II. rész. Az 1956-os magyar forradalom hatásai az Unitárius Egyház és az Egyetemi Fokú Protestáns Teológiai Intézet működésére Romániában

Az 1956-os forradalom és az azt követő megtorlás

Ha az 1950-es évek elején nem történt lényeges változás az Unitárius Egyház vezetésében, az 1956-os forradalommal való rokonszenvezést már megtorolta a román pártállam. A bukaresti vezetés ekkor már megbízhatatlannak ítélte az erdélyi magyarságot és intézményeit. A kompromitáló anyag letisztulása mellett a román pártállam magyarságpolitikája egyre jobban radikalizálódott a felgyorsuló és eredményeket hozó beszervezésekkel. Kovács Lajos teológiai tanárt 1958-ban és Sebe Ferenc kolozsvári lelkészt 1959-ben szervezték be zsarolás útján, amelynek következtében mindketten aktív informátori munkát végeztek. A már beszervezett Izsák Vilmos elérkezettnek látta az időt, hogy a Securitaténak végzett szolgálatai jutalmául teológiai tanárt csináljon belőle a román pártállami rendszer. Izsák csúsztatásokkal teli jelentései és anyagiassága már a román államvédelmi szervnek is sok volt. 1972-től Izsák Vilmos az Egyetemi Fokú Protestáns Teológiai Intézet tanára lett.

A 177/1948-as törvény értelmében létrehozott Egyetemi Fokú Protestáns Teológiai Intézet élén a rektor állt, akinek a munkáját a három felekezet egy-egy dékánja segítette. Az intézményben működő tanszékeket 1948-ban szabta meg a hatalom: 1. ótestamentumi bibliai tudományok, 2. újtestamentumi bibliai tudományok, 3. egyetemes egyháztörténet, 4. vallástörténet, 5. missziói tudományok (ezt nem tanították az unitárius karon), 6. román nyelv és román ortodox egyházi irodalom, 7. orosz nyelv és ortodox egyházi irodalom. Az egyetemes egyháztörténetet és a nyelveket együtt tanulták a hallgatók felekezettől függetlenül. A többi tantárgy esetében tiszteletben tartották a felekezetek közötti különbségeket. Az Egyetemi Fokú Protestáns Teológiai Intézet Unitárius Karán az általános vallástörténetet és az összehasonlító vallástudományt Bende Béla, az ó- és újtestamentumi bibliai tárgyakat Kovács Lajos, a rendszeres teológiai tárgyakat Erdő János, a gyakorlati teológiai tárgyakat Simén Dániel, az unitárius egyháztörténelem és egyházjog tárgyait Lőrinczi Mihály és az egyházi zenei tárgyakat Péterffy Gyula tanította.

Az Egyetemi Fokú Protestáns Teológiai Intézet és a román pártállam kapcsolata megegyezett a három kar és Bukarest viszonyával. A jó viszony fontos eleme volt a pártállam vezetőségének magasztalása. Az 1950-es években az Egyetemi Fokú Protestáns Teológiai Intézet minden nagyobb probléma nélkül működött. Az állam támogatta a közös tanszékeket és a munkaközösségeket (vagyis a felekezetfüggő tárgyakat tanító tanárok együttműködését). Az unitáriusok Szentháromság-tagadó nézetei senkit sem zavartak.

Az 1956-os forradalom erdélyi rokonszenv-hullámából az Egyetemi Fokú Protestáns Teológiai Intézet sem maradt ki. E rokonszenv miatt a kolozsvári Katonai Bíróság négy perben ítélte el az Egyetemi Fokú Protestáns Teológiai Intézet tanárait, alkalmazottait, a fenntartó egyházak képviselőit, már kihelyezett fiatal lelkészeket, munkásembereket, középiskolai tanárokat és diákokat.

Az első református csoport ellen a vád Burchard Mária, egy középiskolás diák illegális iratnak minősülő verseinek a terjesztése volt. A csoport tagjait 1958. március 15 és 1958. április 4 között tartóztatták le. Az elsőrendű vádlott a frissen kinevezett biharvajdai lelkész, Péter Miklós volt. Az első csoportot 1958. május 25-én ítélte el a Katonai Bíróság.

A második csoport elsőrendű vádlottja Fülöp G. Dénes volt, akit a Securitate 1958. július 7-én tartóztatott le. Ebben a csoportban ítélte el a kolozsvári Katonai Bíróság Adorjáni Dezsőevangélikus teológust és Böjte Sándor munkásfiút is, akit rendszerellenes hangvételű írásai miatt tartóztattak le 1959. június 3-án. Fülöp G. Dénest izgatással és összeesküvésre való felbújtással vádolták meg.

A harmadik csoportba az Egyetemi Fokú Protestáns Teológiai Intézet evangélikus hallgatói kerültek. Mózes Árpád székelyzsombori lelkész lett a per elsőszámú vádlottja. A letartóztatások 1958 októberétől a következő év januárjáig tartottak. A fővád az a memorandum volt, amelyet a hallgatók két, szocialista nézeteket valló tanáruk ellen írtak meg. Emellett, terhelő bizonyítékként, a perhez kapcsolták a forradalommal való rokonszenvezést és az 1956. november 4-ével kezdődő szovjet katonai beavatkozás elítélését. A kolozsvári Katonai Bíróság 1959. május 15-én hozta meg az ítéletet.

Az unitárius teológiai tanárok csoportjának tagjait 1959. január 23. és 1959. november 5. között tartóztatták le. A fővádlott Simén Dániel teológiai tanár volt. A vád alapját az képezte, hogy az unitárius tanárok egy része 1956 novemberében a magyarországi eseményeket elítélő nyilatkozat aláírásakor elutasító magatartást tanúsítottak. Ürügyként a hatóságok felhasználták ellenük a teológus hallgatók számára a hatósági engedély nélkül sokszorosított prédikációkat, mint ellenséges szellemiségű iratok terjesztését. A kolozsvári Katonai Bíróság 1960 májusában ítélte el az unitárius tanárok csoportját. A héttagú csoportban hárman voltak teológiai tanárok (Simén Dániel, Lőrinczi Mihály és Erdő János). Bálint Ferenc Magyarszováton, Székely László Verespatakon és Gellérd Imre Siménfalván volt unitárius lelkész. Ebben a perben ítélték el Kelemen Istvánt, az Egyetemi Fokú Protestáns Teológiai Intézet főtitkárát.

A négy csoportban elítélt nők az aradi-gáji, a nagyváradi és a csíkszeredai női börtönökben raboskodtak. A csoportok férfi tagjai megjárták a szamosújvári börtönt, a különböző uszály-kolóniákat (Gironde, Ileni Levendi és a duna-deltai nádkitermelő hajó) és kényszermunka-táborokat is, mint Salcia, Stoenești, Periprava, Brăilai Nagysziget, Luciu-Giorgeni, Ostrov, Grădina, Sfiștofca, Strâmba, Gârliciu, Grind.

Néhány elítélt már 1962-ben és 1963-ban, a többség azonban csak a világpolitika hatására kierőszakolt közkegyelem révén szabadult 1964-ben.

A román pártállam nemcsak e csoportok tagjaira sújtott le, hanem az Egyetemi Fokú Protestáns Teológiai Intézetre, mint intézményre is. 1959 júniusában (amikor már mind a négy említett csoportból történtek letartóztatások) a Vallásügyi Osztály képviseletében Eugen Nenciu képviselő Kolozsvárra látogatott, hogy az Egyetemi Fokú Protestáns Teológiai Intézetről tárgyaljon az egyházak és a karok képviselőivel. Az Unitárius Egyházat és Kart Kiss Elek püspök, Szathmáry János és Csifó Nagy László előadótanácsosok, Kovács Lajos dékán, Bende Béla és Erdő János teológiai tanárok képviselték. Nenciu azzal indokolta a látogatását, hogy az azt megelőző években (1956–1959) államellenesnek minősülő megmozgulásokat figyeltek meg. A képviselő kijelentette, a bűnösöknek az állami hatóságok előtt felelniük kell majd. A szembenézés alól sem az egyházak, sem a karok nem vonhatták ki magukat, hiszen Nenciu szerint a román pártállam biztosította a vallásszabadságot és a felekezetek közötti jogegyenlőséget.

Eugen Nenciu ezek után ismertette az államellenesnek minősülő tevékenységeket. Főantidemokratának nevezte Simén Dániel és Lőrinczi Mihály teológiai tanárokat. Bende Bélára hivatkozva kijelentette, hogy az Egyetemi Fokú Protestáns Teológiai Intézet Unitárius Kara nem egyéb egy nemzeti sovén gyülekezetnél. Utolsó félmondatában Nenciu felszólította a jelenlevőket, hogy harcoljanak továbbra is a békéért, az országért és a szocializmusért. Ezután szót kaptak az egyházak és a teológiai karok képviselői.

Kiss Elek unitárius püspök beszédében az egyháza és a román pártállam közötti jó kapcsolat megtartásáról beszélt. Megemlékezett az akkor már letartóztatott Simén Dániel és Lőrinczi Mihály teológiai tanárokról, és megtett mindent, hogy elkerülje Erdő János letartóztatását. A püspök megfogadta, hogy azon fog dolgozni, hogy az unitárius karon helyreállítsa a rendet.

1959. szeptember 9-én a Vallásügyi Osztálytól megérkezett a Regulamentul Institutului Teologic Protestant Unic de grad Universitar din Cluj nevű dokumentum. A szabályzat kézbesítése után az érdekelt egyházak püspökei (Kiss Elek unitárius, Vásárhelyi János református, Argay György magyar evangélikus és Müller Frigyes német evangélikus) találkoztak, és felterjesztést fogalmaztak a Vallásügyi Osztály vezetőségéhez. Ebben a dokumentumban az egyházfők kijelentették, hogy ők az új szabályzat előkészítésében semmilyen módon sem vettek részt. Kérték, hogy a szabályzat feleljen meg a Kultusztörvény 44., 45. és 51. szakaszainak, valamint az egyházfőknek is legyen beleszólásuk a végső változatba, mert a közérdeknek és az egyházaknak is ez lenne a jó.

1959. szeptember 21-én összeült a püspöki konferencia, amely újabb levelet írt a Vallásügyi Osztálynak. Ebben a dokumentumban az egyházfők szorgalmazták a besorolásukat a szöveg megfogalmazói közé a kölcsönös megértés miatt. Emellett néhány javaslatot is ajánlottak az új szabályzat szövegéhez. A püspökök szerették volna azt látni a szövegben, hogy az Egyetemi Fokú Protestáns Teológiai Intézetet az egyházak hozták létre, és az nem magától alakult. A püspökök szerették volna, ha a szabályzat szövegébe az is bekerül, hogy nekik is van beleszólásuk az Intézet ügyeibe. Azt is kérvényezték a püspökök, hogy minden egyház saját maga (ne egy másik egyház vagy egyéb érdek) válassza ki, kiket hív meg tanárjának, és hogy az egyházak által fizetett alkalmazottak az egyház alá tartozzanak, és ne az intézet alá. A levélben az is megfogalmazásra került, hogy a karok javain csak az adott egyház engedélyével lehessen változtatni. A püspöki konferencia szerette volna azt is elérni, hogy a tanárok, a diákok és az egyéb alkalmazottak fegyelmezésének jogát őrizze meg az egyház.

Az állambiztonság a püspöki konferencia egyik módosítását sem fogadta el. Az Egyetemi Fokú Protestáns Teológiai Intézetet sikeresen elszigetelték az egyházak befolyásától, és biztosították az egyházakon kívülről jövő beavatkozásokat.

Következtetésként tehát elmondható, hogy a II. világháború utáni új világrend átformálta a Vörös Hadsereg által megszállt országok közötti kapcsolatokat. Az addig revízióban gondolkodó Magyarország és az ez ellen fellépő Románia szövetségesek lettek a kommunista táborban.

A román–magyar állam- és pártközi kapcsolatok döntően befolyásolták a román pártállam és az Unitárius Egyház kapcsolatát. A kolozsvári egyházvezetés mindent megpróbált, hogy jó kapcsolatot ápoljon azzal a román pártállammal, amelyik mindvégig konkurenciát és ellenséget látott benne. Már az átmeneti időszakban (1945–1948) között is voltak feszültségek az unitárius egyházvezetés és Bukarest között, de az első töréspontot az 1948-ban elfogadott oktatási törvények és a vallásügyi törvény jelentették. Az 1950-es években az Unitárius Egyház önvédelemre rendelkezett be, és törekedett a jó viszony kialakítására. Ekkor történtek az első beszervezések és letartóztatások is, de ezek lényeges változásokat nem hoztak az unitárius egyházvezetésben.

Az 1956-os magyarországi eseményeket az Unitárius Egyház rokonszenvvel kísérte végig. A forradalom leverése után a beszervezés üteme felgyorsult, és eredményes lett. Zsarolás útján beszervezték Kovács Lajost és Sebe Ferencet is. A már beszervezett Izsák Vilmos anyagiassága és csúsztatásokkal teli jelentései már a Securitaténak is kellemetlen volt.

Az 1948-ban létrehozott Egyetemi Fokú Protestáns Teológiai Intézet volt az erdélyi protestánsok egyetlen lelkészképzője. Voltak közös órák, de figyelembe vették a felekezetek közötti különbségeket. Az intézmény az 1956-os forradalom kirobbanásáig nagyobb probléma nélkül működött.

1956 után az Egyetemi Fokú Protestáns Teológiai Intézethez négy per kapcsolódott. Ezekben a perekben nemcsak teológusok és tanárok voltak elítélve, hanem az egyházi vezetés tagjai és kihelyezett lelkészek, sőt középiskolás diákok és tanárok is voltak ezekben a csoportokban. 1959-ben már minden csoportból letartóztattak legalább egy személyt. A Vallásügyi Osztály képviselőjével folytatott tárgyalás során Kiss Elek megpróbálta elkerülni Erdő János letartóztatását. 1959-ben új szabályzata lett az Egyetemi Fokú Protestáns Teológiai Intézetnek. A protestáns püspökök komoly kéréseket fogalmaztak meg a dokumentummal kapcsolatban, de a román pártállam egyiknek sem adott helyet: a lelkészképzőt elszigetelték az egyháztól.

A letartóztatott személyek elítélése 1959 májusától 1960-ig tartott. A nők megjárták a nők számára kijelölt börtönöket, a férfiak Szamosújváron, az uszály-kolóniákon és a kényszermunka-táborokban raboskodtak. Néhány elítélt 1962-ben vagy 1963-ban már szabadult, de az elítéltek többsége csak az 1964-es általános közkegyelem révén nyerte vissza a szabadságát.

BIBLIOGRÁFIA

I. Levéltári források

Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára: MSZMP KB Külügyi Osztálya iratai (1956–1989). M-KS 288-32-a.

Magyar Unitárius Egyház Kolozsvári Gyűjtőlevéltára és Nagykönyvtára: Vallásügyi Minisztérium. Egyházi egyletek működésének, egyházi gyűlések tartásának engedélyezése, ellenőrzése (1938–1954).

II. Könyvészet

Cikkek, tanulmányok:

Fodor János: „Román–magyar kapcsolatok a kommunizmus időszakában. Az 1958–1959-es találkozó körülményei és következményei”. In: Magyar Kisebbség, XV. évf., 2010, 3–4. sz., 265–300 o.
Oláh Sándor: „Egy «demokratikus magatartású pap» az ügynökhálózatban (I. rész)”. In: Székelyföld, XVII. évf., 2013, 4. sz. https://szekelyfoldfolyoirat.ro/irattar/olah-sandor-egy-demokratikus-magatartasu-pap-az-ugynokhalozatban-i-resz-.html [2022.09.28.]
Pál János: „Unitárius egyházvezetés 1945–1965 között. Egy célcsoport metamorfózisa”. In: Magyar Kisebbség, XVIII. évf., 2013, 1. sz., 82–175 o.
R. Süle Andrea: „A Román Kommunista Párt nemzetiségi politikája a pártdokumentumok tükrében”. In: Jelentések a határon túli magyar kisebbségek helyzetéről. Budapest, Magyarságkutató Intézet, 1988, 39–55 o.
Vincze Gábor: „Állampolgárság és kisebbségpolitika Romániában a II. világháborút követő években.” In: Magyar Kisebbség, V. évf., 1999, 2–3 sz., 191–196 o.

Szakkönyvek:

Bottoni, Stefano: A várva várt Nyugat. Kelet-Európa története 1944-től napjainkig. Budapest, MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézet, 2015.
Deletant, Denis: Teroara comunistă în România. Gheorghiu-Dej și statul polițienesc (1948–1965). Iași, Editura Polirom, 2003.
Durandin, Catherine: A román nép története. Budapest, Maecenas Könyvek, 1998.
Fülöp Mihály: A befejezetlen béke. A Külügyminiszterek Tanácsa és a magyar békeszerződés (1947). Budapest, Püski Kiadó, 2008.
Lungu, Corneliu Mihai – Retegan, Mihai: 1956. Explozia. Percepții române, iugoslave și sovietice asupra evenimentelor din Polonia și Ungaria. Bukarest, Univers Enciclopedic, 1996.
Pál János: Ellenállás, alkalmazkodás, kiszolgálás. Az Unitárius Egyház szerepkörei (1945–1965). Csíkszereda, Pro-Print Könyvkiadó, 2017.
Purcăruș, Alexandru: În vâltoarea Războiului Rece: revoluția maghiară din 1956. Târgoviște, Cetatea de Scaun, 2009.
Vincze Gábor: Illúziók és csalódások. Fejezetek a romániai magyarság második világháború utáni történetéből. Csíkszereda, 2000.