Ha azt is állítjuk, hogy mi sokkal előrehaladottabbak vagyunk őseinknél, nem feledkezhetünk meg arról, hogy rengeteg tudományág, amely már az ókorban kibontakozott, nem tartana ott, ahol most van, ha nem dolgoztak volna olyan nagyszerű elmék, mint Arkhimédész, Arisztotelész, Ptolemaiosz stb. E tudományágak közül az orvoslás sem kivétel, amely a görög hagyományaiból kiindulva virágkorát élte a római korban. Az alábbiakban látni fogjuk, hogy a római orvoslásban mennyire volt fontos az istenekbe vetett hit, hogy milyen szerepe volt a nőknek, hogyan kezelték az abortusz kérdését, hogy a fürdőknek pontosan mi a közük a gyógyításhoz, illetve milyen felszerelés állt a korabeli orvosok rendelkezésére. Cikkemben elsősorban az egykori Dacia provinciához tartozó római kori Erdélyre fogok reflektálni, párhuzamosan a Római Birodalom többi részéből származó ismeretanyaggal.
EK TÁMOGATÁS
Az ókori Erdély a Római Birodalom része volt Kr. u. 106 és 271 között (lásd 1. ábra). Az Erdélyben zajló tudományos régészeti kutatások már a 19. század óta folynak szüntelenül, az első kutatók közé sorolhatók Torma Károly és Finály Henrik, akik a 19. század derekán több lelőhelyen is végeztek feltárásokat és „archaeológiai kirándulásokat”. A tartomány fővárosában Téglás Gábor és Király Pál vezetett ásatásokat 1881 és 1883 között, Gyulafehérváron, az ókori Apulum területén pedig Cserni Bélának köszönhetjük az első szakszerű régészeti feltárásokat.
Az orvoslással kapcsolatos források közül az ókori auktorok munkái kiemelt jelentőséggel bírnak. A különböző orvosi procedúrákról, parfümökről, balzsamokról és egyéb szerekről olvashatunk Celsus (Kr. e. 25– Kr. u. 50), idősebb Plinius (Kr. u. 23/24–79), valamint Galenus (Kr. u. 129–216) műveiben. Az említett auktorok műveiben találkozunk olyan tárgyakkal is, amelyek anyaguk vagy pusztán ritkaságuk miatt mára már nem maradtak fenn, legalábbis még nincs rájuk tárgyi bizonyítékuk, ilyen például az ún. „Diocles kanala”, amely Celsus szerint a nyilak eltávolítására volt alkalmas. Az antik orvoslás és szépítkezés másik nélkülözhetetlen forrásai a különböző régészeti leletek. A fennmaradt orvosi tárgyak tanulmányozása rávilágít arra, hogy mennyire volt elterjedt a Birodalom különböző szegleteiben az orvoslás, illetve melyek voltak a leggyakoribb és a legritkább orvosi eszközök. Az ikonográfiai források is rendkívül hasznosak amikor egy konkrét beavatkozást kívánunk értelmezni, így például egy pompeji falfreskó a sebesült Aeneast ábrázolja, aki orvosi ellátásban részesül (lásd 2. ábra). Az epigráfiai, azaz feliratos források pedig orvosok és betegek neveit, istenekhez való könyörgéseket rögzítenek – ahogy azt a továbbiakban látni fogjuk.
Az orvoslás több síkon működött, a különböző istenségek kiengesztelésé ugyanolyan fontosnak – ha nem fontosabbnak – tekintették, mint maga a fizikai gyógyítást. Feliratok tanúskodnak arról, hogy az orvosi eszközöket az istenségek égisze alá helyezték, az orvos pedig a felszentelt eszközt csak „kölcsönözte”, és úgy végezte el a beavatkozást, az istenség közvetítőjeként. A beteg így elhitette magával, hogy istene vigyáz rá a beavatkozás során.[1] Számos orvosi eszközt különböző istenekre utaló motívumok díszítettek, ilyen szimbólumnak számít Hercules botja, a szintén Herculesre utaló oroszlánfej, valamint Aesculapius gyógyító isten kakasa és kígyója. A Hunyad megyében lévő miciai katonai táborból (Vețel/Vecel, Hunyad megye) előkerült egy olyan szike, melynek csontfogantyúját két állatfejjel, vélhetőleg farkasfejjel díszítették.[2] Mindenképpen meg kell említeni, hogy a modern orvostudomány szerint is a pozitív hozzáállás segít a fizikai felépülésben.
A legnépszerűbb istenek, akiknek votív, azaz fogadalmi áldozatot mutattak be gyógyulás céljából Aesculapius (lásd 3. ábra) és lánya, Hygeia voltak.[3] Ugyanakkor sok más istennek tulajdonítottak gyógyító erőt, így például Iuppiter Dolichenusnak, Apollonak, vagy Herculesnek.[4]
A római panteonba befogadott egyiptomi Isisnek is kiterjedt a hatásköre a gyógyításra, a közös görög-egyiptomi istenséget Serapist pedig egyenesen az orvoslás feltalálójának tartották.[5] Dacia provinciában, ahogy látni fogjuk, Aesculapius és Hygeia tiszteletének bőven van tárgyi bizonyitéka. A Herkules-kultusz is megfigyelhető többek között Ad Mediamban (Herkulesfürdő, Krassó-Szörény megye) és Miciában. Isis tiszteletére is építettek szentélyeket, elsősorban Ulpia Traiana Sarmizegetuzában, ahol Serapis istennek is van egy szentélye, valamint Miciában is. Végül pedig érdemes megemlíteni még Sabazius trák vagy fríg eredetű istenség jelenlétét is Apulumban, valamint Drobetában (Szörényvár/Drobeta-Turnu Severin, Mehedinți megye).[6]
Az isteni jelenlét az incubatiokéntismert rituálé során is éreztette a hatását. Ennek keretében a beteg áldozatot mutatott be egy Asclepeionban (Aesculapius gyógyító isten szentélyében, lásd 4. ábra), és feliraton rögzítette a gyógyulási kérését. Az éjszakát ezután a szentélyben töltötte, ahol álmában megjelent az isten, mindez pedig szerencsés esetben előidézhette a gyógyulását.[7] Konkrét példa erre az „eljárásra” Daciában Apulum területéről származik.
Egy felirat tanúsága szerint (IDR III/5, 21) Caius Iulius Frontonianus, az V. Macedonica legio veteranusa visszakapta a látását, miután álmában megjelent Aesculapius.[8] 1973-ban Ulpia Traiana Sarmizegetusán azonosítottak egy asclepeiont az amfiteátrumtól keletre. (lásd 5. Ábra).[9]
Ampelumban (Zalatna/Zlatna, Fehér megye) is feltehetőleg létezett egy asclepeion, amelyet két, Aesculapiust és Hygeiát említő felirat bizonyít. A település bányászati szempontból volt jelentős, a szentély pedig valószínűleg a nyersanyagok kinyeréséért felelős munkásokért épült, akik ott áldozhattak jó egészségért. Apulumban is épültek a gyógyító istenségnek szentelt templomok, szentélyek. Ezt a tényt több felirat is jelzi, mint például az, amely szerint egy Publius Aelius Rufinus római polgár egy negyven lábnyi porticust (oszlopcsarnokkal körülvett szentélyt) állíttatott Aesculapius és Hygeia számára (IDR, III/5, 6).[10]
Az orvos (medicus) használta tehát a gyógyító eszközöket, a katonai táborokban pedig a szanitéc (capsarius vagy marsus) a sebeket bekötve elsősegélyt nyújtott a sérülteknek.[11] De mi a helyzet azzal a pácienssel, aki nem beteg, mégis az orvos beavatkozását kéri: az abortuszt igénylővel? Az abortusz az ókorban, már a kereszténység előtt is kényes kérdésnek számított, komolyabb demográfiai válságokban pedig egyenesen tiltották a magzat elvetését. Scribonius Largustól, azaz Claudius császár személyes orvosától megtudjuk, hogy az orvosok fogadalmat tettek, mely szerint nem adnak nőnek olyan szert, ami eltávolítaná a magzatot. Soranus szerint, akire úgy tekintenek, mint a hivatásos nőgyógyászat megalapítójára, ha a teherbe esett lány túl fiatal, akkor nem probléma az abortusz. Soranus két technikát közölt a folyamat elvégzésére: az különböző szereket feltételező phtoriont, valamint a folyamatos rázást és ugrálástelőíró ekbolion technikáját.[12] Nem meglepő módon a szóban forgó szerek nem maradtak fenn, ugyanakkor a rázás módszerére sincs más írásos vagy tárgyi bizonyíték. Ami pedig a nőgyógyászatot illeti, már ebben a korban is használtak speculumot (tükröt) a méhnyak vizsgálására. Ezt az orvosi eszközt a sérült katonáknál is használták fegyvertöredékek eltávolítására vagy végbélproblémák esetében.[13]
Nem szabad megfeledkeznünk a nők szerepéről sem a római kori orvoslásban, noha a kutatás ezt az aspektust eddig többnyire elhanyagolta. A bábaság (lásd 6. ábra) alapszabályait több ízben írásba is foglalták, a témáról a Kr. e. 4–3. században élt Herophilusnak, majd a már említett császárkori Ephesusi Soranusnak is maradtak fenn írásai. Soranus szerint a bábáknak kell tudniuk írni és olvasni, le kell tudniuk vezetni a szülést, és a feladataikat jószívből kell végezniük. Előnyt jelentettek a hosszú, vékony ujjak, valamint a gyöngéd kezek. A gyerek nemét is a bábának kellett megállapítania, ugyanakkor ő közölte az anyával, hogy az újszülöttet érdemes felnevelni vagy sem.[14]
A források női orvosokat is említenek, feladatuk gyakran egyezett a bábáéval. A női orvosok, csakúgy, mint férfi társaik, Caesar idejében kiváltságnak örvendtek, és praxisukért megkapták a polgárjogot. Dacia provinciából sajnos ez idáig nem ismerünk női orvost.[15]
Az orvosok a fürdőterápiát is előszeretettel ajánlották a betegeknek. A hideg és a meleg víznek is gyógyító hatást tulajdonítottak – nem tévesen. A meleg levegővel a légutakat tisztították ki, a meleg víz pedig a gyulladásokat előzte meg vagy enyhítette. A hideg vizet reuma ellen, valamint megerősödésre ajánlották. A nagyméretű római fürdők (thermae) nélkülözhetetlen részét képezte a paleastra, azaz az udvar, ahol a látogatók tornagyakorlatokat végezhettek fürdés előtt. Dacia provinciában működtek mind a nagyméretű, tornapályával (palaestra) rendelkező thermák,mind pedig a kisebb méretű, tornapálya nélküli balneumok. Az előzőek elsősorban városokban és légiós táborokban fordultak elő, az utóbbiak pedig a segédcsapat táborok közvetlen közelében. [16] Dacia tartományban 31 balneumról, és 8 thermáról van tudomásunk. Thermák a következő településeken működtek: Potaissa, Apulum, Ulpia Traiana Sarmizegetusa, Drobeta, Romula, Alburnus Maior (Verespatak, Fehér megye), Șibot (Fehér megye).[17] Balneum működött a Maros megyei Mikházán is, melyről már Orbán Balázs is írt a 19. század közepén. A fürdő a katonai tábor mellett kialakult falusias településen (vicus militaris) működött. Székelyudvarhely központjában is feltártak egy római vicust, valamint egy katonai tábort, aminek a legjobban dokumentált része a római fürdő volt. (lásd 7. ábra)
A szépség megőrzése és az egészség megvédése kéz a kézben járt a római korban is. Ezt azok a tárgytípusok is alátámasztják, amelyeket mindkét céllal használtak, és hacsak nem egyértelmű kontextusból kerülnek elő (például kórházból, orvos sírjából vagy orvos házából[18]), nem is lehet megállapítani eredeti funkcionalitásukat. Ide tartoznak elsősorban a paletták. A paletták különböző dobozok fedeleként funkcionáltak elsősorban (lásd 8. ábra).
Ezekben a dobozokban tárolták mind a különböző festékanyagokat, mint pedig a gyógyszereket. Továbbá a palettán keverték ki a különböző orvosi kenőcsöt és festéket.[19] Dacia provinciában sok ilyen fedő került elő, például Apulumban, ahol a tárgyakat kimondottan orvosi eszközként igazolták.[20] Továbbá a sarmizegetusai amfiteátrumban találtak ilyen típusú tárgyakat, más orvosi eszközökkel egyetemben, ami talán a gladiátorok orvosi ellátásáért felelős orvosok jelenlétére utalhat (medicus ludi gladiatorii).[21]
A továbbiakban néhány fontosabb orvosi, illetve szépítkezési tárgyat fogok röviden bemutatni. A tű, latinul acus (9. ábra), is több feladatkörrel bírt. A divat tekintetében fontos szerepet játszott, hiszen a hajat ezzel fogták fel, ugyanakkor a ruhák, ruhakellékek összefogását is szolgálta fibula (ruhakapcsoló) hiányában. Funkcionalitásáról árulkodhat elsősorban az előkerülési helye, az ún. kontextus. Ha egy sírban a koponya tájékán találták meg, akkor a tincseket rögzítették vele, amennyiben a váll, medencecsont környékén találják akkor a fibulát helyettesítette. Katonai táborokban is elég gyakori leletnek számít. A romlotti (Romita, Szilágy megye) segédcsapattáborban például 56 tűt dokumentáltak a kutatók.[22] Orvoslás tekintetében elsősorban a kötszerek varrására és sebek összevarrására használták. Továbbá egy speciális tűt használtak a szürkehályog eltávolítására is.[23]
Nem szabad megfeledkezni a csipeszekről (vulsellae) sem. A kisebb csipeszek (lásd 10. ábra) inkább kozmetikai szerepet töltöttek be, ez volt a szőrtelenítés fő eszköze mind a nők, mind a férfiak esetében. Említésre méltó, hogy a férfiak szőrtelen hónaljat tartották divatosnak, ugyanakkor viszont vonzónak találták mindkét nem esetében a dús szemöldököt.[24] Orvoslásban a csipesszel a csata során bekerült idegen testeket távolították el, ugyanakkor a szöveteket műtét során ezzel ragadták meg.[25] Foghúzásra speciális csipeszt, a forfexet vagy a staphylocasustestalkalmazták.[26]
A kettős végződésű spatula-szondát (spatomella) az anyagok összekeverésre, adagolására használták (lásd 11. ábra).[27] Gyógyításban más feladatokat is ellátott: a száj- és orrüreg vizsgálatában alkalmazták, illetve a csontműtétnél a mellhártyát védte, ha az orvosi beavatkozás a bordák körül zajlott.[28] A gyantába mártott fülszondával (specillum oricularium) a fülből távolították el a parazitákat,[29] de a fül tisztítására is alkalmas volt (lásd 12. ábra).[30] A kutatók több lelőhelyen is találtak spatomellákat, többek között Sarmizegetusán,[31] és Apulumban.[32]
A fogsor fehérítésére szarvasbika agancsából előállított port használtak, a fogak tisztítására pedig főleg dentiscalpiumot(lásd 13. ábra) alkalmaztak, ami nem más, mint a mai fogpiszkáló bronzból készült elődje.[33]
A fésűk, borotvák, tükrök (lásd 14. ábra) egyértelműen a divat követését szolgálták, és így kimondottan a szépítkezésben alkalmazták őket. Mivel főleg puszpángfából készültek a fésűk, így csak a nyírkos éghajlatú helyeken maradt meg néhány az utókor számára., ugyanakkor léteztek csontból készült fésűk (lásd 15. ábra), ám ezek csak a késői császárkorban terjedtek el. Daciaban egyetlen csontból készült fésűt ismerünk.[34]
A szikék (lásd 16. ábra), kampók, csontműtétnél alkalmazott tárgyak, nőgyógyászati eszközök, fecskendők kizárólag orvosok és felcserek tevékenységére utalnak. Dacia tartományban csak szikékre és kampókra találunk példát, mindkettő legnagyobb számban a tartomány fővárosából került elő.[35]
Végezetül megemlítenék néhány Daciában praktizáló medicust, azaz orvost. A sírfelirata szerint, Marcus Valerius Longinus medicus és városi tanácsos (decurio) 23 évesen halt meg, miközben a VII. Claudia legioban szolgált. Egy elmélet szerint a markomann háborúk idején érkezett a provinciába, ahol a katonák mellett, civileknek is segített tudásával, amiért tiszteletbeli tagja lett a városi tanácsnak (ordo decurionum). Továbbá két szemész, Publius Cornelius Colonus (Apulumban) és Titus Attius Divixtus (a Szilágy megyei Csákigorbóban) neve maradt fent.[36]
Láthattuk tehát, hogy a római kori orvoslás közel sem volt fejletlen. Noha a babonákat ötvözték a konkrét orvoslással, egy rendkívül komplex és a korabeli viszonyokhoz mérten nagyon hatékony egészségügyi rendszer bontakozott ki, mely elterjedt a Római Birodalom minden szegletében. A rómaiak bizonyos megfigyelései, találmányai nélkül talán az egészség megőrzése és a betegség legyőzése teljesen máshol tartana napjainkban. Bár az antik gyógyítók munkáinak csak egy töredéke maradt fenn, az a kevés is igen nagymértékben hozzájárult a későbbi korok orvostudományának fejlődéséhez. Az eddig feltárt írásbeli bizonyítékok és tárgyi eszközök rávilágítanak az ókori római orvostudomány és testápolás társadalmi jelentőségére és fejlettségére. Ezt a képet a daciai régészeti és epigráfiai ismeretanyag nagymértékben megerősíti.
Jegyzetek
[1] Varga Timea: Medical Instruments in Roman Dacia: a Survey Beyond Typology and Functionality, Acta Musei Napocensis, 52/I, 2015. 190.
[2] Uo. 187–189.
[3]. Szabó Ádám: Aesculapius és az álom általi gyógyítás Daciában. In. Németh György (szerk.): A gyógyító számok. Források és tanulmányok a számok szerepéről az antik gyógyászatban, Szeged, 2008, Lectum Kiadó. 40.
[4] Varga Timea: Medical Instruments in Roman Dacia. 187–188.
[5] Alicu, Dorin – Crișan, Ion Horațiu: Medicina La romani, 2003, Kolozsvár, Napoca Star. 68–80.
[6] Uo. 102–115.
[7] Szabó Ádám: Aesculapius és az álom általi gyógyítás Daciában. 105.
[8] Rusu-Pescaru, Adriana – Alicu, Dorin: Tempele romane din Dacia I, 2000, Acta Musei Devensis. 124
[9] Uo. 14.
[10] Uo. 123.
[11] Grüll Tibor: Újabb 50 dolog, amit nem képzeltél volna a rómaiakról, Budapest, 2019, Kalligram. 181–182.
[12] Uo. 252–258.
[13] Baker, Patricia: Archaeological Remains as a Source of Evidence for Roman Medicine, London, 2009, University of Kent. 4.
[14] Ciilers, Louise: The Healing Hand: The Role of Women in Ancient Medicine, Acta Theologica Supplementum 7, 26/2 sz., 2006. 165–188.
[15] Uo.
[16] Buccino Laura: Water, hygiene, luxury, pleasure: the culture of baths. In: Bianchi B. – Musso L. (eds.), Lepcis Magna, Hunting Baths. Building, restoration, promotion, Firenze, 2012. 76–85.
[17] Țentea, Ovidiu – Burkhardt, Britta: The Baths on the Frontiers of Roman Dacia. Bukarest, 2017, Muzeul Național al Unirii Alba Iuliua. 14.
[18] Riminiben, az ókori Ariminiumban, feltárták egy orvos leégett házát, amiben orvosi több eszköz is megmaradt. (lásd: Jackson, Ralph: The Domus „del chirurgo” at Rimini: an interium account of the medical assemblage, Journal of roman archaeology, 16. sz., 2003, 5–27.
[19] Varga Timea: Medical Instruments in Roman Dacia. 184.
[20] Ciugudean, Daniela: Obiectele din os coen și fildeș de la Apulum, Bibliotheca Musei Apulensis 5. sz. Gyulafehérvár, 1997. 46–47.
[21] Alicu, Dorin – Cociș, Sorin: Instrumente medicale de la Ulpia Traiana Sarmizegetusa, Apulum 26. sz. Gyulafehérvár, 1989. 226.
[22] Gui, Monica: Evidence for Medical and Personal Care. 118–119.
[23] Baker, Patricia: Archaeological Remains as a Source of Evidence. 6.
[24] R. Facsády Annamária: „Forma bonum fragile est…” – Szépítkezés a római korban. Budapest, 2013, Archaeolingua. 20–21.
[25] Alicu, Dorin – Cociș, Sorin: Instrumente medicale de la Ulpia. 226.
[26] Baker, Patricia: Archaeological Remains as a Source of Evidence. 3.
[27] Varga Timea: Medical Instruments in Roman Dacia. 184.
[28] Baker, Patricia: Archaeological Remains as a Source of Evidence. 7.
[29] Uo. 7.
[30] Varga Timea: Medical I nstruments in Roman Dacia. 184.
[31] Alicu, Dorin – Cociș, Sorin: Instrumente medicale de la Ulpia. 224.
[32] Cociș, Sorin: Instrumente medicale din Dacia Romană, Apulum, 27–30. sz. Gyulafehérvár, 1993, 241–249.
[33] Uo. 24–25.
[34] Cociș, S. – Alicu, Dorin: Obiecte din os din Dacia Apulensis și Dacia Porolissensis, Acta Musei Porolissensis 17. sz. 1993, 119.
[35] Gui, Monica: Evidence for Medical and Personal Care. 119.
[36] Gui, Monica: Evidence for Medical and Personal Care. 115–116.
