Összeállította: Fodor János
1928. május 18-án született Brassóban. Aktív emlékei szülővárosáról, Brassóról nincsenek, mivel kéthetes csecsemőként Zágonba szállították, az apai szülőfaluba. „Az utca nevét ismerem: Pe Tocile, a házat sohasem láttam. Így a szobát sem.” – vallotta ötvenéves születésnapjakor készült interjúban. Apja, Domokos Béla (1906–1945) elszegényedett székely családból származott, anyja Bereczki Anna (1904–1993) apácai születésű barcasági csángó–magyar családból származott.
1934-ben a család Azugába költözik, ahol az apja sörgyári munkásként helyezkedik el. Ebben az évben kezdi el elemi oktatását Domokos Géza a helyi állami iskolában, román nyelvtudás nélkül.
1940 októberében, tartva az atrocitásoktól, a család Zágonba költözik vissza, amely ekkor a második bécsi döntés hatására Észak-Erdély, így Magyarország része volt.
1940. október-novemberében a család szerencsét próbált Kolozsváron, reménykedve az apa, Domokos Béla sörgyári régiségével, hogy el tud helyezkedni. Azonban csalódást okozott a kolozsvári tartózkodás a Domokos család számára, mivel őket korábbi azugai éveik miatt elsősorban regáti menekültekként tekintették és bár tiltakozásuk ellenére nem engedték őket hazautazni, ezért a szamosfalvi menekülttáborba helyezték el őket, több ezer hasonló sorsú családdal egyetemben. Fogva tartásuk november végéig tartott, amikor visszatérhettek Zágonba.
1940. decemberében Domokos Gézát a már megkezdődött iskolai tanév ellenére felvették a zágoni állami népiskola utolsó, hatodik osztályába, így először tanulhatott az anyanyelvén. Édesanyja aggodalmaskodása, az addigi román nyelvű iskolai szocializációja miatt alaptalannak bizonyult, ugyanis alapos igazgatói pártfogása mellett felzárkóztatása példaértékűre sikeredett.
1941. júliusában sikeres vizsgát követően Domokos Géza felvételt nyert a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium gimnáziumi osztályába. Szeptemberben családjával így Sepsiszentgyörgyre költöztek. Szülei szintén az iskola falain belül találtak állást: apja pedellusként, anyja takarítóként tevékenykedett.
1941-44-közötti időszakban, a korszakhoz jellemzően a hazafias nevelés kötelező lépésein végigment Domokos Géza. Visszaemlékezése szerint ezek többrétűek voltak, illetve az időszakot utólag a „fasizmus eszmerendszereként” titulálta, melyhez előbb kortársaihoz hasonlóan egyetértőleg, majd azt követően kritikusan viszonyult. „Leventeórán hallgattam a „Mindent vissza!” gondolatában fogant „világnézeti előadások”-at. A városunkban mindmáig emlékezetes diáktüntetésen tele torokkal üvöltöttem én is a tömegben: „A brassói Cenken magyar zászló lengjen!” és „Vesszen Miska”– emlékezett vissza.
1944 késő nyarán megérkezett a katonai behívó Domokos Géza édesapja számára, kinek csatlakoznia kellett egyelőre hadgyakorlatokra, majd augusztusban éles bevetésre a sepsiszentgyörgyi 11. székely határőr-zászlóalj alakulatánál lovasfutárként. Az augusztus 23-i romániai átállással a közben már előrenyomuló szovjet haderőkkel közösen elérték az akkori Magyarország keleti határát az Úz völgyében. Az itt zajló augusztus végi harcokban Domokos Béla hadifogságba esett.
1945 januárjában a focșan-i táborban már nem leltek Domokos Béla nyomára, mígnem érkezett az értesítő, miszerint egy ukrajnai hadifogolytáborban, mindössze harminckilenc évesen, vélhetően hastífuszban elhunyt.
1945-1948 közötti időszak jelentette azt a szellemi fejlődési irányt Domokos Géza számára, amikor egyrészt diákként kibontakozhatott, valamint addigra sikerült levetkőznie korábbi bizonytalanságait, gyakorlatilag a családi és történelmi tragédiák közepette volt kényszerű felnőtté válnia.
1947 tavaszán létrejött a diákönkormányzat a Mikó Kollégiumban. Ebben kulcsszerepe volt Domokos Gézának is, akit diáktanácsi elnöknek választottak.
1947. október 6. Népi Egység című lapban megjelent első írása, mely a Diákönkormányzat címet viselte. Ezt már az a Domokos Géza írta, aki 1947 júliusától hivatalosan is Magyar Népi Szövetség tagsági könyvvel rendelkezett, továbbá a népi írók munkái mellett Lukács György műveit böngészte.
1948 tavaszán háromszéki küldöttként vett részt a Romániai Középiskolások Egyesületei Szövetségének bukaresti alakuló kongresszusán, melyen őt bízták meg a megyei szervezet elnökségével. Ekkor találkozott először a tizennyolcéves Ion Iliescuval, aki szintén a szervezőbizottság „derűs, udvarias nyugodt” és agilis tagja volt.
1948 tavaszán sikeres érettségi vizsgát tett, aemlyen 8,67-es átlagot sikerült elérnie, ezért a tervezett második helyről így harmadikra csúszott vissza, az eredmények tekintetében a kollégium 80 sikeres érettségizője közül.
1948. július 14-augusztus 19-e között Domokos Géza számos (nagyjából ötven fős, környékbeli) diáktársával együtt önkéntes munkabrigádba vonult a Máramaros vidéket összekötő, szolyva-visói telephelyen. A nyár végére beharangozott egyetemi felvételire való felkészülésre tekintettel, Domokos és társai körülményesen bár, de elbocsájtást nyertek.
1948 szeptemberében, az egyetemi felvételit várva Domokos Géza Kolozsvárra költözött. A beharangozott felvételi és tanvékezdés az ekkor végbemenő tanügyi reform miatt csúszott.
1948. november 12-én, 8,23-as átlaggal sikeres felvételt nyert a Bolyai Tudományegyetem Nyelvtudományi Karán a magyar-orosz szakára.
1949-ben, az első egyetemi tanév vége előtt ösztöndíjasként Moszkvába küldik tanulni a Maxim Gorkij Irodalmi Intézetben. Előtte egy háromhónapos felkészítőn vett rész Bukarestben
1949-1954 között a moszkvai Maxim Gorkij Irodalmi Főiskola diákja, Konsztantyin Pausztovszkij tanítványa. Időközben moszkvai riportokat küld többségében az Előre bukaresti napilap számára.
1953-ban jelenik meg első kötete, a moszkvai riportokból készült gyűjteményes írása, A legszebb üzenet címmel. „Kegyetlen penitencia lenne, ha újra kellene olvasnom. Csupasz ideológiai álmélkodás. Se igazi megfigyelőképesség, se stílusbeli ambíció. Úgy rossz, ahogy van. Keserveset csalódik mesterem, ha kezébe kerül, elolvashatja. Ő sem tudta elkerülni csak utólag, kézirata átdolgozásakor az aktuál-politikai téma csapdáit. Engem végleg elkábított, elnyelt a valóban lenyűgöző mérnöki teljesítmény aránya, belefulladtam a politikai propaganda szóözönébe.”- vallotta erről később.
1954. augusztusától, hazatértét követően az Előre szerkesztőségében helyezkedik el. „sajtóközleményeim zöme, lett légyen szó riportról, cikkről, jegyzetről, glosszáról, a legkülönfélébb témával, a vívmányírások kategóriájába tartozott. Többnyire nem azért, mert így kérte a szerkesztőség vagy a laptervezés. Ez az írásmód talált leginkább habitusomhoz. Egyezett, elismerem, kincstári optimizmusommal, hogy a jó példa, a hasznos, a társadalmilag szükséges példaadás a progresszió előmozdítója! Nem az ideológiai papolás, politikai ráolvasás, hanem a követendő tett, a kézzelfogható eredmény. Persze az ügy nem volt olyan egyszerű. Lelkes, nem ritkán elragadtatott beszámolóim nemcsak a moszkvai kulturális újdonságokra szorítkoztak.”- írta később erről az időszakról.
1955. augusztus 17-én házasságot köt D. Harasztosi Évával (1933-1999). Két fiúk születik, Domokos Péter és Domokos Gábor-Géza.
1956. februárjától-1957. márciusáig a Pionír című ifjúsági lap munkatársa.
1957. márciusától az Ifjúmunkás című lap főszerkesztője lesz.
1961. szeptemberétől a bukaresti Irodalmi Könyvkiadó nemzetiségi részlegének főszerkesztője.
1968. júliusában Domokos Géza megírta a „kettős kötődés” vitaanyag cikkeit (többedmagával), amely az RKP utasításainak eleget téve elutasítja a magyarországi Írószövetség határon túli irodalomra vonatkozó elképzeléseit. A két cikk címe: Sajátosság, felelősség (Előre, 1968. júl. 7.) és Az igazság és tárgyilagosság szellemében (Előre, 1968. júl. 24.). Utóbb erről így nyilatkozott: „A morgó, vicsorgó vadat meg kell nyugtatni. Sosem szűnt meg bennem a gyanú, hogy egy év múlva, 1969 decemberében azért neveztek ki a Kriterion igazgatójává, mert azt a cikket megírtam. Azon még gondolkodnunk kell sokunknak, elsősorban nekem: megérte-e? Erkölcsileg bizonyára nem érte meg. Politikailag tévedés volt – hallottuk ma. Ami két évtizedes kiadói munkámat illeti, az az önzetlen erőfeszítés – a tisztító, szabadító kockázatvállalás lehetőségét és nemegyszer örömét idézem fel – számomra megérte.”
1970-től a megalakult Kriterion Könyvkiadó igazgatója. A viszonylagos önállóság nyújtotta lehetőségeket kiaknázó Domokos Géza, a kiadó alapító igazgatója (és vezetője egészen 1990. augusztus 1-ig) jelentős szellemi műhelyeket alakított ki nemcsak a romániai magyarság, de németek, ukránok, szerbek, zsidók, szlovákok, továbbá törökök és tatárok számára is. A kiadó életének első évében beindult fordítói tevékenység a kötetek hosszú sorát tette le az érdeklődő román olvasó asztalára. A fennállásának első húsz évében több mint 3000 magyar, s közel ezer német cím két erőteljes kultúra továbbélését biztosította, a többi nyelv esetében pedig kizárólagosan a Kriterion adott ki önismereti jellegű könyvet Romániában.
1989. december 25-én megalapítja az RMDSZ-t, melynek első elnöke lesz. Az 1990-es és az 1991-es országgyűlési képviselői választásokon is mandátumot szerez.
Parlamenti képviselői mandátumáról, valamint RMDSZ elnöki tisztségéről a párt 1993-as brassói kongresszusán mondott le.
1993-2007 között Sepsiszentgyörgyön és Papolcon visszavonulva, nyugdíjas éveiben többkötetes és több profilú visszaemlékezésein, naplóin dolgozott. Ezek a következőek voltak:
Esély. Visszaemlékezés 1989–1992. I-III.; Pallas-Akadémia, Csíkszereda, 1996–1998
Igevár. Kriterion-történet tizenhat helyzetképben elmondva; Pallas-Akadémia–Polis, Csíkszereda–Kolozsvár, 2000
Éveim, útjaim, arcaim; Pallas-Akadémia, Csíkszereda, 2002
Apályban. Napló – ezerkilencszáznyolcvannyolc; Pallas-Akadémia, Csíkszereda, 2004
Éveim, útjaim, arcaim; Pro-Print, Csíkszereda, 2012
2007. június 26-án hunyt el, hosszas betegség után, Marosvásárhelyen.