A városvezetés egy ideig halogatta vagy helyileg próbálta megoldani a felmérést, de így csak egy megközelítőleges pontosságú hálózatot tudtak kialakítani. Amikor új utcát kellett a városi rendszerbe beilleszteni, az illetékes földmérő mérnök mindig egy új „szabályozási vonalféle” alapján mérte meg az új épületek irányvonalait.[2][3] A város növekedésével a telekkönyvezés sem tartotta az iramot, és térképek sem léteztek a külvárosokról. Ez a következetlen rendszer egy új felmérést tett szükségessé.
Kolozsvár közgyűlése 1892. május 7-én, Albach Géza polgármestersége alatt hirdetett pályázatot a megnövekedett belterület felmérésére.[4] Decemberre hét ajánlatot nyújtottak be helybeli, soproni, bécsi, budapesti és kiskunfélegyházi mérnökök. A tervek megvalósítás szempontjából fél év és két év között mozogtak, ár szempontjából pedig 17100 és 50958 ft volt a két szélsőérték. A budapesti Pompéry Elemér Kalmár Jakabbal nyújtott be pályázatot, ami a város felmérését 19200 forintért másfél év alatt valósította volna meg.[5] Mivel a készülőben levő csatornázási és utcaburkolási munkálatok mind a háromszögelés mielőbbi befejezésétől függtek, a kolerajárvány árnyékában a szakbizottságok sürgősen Pompéry Elemér pályázata mellett döntöttek. A közgyűlés Szvacsina Géza előterjesztésére a Magyar Mérnök- és Építész-Egylet, valamint az újvidéki Magyar Királyi Folyammérnöki Hivatal bizonyítványaival nyugalommal szavazta meg a 20000 forintnyi hitel felvételét a költség fedezésére.[6]
A város vezetősége eredetileg a belterület felmérésére kérte fel a vállalkozót, de idővel a munka kibővült. 1894. márciusában elhatározták, hogy a térképezésnél a Házsongárd temető felső részét is a belterülethez számítják[7] – ezért kerülhetett később egy vasasztal a temető kertjei közé. A feladat tovább bonyolódott Kolozsmonostor Kolozsvárhoz való csatolásával. Mivel nem léteztek megbízható térképek a kisközségről sem, 1894 szeptemberében célszerűnek bizonyult a városi vállalkozó felkérése, hogy egyidejűleg az új városrészt is mérje fel. Pompéry Elemér eredetileg 6082 ft 50 krajcárért vállalta volna a munkát,[8] de egy év múlva felemelte az árat 7245 forintra. A városatyák hajlandóak voltak megfizetni a területre drágább munkát, úgy érvelve, hogy Kolozsváron több üres területet kellett felvázolni, Kolozsmonostor pedig teljesen beépített és ezért nehezebb feladat.[9] Sokkal valószínűbb, hogy az üzletember megérezte, hogy nagyobb árat is megszabhat versenytársak híján. A monostori időbeli késés a vasasztalok számozásán is mutatkozik.
Az utolsó adminisztratív akadály, amit a közgyűlés hosszas tárgyalás során érintett, a nem várt többletköltség volt. A városi mérnöki hivatal a régi térképek alapján számította ki a szerződés értelmében vett 725 holdat, de mivel ez a terület nem felelt meg a város megnövekedett belterületének, tulajdonképpen 1885 hold térképezése hárult a kivitelezőre. A többletet 13300 forintban szabták meg, ami az eredeti árral összeadva a kolozsvári területen 32500 ft bevételt hozott a Pompéry irodának.[10]
Az alappontok leszögezését 1893. július 1-én kezdték meg. Breiner Géza leírásából (ő volt az, aki Pompéry Elemér megbízásából Kolozsvárra költözött)tudjuk, hogy a háromszögelési hálózat kialakítása, és a határbejárás volt az első lépés. Bendefy László feltételezi, hogy a szintezési hálózat kitűzésére csak 1894-ben került sor.[11] Ezt a korabeli újságcikkek is alátámasztják, 1894. december 31-én már javában zajlott a magasságmérés.[12]
1896-ra olyan mértékben előrehaladtak a munkálatok, hogy az ezredéves országos kiállításra is elő tudták készíteni őket. Mátyás király lovasszobrának gipszmintája mellett a csatornázás és a magasságmérési hálózat tervrajzait is bemutatták.[13] 1897-ben Kolozsvár 22 ezres holdas külső határának tagosításakor felmerült a belterület újbóli felmérése, de Albach Géza polgármester javaslatára a kormány megengedte ennek mellőzését egy felülvizsgálás fejében.[14] Sädtler Róbert királyi főmérnök ellenőrizte az 1893 és 1896 között végrehajtott munkát, amit pontosnak talált, így 20000 forintnyi költségtől mentesült a belterület birtokossága.[15]
1898. február 16-án a Magyar Mérnök- és Építészegylet geodéziai szakosztályának ülésén Breiner Géza felolvasta a méréseket illető leírását, ami a Kataszteri Közlönyben is megjelent. Bemutatta az addig használt térképeket, és a város által átengedett új üvegszelvényeket. Elmagyarázta, hogy milyen módszereket követelt meg a terep nehézsége, és milyen eszközökkel készítette el a térrajzokat. A felolvasás után Breiner Géza és Kalmár Jakab a szakosztály soraiba lépett.[16]
A felmérés
A munkálatok körülményeinek terén szerencsésnek mondhatjuk magunkat források szempontjából. Breiner Géza Kataszteri Közlönyben megjelent beszámolója[17] nemcsak a számítási és mérési módszerekre tér ki, de a kartográfiai ábrázolásra is. Ezt az írást Breiner karrierjének a mérföldkövének tekinthetjük, mivel a felolvasás közvetlen módon járult hozzá a szakmai előrelépéséhez.[18]
„Az országos pontokkal együtt: 4. orsz. gula, 17 templomtorony, 7 zászlóstorony, 4 csengetyüház tornya, 1 szobor, 29 vállalati jelrud, 6 gyári kémény, 19 fatok, 15 utczatengelyfix, 6 segédpont és 11 vasoszlop, összesen 119 főpont helye lett háromszögtanilag megállapítva. Az utolsónak említett 11 vasoszlopon kívül még 32 drb (tehát összesen 43) vasoszlop helyeztetett el, mely vasoszlopok részben jelrudak, részben tokok és segédpontok állandósításául szolgálnak és a közeli főpontokból kiszámíttattak.” – írja Breiner Géza, aki úgy tűnik, vasoszlopoknak nevezi a mai vasasztalokat.[19]
Először a bécsi Katonai Földrajzi Intézettől három alappont magasságát szerezték meg: a vasútállomásnál elhelyezett furatos falitábláét, a Fő téri Szent Mihály-templom tornya mellett kőbe vésett keresztjelét, illetve a gazdasági akadémia főépületén (ma Kolozsvári Agrár- és Állatorvostudományi Egyetem) levő furatos tábláét. Ezek a főpontok közötti útvonalon határozták meg a szintezési sokszögelés alapjául szolgáló alappontok elhelyezését. A kezdeti fázisban a Kolozsváron gyakran a feleki gömbkövek oldalába, a kapuk fordulójában elhelyezett kerékvetőkbe metszettek kereszteket.
Azokba a pontokba, ahova később vasasztalokat kívántak helyezni, először háromszög alakú fatokokat cövekeltek, és ezeknek a segítségével valósították meg a megrendelt szintezési felvételeket az utcákról. Peremes vastáblákat illesztettek az épületek falaiba, ezeknél először egy cöveknek a pozícióját metszették be, majd szintezőléc segítségével egy vízszintes vonalat véstek az épület falába, amihez a tábla peremét illesztették.
A vasasztalok
A vasasztalok törzse henger alakú, a két csavarral rögzítették rájuk a telt T alakú táblákat. A táblákon felül a római sorszám olvasható, alatta pedig az Adriai-tengertől számított magasság van feltüntetve. Az asztal felső részén egy dekoratív gyűrű után a díszes nyolcszögű asztallap helyezkedik el, aminek a felületét negyedekre osztja egy vésett kereszt.
Breiner Géza először 11, majd újabb 32 vasasztalról beszél, de Kolozsváron, Monostoron egy 50 sorszámozású asztalról is tudunk, így feltételezhetjük, hogy még egy újabb 7-es csoport került a kisközség területére. Megemlíti, hogy 40–50 vasoszlopot kívánnak elhelyezni[20], és úgy tűnik, hogy 50-et rendeltek meg végül. A munkálatok előrehaladását követve valószínűleg három fázisban helyezték ki az asztalokat.
A Pompéry-féle iroda által készített térképszelvények a 1896 körüli mérési pontokat is ábrázolják, így ezek a legmegbízhatóbb forrásaink a vasasztalok elhelyezkedésének megállapítására. Ezek közül azonban csak a négy belvárosi szelvény elérhető az utókor számára.[21] 1917-es évszámmal vannak megjelölve az Országos Széchényi Könyvtár adatbázisában, de megközelítőleg 20 évvel korábbi keletkezésűek.[22] A nyolc ma is meglévő vasasztal elhelyezkedését ismerve, ellenőriztük ezeknek az pozícióit, és azonosítva a jellegzetes jelölésüket, az ismeretlenek pozíciójára is következtetni tudtunk.
A Csányi Gusztáv főmérnöksége alatt készült belterületi térképeken (1904 és 1914) háromszögbe rajzolt körrel jelölik az asztalokat, azonban ezeknek a térképsorozatoknak egyike sem teljes. Következtetni kellett egyesek elhelyezkedésére, hogy egy másik kiadáson megtalálhassuk őket, ez pedig csakis a sorrendezés megértésén keresztül volt lehetséges. Ha bizonytalan helyzet adódott, számítani lehetett arra, hogy a vasasztalok számozása a megszokott módon köröz a Fő tértől a külvárosok irányába. A harmadik kiadás, amit felhasználtunk a város 1941-es térképsorozata volt.[23].
Összegzésben mindegyik megtalált asztal minimum két kiadáson megjelenik a vasasztalok megszokott jelölésével, a számozása az óramutató irányával megegyezően növekszik, és nem mond ellent a sűrűségnek, ami jellemzi az alappontok elhelyezését.[24] A számozások sorrendjén is látszik a három sorozatos kihelyezés, mivel az első és második, és a második és a harmadik között tapasztalható egy térbeli ugrás is. A fent leszögezett alapelveket követve 48 vasasztal térképi helyét találtuk meg az 50-ből. Az utolsó kettő valószínűleg a mai Mărăști-lakótelepen helyezkedik el az egykori szeszgyár közelében (mai Kaufland bevásárlóközpont), illetve az ettől északra fekvő a közúton átívelő vasúti híd mellett. Azért következtethetünk az elhelyezkedésükre, mivel a város keleti felében a vasasztalok pár száz méter különbséggel észak–déli irányban könnyen kivehető vonalakat alkotnak. Ez a kettő már Csányi-féle kiadásokon sem jelenik meg, úgy tűnik, az elhelyezés után már az első tíz évben eltűntek.Magabiztosan kijelenthetjük, hogy a megtalált alappontok valóban vasasztalok voltak.[25]
Ha összehasonlítjuk őket a budapesti Bosnyák téri geodéziai emlékparkban kiállított vasasztalokkal, hamar észrevesszük, hogy a nyolcszögletű asztallap a kolozsvári és egyes fővárosi háromszögelési pontoknál azonos. Bár az emlékparkban egyik vasasztal sem ugyanígy néz ki[26], mégis feltételezhetjük, hogy a kolozsvári szintezési alappontokat is a Ganz vasöntödében készítették el. Ez még valószínűbbnek tűnik, ha belegondolunk, hogy a kivitelező vállalkozók budapestiek voltak.
A peremes vastáblák
A vasasztalok számítottak az elsőrendű alappontoknak, de az elhelyezésükkel egyidőben másodrendű peremes vastáblákat is épületek falaiba illesztettek. Ezeken felül arab szám jelöli a sorszámot és alatta a magasság van feltüntetve, így sokkal egyszerűbbek, mint az 1870–1875 körüli budai, pesti, debreceni vagy kecskeméti vastáblák, amiken a város címerét is ábrázolták.[27] Forma után a leginkább a győri vagy soproni táblák hasonlítanak rájuk, de ezeknél a feliratozás változó.[28] A monostori táblákon szerepelt a „Kolozsvár sz. kir. város” felirat is.
Ezekből 36-ot helyeztek el Kolozsvár területén[29], illetve még tudunk egy 37-es számozásúról Kolozsmonostoron. Így megközelítőleg 40 vastábláról beszélhetünk összesen. Létezik még egy római VIII-as számozású, ez az eredeti nyolcas vasasztalt helyettesítette. A jelenleg is meglevő vastáblákat nagyrészt Cseh Gyopárka munkája alapján lokalizáltuk.[30] Ezt kiegészítettük a korabeli négy szelvénnyel (csak az 1896-os térképkiadás ábrázolja őket), és a központ területén megtaláltuk az egykori vastáblák elhelyezkedéseit. Ha nem is találtuk meg a külvárosiakat, a Fő téren azonosíthatjuk a mérnökök azt a szándékát, hogy a tér mindegyik sarkára helyezzenek egy szintjelzőt. Egy vasasztal került a New York szálloda elé, egy a Központi Szálló elé, egy peremes vastábla a Mátyás utca sarkára, egy pedig a Deák Ferenc utca 1. szám alatti Pataki-Teleki ház falába. A számozás a peremes vastábláknál is megegyezik az óramutató irányával.
Az utcaszinttől számított magasságuk igazán érdekes a peremes vastábláknak. Egy szintezőlécet helyezve melléjük és a legpontosabban leolvasva a peremük és az utcaburkolat közötti magasságot, azt vesszük észre, hogy mindegyik egy öt centiméterenként vett kerek érték alá esik kevéssel (pl. 1,144 m – 1,15 m, 1,179 m – 1,20 m). Ha feltételezzük, hogy az utcaburkolat nem emelkedett ugyanolyan arányosan, mint ahogyan az épület süllyedt (az ellenőrzésnél ez helyesnek bizonyult), a kerekített értékünk és a mért magasságunk különbsége nagyobb részben az épület földbe süppedésének a mértéke. Megállapíthatjuk, hogy Kolozsvár központjában a történelmi épületek átlagosan 2-3 cm-t süllyedtek a vastáblák kihelyezése óta. A két szélsőértéket a Benigni-palota és a Biasini-szálloda alkotja, az előbbi megközelítőleg 4 cm-t, az utóbbi 6 mm-t[31] süllyedt az elmúlt 130 év alatt. A Benigni-, vagy Elián-palota esetében a peremes vastábla alig pár évvel az épület befejezését (1891) követően került a helyére, ezzel is magyarázható a nagyobb mértékű süppedés (az új épületek az élső években süppednek többet, később alig).
A szintjelzők napjainkban
Az évek teltével a vasasztalok nagy része eltűnt, a peremes vastáblákat pedig csak ritkán kímélték meg az épületek vakolásakor. Sokat elloptak és ócskavasként értékesítettek, de a város fejlődésével egyeseket az infrastrukturális projektek kivitelezésénel vágtak szét. Napjainkban azokban a térségekben maradtak érintetlenül, amik elrejtettebbek voltak, vagy amelyeket a kevesebb változás érte. A múlt század során még használták őket, de ma már csak szakmatörténeti kuriózumként tekintenek rájuk a hozzáértők. Mindemellett vannak példák a szintjelzők megóvására. Ilyen a VIII-as peremes vastábla, amit a posta oldalára helyeztek, de 2019-ben eltűnt, majd az épület felújításakor visszahelyeztek. Az I-es vasasztalnak is hányattatott sorsa van, 2016 végén tűnt el, az eltávolításának mikéntje mára homályba vész. Az egyedüli írott forrásunk, Szász-Cseh Etele azt feltételezi, hogy baleset érte az oszlopot[32], azonban a szakmabeliek úgy tudják, hogy a járda modernizálásakor vágták ki a munkások. Ekkor merült fel először széles körben a szintjelzők megóvásának gondolata, mivel a Fő téri vasasztal volt a legismertebb. A város műemlékvédelmi elöljárója, Virgil Pop közbeavatkozásának köszönhető, hogy visszakerült a helyére. Megkereste azt a rendőrségi raktárat, ahova szállították, és elérte, hogy visszahegesszék a járdában maradt alapozáshoz. Mára enyhén elferdült, és feketére festették, hogy elrejtsék a rozsdafoltjait. A XLV-ös vasasztalt a Kálvária lankáiról a szászfenesi Vízügyi Múzeumba szállították, így ez jó állapotban fennmaradt. A csatornázási berendezésektől nem is üt el, tekintve, milyen céllal rendelték meg eredetileg a szintezési munkálatokat.
Jegyzetek
A tanulmány bővebb, műszaki részleteit tekintve gazdagabb eredetijét lásd: Ambarus-Egyed András: Kolozsvár 1893 és 1896 közötti felmérése és a szintjelzők azonosítása. Catastrum, 12. évf. (2025), 3. szám. 29–40.
[1] Bartos-Elekes Zsombor: Kolozsvár régi kataszteri térképei és georeferált közzétételük. Catastrum, 2. évfolyam (2015), 3. szám. 3–17.
[2] Köszönet Ferenczi Szilárdnak, akitől megkaptam a Román Nemzeti Levéltár Kolozs Megyei Szervezetében őrzött közgyűlési jegyzőkönyvek mikrofilmeit, a Kolozsvár szab. kir. város csatornázásáról és vízvezetékéről szóló jelentést és az Ellenzék korabeli cikkeit is.
[3] Breiner Géza: Kolozsvár sz. k. város felmérése, térképezése és lejtmérése. Kataszteri Közlöny 1898, 7. évfolyam, 5. szám, 118.
[4] Román Nemzeti Levéltár (=RNL) Kolozs Megyei Szervezete (=KMSz) – 1-es Fond (=F1): Közgyűlési jegyzőkönyvek(=Kjk): 1892. május. 7. /104
[5] RNL KMSz – F1: Kjk: 1892. december 9./255
[6] RNL KMSz – F1: Kjk: 1893. március 29./54
[7] RNL KMSz – F1: Kjk: 1894. március 1./35
[8] RNL KMSz – F1: Kjk: 1894. szeptember 20./230
[9] RNL KMSz – F1: Kjk: 1895. szeptember 2./230
[10] RNL KMSz – F1: Kjk: 1894. december 21./327
[11] Bendefy László: Szintezési munkálatok Magyarországon 1820–1920. Bp., 1958. 342.
[12] Pataky Viktor: Észrevételek a kolozsvári tagosítás költségeire. Kolozsvár, VIII. évf. Melléklet a 298. számhoz, 1894. december 31.
[13] Kolozsvár sz. kir. város az ezredéves orsz. kiállításon. Kolozsvár, IX. évf., 129. sz., 1895. június 7.
[14] Tagosítás. Kolozsvár XI. évf., 138. sz., 1897. június 21.
[15] Háromszögek kritikája. Kolozsvár XI. évf., 170. sz., 1897. július 29.
[16] A Magyar Mérnök- és Építész-Egylet Heti Értesítője, 1898. 17. évfolyam, 1-40. szám, 44.
[17] Breiner, 5:118–134., 6:141–149., 7:157–167.
[18] Az ambiciózus mérnök egy botránnyal kapcsolatban a marosvásárhelyi közéletben is megjelenik. Miután elkészítették az 1:1000-es léptékű szelvényeket, Breiner Géza nagyobb mértékben is beavatkozott volna a város építőipari fejlődésébe. A Vártér szabályozását ajánlotta, aminek keretén belül lebontották volna a marosvásárhelyi várat, hogy a terület „szépen planírozható legyen” a nem megfelelően elhelyezett Tanácsház és Vármegyeház számára. A Székely Lapok szerkesztőségéhez írt levelében azt állította, hogy Geréb Béla polgármester is egyetért a tervvel. A korban is létezett a Műemlékek Bizottsága, de Breiner üzleti reményekből figyelmen kívül hagyta a vár védett státuszát. A vállalkozó ajánlata véleményezés nélkül maradt. (Keresztes Gyula – Mindig voltak tervezési túlkapások, Népújság 2001.10.06/234. sz.)
[19] Breiner, 121.
[20] Breiner, 120.
[21] Országos Széchenyi Könyvtár, OSZK kéziratos térképek, Kolozsvár szab. kir. város TK 404
[22] Bartos-Elekes, 4.
[23] Kolozsvár kataszteri térképe, 1940 (Budapest, 1941), a Bartos-Elekes Zsombor által georeferált térkép megtalálható az Arcanum honlapján.
[24] Ez a sűrűség a Fellegvár és a Rákóczi-hegy területén nem meghatározó.
[25] Egyedül a XXXV-ös, amihez még fűzödik kérdőjel, mégpedig az, hogy nem mozdították-e el napjainkra. A Borjúmál oldalára helyezték és ez a terület ma a domb tetején álló házak kertjeit képezi.
[26] A budapestiek közül talán a legjobban az 1870-es háromszögelési vasasztal hasonlít rájuk, de ennek a törzse szögletes.
[27] Bendefy, 311, 339,
[28] Bendefy, 346, 380.
[29] Breiner, 159.
[30] Cseh Gyopárka: Falba vésett geodézia. XIII. Tudomány- és Technikatörténeti Online Konferencia, 40.
[31] Ezt az értéket az utcaszint emelkedésének elhanyagolásával számítottuk ki, a valós érték valószínűleg kisebb.
[32] Szász-Cseh Etele: Néha a vas értékesebb az aranynál – In memoriam szintjelzők. XXVII. Természet–Tudomány diákpályázat, 2018. május.
