Szerző: T. Szabó Csaba
A régészetnek számos altudománya, tudományága van, amelyek nagy részét viszonylag egyszerű meghatározni, céljait és kutatási tárgyát körvonalazni. Az epigráfia a feliratok kutatásával, az archaeobotanika a régmúlt idők növényvilágának maradványaival, a fizikai antropológia az emberi test sajátosságaival foglalkozik. A 20. században azonban létrejött egy olyan segédtudomány is, amelynek pontos szerepe, kutatási témája és tárgya jóval nehezebben körvonalazható. Olyannyira, hogy mindeddig magyarul sem igazán volt rá szavunk. Ez az angol public archaeology, azaz a közönségrégészet.
A public archaeology mint fogalom és tudományág
A régészeti ásatások egyre nagyobb térben történő elterjedése, a városi régészet és a mentőásatások térnyerése a világ nagy városaiban már a reneszánsz óta egy térbe kényszerítették a nagyközönséget és a régészeket. Különösen felgyorsult ez a folyamat a 19. század végén és a 20. század folyamán, amikor a nagy városi beruházások, a globális méretet öltött feketekereskedelem és a régészeti lelőhelyek szisztematikus lerombolása óriási gondokat okozott a szakmának. A régészek rájöttek arra, hogy elkerülhetetlenné lett a helyi hatóságokkal, helyi lakossággal és ugyanakkor, a nemzeti és nemzetközi méltóságokkal való intenziv párbeszéd ahhoz, hogy a régészeti örökséget megmentsék és egy olyan társadalmat neveljenek, amelyek felelősséggel tudnak a régmúlt tárgyi emlékei iránt érdeklődni.
Ilyen kontextusban keletkezett az amerikai Charles R. McGimsey III (1925-2015) Public Archaeology cimű kötete 1972-ben[1], amely – ha minden igaz – első alkalommal honosította meg az angol nyelvben a fogalmat. A szerző a hatóságok, a közönség és a régészszakma közös munkájának sikeres és negativ példáit sorolja fel a kortárs amerikai és angol társadalomból. McGimsey magát a kötetet is az arkansasi lakosoknak és hatóságoknak ajánlja, akiknek az együttműködése új jogi keretet harcolt ki a helyi régészeti kincsek megmentésére. McGimsey kötete sokáig ugyan egyedülálló munka volt, az 1990-es években aztán egyre több olyan kötet és tanulmány jelent meg, amely ezt a fogalmat átvette és egyre inkább teoretizálta: kiemelendő T. King[2], P. Ucko[3], T. Shadla-Hall[4]A. Matsuda[5], Schackel és Chambers[6], N. Merriman[7], G. R. Skeates[8], Moshenska[9], Richardson, L. J.[10], J. Almancha-Sánchez[11] munkássága.
Az angol szakirodalom tehát negyven év alatt létrehozott egy olyan segédtudományt, amely a régészeti ásatásokat és régészeti örökségünk megmentését, átörökítését a 21. századba a nagyközönség és a tudomány közös munkája révén képzeli és ennek kutatásával és gyakorlatba ültetésével foglalkozik. Az angolok élesen elkülönítik ma már – különösen Gabriel Moshenska tipológiája óta – a közösségi régészet (community archaeology), közönség általi régészet, hivatali régészet, régészeti pedagógia, látványrégészet (nyílt régészet, open archaeology), népszerűsítő régészet (popular archaeology) és az akadémiai közönségrégészet fogalmát. Ezek mind, közösen ma a public archaeology fogalomkörébe tartoznak és annak egy-egy ágát adják. Ezért is tűnik fontosnak ma, 2017-ben a fogalmat és ezt a külföldön 40 éves történettel rendelkező diszciplínát egyrészt lefordítani, másrészt a diszciplínát és jelenséget meghonosítani a magyar nyelven és társadalomban.
Magyarul eddig csupán a tudomány ismeretterjesztő régészeti munkák és az ún. közösségi régészet, mint fogalom volt elterjedve, bár ez utóbbit is leginkább a sajtó és kevésbé a régészettudomány alkalmazta. A régészeti andragógiával és múzeumpedagógiával foglalkozó jelentős számú magyar nyelvű szakirodalom a public archaeology fogalmát teljességgel ignorálta eddig.
A közönségrégészet, mint magyar fogalom és a jelenség jövője
A magyar nyelvben eddig szórványosan előforduló közösségi régészet fogalma mint látjuk, csak egy apró részletét fedi le a ma már külön tudományággá (folyóiratokkal, tanszékekkel és oktatási programokkal) rendelkező public archaeology fogalmát. Ezért volt fontos, hogy egy új, a fogalom teljességét kifejező szót alkossunk meg a public archaeology leírására. A közönségrégészet azért találó, mert magában foglalja a nagyközönség és a régészet fogalmát és ugyanakkor azok szoros kapcsolatát, szimbiózisát is tükrözi. A közönségrégészet Moshenska féle hét alágának sajnos csak néhány eleme van egyáltalán jelen a romániai és magyarországi régészetben.
Néhány népszerűsítő munka, blog, kötet képviseli a popular archaeology jelenségét mifelénk, az ásatásokon egyre gyakoribb a látványrégészet (open archaeology) és akad néhány hivatali régészeti megnyilvánulás is (LIMES projektek, Seuso projekt). A közönség általi régészet (hagyományőrző csoportok, fémdetektoros társaságok) ugyan jelen vannak, sajnos ezek munkája még nem követi a nyugati deontológia szigorú szabályait és hagyományait. Hasonlóan rosszul állunk még a modern, 21. századi ember vizualitását kielégítő múzeumpedagógiával, régészeti múzeológiával is. Néhány rövid cikket kivéve – és itt elsősorban Mihai Bărbulescu, Sorin Nemeti[12] és Alexandra Ion egy-egy irására gondolok – eléggé hadilábon állunk a közönségrégészet akadémiai diskurzusaiban is.
Reméljük, hogy a most megjelent Erdélyi Régészet című ismeretterjesztő kötet és a közönségrégészet, mint fogalom és tudományos jelenség meghonosítása elősegíti ezt a folyamatot, amelyet 1972-ben az angol fogalom megalkotója is remélt: élénk és élő párbeszédet alkotni nagyközönség és régészek között, közös értékeink, a múlt tárgyi emlékeinek megőrzése, felelősségteljes jelenbe és jövőbementése érdekében.
Jegyzetek
[1] McGimsey, C.R., Public Archaeology. London, Seminar Press, 1972.
[2] King, T.F., Professional responsibility in public archaeology, In: Annual Review of Anthropology 12, 1983, 143– 64
[3] P. Ucko, Academic Freedom and Apartheid: The Story of the World Archaeological Congress. London: Duckworth, 1987.
[4] Editorial: Public archaeology, In: European Journal of Archaeology 2(2), 1999, 147– 58.
[5] Matsuda, A. 2004. The concept of ‘the Public’ and the aims of public archaeology. Papers from the Institute of Archaeology 15: 66– 76. Lásd még: Matsuda, A. – K. Okamura (ed.), New perspectives in global public archaeology, Springer, 2011.
[6] P.A. Shackel and E.J. Chambers (eds.) Public Archaeology as Applied Anthropology, London, Routledge, 2004.
[7] Merriman, N. (ed.), Public Archaeology, London, Routledge, 2004.
[8] R. Skeates, C. McDavid and J.Carman (eds.) The Oxford Handbook of Public Archaeology, Oxford, Oxford University Press, 2012.
[9] Moshenska, G., What is public archaeology? Present Pasts 1: 46– 8 és G. Moshenska (ed.), Key concepts in public archaeology, London, 2017.
[10] L. J. Richardson, Public Archaeology in a Digital Age. Unpublished PhD thesis, UCL, 2014.
[11] Do you even know what public archaeology is? Trends, theory, practice, ethics, World Archaeology, 47, 2015, 194-211.
[12] A cikke valójában az átlátható régészettudományról, a nyilvános diskurzusról szól, mintsem az angol fogalom komplex jellegéről.
