Jelenkor Recenzió

A Securitate munkamódszerei

Szerző: Fodor János

Denisa Bodeanu- Novák Csaba Zoltán: Az elnémult harang- Egy megfigyelés története, Pálfi Géza élete a Securitate irataiban, Pro-Print Kiadó, Csíkszereda, 2011.

A kommunizmus időszakával foglalkozó történészek számára egyik fontos és igen érzékeny témát az egyház és a volt rendszer viszonya jelenti. A levéltárak folyamatos megnyílásával egyre tágabb teret kap a múlt rendszer eddig csupán mozaikszerű kutatása, melyben a társadalomtörténeti megközelítés dominál.

Az eddigi kutatások középpontjában az RKP nemzetiségpolitikája, román-magyar kapcsolatok, generációs csoportok és a kisebbségi elitek álltak, kevés teret hagyva azon intézményeknek −például az egyházaknak−, amelyek szintén célpontjai voltak a kommunista rendszernek. Jelen kötet nem pótolja teljes mértékben ezt a hiányt, csupán adalékot nyújt, illetve kiegészíti bizonyos szinten egy megfigyelés történetét, melynek központjában a katolikus egyház egyik nagy népszerűségnek örvendő lelkésze áll. Denisa Bodeanu és Novák Csaba Zoltán történész szerzők közös munkája egy olyan kötet, amely kissé elüt a Pro-Print Kiadó eddig megszokott Források az erdélyi magyarság történetéhez sorozatától, de a formai változástól eltekintve, beillene a dokumentumokat közlő és elemző sorozatba.[1] Ami a különbséget hozza, az a szerzőpáros közös kutatási projektjét finanszírozó intézmények együttműködése (a CNSAS, a Gheorghe Şincai Kutatóintézet és a Pro-Print Kiadó közös programjában készült, de a kutatásokat támogatta a Domus Hungarica Scientiorum et Artium és az AFCN is).

A kötet szerkezetileg két nagy− egy elemző és egy forrásokból álló− részre osztható. Az elemzés végeredményben a szerzők által összeállított, durván százoldalnyi előtanulmány, amely segédletként is szolgál a kötet többi részét kitevő források tanulmányozásához, értelmezéséhez. Az említett források egyrészt a securitate által összeállított (és a szerzők által kiválogatott) és magyarra fordított dokumentumokból áll. Másrészt pedig a kötetben megjelenő források interjúkat is tartalmaznak a Pálfi Gézával kapcsolatban álló személyekkel. Ez a típusú forrásközlés szintén újdonságnak számít a romániai magyar történeti módszerek és feldolgozások számára, ahogyan a könyvhöz mellékelt DVD is.

elnemult

A DVD egy rövid dokumentumfilmet tartalmaz, melyben több embert is megszólaltatnak a Pálfi Géza üggyel kapcsolatosan, a szerzők közül Denisa Bodeanu is szerepet vállal, de a Maksay Ágnes készítette film mindkét szerző szakmai együttműködésével jött létre. Ami szintén kiemelt figyelmet érdemel, az a kötetben, még pontosabban az előtanulmányban, szereplő fotók, amelyek szerepe a korhatás felidézése mellett részben a securitate módszereihez is kapcsolódik, ugyanis ezek a fényképek a Pálfi-hagyatéka mellett, a securitate-s dossziéjából is származnak. A külalaknál maradva érdemes említést tenni a borítóról, amit Márton Krisztina tervezett és jól láthatóan ábrázolja a kötet témáját, valamint a címét. Több fotóbevágás látható Pálfi Gézáról, mindez harang formájába igazítva, a háttérben pedig feltehetőleg a róla készült jelentéseket tartalmazó iratok fotói láthatóak. A cím tulajdonképpen szintén egyféle adózás a múltnak, ugyanis Pálfi halála után dr. Kazár Lajos egy filmet szándékozott forgatni az elhunytról Az elnémult harang címmel, azonban ez nem valósult meg (mindennek nyomát szintén a Pálfiról készült belügyi jelentés őrizte).

A könyv bevezető tanulmánya szintén két nagy részre osztható: egy első, elméleti illetve az ezt követő gyakorlati részre. Mindez lineárisan van megszerkesztetten, oly módon, hogy követhetőek az események, ahogyan beilleszkednek az RKP magyarságpolitikájától, az egyházon belül történő manipulációig, illetve Pálfi Géza esetéig.

Az erdélyi magyar kisebbség egyfajta problémaforrást jelentett a karhatalom számára, főleg a Ceauşescu-korszak végén, de számos példa adható, hogy a megtorlások, főleg az 1956-os magyarországi események után a magyar kisebbségre koncentrálódtak. A magyar kérdés, mint állambiztonsági probléma, ebben a korszakban tematizálódott, bár ideológiailag a román pártvezetés a nacionalizmus egyre nagyobb kihangsúlyozása mellett szállt síkra, ez végeredményben fontos mobilizációs eszköze volt a rendszernek. Ennek ellenére az állambiztonsági szervek előszeretettel bélyegezték meg az erdélyi magyarság azon elemeit, amelyek számukra gyanúsak voltak, nacionalista, irredenta, soviniszta jelzőkkel. Ezeket a vádakat, illetőleg fogalmakat igen képlékeny kontextusban használták, ugyanis nem ritka eset volt az, amikor a vádlottnak cselekedetei teljes mértékben eltértek a hivatalos szervek általi megbélyegzéstől.

Egy másik aspektusa az előtanulmány elméleti részének, a katolikus egyház helyzetének a felvázolása. A katolikus egyház egyik fontos támogatója maradt az erdélyi magyarságnak, kulturális védelmezőjeként a párthatalom számára egy megoldatlan problémaként tűnt fel a biztonsági szervek jelentéseiben. Bár az egyház ellenállása nem jelentett különösebb veszélyt, már a szocialista berendezkedés éveiben megjelentek olyan emblematikus képviselői, amelyek ellenállást tanúsítva nem voltak hajlandóak együttműködni a rendszerrel. Ilyen volt Márton Áron püspök példája, amely a kötetben az egyik legtöbbet idézett név is egyben. Az állam és az egyház viszonya az adódó konfliktusok miatt nem volt problémamentes. A titkosszolgálat megpróbálta az egyház legtöbb elemét beszervezni, illetve kitermelni egy olyan, a számára is megfelelő generációt, amely a későbbiekben hajlandóbb lesz az együttműködésre. Történt mindez több-kevesebb sikerrel, mindenesetre összességében a szerzők is megjegyzik, hogy  a katolikus egyház szenvedő alanya volt a kommunista elnyomásnak, tagjait megtizedelve, bebörtönözve próbálták megtörni az általuk kifejtette ellenállást.

A kötet elméleti bevezetőjének talán egyik legérdekesebb része, a titkosszolgálat munkamódszereinek a felvázolása, elemzése, és az ezt követő, példákkal való magyarázása. A kötetből megtudhatjuk, hogy hogyan is dolgozott a Securitate, milyen eszközökkel operált, illetve hogyan nézett ki egy megfigyelés története. A Securitate által használt sajátos „bikkfa” nyelvezetre a lábjegyzetekben található magyarázat, bár ezek egyszerű szavak, bizonyos esetekben korántsem egyszerű eligazodni jelentésükben.[2] A román állambiztonság módszerei ez által rekonstruálhatóak, de mivel az évek során több átalakuláson ment keresztül, ez a módszereiben is meglátszik. Ugyanis nem azokat a drasztikus, terrorhoz is hasonlítható módszereket használták a jelen esetben is példázott 70-es, 80-as években, mint a szovjet mintából táplálkozó 50-es években. Mindez természetesen nem azt jelenti, hogy nem volt szó megtorlásról, mivel ezek a módszerek az emberi méltóság súlyos megsértésével, az emberi jogok mellőzésével jártak, de mindez nem történt olyan nyilvánosan és agresszíven, mint az előző periódusokban.

Az elméleti rész befejezésével, amely ismerteti egy megfigyelés elemzéséhez szükséges kereteket, a konkrét eset bemutatása következik. Pálfi Géza lelkész 1941. április 14-én született Máréfalván, egyszerű földműves-munkáscsaládból származott, tanulmányait a gyulafehérvári Teológiai Intézetben folytatta, ekkor figyeltek fel rá először a hatóságok. A megfigyelésére két nagyobb terjedelmű, több dokumentum, fénykép, jegyzet és egyéb anyagokból álló dossziét állított össze a Securitate, 1963 és 1986 között. Pálfi Géza személye azért is fontos, mivel lelkészi tevékenysége alatt jó kapcsolatban állt Márton Áron püspökkel, körzetében hívei száma növekedett, pedagógusi tevékenysége pedig szintén nem várt sikerként könyvelhették el, az általa használt módszerek miatt, amely a magyar irodalom és kultúra szeretetéből és szigorú ismeretéből állott.

Több mint húsz éves megfigyelésének a története nem ad teljes képet Pálfiról, de tartalmaz mindenképp hasznos részleteket, amelyek segíthetnek az életművének egy esetleges teljesebb mértékű feldolgozásához. Bár Pálfi Géza életében is, sokszor nyíltan elutasította a rendszert, tudomásul vette megfigyelésének a tényét (ezt különféle módszerekkel, fenyegetéssel tudomására is hozták), ennek ellenére hite és meggyőződése szerint cselekedett. Váratlan és gyanús körülmények között bekövetkezett halála pedig még nagyobb port kavart. Ez azért történhetett, mivel több hozzá közel álló ismerőse, illetve a prédikációit hallgató közösség is meg volt győződve arról, hogy halálának köze lehet a Securitatehoz.

Erre a nemzetközi média is felfigyelt, az 1980-as évek közepére már egyre nagyobb elszigeteltségben levő Ceauşescu rendszer egyik megtorlásaként lett elkönyvelve. Konkrétan, hogy mi is volt Pálfi halálának az oka, a szerzők is próbáltak választ keresni, interjút készítve azon emberekkel, akikkel utoljára kapcsolatban állt, pl. az őt kezelő orvossal. Konkrét választ erre a könyvben nem kapunk, objektív és magyarázó szövegben a találgatásokba nem bocsátkoznak a szerzők. Azonban minden lehetséges forgatókönyvet felvázolnak, végeredményben arra következtetve, hogy nem valószínű, hogy a Securitate felelős Pálfi Géza haláláért. Habár az erről szóló szekus dokumentumok gyanúsan kevés információt tartalmaznak, a Pálfi dossziéja jóval a halála után záródott le.

Még inkább érdekes, hogy a nemzetközi média vádjaira reagálva, a belügyi szervek tagadták, hogy közük lett volna az esethez, az általuk felhozott magyarázat azonban hamisnak bizonyult (vagyis az, hogy Pálfi örökletes betegségben szenvedett, amiben az édesapja is elhunyt).  Temetésére 1984. március 15-ére került sor, ahova nagy tömeg gyűlt össze, szintén szimbolikus jelentést adva egy ellenállás eseményéhez. Ezzel is magyarázható, hogy dossziéja lezárása jóval a halála után következett be.

A kötet utolsó és egyben terjedelmesebb részét, a már említett források teszik ki mintegy háromszáz oldalban. Ily módon az olvasó rendelkezésére állnak azon módszerek és eligazítások, amelyek által a források tanulmányozásával akár további eredményekre juthat, illetve több kérdést és választ is feltehet. Továbbá, a már említett kiegészítő DVD melléklet segítségével a történet megértése és felvázolása még színesebbé válhat. Bár ez önmagában újítás (és valószínűleg befolyásolja a könyv árát is majd), talán érdemes lett volna közzé tenni elektronikusan is a Pálfi dosszié dokumentumait, ily módon kiszélesítve a potenciális olvasók sorát. Meg kell azonban említeni a szerkesztési és helyesírási hibákat is, amelyek az előtanulmányban vannak jelen nagyszámban. Bár egy jól megírt munkáról van szó, összképrontó hatással van a kötetre. Egy lehetséges második vagy pótkiadásban ezekre érdemes lenne odafigyelni. Szerencsés vállalkozás a kötet román nyelvű fordítása, azonban a közeljövőben célszerű lenne egy angol változatra is gondolni, ezáltal szélesebb közönséggel is megismertetve egy elmúlt rendszer belügyi szerveinek a megtorló módszereit.

Jegyzetek

[1] A sorozat előbb megjelent hét kötetét a következő munkák teszik ki: György Béla: Iratok a romániai Országos Magyar Párt történetéhez. A vezető testület jegyzőkönyvei. illetve Nagy Mihály Zoltán- Vincze Gábor: Autonómisták és centralisták. Észak-Erdély a két bevonulás között (1944. szeptember – 1945. március). Erdélyi Múzeum Egyesület- Pro-Print kiadó, Kolozsvár- Csíkszereda, 2003, Stefano Bottoni: Az 1956-os forradalom és a romániai magyarság (1956-1959). Pro-Print kiadó, Csíkszereda, 2006. László Márton: Máthé János: Magyarhermány kronológiája (1944–1964). Pro-Print kiadó, Csíkszereda, 2008. Gidó Attila: Úton. Erdélyi zsidó társadalom- és nemzetépítési kísérletek (1918–1940). illetve Nagy Mihály Zoltán- Olti Ágoston: Érdekképviselet vagy pártpolitika? Iratok a Magyar Népi Szövetség történetéhez 1944–1953. Pro-Print kiadó, Csíkszereda, 2009. Novák Csaba Zoltán: Aranykorszak? A Ceauşescu rendszer magyarságpolitikája 1965-1974. Pro-Print kiadó, Csíkszereda, 2011.

[2] Csak néhány példa erre: beszervezés, behálózás, konspiratív elem, megfigyelési dosszié, bomlasztás, semlegesítés stb. Ezek magyarázata megtalálható magyar nyelven is a kötetben is ajánlott internetes Román állambiztonsági szótárban: http://allambiztonsagiszotar.adatbank.transindex.ro/


Korunk, 23(2012) 3. 116-119.