Bokros Elek országgyűlési képviselő ifjúkora

Bokros Elek 1875-ben lépett be az országos politikai életbe, amikor a Kolozsvár II. kerületében tartott országgyűlési választásokon képviselővé választották. Bár ekkor vált országosan ismertté, Kolozsvár társadalmi életében már ezt megelőzően is aktívan jelen volt, és fokozatosan a város egyik meghatározó polgárává nőtte ki magát. 1878-ban újraválasztották országgyűlési képviselőnek, azonban az 1881. évi választásokon alulmaradt politikai ellenfelével, Ugron Gáborral szemben. 1884-ben, a városi Szabadelvű Párt előljáróit és választóit sújtó pünkösdi kőzáport követően, Kolozsvár törvényhatósági bizottsága ideiglenesen helyettes polgármesterré választotta. Ezt a tisztséget 40 napon át töltötte be, mely időszak alatt sikeresen irányította a Szabadelvű Párt választási kampányát, amely végül a párt győzelmét eredményezte a város mindkét választókerületében. Bokros 1887-ben tért vissza az országos politikába, ezúttal a nagyiklódi választókerület képviselőjeként, amely pozíciót haláláig, 1893. október 1-jéig töltötte be. A következőkben ifjúkoráról és az országos politikai szerepvállalását megelőző tevékenységéről közlünk néhány szemelvényt.

Schilling Ferenc^[1] emlékirata szerint a Bokros-család Brassóból származott. Bokros Elek nagyapja, kiscétényi és borcsányi Bokros András, kit Bokornak is neveztek, az emlékirat szerint a 18. század végén Törcsvár kapitánya volt.^[2] Ennek az információnak a pontosítására Orbán Balázs A Székelyföld leírása című munkája van segítségünkre, amelyben leírja, hogy Törcsvárnak 1820 és 1828 között volt egy Bokros András nevezetű várnagya,^[3] feltehetőleg ezt követően költözött a család Kolozsvárra.

Budai József^[4] visszaemlékezéseiben az 1860-as évek diákéletére több ízben megemlíti Bokros Eleket. Budai írja, hogy Udvarhelyen a nagyobb diákok 1860-ban esténként rendszeresen összeültek a kollégiumokban, lelkes beszédeket tartottak a szabadságharcról, éltetve Garibaldit, Klapkát, Kossuthot, s minden egyes összejövetel azzal a jelszóval végződött, hogy „megyünk!… megyünk!… megyünk!… Garibaldihoz megyünk!…”.^[5] Egy ilyen összejövetelre toppant be egyszer Bokros Elek, akit Budai egy rendkívül csinos, szép barna fiatalembernek ír le, és a következőket mondta nekik: „Szervusztok fiúk, én Bokros Elek vagyok, a kolozsvári református gimnáziumból. Hallottam, hogy ti is, mint a nagyenyediek, vásárhelyiek és mi, kolozsváriak, fel akartok csapni Garibaldistának. A magyar légió Olaszországban már megalakult. Ha Garibaldi győz, hazánk felszabadul az osztrák járom alól. Menjünk, szökjünk át a határokon minél többen, mert felkelőben már a magyar szabadság napja”. Az udvarhelyi diákok nagy lelkesedéssel fogadták Bokros beszédét, és ismételten felcsengett a fent említett jelszó.^[6] Kérdéses, hogy Budai József mennyire emlékszik pontosan 70 évvel korábban elhangzott szavakra, mikor mindössze kilenc éves volt, és gyanítható, hogy emlékeinek fehér foltjait a fantáziája színezte ki, de el tudom képzelni, hogy egy ilyen esemény milyen hatással lehetett egy kíváncsi, 9 éves gyermekre, és többé-kevésbé úgy maradt meg ez a pillanat az emlékezetében, ahogy az valójában történt. Bokros végül jóbarátjával, Schilling Rudolffal szökött el garibaldistának.^[7] A két ifjú Borcsányi Elek és Borcsányi Rudolf néven csatlakozott az olaszországi magyar légióhoz 1861. áprilisában, és közlegényként szolgáltak az 1. tüzérütegben 1862. júliusáig.

A fiatal Bokros Elek.
Forrás: Vasdinnyey Bence, akinek anyai ágról való ükanyjának Bokros Júliának volt Elek a nagybátyja

Budai József más történeteket is megoszt velünk Bokros Elekről a miskolci Reggeli Hírlap egy későbbi számában. Az olaszországi harcok után a magyar garibaldisták feleslegessé váltak, az olaszok arra használták őket, hogy a háború alatt elszaporodott rablókat elfogják. Egy Juhász nevezetű, hazatérő garibaldista mesélte el Budainak, hogy komoly harcok fejlődtek ki a rablók és üldözőik között, és egy ilyen alkalommal Bokros Elek lova megvadult, ledobta őt a hátáról, amelynek következtében Bokros felkarja eltörött, amely aztán rosszul forrt össze. Bokrost elvitték egy egyetem klinikájára, ahol a rosszul összeforrt csontot először eltörték, és helyre huzatták, hogy rendesen gipszbe lehessen tenni. Bokros mindezt elaltatás, jajszó, szisszenés nélkül állta ki, az olasz orvosok bámulatára, akik a műtét végén megtapsolták a „vasidegzetű magyart”.^[8] Később, 1884-ben Budai József tanító volt Esztényben, ahol Bokros nagybirtokos volt, és egy egész nyáron keresztül nála kosztolt. Budai Bokrosnak az udvarhelyi kirándulását is felhozta, amelyre – állítása szerint – Bokros nagyon jól emlékezett.^[9]

A Bokros-családban egyébként nem ő volt az egyetlen szabadságharcos. Testvére, a sokkal idősebb Bokros Lajos az 1848–1849-es szabadságharcban honvéd hadnagy volt.^[10] A fiatal Bokros Elekben is ugyanazt a lelkesedést, a tettvágyat és küzdeni akarást látjuk, amely áthatotta az 1848–1849-es szabadságharcban küzdő honvédeket, majd a magyar légióhoz csatlakozó garibaldistákat, és mindez személyiségének része maradt.

Hazatérése után Bokros Elek Kolozsváron telepedett meg.^[11] Jogi tanulmányait követően 1867-ben elvette feleségül Schilling Rudolf húgát, Amáliát.^[12] Született egy lányuk, Ilma. Azonban Amália mindössze 24 éves korában, 1870-ben tuberkulózisban elhunyt.^[13] Bokros hamarosan újraházasodott, Wieland Ilonát vette feleségül, ebből a házasságából született két lánya, Melitta és Heléna,^[14] valamint egy fia, Arisztid, aki 18 éves korában hunyt el, 1889. október 16-án.^[15]

Közéleti karrierje 1867-ben kezdődött, amikor törvényszéki ülnökké választották,^[16] és ülnöki minőségben tevékenykedett 1870-ig, amíg a marosvásárhelyi Királyi Ítélőtáblától megszerezte az ügyvédi engedélyét. Ahogy a helyi lap írta: „Kolozs megye törvényszéke kitűnő szorgalmú tisztviselőt vesztett, míg más oldalról a helybeli ügyvédi kar széles ismeretekkel bíró tagot nyert benne”.^[17]

Bokros Elek, amellett, hogy éveken keresztül munkálkodott az igazságszolgáltatásban, először törvényszéki ülnökként, majd ügyvédként, a város társasági életében is fokozatosan ismert személyiséggé vált. Hajós János^[18] köré csoportosult a kolozsvári városi polgárság egy része, akik szerettek volna egy otthonos társasági és társalkodási helyet kialakítani a városban. E célból a szervezkedés már 1868-ban elkezdődött a Kolozsvári Kör megalakítására, az alakuló közgyűlésen pedig elnöknek megválasztották Hajós Jánost, alelnöknek Sámi Lászlót,^[19] titkárnak Szász Domokost. A tulajdonképpeni szervező közgyűlést 1870. szeptember 19-én tartották, a tisztikar pedig annyiban változott, hogy a titkári tisztséget Mátrai Ernő töltötte be, az ügyvédi tisztséget pedig, engedélye megszerzése után, Bokros Elek.^[20]

A Kolozsvári Kör alapszabályzata szerint a Kör „célja a társadalom különböző osztályainak érintkezési helyül szolgálva, azoknak egymáshoz közeledését, tömörülését eszközölni; úgyszintén a valódi közvélemény fejlesztésére szabadelvű irányban hatni”.^[21] A Kört szakosztályokra osztották: 1. ipar, kereskedelem, közlekedési, gazdasági és természettudományi; 2. nevelés-, jog-, történet- és államtudományi; 3. szépirodalmi és művészeti; 4. helyi érdekkel foglalkozó osztályokra. Minden osztály elnököt és jegyzőt választott,^[22] Bokros a második szakosztály jegyzője lett 1868-ban.^[23] Emellett 1872-ben a bécsi általános földhitelintézet erdélyi képviselője is lett, a Magyar Polgárban rendszeresen hírdetve volt, hogy képes bármilyen nagyságú kölcsönt telekkönyvezett ingatlanokra szerezni.^[24]

Bokros Lajos, Elek bátyja.
Forrás: Vasdinnyei Bence.

Az ügyvédeknek 1875 előtt nem voltak érdekvédelmi szervezeteik, amelyek felügyelték volna az ügyvédi kar erkölcsi tekintélyének megtartását, az ügyvédek jogainak megvédését és kötelességeiknek teljesítését.^[25] Ebben hozott változást az 1874. évi XXXIV. törvénycikk, amely innentől kezdve szabályozta az ügyvédi tevékenység számos aspektusát. Rögtön az 1. §-ban legszögezi a törvény: „Az ország bíróságainál és hatóságainál mint ügyvéd csak az működhetik, ki bármelyik ügyvédi kamara által az ügyvédek lajstromába felvétetett”.^[26] Ezt követően az ügyvédség legfőbb önkormányzati szerve a kamara lett, tagjaik fölötti fegyelmi jogkörrel lett felruházva, hogy az ügyvédek kötelességeinek végrehajtását kikényszeríthesse, illetve a kiadásaik fedezésére, a tagok számának függvényében, illetményt kaptak.^[27] A kolozsvári ügyvédek 1875. január 16-án gyűltek össze a városháza nagytermében, hogy a kolozsvári ügyvédi kamarát megalapítsák. Ennek elnökévé Haller Rezsőt választották, alelnökké pedig Bokros Eleket.^[28] Ügyvédi tevékenysége mellett jogtanácsosi feladatkört is ellátott nagy erdélyi családoknál, melyet később visszatérek.^[29]

A város társadalmi életében való részvételének egyéb oldalai is voltak. Felesége, Bokros Elekné Wieland Ilona a kolozsvári árvaház egyik alapítótagja volt,^[30] Bokrost magát pedig az árvaház ügyeinek ellátására kérték fel, amelyet ő ingyen elvállalt.^[31] Ezen kívül, magánszemélyként számos karitatív ügynél felbukkant, adakozott a kolozsvári honvéd zenekar javára,^[32] részvények vásárlásával hozzájárult a kolozsvári „gyermekkert” – azaz óvoda – alaptőkéjének fedezéséhez,^[33] adakozott az ifjúsági betegsegélyező egyletnek,^[34] az 1874-es gyergyószentmiklósi tűzvészben károsultak részére,^[35] de számos más karitatív esemény vagy tevékenység keretében is megemlítik a nevét. Tekintve, hogy a közjó formálásában aktívan részt vett, következtethetünk arra, hogy anyagilag ezt megengedhette magának, és filantróp tevékenységek folytatása hozzájárult az önkép, vagy modern megfogalmazással, az image alakításában is. A XIX. században még nagyobb szerep jutott az egyénnek az árvaellátás területén, hiszen a gyermekvédelem állami keretek közé helyezése csupán a XX. század elején kezdődött el, és nagy figyelmet kapott olyan írók részéről is, mint Jókai Mór, aki A koldusgyermek című művében és egyéb cikkeiben hívta fel a figyelmet az árva gyermekek helyzetére. Szintén a közjótékonysághoz tartozott, a gyermekvédelem mellett, az egészségvédelem, szegények és idősek támogatása, munkahelyek teremtése, valamint az oktatás támogatása is.^[36] Ami Bokrost és az oktatást illeti, látni fogjuk később, hogy a majdan megszerzett esztényi birtokán iskolát is alapított saját költségére, amit az állam rendelkezésére bocsátott.

A fentiekből leszűrhetjük, hogy Bokros Elek tettvágya és lelkesedése nyomán nagyon hamar a városi elit tagjai közé került, a kolozsvári politikai és társasági élet egyik kiemelkedő alakja lett. De mindaz, amit addig elért, nem volt elég számára. Fortuna rámosolygott, mikor 1875-ben, a Deák-párt és a Balközép fúziójából létrejövő Szabadelvű Párt kolozsvári szervezete a város alsó választókerülete képviselőjelöltjének tette.^[37]

Felhasznált irodalom

A Pallas Nagy Lexikona. XVII. köt. (I. pótköt.) Budapest, 1904.

Budai József élete, munkássága Miskolc honlapján. [https://web.archive.org/web/20071111012710/http://www.miskolc.hu/pages/template1.aspx?id=1653913]

Kovács Anett: Közjótékonyság Békés megyében a dualizmus korában. Doktori (PhD) értekezés. Szeged, 2017.

Merza Gyula: A kolozsvári »nemzeti (magyar) kaszinó« és elődintézményeinek százéves története. Minerva Irodalmi és Nyomdai Műintézet R.T., Kolozsvár, 1940.

Morzányi Sándor: 7000 igazolt, s életben levő 1848/9-diki honvédtiszt névjegyzéke rang és betűszerint. Pest, 1871.

Orbán Balázs: A Székelyföld leírása. – Törcsvár. [https://mek.oszk.hu/04800/04804/html/369.html] (megtekintés dátuma: 2025.03.22)

Patyi Gergely: Az ügyvédek megújuló szerepe az igazságügyi igazgatásban. Nemzeti Közszolgálati Egyetem, Budapest, 2019.

Schilling Ferenc: Emlékképek a Schilling család múltjából. Kézirat. Budapest, 1984.

Sturm Albert (szerk.): Új országgyűlési almanach 1887–1892. Rövid életrajzi adatok a főrendiház és képviselőház tagjairól. Budapest, 1888.

Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái. IV. köt. Hornyánszky Viktor Könyvkiadóhivatala, Budapest, 1896.

Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái. XII. köt. Budapest, 1908.

Jegyzetek

[1] 1909 körül született a mai Magyarország területén [valószínűleg Budapesten, de erre nincs konkrét utalás az emlékiratban]. Vízügyben dolgozott, részt vett a nagymarosi vízlépcső tervezésében, hajózási kérdésekkel is foglalkozott, szakelőadásokat tartott a bécsi és aacheni egyetemen, valamint kül- és belföldi szakfolyóiratokban jelentek meg tanulmányai. 1970-ben vonult nyugdíjba.

[2] Schilling Ferenc: Emlékképek a Schilling család múltjából. Kézirat. Budapest, 1984. 17.

[3] Orbán Balázs: A Székelyföld leírása. – Törcsvár. [https://mek.oszk.hu/04800/04804/html/369.html] (megtekintés dátuma: 2025.03.22)

[4] 1851-ben született Bodoson, az egyetemet Kolozsváron végezte el, később tanár lett. Részletesebben: Budai József élete, munkássága Miskolc honlapján. [https://web.archive.org/web/20071111012710/http://www.miskolc.hu/pages/template1.aspx?id=1653913] (megtekintve: 2022.04.15.)

[5] Budai József: Deákélet 1860-ban. Reggeli Hírlap, XXXIX. évf. (1930.02.23) 45. sz. 8.

[6] Uo. 8.

[7] Schilling: i. m. 17.

[8] Budai József: Deákélet 1860-ban. Reggeli Hírlap, XXXIX. évf. (1930.03.02) 51. sz. 8.

[9] Uo. 8.

[10] Morzányi Sándor: 7000 igazolt, s életben levő 1848/9-diki honvédtiszt névjegyzéke rang és betűszerint. Pest, 1871. 12. ; Bokros Lajos gyászjelentése. Országos Széchényi Könyvtár. [https://dspace.oszk.hu/handle/20.500.12346/352257#] (megtekintés dátuma: 2022.04.15.)

[11] Sturm Albert (szerk.): Új országgyűlési almanach 1887–1892. Rövid életrajzi adatok a főrendiház és képviselőház tagjairól. Budapest, 1888. 182. [Továbbiakban: Országgyűlési almanach 1887–1892.]

[12] Schilling: i. m. 17.

[13] Bokros Elekné Schilling Amália gyászjelentése. Országos Széchényi Könyvtár. [https://dspace.oszk.hu/handle/20.500.12346/647947#] (megtekintés dátuma: 2022.04.15.)

[14] Schilling: i. m. 17.

[15] Bokros Aristid gyászjelentése. Országos Széchényi Könyvtár. [https://dspace.oszk.hu/handle/20.500.12346/352238#] (megtekintés dátuma: 2022.04.15

[16] Hírharang. Magyar Polgár, I. évf. (1867.07.24.) 36. sz. 150.

[17] Hírharang. Magyar Polgár, IV. évf. (1870.05.15.) 57. sz. 269.

[18] 1848-tól ügyvéd, később királyi tanácsos, majd miniszteri tanácsos, 1872-től 1875-ig Kolozsvár egyik országgyűlési képviselője. A kiegyezés után a Főkormányszék mellett működő Földtehermentesítési Alapigazgatóság vezetője. Részletesebben: Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái. IV. köt. Hornyánszky Viktor Könyvkiadóhivatala, Budapest, 1896. 304–305.

[19] Református főiskolai tanár, több cikke jelent meg különböző újságokban. A Deák-párt és a Balközép fúziója előtt ellenzéki politikus. Részletesebben: Szinnyei: i. m. XII. köt. Budapest, 1908. 115–116.

[20] Merza Gyula: A kolozsvári »nemzeti (magyar) kaszinó« és elődintézményeinek százéves története. Minerva Irodalmi és Nyomdai Műintézet R.T., Kolozsvár, 1940. 17–18.

[21] Uo. 18

[22] Uo. 18

[23] Hírharang. Magyar Polgár, II. évf. (1868.12.09.) 146. sz. 4.

[24] Nyilttér. Magyar Polgár, VI. évf. (1872.09.14.) 210. sz. 3.

[25] Patyi Gergely: Az ügyvédek megújuló szerepe az igazságügyi igazgatásban. Nemzeti Közszolgálati Egyetem, Budapest, 2019. 16.

[26] Ezer év törvényei: 1874. évi XXXIV. törvénycikk az ügyvédi rendtartás tárgyában. [https://net.jogtar.hu/getpdf?docid=87400034.TV&targetdate=&printTitle=1874.+%C3%A9vi+XXXIV.+t%C3%B6rv%C3%A9nycikk&referer=1000ev] (megtekintés dátuma: 2022.04.18.)

[27] Patyi: i. m. 16.

[28] Hírharang. Magyar Polgár, IX. évf. (1875.01.19.) 14. sz. 2.

[29] A Pallas Nagy Lexikona. XVII. köt. (I. pótköt.) Budapest, 1904. 205.

[30] Hírharang. Magyar Polgár, VI. évf. (1872.04.21.) 91. sz. 3.

[31] Hírharang. Uo. VI. évf. (1872.06.13.) 133. sz. 3.