Szerző: Horváth Csaba
A kincses Város az évszázadok folyamán fontosságából (regionális gazdasági, egyházi, kulturális és politikai központ) kifolyólag sok és sokféle embert vonzott magába. A kolozsvári Ferenc József Tudományegyetem tanári karának egy része sem képez kivételt ez alól. Olyan személyiségek, mint pl. Brandt József sebész, Finály Henrik történész, Szádeczky-Kardoss Lajos történész és geológus öccse, Gyula, Genersich Antal boncnok, akik mind betöltötték egykoron az egyetem legmagasabb hivatalát (a rektori széket), nem születtek Kolozsváron, bár legtöbbjük itt alapozta meg a hírnevét, itt teljesült ki szakmailag, illetve itt a város emblematikus temetőjében, a Házsongárdban nyugszik. Ugyanebbe a csoportba tartozik a jogász Farkas Lajos, akinek a személyisége és munkássága, sajnálatos módon, Kolozsváron feledésbe merülni látszik.
Farkas Lajos százhetvenöt évvel ezelőtt, 1841. november 14-én látta meg a napvilágot egy nyolcgyermekes család sarjaként Bonchidán. Édesapja az 1848‒49-es szabadságharc eseményeinek lett áldozata. Iskolai tanulmányait Kolozsváron, a piarista főgimnáziumban végezte, ahol viszonylag későn (23 évesen), de nagyon jó eredményekkel érettségizett. Ezt követően előbb Pestre, az ottani egyetemre ment jogot tanulni, majd, egészségügyi okokból kifolyólag, az 1851-ben létrehozott nagyszebeni jogakadémia hallgatója lett. A nagyszebeni tanulmányok alatt fogalmazói állást vállalt a kincstári ügyészségen. 1869 és 1872 között Nagyszebenben, majd 1872-től az újonnan létesített kolozsvári Tudományegyetem Jog- és államtudományi Karán oktatta a római jogot. Az egyetemen eltöltött évek alatt négy tanéven át látta el karának dékáni teendőit, illetve egy-egy alkalommal az egyetem rektori (1896‒97-es tanév), illetve rektorhelyettesi (1897‒98) tisztségét is betöltötte. Rektorsága idején került sor a millenniumi ünnepségekre, a dékáni és rektori díszjelvények minisztérium általi jóváhagyására és átadására, a mai egyetemi főépület nyugati (azaz Egyetem utca felőli) szárnyának befejezésére, illetve az egyetem legidősebb alapítója, Brassai Sámuel elhalálozására, rektorhelyettesként pedig az oktatási intézmény fennállásának huszonötödik évfordulóján szervezett egyetemi közgyűlésen ő mondta el az alkalomhoz kapcsolódó ünnepi beszédet.
Farkas Brassai Sámuel időskori jó barátja volt, így nem véletlen, hogy a díszsíremlék gondolata tőle származott. Ugyancsak ő lett annak a bizottságnak az elnöke, amely a Brassai-síremlékre való gyűjtést bonyolította le. Az 1910-ben felavatott sírhelynél Farkas is beszédet mondott, illetve szintén az ő nevéhez fűződik az a tény is, hogy a síremlékre az 1800-as évszám került.
Farkas Lajos több szervezetnek és egyletnek is tagja, illetve elnöke volt (pl. az Erdélyi Múzeum Egyesület, a Tüdőgondozó Intézet, az Erdélyi Pártfogó Egylet). Emellett római katolikus főgondnok, valamint tiszteletbeli előadója volt az Erdélyi Római Katolikus Státusnak, ő tett 1874-ben javaslatot arra, hogy az erdélyi katolikus iskolákban tevékenykedő tanítóknak és nevelőknek külön nyugdíjalapot hozzanak létre.
Farkas a világégés idején, 1915-ben vonult nyugdíjba, ugyanebben az évben özvegyült meg. Kilencvenöt évvel ezelőtt, 1921. június 24-én hunyt el. Temetésére három nap múlva a Házsongárdi temetőben került sor. Sírjának azóta sajnos nyoma veszett, neve a temetőben levő Akadémikusok emléktábláján olvasható.