Archívum Korai Újkor Várostörténet

Csíkszereda az Erdélyi Fejedelemség korában

Szerző: Markaly Aranka

Köztudott, hogy Csíkszereda 1558-ban kiváltságlevelet kap Izabella királynétól, amelyet az évtizedek során Erdély fejedelmei sorra megerősítenek. A kiváltságlevél utolsó kibocsátója és megerősítője Apafi Mihály fejedelem, 1670-ben adja ki a privilégiumot, melyet ma a Csíki Székely Múzeumban őriznek. Mit is jelentett a korban a városi státus? Valóban városnak tekinthető ekkor a település? A kérdésekre a 2010-ben hazakerült kiváltságlevél adatai alapján igyekszem válaszolni.

Csíkszereda esetében két fogalommal is találkozunk. Egyrészt, mint mezőváros jelenik meg, másrészt taxás helyként is emlegetik. A mezővárosi rang a nem székelyföldi városok esetében azt jelentette, hogy olyan agrártelepülésekről van szó, amelyek saját piaccal rendelkeznek, heti és országos vásárai is vannak, bizonyos mértékű önkormányzatisággal rendelkeznek, azonban jogaikat földesuruktól kapták (akár kiváltságlevél formájában is). Székelyföldi sajátosság, így Csíkszeredára is illik, hogy esetükben nem függtek hűbérúrtól, lakói nem voltak jobbágyok, hanem szabad székelyek, illetve a török adó kivételével adómentességet élveztek. A taxás hely elsősorban az adózás szempontjából volt meghatározó. Ez szerint az adót nem fejenként, hanem egy összegben fizették, továbbá ezek a települések nem tartoztak a szék fennhatósága alá, a diétán képviseltethették magukat (1848-ig), alsó fokú bíráskodási joguk volt, később céheiket egyenrangúnak ismerték el a szabad királyi városok céheivel.

Csíkszereda mezővárosi (oppidum) rangját Izabella királynétól nyeri el, aki adománylevelében felmenti minden rendes és rendkívüli adó, kamarai haszon és segély fizetése alól, kivételt jelentett a portai adó, melyhez a városnak is hozzá kellett járulni. Mindez azt jelentette, hogy a város lakói többé nem tartóztak semmilyen adó fizetésével, a szék erre nem kényszeríthette. Gazdasági szempontból nagy jelentőséggel bírt az adománylevél a többi széki fennhatóság alá tartozó településsel szemben. Azonban valószínűleg ezt nem mindig tartották be a széki elöljárók, hisz szükség volt a kiváltságlevél újbóli megerősítésére Báthori Gábor idején is. Majd őt követően Rákóczi Zsigmond is megerősíti a várost korábban fölsorolt kiváltságaiban, azonban kiegészíti, hogy a küldöttek és futárok szállítására ne kényszerítsék a várost.

Ez a kiegészítés ismét utal arra, hogy a várost különböző területeken a szék igyekezett bevonni a fennhatósága alá, és a szék többi településeihez hasonlóan, bevonni a közös terhek viselésébe is. A város nevére is utaló (szerdai) vásárról csupán az 1606-os Rákóczi Zsigmond féle oklevél tesz említést, azonban ennek keletkezéséről, kiváltságos körülményéről nem tudunk többet. Érdekes módon a kiváltságlevelek egyike sem említi a város „létrehozóját” a vásárt. Az azonban biztos, hogy a település városi rangra emelésében nagyon fontos szerepet játszott.

A történeti kutatások alapján a helyi szokásjog szerint a városok 60 km-es körzetben jöttek létre, amely kritériumnak Csíkszereda is megfelel, hisz a korban egy népes vidék egyetlen vásáros helyének számított. Heti vásárain kívül négy országos vására is volt. Farsangkor, tíz nappal pünkösd előtt, Margit napján és Szent Mihály napján. Ezek az országos vásárok többnyire állatvásárok volt, például a Margit napi juh, a Szent Mihály napi az lóvásárnak számított. A térség foglalkozását tekintve ez adott volt, hiszen Székelyföldön és Csíkszéken egyaránt a legfőbb megélhetési lehetőség az állattenyésztés volt.

A fejedelemség korának egyik legkiemelkedőbb alakja Bethlen Gábor fejedelem a várost jobbágysorba taszítja. Egészen kirívó példának számít, hogy hű szolgájának Mikó Ferencnek adományozza a várost, lakóit jobbágyokká téve. Ez nemcsak a korabeli törekvésnek mond ellent, mi szerint Bethlen Gábor igyekezett az el jobbágyosodást visszafordítani, hanem arra is rámutat, hogy a városnak valószínűleg nem sikerült gazdaságilag olyannyira megerősödni, hogy ez ellen jelentősen fel tudjon lépni.

1635-ben a csíkszeredaiak kérésére I. Rákóczi György felszabadítja a jobbágysorból, és újra megerősíti a várost korábbi kiváltságaiban. Azonban ettől kezdve vásári jövedelmén osztozik a város a székkel, cserébe segítették a rendfenntartást. A város jobbágysorba tartása évtizedeken keresztül láthatóan rányomta bélyegét annak fejlődésére, így már szabadságainak visszanyerése után sem tud függetlenedni a szék alól. 1649-ben II. Rákóczi György is megerősíti a korábbi privilégium levelet, valamint ugyanebben az évben a csíkszeredai csizmadia céhnek is adománylevelet bocsát ki, mellyel a város kereskedelmét, helyi kézműves lakóit is igyekezett támogatni, segítve a település fejlődését, azonban ez nem hozta meg a várt eredményeket. A város kiváltságlevelét, a fent említett Csíki Székely Múzeumban őrzött példányt, 1670-ben Apafi Mihály erősíti meg.

A fejedelmi megerősítések rámutatnak arra, hogy a város mennyire küzdött kiváltságai megtartásáért, melyet valószínűleg a széki elöljárók állandóan megsértettek. Továbbá körvonalazódni látszik az is, hogy jogi szempontból, még ha rendelkezett is a település a korabeli székelyföldi mezővárosokhoz hasonló státussal, gyakorlatilag mégsem sikerül ezen előnyét kamatoztatnia, és városi szintre emelkednie. Mindehhez hozzájárult a szék állandó „hatalmaskodása”, a város jogait sok esetben megsértették, ezek nyomon követhetőek a 18. században is. Annak ellenére, hogy földrajzi fekvése kiváló, mivel kereskedelmi útvonalak mentén, és azok találkozásánál fekszik, a szomszédos települések határán jött létre, amely leszűkítették mozgásterét, így megélhetési lehetőségeit is, korlátozva városi kiváltságaiban rejlő lehetőségek kiaknázásában.