- Összeállította: Kovács Szabolcs
- Szerkesztette: Fazakas László
1907. november 17-én született a Hunyad vármegyei Körösbányán Baumgarten László néven. Apja Baumgarten János ügyvéd, 1921-től tanácselnök a gyulafehérvári táblabíróságon, anyja Ferenczi Erzsébet. Apai ágon stájerországi német bevándorló, anyai ágon csíki közszékely család leszármazottja.
1927-1928: Iskoláinak elvégzése után Majláth Gusztáv erdélyi püspök jóvoltából Párizsban és Grenoble-ben volt külföldi tanulmányúton. Itt fordult az addig katolikus világnézetű fiatalember világnézete a baloldali eszmék irányába.
1930-ban a csíkszeredai Római-Katolikus Főgimnáziumba nevezték ki francia tanárnak.
1933-ban került kapcsolatba az illegális kommunista mozgalommal unokatestvére, Mayer László és Berkovics Bertalan tartományi titkár révén. Ekkortól a kommunista irányultságú Falvak Népében, valamint a Brassói Lapokban és a Korunkban publikált álnéven. Ugyanebben az évben a párt megbízásából Brassóba utazott, de itt letartóztatta a helyi Siguranța. A nála talált kommunista propagandaanyagok miatt a csíkszeredai törvényszéken pert indítottak ellene, mely 1933. november 6-án a felmentésével végződött. Ennek ellenére Papp Jánosnak, a csíkszeredai gimnázium igazgatójának apellálására kirúgták állásából.
1934-ben felköltözött Kolozsvárra. Itt megismerkedett a zsidó szármzású Gerő Margit francia tanárnővel, akit rövidesen feleségül is vett. Együtt jártak Heves „Renci” és Tihanyi Erzsébet illegális pártszemináriumaira. Ugyanebben az évben hivatalosan is felvették a Kommunisták Romániai Pártjában, majd a – formálisan – augusztusban megalapított Magyar Dolgozók Szövetségének (a továbbiakban MADOSZ) lett a főtitkára.
1937-ben részt vesz a Vásárhelyi Találkozó megszervezésében, melyre ez év október 2-4.-e között került sor.
1938-ban, a királyi diktatúra bevezetése és a politikai pártok (köztük a MADOSZ) betiltása után az Erdélyi Magyar Szó főszerkesztője lett. Ugyanebben az évben jelent meg első önálló kötete, A magyarság a Dunavölgyében. Ezer év tanúsága. címmel, melyben a román-magyar sorsközösség mellett tett hitet, és a Kárpát-medence népeinek összefogását hirdette a nácizmussal szemben.
1940-ben, a II. bécsi döntést követően pártutasításra elhagyta Kolozsvárt, és a Temesvárról Kolozsvárra rendelt Jakab Sándor helyét vette át az ottani illegális pártsejt élén (a családja Kolozsváron maradt). Még az év vége előtt áthelyezték Brassóba.
1942-ben saját apellálására – és Fóris István pártfőtitkár valamint Kazinczy János támogatásával – Brassóból Temesvárra helyezték, ahol a propagandaügyi bizottság irányítását vette át. A bánsági pártsejt lett a II. világháború alatt az egyik olyan sejt, mely folytonosan fejtett ki tevékenységet a bukaresti pártközpont és a „börtönfrakció” mellett.
1944. tavaszán felmerült a MADOSZ újjáalakításának szükségessége, ezzel a feladattal Bányait bízták meg.
1944. augusztus 23-tól részt vett a temesvári hatalomátvétel lebonyolításában. Felvették a kapcsolatot a Magyar Népközösség együttműködni hajlandó elemeivel (Juhász Lajos), megszerezték az irányítást az dél-erdélyi magyarság egyetlen sajtóorgánuma, a Déli Hírlap felett, melynek felügyeletét Bányai vette át.
1944. szeptemberben a bánsági pártsejt több más vezetőjével együtt támadás érte személyét a pártvezetés részéről. Nacionalista elhajlással vádolva önkritikára kényszerítették, a párt propagandaügyi bizottságának éléről leváltották, Salamon Józseffel helyettesítve. A temesvári MADOSZ vezetését megosztották közte és Juhász Lajos között (a bánsági pártvezetés elleni támadások mozgatórugója Fóris István eltávolítása és a Gheorghe Gheorghiu-Dej által megszervezett tisztogatás volt).
1944. október 16-án a MADOSZ felvette a Magyar Népi Szövetség (a továbbiakban MNSZ) nevet, elnökévé Kurkó Gyárfást, alelnökévé Csákány Bélát nevezték ki. Az ideiglenes Végrehajtó Bizottságban Bányai is helyet kapott.
1944. november 23-án Luka László utasítására Kolozsvárra utazott, ahol az észak-erdélyi MADOSZ képviselőivel folytatott tárgyalásokat irányította. Megállapodás született a két szervezet egyesüléséről, melynek székhelye – Észak-Erdély Romániával történő egyesítése után – Kolozsvár lesz.
1945. május 6-12. Az MNSZ első kongresszusán hivatalosan is kinevezik a szervezet vezetőségét. Ennek megfelelően az elnök Kurkó Gyárfás, az alelnökök Balogh Edgár, Oláh Péter és Bányai László lettek.
1945. június 23 – 1946 június 28. Avram Bunaciu igazságügyi államtitkár a kolozsvári népbíróság egyik közvádlójává nevezte ki. Ebben a tisztségében vett részt a háborús bűnösök megbüntetésére irányuló perek megszervezésében és lebonyolításában.
1946-ban eltávolítják az MNSZ alelnöki tisztségéből, az intézőbizottságnak továbbra is tagja marad (ennek feltételezett oka a Kurkó Gyárfással vívott hatalmi harca).
1947 novemberében az MNSZ Temesváron tartott kongresszusán leváltják Kurkót az elnöki tisztségből (1949-ben letartóztatják és elítélik). A helyét Kacsó Sándor veszi át, Bányait ismét alelnökké nevezik ki, és a Politikai Bizottság tagja lesz.
1948-ban a Nagy Nemzetgyűlés képviselője lett, egyben 1952-ig az Elnöki Tanács tagja. Ugyanebben az évben az MNSZ oktatásügyi bizottságának vezetését is átveszi.
1950-ben az oktatásügyi miniszter helyettesévé nevezik ki.
1952-ben támogatja az MNSZ önfelszámolását, arra hivatkozva, hogy „a szocialista fejlődésnek köszönhetően Romániában megoldódott a nemzetiségi kérdés.” Ugyanebben az évben ő váltja a párttagságából felfüggesztett Nagy Istvánt a Bolyai Tudományegyetem rektori székében, október 1-i hatállyal nevezték ki.
1956. november 24-én ismét oktatásügyi miniszter-helyettes lett.
1959-ben megfosztják politikai funkciójától és a bukaresti Történeti Intézet aligazgatói tisztségébe nevezik ki, mely tisztséget 1967-ig tölti be. 1967-ben kéri felmentését, egészségi állapotára hivatkozva.
1970-ben a Társadalom- és Politikai Tudományok egyik alelnöke lesz, egyben a Román Szocialista Köztársaság Tudományos Akadémiájának levelező tagja.
1981. június 3-án hunyt el Bukarestben.