Az 1903-ban történt választás Szatmárnémetiben egyike a város legizgalmasabb dualizmuskori történeteinek. Nem csupán a helyi napilapok írtak róla, hanem más, Magyarország területén aktív sajtóorgánumok – és nem csak azok, amelyek a dolgozatvégi forrásjegyzékben szerepelnek – is tárgyalták az eseményeket és annak következményeit. A Szabadelvű és Függetlenségi Párt nézőpontjain kívül a helyi zsidóság gondolatait is ismertetni kívánom, hiszen nem csak, hogy nagy számban éltek Szatmárnémetiben zsidók, de nagy befolyásuk is volt és nagyon nyíltan kifejezték a gondolataikat.
A november 24-ei választáson két jelölt indult. Az egyik Hieronymi Károly, kereskedelmi miniszter, a Szabadelvű Párt részéről, a másik pedig Uray Géza, szatmárnémeti ügyvéd, a függetlenségiek oldaláról (a helyi Függetlenségi és 48-as párt elnöke).[1] Hieronymi Károly a választásokat megelőzően érkezett meg Szatmárnémeti városába. Programbeszédét lelkesen fogadták, de ugyanígy viseltettek más képviselőjelölt beszédét illetően is. Sokan járultak oda hozzá, hogy kéréseiket és támogatásukat kifejezzék,[2] és mint jelölt, Hieronymi természetesen igyekezett mindenre pozitív választ adni. Innen emelném ki a zsidók helyzetét, akik innentől fogva többször is megemlítik, hogy a programbeszéd után mennyire jó választ kaptak,[3] és ezért minden erejükkel támogatják Hieronymit. Itt van egy részlet az Egyenlőség zsidó lapból: „Nem kétkedünk azért, hogy a szatmári zsidó választók minden erejükkel közre fognak működni azon, hogy a keddi választás Hieronymi Károlyra, a magyar liberalizmusnak e makula nélkül való, fényes alakjára nézve diadallal végződjék.”[4]
EK TÁMOGATÁS
A választás napján történt eseményeket mind a Tolnai Világlapja, mind a Friss Újság nagyon részletesen leírja. A választási elnök Korányi János volt, aki bejelentette a két jelöltet, majd háromnegyed kilenckor a választást a szabadelvű pártiak kezdhették el, addig a másik párt szavazói vissza kellett vonuljanak. Tizenegy órakor Hieronymi 219 szavazattal vezetett, de mivel lassultak a ráérkező szavazatok, emiatt az Uray párti szavazókat engedték a továbbiakban szavazni. Egy adott ponton, Uray vezetett, elég nagy többséggel, viszont hamar megfordult a kocka és a hat órai záráskor Hieronymi nyert 688 szavazattal, míg Uray 634-et szerzett. Ez összesen 54 szótöbbséget jelent, melyen ekkor nagyon felháborodott az ellenzék, hiszen „többsége olyan kicsi, hogy okvetlenül feltűnik és szembeötlik”[5], írta ezt a Friss Újság, november 25-ei számában.
A hivatalos végeredményt a Deák–téren hirdették ki az akkor már felbőszült nép előtt. Már ezelőtt is voltak zavargások, kocsikat borítottak fel és nyugtalankodtak, a szabadelvű pártiak közül sokan nem tudtak leszavazni, mert akadályoztatva voltak. A kihirdetéstől kezdve viszont elszabadult a káosz. A tömeg a Pannónia szálló felé vette az irányt, mivel az volt köztudottan a Hieronymi mellett állók találkozóhelye. Egyes újságok úgy állítják, hogy a tömeg azonnal berontott, rendőr nem állt az útjukba,[6] egyesek viszont úgy írják le, hogy volt ott egy pár rendőr, őket viszont elkergette a tömeg.[7] Ez csupán annyiból fontos, hogy sok újság a helyi pártvezérek szemére veti, hogy nem volt odavezényelve a katonaság, mely később, a zavargásokra való tekintettel meg fog jelenni, és ennek hatására hátrál majd meg az összecsődült társaság. A Pannónia szállóban levő vendégek nagy része sikeresen kimenekült az oldalsó ajtókon, a betódult néptömeg pedig elkezdett törni és zúzni.
Az ablakokat nehéz kövekkel törték be, a redőnyöket leszakították, a székeket összetörték, a biliárdasztalokon a fedést is felszakították és még ennél is több pusztítást végeztek. A csapat egy része, mely nem elégedett meg az itt történő garázdálkodással tovább állt, és a Hungária kávéházban folytatta a rombolást, emellett az utcákon levő házak ablakait is betörték, a templomok és imaházak ablakait is egyaránt. A Pannóniában levő csoportosulást közrefogta kint az utcán a szatmári 5. gyalogezred két százada, bent pedig a megmaradt vendégcsoport, és közös erővel sikerült őket teljes mértékben lefegyverezni. „Hozzávetőleges becslés szerint a város területén okozott kár meghaladja a 200.000 koronát”,[8] írta ezt a Tolnai Világlapja. A zavargások során két ember vesztette életét, és húsz ember súlyosan megsebesült, ebből hárman rendőrök, Bartha Károly rendőrőrmester, Barnusz és Székely közrendőrök.
A főurak elleni kiabálások mellett a zavargások teret adtak antiszemita megnyilvánulásoknak is. Ilyenre példa az „Üssétek az urat és a zsidót!”[9] vagy az „Üssed a zsidót!”[10] felkiáltások. Emellett olyan vádakat kapott a zsidó közösség, hogy szándékosan később mentek el szavazni, hogy a végére meglökjék Hieronymi Károly szavazatainak a számát. Erre reagált az Egyenlőség című zsidó lap november 29-én, hogy véleményük szerint a megmozdulás nem volt antiszemita jellegű, már csak amiatt sem, mert nem csak a zsinagóga ablakait verték be kövekkel, hanem más egyházak ablakait is, így nem felekezeti jellegű volt ez a megmozdulás. Annak a vádnak is ellenálltak, miszerint ők direkt módon mentek később szavazni, kijelentve, hogy a többség már 4 óráig leszavazott, és a maradék pedig a függetlenségi pártiak miatt nem tudott, hiszen akadályozva voltak. Ilyen módon a zsidóság ártatlanságát kívánta bizonyítani ezekkel a tényekkel.
Nem csak maga az esemény volt fontos, hanem az utóhatása is, hiszen a zavargásokat nem egy átlagos alkalomnak fogták fel, mely során az ellenzék felbőszült a másik párt győzelmén. Hieronymit sokan védelmükbe vették, még az ellenzéki lapok is,[11] hogy ami lezajlott az nem a személye ellen irányult, sokkal inkább a kormány ellen és Tisza István miniszterelnök személye ellen. Pár politikai lap lehozta természetesen az eseményeket követő egyes országgyűlési felszólalásokat is, melyeket a történtek folytatásaként értelmeztek, és a zendülést egy nagyobb politikai ellenállás keretébe ágyazták. Többek között Benedek János, Hajdúböszörmény függetlenségi párti országgyűlési képviselője aktívan támadta mind Hieronymit, mind a kormányt. Előbb Hieronymit támadta, azt állítva, hogy szatmári győzelme megvesztegetéssel született, és az ilyen mocskos módszerek hasonló reakciókat is váltanak ki. A második szúrást pedig a kormány kapta, hiszen azt állította Benedek János, hogy a nemzet felébredt, a nép ellenszegült az elnyomásnak és tenni akar annak érdekében, hogy hallatszódjon a hangja. Ezzel magyarázta a szatmári történéseket. Erre Hieronymi reagált, hogy ő maga is teljes mértékben elítéli a megvesztegetést, ilyenről nem is volt szó, legalábbis az ő oldaláról semmiképpen sem. Benedek János ekkor kicsit megenyhült, és örömmel hallotta, hogy a megválasztott képviselő szintén elítéli a megvesztegetés módszerét, „különben föntartja összes állításait”.[12] Tisza is reagált a vádakra, úgy gondolván, hogy a szabálytalanság felmerülő gyanúját az arra kijelölt fórumok végezzék el és mindenképp utánanéznek.
Az incidens ily módon lezárult, az idő múlásával kikopott a köztudatból. Hieronymi Károly hírneve az eseményeket követően nem lett beszennyezve, legfőképpen Tisza Istvánt érték kritikák az esetet illetően. Az incidenst kirobbantókat utolérte az igazságszolgáltatás. A szatmári véres választás napja azon események közé sorolandó, amelyekről beszélni kell, felismerni az incidens kitörése mögötti mozgatórugókat, amelynek segítségével többet megérthetünk a dualizmuskor politikai küzdelmeiből, azok társadalmi körülményeiről, és a választások során tanúsított magatartásról.
Forrásjegyzék
Egyenlőség, zsidó politikai hetilap, Budapest
Friss Újság, a Függetlenségi és 48-as Párt egyik központi napilapja, Budapest
Magyar Polgár, Szabadelvű (kormány-)párti napilap, Kolozsvár
Szatmár–Németi, ekkor még Szabadelvű (kormány-)párti napilap, Szatmárnémeti
Szeged és Vidéke, Szabadelvű (kormány-)párti napilap, Szeged
Tolnai Világlapja, képes közéleti folyóirat
Jegyzetek
[1] Szatmár–Németi, VII. évf. (1903.11.24.) 47. sz. 1.
[2] Például a Református Főgimnázium Küldöttsége és Status quo ante izraelita hitközség küldöttsége is. Nagyon erős vallási töltete is volt ennek az eseménynek ebből a szempontból. Szatmár–Németi, VII. évf. (1903.11.17.) 46. sz. 1–2.
[3] Uo.
[4] Szabolcsi Miksa: Meturgeman – Küszöbén a szatmári választásnak. Egyenlőség, 22 évf. (1903.11.22.) 47. sz. 4.
[5] Friss Újság, VIII. évf. (1903.11.25.) 327. sz. 2.
[6] Uo.
[7] Tolnai Világlapja, III. évf. (1903.12.05.) 49. sz. 4.
[8] Tolnai Világlapja, III. évf. (1903.12.05.) 49. sz. 5.
[9] Szatmár–Németi, VII. évf. (1903. 12. 08.) 49. sz. 1.
[10] Szatmár–Németi, VII. évf. (1903. 12. 01.) 48. sz. 2.
[11] Természetesen ne gondoljunk valami nagy dícséretre, csupán eszköz, hogy Tiszta Istvánt még inkább lekicsinyítsék. Emellett Hieronymi győzelmét is erkölcsi bukásnak nevezik, és úgy gondolják, hogy tekintélye nélkül a győzelem nem valósulhatott volna meg. Mégis enyhébb a bánásmód, Tiszához képest. Lásd Friss Újság 1903. nov. 25.
[12] Szeged és Vidéke, II. évf. (1903. 11. 26.) 338. sz. 1 – 2.
A szerző a Babeș-Bolyai Tudományegyetem Történelem és Filozófia kar hallgatója
