Az egeresi református templom

Szerző: Bartha Zoltán

Történelmi háttér

Egy 1339. augusztus 1-ei határjáró oklevél,  mely a Kolozsmonostori Szűz Mária tiszteletére szentelt bencés apátság felkérésére történt, Egeres falut a nevezett apátság birtokának mondja. Papját 1359-ben említik először  „Johannes, sacerdos de Egeres, capellanus noster”, aki a Kolozsmonostori bencés apátság káplánja is. Ugyanekkor említik először templomát is, melyet Szent Márton tiszteletére szenteltek.   A plébániatemplom 1418-tól évente 150 dénárt kapott a gyertyák fenntartására.  1427.november 5-én, Antal apát kérésére, Zsigmond király Egeresen hetenként minden szombat napjára heti, és évenként Gál napjára országos vásár tartását engedélyezi.

Ez a település számára a mezővárosi rang megszerzését is jelentette, aminek köszönhetően Egeres megindult a polgárosodás útján. Ugyanaz az Antal apát 1444-ben elsimította az egeresi plébános és a hívei között a miatt támadt viszályt, hogy papjuk az eddigi egeresi köböl helyett az annál körülbelül egynegyedével nagyobb kolozsvári köböllel követelte a gyülekezettől a gabona- és zabjárandóságát. Antal apát rávette a híveket, hogy a jövőben a kolozsvári köböl szerint fizessék papjukat, de követelte a plébánostól, hogy az így nyert jövedelemtöbbletből egy káplánt és egy diákot tartson, és ezek bevonásával tegye rangosabbá, valamint gyakoribbá a misét a mezővároska Szent Márton tiszteletére emelt plébániatemplomában.

A reformáció során a templom és gyülekezete református hitre tér. 1556-ban a monostor birtokainak szekularizációja után a település a fiskus tulajdonába megy át, majd 1569-ben Bocskai György, a fejedelem Bocskai István apja kapja meg, aki a városkában reneszánsz stílusú, négysarokbástyás kastélyt építtet, mely 1572-re készül el. Ekkor a Bocskai család veszi át a templom feletti kegyúri jogot is, majd a család kihalta után ezt, a Gyulaffy és Mikes családok gyakorolják. Jelenleg a gyülekezet igen megfogyatkozott, főleg az 1944. októberi etnikai atrocitások miatt. A közeli Egeres- Gyárteleppel egy gyülekezetet alkot.

A templom leírása

Egeres református templomát a 14. században építették román stílusban, valószínűleg egy korábbi templom helyére. A templom egy, a falu középén álló dombon helyezkedik el, körülötte a helyi református temető található. A 22 hosszú, 7 méter széles és 4 méter magas templom kelet- nyugat tájolású, tornya, a sisakkal együtt 14 méter magas. Az egyhajós templomtest román stílusban épült, erre utalnak a félköríves záródású ablakai, valamint a déli ajtó, mely ma az egyetlen bejárat a templomba. A hajó falát két- két támpillér tartja, ablakok csak a déli falon vannak. A bejárat bal alsó sarkában egy valószínűleg római sírkő van beépítve. A dombormű egy férfit és egy egész alakos nőt ábrázol, mindkettő széles redőzetű tunikában van. A nő egy kosarat tart a kezében. A bejárat felett egy kicsiny, befalazott félköríves záródású ablakkeret van. A nyugati főbejáratot a torony építésekor befalazták, töredékeiből néhány félköríves darab maradt a torony alján.

A templom románkori szentélyét valamikor a 15. század derekén lebontották és minden bizonnyal a megnövekedett igények kielégítésére egy új, gótikus szentélyt emeltek. Ennek hossza és szélessége teljesen megegyezik a hajótest méreteivel, melytől egy félköríves diadalív választja el. Ez jelzi, hogy mekkora lehetett az eredeti szentély. Az új szentély hatszögzáródású, ablakai csúcsívesek, kőrácsos díszítéssel melyek fejezetükben lóherét formáznak. A szentélyt hat darab, szabályosan elrendezett támpillér tartja. Ablakok csak a déli oldalon (két ablak) valamint a szentélyzáródás két oldalán vannak, az északi oldalon itt sincs ablak, pont, mint a hajótest esetében. Az északi oldalon volt a sekrestye is, amit mára már lebontottak. Befalazott ajtónyílása még ma is látható, Balogh Jolán szerint reneszánsz vonásokat mutat.  A szentélyzáródás északi oldalán egy csúcsíves, finom faragású szentségtartó fülke van, felső mezejében az 1473-as évszám olvasható, mely minden bizonnyal az új szentély befejezésének évét mutatja. Ugyanitt egy címer is található: a jobbról balra haránt osztott pajzson egy kinyitott biblia valamint egy fafaragásra használt szekerce látható.

A szentélyt valószínűleg hálóboltozat fedte, azonban 1781-ben ez ugyanúgy, mint a hajótest boltozata is, egy földrengés következtében beomlott és deszkamennyezettel helyettesítették. Ugyanakkor a falak is megsérültek, összetartásuk érdekében vasabroncsokkal vették körbe a templomot. Az egykori hálóboltozatra utalnak a szentély falain látható gyámkövek és az ezekből kiinduló bordázatok maradványai.

A szentély déli falán található az 1593-ban elhunyt Bocskai Gábor, a fejedelem, Bocskai István testvérének a finom faragású, reneszánsz stílusú sírköve. A másfél méter magas, mészkőből faragott sírkő Herepei János szerint  eredetileg a padlózaton feküdhetett és valamikor a 17-ik század elején helyezhették mostani helyére. Erre utal az is, hogy a kő faragásai eléggé elkoptak. A sírkő reneszánsz stílusban készült, finom faragású címerét két puttó tartja. A pajzson a Bocskai család címerképe látható: egy ágaskodó oroszlán, melynek nyakán nyílvesző van átlőve. Az oroszlán két oldalán az elhunyt nevének kezdőbetűi láthatóak: G és B. A sírfelirat szerint: „E kőlap alatt a földbe temetve, a megpihenők szokása szerint édesen nyugszik Bocskai Gábor. Alighogy elérte élete viruló korát, végzete következtében elpusztult ifjúsága idején. Ősi eredetét Mic bán Simontól nyerte, akinek háztája hét magzattal gyarapodott. Felesége hatot kitenni parancsolt, az őket vivővel véletlenül szembetalálkozik Mic bán. A helyzet felfedeztetett. A kicsinyeket megbízható szolgáival gondoztatva, remegő felesége előtt óvatosan eltitkolva, nevelteti Mic bán. Mihelyst azonban felserdültek, övéinek számát gyarapították. Ezektől származott Bocskai, a jámbor férfi. Hogy sokkal jobb sorsra lett volna méltó, azt, mint származása, mint deréksége, mint pedig jámbor élete bizonyítja.”  A kövön megjelenő S –I betűpár és a hanyatt fektetett Z betű alapján Herepei János szerint  a sírkövet Seres János kolozsvári kőfaragó készítette.

Ugyancsak a szentélyben található az egeresi kastély kőből faragott címere is, melyet a kastély díszes reneszánsz kapuzatának, 1951-ben bekövetkezett összeomlása után hoztak át ide. A címer felett egy fekete márványtábla állít emléket annak a 21 egeresi magyar férfinak, akik az 1944. októberi nacionalista gyilkosságnak estek áldozatául.

A templomot a 17. században a reformáció igényei szerint átalakították. Ekkor készül el a diadalív északi lábánál a kehely alakú szószék. Ezt téglából építették fel és eltérően a többi kalotaszegi református templomtól, nincs szószékkoronája. Valószínűleg ekkor épül fel a nyugati bejárat felett a karzat, mely ugyancsak téglából készült és két oszlopon áll, melyeket árkádok kötnek össze.

Barokk stílusú úrasztala egy nyolcszögű márványlapból készült. A templom orgonáját, mely ma sajnos nem működik, Kerekes István orgonaépítő készítette 1910-ben. Értékes klenódiumai között egy 1686-ban Kendeffy János adományozta aranyozott szélű ezüsttányér, valamint egy 1695-ben, Boldogtalan Teleki Krisztina által adományozott aranyozott ezüsttányér és két aranyhímzésű úrasztala terítő van.

Az egeresi templom mai tornya 1827-ben épült fel, valószínűleg ekkor falazhatták be a nyugati kaput is. A torony építésének idejét egy rajta elhelyezett emléktábla őrzi: „Épült 1827-ben D. M. kurátorsága alatt. Ember én az Urat csak némán tisztelem, mivel bennem nincs sem szív, sem értelem. Te bírsz e kincsekkel s az egyikbe belé van oltva, hogy siess dicsőbb célod felé. Mennyivel tartozol te néki akkoron, amidőn oly sokkal vagy fejül a poron. Konc János építette e kisded eklésia költségén, Mátyás György papságában.”

Noha nem tarozik a legértékesebb erdélyi műemlékek közé, érdekes és értékes építészeti sajátosságai, Bocskai Gábor síremléke és történelmi múltja révén az egeresi református templom mégis Erdély és ezen belül Kalotaszeg egyik igen fontos épített öröksége. Mivel a templomban ez idáig sem falfeltárás, sem régészeti ásatás nem volt, még számos meglepetést tartogathat az utókor számára.

Könyvészet

  • Erdélyi okmánytár. Oklevelek, levelek és más írásos emlékek Erdély történetéhez, II. kötet, 1301- 1339. Regesztákban jegyzetekkel közzéteszi Jakó Zsigmond. Budapest, Magyar Országos Levéltár, 2004.
  • Balogh Jolán: Erdélyi renaissance. Kolozsvár, 1943.
  • Balogh Jolán: Kolozsvári kőfaragó műhelyek a XVII. században. Budapest, 1985.
  • Beke Antal: A kolozsmonostori bencés apátság jegyzőkönyvei. Budapest, Athenaeum Társaság könyvnyomdája, 1898.
  • Nagy Margit: Várak, kastélyok, udvarházak. Ahogy a régiek látták. Bukarest, 1973.
  • Csánki Dezső: Magyarország történeti földrajza a Hunyadiak korában, I- V. kötet. Budapest, Akadémiai kiadó.
  • Györffy György: Az Árpád- kori Magyarország történeti földrajza, I- IV. kötet. Budapest, Akadémiai kiadó, 1980.
  • Herepei János: Bocskai Gábor egeresi sírköve és mestere. Kolozsvár, 1947.
  • Jakó Zsigmond: A kolozsmonostori konvent jegyzőkönyvei, 1289- 1556, I- II. kötet. Budapest, Akadémiai kiadó, 1990.
  • Lestyán Ferenc: Megszentelt kövek. A középkori Erdélyi Püspökség templomai, I- II. kötet. Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség, 2000.
  • Suciu, Coriolan: Dicţionar istoric al localităţilor din Transilvania, vol. I. Bucureşti, 1967.

 

 

3 replies

  1. Egeres (és Jegenye, Bács, Kajántó, Apahida stb.) első említése kapcsán jó lenne végre már figyelmen kívül hagyni az 1263. évi adatot, mert az ezt tartalmazó oklevélről már Szentpétery Imre kimutatta 1930-ban, hogy hamisítvány, Jakó Zsigmond pedig 1984-ben alapos tanulmányban göngyölítette fel a kolozsmonostori konvent jogainak biztosítása végett 1370, ill. 1420 körül az apátok által hamisított oklevelek csoportját, amelyek egyik díszpéldánya épp a fentebb hivatkozott 1263. febr. 19-i okmány (a hasonló tartalmú 1296. éviekkel együtt).
    Lehet, hogy ezek az állásfoglalások csak a szűk szakmai berkekben ismertek, de már az Erdélyi okmánytár I. kötetének forgatása is – ami egy erdélyi, középkori témánál mégiscsak alapkövetelmény kellene legyen – elég lett volna, hogy nyomra vezessen. Aki a történelmi köztudat művelésére, tudománynépszerűsítésre adja magát, attól joggal elvárható, hogy többet mondjon, mint a – többnyire – gyatra nívójú helytörténeti irodalom, és ne a 100 éve elavult ismeretek újrahasznosításával, hanem újabb adatok és új szempontok bevonásával vigye előbbre a tudományt.
    Még csak annyit, hogy a “possessiones Egeres” értelmetlen szókapcsolat (‘Egeres birtokok’!, helyesen: possessio E.). Ide kívánkozik a mondás arról, aki nem tud arabusul…

  2. Tisztelt Hegyi Géza. Először is köszönöm a hozzászólását. Ami a kérdéses oklevelet illeti: valóban felmerültek vele kapcsolatban kételyek (én is ismerem Jakó Zsigmond észrevételeit) de amíg egy jobb és biztosabb adat nem kerül elő, én ezt használom, használtam. Ami pedig a latin tudásomat illeti: én újkoros vagyok (18-ik század főnemesi társadalma) ezért, szégyen szemre nem ismerem a latin nyelvet. Máskülönben a cikk csak egyszerű turistacsalógatóként íródott, és nem kimondottan tudományos célal. Ha ilyent óhajt olvasni éntőlem, kérem olvassa el ezen portálon megjelent eddigi cikkeimet.

  3. Kedves Zoltán! Nem szeretném, ha személyes támadásnak venné a kritikai megjegyzésemet, mert az elsősorban a megjelent szövegnek, azon belül is az első passzusnak szól. Ettől Ön még lehet a 18. századi erdélyi nemesség szakavatott kutatója (ezt nem vagyok hivatott megítélni). De a leírtakért akkor is felelősséggel tartozik, mert a helytörténeti érdeklődésűek (pl. a szemináriumi dolgozataikat készítő diákjaim) elsőként épp az internetes forrásokhoz nyúlnak, és azok közt már bőven van olyan, amely elegyesen hoz igaz és téves adatokat. Ha jómagam 18. századi ügyek kapcsán nyilatkozom (ritkán, de előfordul), és valótlant állítok, nem védekezhetek azzal, hogy bocs’, én középkorász vagyok.
    Ezért a válasza első részét nem tudom elfogadni. A szóban forgó oklevéllel kapcsolatban nem egyszerűen “kételyek merültek fel” (van ilyen kategória is), hanem egyértelműen hamisítvány. Legalábbis ez a jelenleg széles körben elfogadott szakmai álláspont. Ha nem ért vele egyet, nyugodtan kifejtheti érveit – de akkor ezek súlyosabbak és meggyőzőbbek kell legyenek, mint a Szentpéteryé és a Jakóé. Ha viszont nincsenek, akkor értelmetlen használni az adatot, “míg biztosabb nem kerül elő” (ennek kicsi az esélye, mert a 11-13. századi, viszonylag kisszámú, fennmaradt forrásanyag teljesen fel van tárva – az első biztos adat az Ön által is említett 1339. évi), mert az lényegében azt jelentené, hogy nem is érdekli, mi a hiteles történelem. Egy regényírónak megadatik ez a szabadság, de egy történésznek nem. Az sem lehet mentség, hogy írását “turistacsalogatónak” szánta, mert ez magyarázhatja ugyan az egyszerűbb fogalmazást és a lábjegyzetek hiányát, de nem hatalmaz fel arra, hogy téves információval etessük az olvasót.
    Ami pedig a latin nyelvtudást illeti, nem az a baj, hogy nem tud latinul (bár annak a 18. századi források kutatása esetén is hasznát veheti), – én sem tudok héberül vagy ógörögül, latinul is csak értegetek, azon belül is csak a középkori magyarországi latinságot – hanem az, hogy ennek ellenkezőjét akarja elhitetni az olvasóval. Egy “turistacsalogató cikkben” aligha a latin idézetek fogják megnövelni a templom látogatottságát.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s