A jobbágyfelszabadítás Erdélyben 1848-ban

Egyed Ákos

Közismert, hogy az 1848. évi március 15-i Tizenkét pont 7. pontja előírta az úrbéri viszonyok megszüntetését. És néhány nap múlva, március 18-án a Pozsonyban ülésező magyar országgyűlés megfelelő törvényt fogadott el, amely – miután április 11-én kihirdették – késedelem nélkül életbe is lépett.

Ez Magyarország lakosságának mintegy 80 százalékát érintette, és így, amint Gergely András, a kérdés ismert kutatója írja: „A forradalom a jobbágyfelszabadítás szempontjából egyszersmind társadalmi forradalom is volt, éppúgy, mint a franciaországi 1789-es – és ellentétben az 1848-as ausztriai eseményekkel, ahol a jobbágyfelszabadítást csak vonakodva, szeptember 7-én iktatták törvénybe”. Véleményünk szerint az 1848-as forradalom Magyarországon rendszerváltást is jelentett: az évszázados rendiséget és feudalizmust a megfelelő törvények eltörölték, és lerakták a polgári rendszer alapjait.

deresen_1

Az engedetlen jobbágy “jutalma” a deres. Kép: mindennapoktortenete.blog.hu

Bár a Tizenkét pont és a magyar törvények Erdélyre is erős hatást gyakoroltak, e nagyfejedelemségben, sajátos államjogi helyzete következtében, amely a Habsburg-hatalomhoz fűzte, külön törvényeket kellett hozni a tervezett változtatásokról. Ennek érdekében hívta össze gróf Teleki József főkormányzó 1848. május 29-ére az erdélyi országgyűlést. Ezen a napon Erdély utolsó rendi országgyűlése valóban elkezdődött, és 30-án elsőként elfogadta az Erdély és Magyarország egyesülését kimondó I. törvényt, majd június 6-án törvényt alkotott az erdélyi jobbágyfelszabadításról. A mindössze néhány órás ülés nyomán megszületett az 1848-as forradalom legmaradandóbb és legjelentősebb eredménye: a jobbágyrendszer eltörlése Erdélyben. Lássuk ezt valamivel bővebben.

kolozsvari-vigado-1898

A kolozsvári Vigadó 1898-ban. Itt fogadták el 1848. június 6-án a jobbágyfelszabadítást kimondó IV. Törvénycikket. Kép: muvelodes.net

Ne legyen többé pórnép, hanem legyenek szabad polgárok

A Kolozsvárt ülésező országgyűlésen, az említett napon b. Wesselényi Miklós, a reformkor és a 48-as forradalom legismertebb politikusa, szépen felépített beszédben terjesztette elő az úrbéri törvényjavaslatot. Az emberiség és másfél millió lakos ügyében szól – mondta –, azokért, akik adót fizettek, úrdolgát teljesítettek és közmunkáztak. Akiket e nagy ügy részvéttel át nem hat, azoknak a szabadság, egyenlőség, testvériség hármas jelszava csupa üres frázis. Neki jutott a szerencse, hogy kimondhassa a nagy áldozatot: ne legyen többé pórnép, hanem legyenek szabad polgárok, a törvény előtt mindnyájan egyenlők, legyenek a közös jog és elkötelezettség szerint testvérek. Az áldozatnak külső és belbecse csak akkor lesz, ha lelkesedéssel teszik. Kérte, fogadják el indítványát a robot és dézsma eltörléséről. A teremben mindenki felállt, és ezzel a tervezett elfogadása mellett szavazott.

Az előterjesztés alapján alkották meg a IV. törvénycikket, amely a következőket mondotta ki: „Az úrbériségeken (colonocaturákon) eddig feküdt úri szolgálat (robot), dézsma és pénzbeli kifizetések e törvény által eltöröltetnek. A helységek polgárai (eddigi jobbágyak és zsellérek) azon telkek és földek használatában, melyek kezeiken találtatnak, bárminő természetűek legyenek is azok, nem fognak bíróság közbejötte nélkül háborgattatni; sem legeltetési, faizási és nádlási rendes és folytonos eddigi haszonvételeikben megszoríttatni.” A törvény világosan kijelentette: az úrdolga s más szolgáltatások megszűnnek, a volt úrbéres jobbágyok tulajdonosaivá válnak az eddig általuk használt földnek, amelyről adóztak. Csak a vitás, peres kérdésekben avatkozhat majd be a bíróság, egyébként nem.

Hátra volt még a felszabadulás pontos idejének meghatározása. Erről vita keletkezett, végül az erdélyi országgyűlés a jobbágyfelszabadulás napjául 1848. június 18-át jelölte meg. De már június 7-én futárok vitték szét a törvényhatóságokhoz a jobbágyfelszabadítást kimondó IV. törvénycikk szövegét. Ugyancsak 7-én küldték el a császárnak, 8-án pedig Pestre a nádornak az említett törvényt szentesítés, illetve jóváhagyás végett. A falvakon június 18-át megelőzően a legnépszerűbb értelmiségiek hozták a nép tudomására a jobbágyság felszabadítását, és magyarázták a törvény tartalmát. A IV. törvénycikk alapján egy új parasztosztály született Erdélyben: az eddig függőségben élő jobbágyrend átalakult személyileg szabad, ház- és földtulajdonos parasztosztállyá.

Kőváry László az Ellenőr című lap Új polgártársainkért címet viselő vezércikkben üdvözölte a felszabadult népet. „A rabbilincs, mely alatt századokon át nyögétek, a mai napon megtörék. Ti szabadok, velünk egyenlők vagytok” – írta a neves publicista és történész. Írását azzal a kívánsággal fejezi be, hogy a volt nemes és volt jobbágy közt legyen béke, hogy a letűnt jobbágyvilág helyén a népnevelés világa következhessen.

jobbagyfelszabaditas-1

A jobbágyfelszabadítást kimondó IV. Törvénycikk kézírásos változata. Kép: muvelodes.net

Természetesen a törvény nem tett semmiféle különbséget a román, magyar és más nemzetiségű jobbágyfelszabadítását illetően. És ne feledjük, hogy a felszabadulás legnagyobb nyertese a román parasztság volt, mivel a jobbágyság többségét is ő alkotta. Következésképpen el kell vetni, mint valótlant, minden a fent említett ellenkező, esetleg később keletkezett és terjesztett félremagyarázást. Aminthogy azt a véleményt is, hogy az igazi felszabadulást a császár rendelte volna el 1854-ben. A császári rendelet voltaképpen nem tett egyebet, mint szabályozta a volt földesurak kárpótlásának ügyét és néhány vitás kérdést is tisztázott, például a székelyföldi jobbágysággal kapcsolatban. Ezért helytálló George Bariţiunak, az 1848-as erdélyi forradalom egyik befolyásos román vezetőjének, a későbbi jelentős történetírónak, és a Gazeta Transilvaniei című lap főszerkesztőjének az a megállapítása, hogy 1848-ban Erdélyben a jobbágyság mindörökre megszűnt.

Megfelelt-e az erdélyi országgyűlés törvénye a kor követelményeinek?

Úgy látjuk, hogy az erdélyi jobbágyfelszabadítás, az 1848-ban és később a Közép- és Kelet-Európában elfogadott úrbéri törvényekkel összehasonlítva, a legjobbak közé tartozott. Értékelésünket a következőkre alapozzuk: 1. Kimondta a robot és dézsma maradéktalan megszűntét; 2. A felszabadítás terheit nem kellett a volt jobbágyoknak viselniük, mert a földesurak kártalanítását állami feladattá nyilvánította; 3. A jobbágyok tulajdonosaivá lettek a kezükön talált földnek; 4. Megszüntette a volt földesuraknak minden joghatóságát jobbágyaik felett és 5. Szabadon használhatták ezután is a közös erdőket és legelőket, valamint más közösségi javakat. Mindezek következtében Erdélyben tipikus kisbirtok rendszeren alapuló családi gazdálkodási mód alakult ki, amely egészen az 1960-as években bekövetkezett kollektivizálásig fennmaradt.

jobbagyfelszabaditas-2

A jobbágyfelszabadítást kimondó IV. Törvénycikk nyomtatott változata (részlet). Kép: muvelodes.net

Itt jegyezzük meg, hogy a törvény hatálya nem terjedt ki a nem úrbéres zsellérek egyes kategóriájára, például a szerződéses zsellérekre; pontosabban, személyileg ők is szabadokká válhattak, ha nem kívánták teljesíteni a szerződésben rögzített feltételeket, de földtulajdon nem illette meg őket. Külön paragrafus foglalkozott a székelyföldi jobbágyviszonyokkal, személyileg ott is szabadokká váltak a jobbágyok, de földet csak azok kaptak tulajdonba, akik olyan földesúrnál teljesítettek úrdolgát, akinek birtoka királyi adományként került tulajdonába. Ezt nevezték adományos birtoknak, donációnak. Ilyen azonban nagyon kevés volt Székelyföldön, mert a föld döntően nagy része királyi jogtól (ius regium) mentes tulajdont képezett. A székely örökségeken (siculica haereditas) telepedett jobbágyok vagy zsellérek földet válthattak meg a földtulajdonostól csekély pénzért vagy másként.

Hogyan fogadta a jobbágyság a felszabadító törvény kihirdetését?

Aki a Kolozs megyei Magyargyerőmonostoron megfordul, elolvashatja a református templom kerítésének falán lévő (nehezen olvasható) emléktáblán a következőt: „ A nép szabadság EMLÉKE. Június 18. 1848.” Mivel tudomásunk szerint ez az egyetlen kőbe vésett tábla egész Erdélyben, sőt talán azon túl is, amely e történelmi nevezetességű dátumra figyelmeztet, jó volna több figyelemben részesíteni. Nem feledkezhetünk meg azonban arról sem, hogy az Erdővidék szomszédságában elhelyezkedő Alsórákoson hosszú időn keresztül minden évben június 18-án megemlékeztek a felszabadulásról.

A Torda megyei Mezőszakálon a felszabadulás napján ünnepet ültek; hatalmas tölgyfát vágtak ki, s az arról tört ágakkal a volt jobbágyok felkeresték földesuraikat, akiktől elbúcsúztak, ezzel jelezve örömüket a szabadságért. A Bánffy uradalmakban is több helyen megülték a felszabadulás napját. A Torda megyei Magyarón, a helybeli román esperes kezdeményezésére, kilenc falu jobbágy népe gyűlt össze, hogy megünnepelje a szabadulás napját. A mezőt, ahol népünnepélyt rendeztek, Szabadság mezejének nevezték el. Érdekesen ünnepeltek Torockón és Torockószentgyörgyön. Itt a nép „szégyenketrechez” kötötte Verbőczy Hármaskönyvét, majd rőzsét raktak alája és elégették. A pappal együtt mondták a „szabadság prédikációt”, házról házra járva éltették a szabadságot. A házaknál borral s ennivalóval vendégelték meg az ünneplőket. A fenti példákkal nem azt akarjuk mondani, hogy mindenhol ilyen ünnepélyességgel fogadták a felszabadulás napját, mert, bizony, sok helyen a parasztság nem tudott feloldódni, s szemben állt a volt földesurával.

Mit tudunk a felszabadult jobbágycsaládok számáról?

Erről, sajnos, nem készült pontos kimutatás, ezért csak a földesurak kárpótlásának kifizetéséből tudjuk meghatározni a szabaddá vált jobbágytelkek számát és a kárpótolt föld mennyiségét, amely a felszabadultak tulajdonába ment át. Adataink szerint Erdélyben, a Partiumban, Székelyföldön, valamint a szász székekben 164 184 jobbágytelekért kaptak a volt tulajdonosok kárpótlást, és ezek terjedelme 1 486 453 kataszteri holdat tett ki. Ezeket az adatokat elfogadhatjuk azzal a megjegyzéssel, hogy forrásunk az 1861-es évvel zárul, tehát a később kárpótolt telkek számát nem tartalmazzák. Mindenestre levonható az a következtetés, hogy az úrbéres jobbágyok és zsellérek 1848-ban felszabadultak.

Következésképpen nem lehet kétséges, hogy az 1848-as jobbágyfelszabadítás megszüntette a fejlődés legnagyobb akadályát, s ezzel Erdélyt más 48-as törvényekkel együtt a polgárosodás útjára terelte.


A cikk nyomtatott változata megjelent a Művelődés 2015/3 számában.