Az I. választókerületben a rend megőrzéséért a Deák Pál főkapitány, valamint Fái Ábrahám által vezetett két század gyalogság felelt, a II. választókerületben Bokros Elek és Kassai Lajos szintén két századnyi gyalogsága állomásozott. Ezen kívül a fő őrhelyen egy század huszárság jelent meg. Mint kiderült, erre szükség is volt, ugyanis a választást követően kisebb összetűzés keletkezett, amelynek a katonaság a lehető legkíméletesebb módon vetett véget, néhány függetlenségi segítségével.[24]

A kolozsvári választás az I. kerületben délután negyed 7-kor, a II. kerületben 6 órakor ért véget, mindkét kerületben a szabadelvűek szerezték meg a többségi szavazatot, mint ez a Magyar Polgár június 18-án kelt lapszáma is közzétette. Az eredmények a következők: Hegedüs Sándor 458 szavazattal nyert Bartha Miklóssal szemben, akinek mindössze 342 szavazatot sikerült összegyűjtenie, továbbá Sigmond Dezső 484 szavazatával nyerte el a II. kerület képviselői címét, ugyanis Ugron Gábor csupán 319 szavazatot szerzett.[25] A Szabadelvű Párt a 413 kerületből 232-t birtokolt, míg a Függetlenségi Párt csupán 73-at az országgyűlési választásokon. Ezzel a szabadelvű győzelemmel Kolozsváron egyetlen kerület sem jutott a függetlenségiek kezére, Budapesten is csupán egy kerülete maradt. Ezt követőn az Ellenzék egyre ritkábban közölt híreket a választással kapcsolatban, viszont a Szabadelvű Párt új tagokkal gyarapodott.[26]

Utóhatások

A kolozsvári kőzápornak nem csak a választás időtartamára és annak eredményére volt ráhatása, hanem a teljes város eddigi megszokott rendszerére is. A sajnálatos esemény következményeként a városi tanács június 9-én zajló rendkívüli gyűlésén ideiglenesen felfüggesztette hivatalából a már 23 éve városát szolgáló polgármestert (korábbi rendőrfőkapitányt), Minorich Károlyt, aki ellen előzőleg mulasztás vádjával fegyelmi eljárást indítottak. A polgármester már június 7-én kérvényben kérelmezte felmentését és nyugdíjaztatását, de az erről történő döntést elhalasztották egészen a fegyelmi eljárás befejeztéig. Minorich Károly polgármester helyére ideiglenesen a tisztújításon megjelent 50 bizottsági tagból 46 Bokros Eleket választotta Fülöp Istvánnal szemben, akinek mindössze 3 szavazata lett (egy lapot üresen adtak be). Miután letett az esküt, Esterházy főispán beszédben üdvözölte.[27] A Magyar Polgár június 12-i lapjából az is kiderül, hogy Bokros Elek lemondott a Szabadelvű Párt elnöki tisztségéről, ezzel bizonyítva, hogy tisztségében már nem pártember.[28]

Ami a június elsején történteket illeti, az ellenzékiek nem igyekeztek a tettesek felkutatására, leginkább az ellenfél kompromitálására koncentráltak, és saját érdemeik kihangsúlyozásával szerették volna megnyerni a választók szavazatait. A választások azonban egyértelművé tették a függetlenségiek számára is, hogy efféle politikai taktikák alkalmazásánál jóval több kell ahhoz, hogy elsöprő győzelmet arassanak. Kolozsvár ugyanis a szabadelvűek kezére került, de hosszú távon várostörténeti következményei is jelentkeztek, ugyanis a szabadelvűek és a lakosság egyaránt a városi hatóságokat okolta azért, hogy egyáltalán megeshetett ekkora szégyenfolt Kolozsváron, így elkerülhetetlenné vált a tisztviselők számonkérése mulasztásukért, melynek legjobban Minorich Károly polgármester esett áldozatul, hiszen megfosztották hivatalától, és Bokros Elek lett ideiglenesen a helyére választva.

Jegyzetek

[1] Parlamentarizmus Magyarországon (1867-1944). Parlament, pártok, választás. Szerk. Szabó Dániel–Boros Zsuzsanna, Bp, 2008. II. fejezet. A politika fő törésvonalai.

[2] A Szabadelvű Párt 1875-ben alakult meg a Tisza Kálmán által vezetett balközép, valamint a Deák-párt fúziójából, így a kiegyezés pillanatában ezen a néven még nem létezett.

[3] Kozári Mónika: Fények és árnyak – a Szabadelvű Párt. Magyar Tudomány, évf. (171), 2010. 1152–1154.

[4] A Függetlenségi Párt 1874-ben alakult meg, majd a későbbiekben szintén fúzió által váltott nevet.

[5] Madzsar József: Független szocialisták. In: Társadalmi lexikon, Bp, 1928, 221.

[6] Ferenczi Szilárd: Szemelvények Békésy Károly kolozsvári újságíró önéletrajzából. Erdélyi Krónika, 2017. 10. 03.

[7] Magyar Polgár, 18. évf. (1884) 127. sz., június 3.

[8] Uo.

[9] Ellenzék, 5. évf. (1884) 128. sz., június 3.

[10] Magyar Polgár, 18. évf. (1884) 127. sz., június 3.

[11] Uo.

[12] Ellenzék, 5. évf. (1884) 128. sz., június 3.

[13] Magyar Polgár, 18. évf. (1884) 128. sz., június 4.

[14] Magyar Polgár, 18. évf. (1884) 129. sz., június 5.

[15] Uo.

[16] Ellenzék, 5. évf. (1884) 129. sz., június 4.

[17] Magyar Polgár, 18. évf. (1884) 128. sz., június 4.

[18] Magyar Polgár, 18. évf. (1884) 131. sz., június 7.

[19] Magyar Polgár, 18. évf. (1884) 132. sz., június 8., Ellenzék, 5. évf. (1884), 152. sz., június 27.

[20] Magyar Polgár, 18. évf. (1834), 138. sz., június 17.

[21] Ellenzék, 5. évf. (1884), 131. sz., június 6.

[22] Ellenzék, 5. évf. (1884), 139. sz., június 15.

[23] Magyar Polgár, 18. évf. (1884), 136. sz., június 15.

[24] Magyar Polgár, 18. évf. (1834), 140. sz., június 19.

[25] Magyar Polgár, 18. évf. (1834), 139. sz., június 18.

[26] Magyar Polgár, 18. évf. (1834), 145. sz., június 25.

[27] Magyar Polgár, 18. évf. (1834), 134. sz., június 11.

[28] Magyar Polgár, 18. évf. (1834), 135. sz., június 12.

Címlapkép: Forrás: Kolozsvári Akadémiai Könyvtár

Categories: Civitas, Hatalom

Tagged as: , ,