Napjainkban, ha azt halljuk, hogy Borszék, akkor a kellemesen pezsgő palackozott borszéki vízre gondolunk, mely szinte minden becsületes kisbolt polcán megtalálható. Viszont a 18. és a 19. században itt több mindenről volt szó. Legendák keringtek arról, hogy pontosabban ki is fedezte fel elsőként ezeket az „isteni erővel” bíró forrásokat. A romantika korában az emberek megunták a város poros és zajos utcáit. Vágytak a természetbe, amit ekkor kezdtek el újra felfedezni.
Borszék a hírnevét a különleges savanyú, magas vastartalmú pezsgő vizének köszönheti. Azt mondták, hogy aki vizében megfürdik, annak minden baja megszűnik, ezért nem csoda, hogy Erdély környékéről, de még azon túlról is özönlöttek ide az emberek. De nézzük meg, miért is vált Borszék az egyik leghíresebb fürdőhellyé főként a dualizmusban, Erdélyben és Magyarország-szerte.
A korabeli Borszék egyike volt a leglátogatottabb és legnépszerűbb fürdőhelyeknek, amelyet még a moldvai bojárok is felkerestek. A korabeli fürdők, csakúgy, mint napjainkban, júliusban és augusztusban voltak a legzsúfoltabbak, ekkor nyüzsgött leginkább az élet. A turisták, azaz a fürdőéletet gyakorlók jókedvét biztosították a különféle zenekarok előadásai. A rengeteg bál és színielőadás csak tovább pezsdítette az életet ezeken a fürdőkön.[1]
Borszékra kicsit későn köszönt be a tavasz, elhelyezkedése révén ugyanis egy vadregényes hűvösebb völgyben fekszik, Erdély északkeleti szögletében, a moldvai határhoz viszonylag közel. Több történet is kering arról, hogy pontosabban ki is fedezte fel a főkutat, a főforrást.[2] Borszék első írásos említése 1700-ból való, viszont forrásait már korábban is ismerték. Olyan történetek is keringenek, hogy még Báthory Zsigmond (1572–1613) fejedelem is használta a gyógyvizet.[3] Sokak szerint gróf Bánffi Dénes egy vadászat alkalmával bukkant a forrásra.[4] Tudjuk, hogy 1745-ben már egy kápolna és néhány fürdőház állott Borszéken, amelyet Gyergyószék állított, viszont ezeket a későbbiekben lerombolták. A források alapján 1760-ban már több mint 40 vendég látogatta vizeit. Borszékon az első komolyabb építkezést 1764-ben kezdték el, melyet az itt állomásozó határőrezred és a két község, Ditró és Szárhegy kezdeményezett. Kezdetben mindössze néhány vendégházat építettek. 1806-ban még egy üveggyárat is alapítottak ide, a Lázár család befektetése volt. 1825-ben tehát Borszék a két községhez tartozott és egy szerződés keretében tovább bővítették a fürdőhelyet, pontosabban kiépítettek egy forrást és 2 fürdőt, 17 magánvillát és 3 katonaépületet.[5]
Tovább növelte Borszék hírnevét az egyik bécsi tanácsos, aki állítások szerint itt nyerte vissza egészségét. A 19. század elején többen is megvizsgálták, hogy tényleg gyógyító erővel bír-e a forrás vize. 1822-ben maga a bécsi orvosi kar győződött meg a víz gyógyító erejéről. Miután már szakértők által is elismerést nyert a borszéki források vize, mely többek közt több olyan beteget is kigyógyított a betegségükből, melyre még a szakértő orvosok sem tudták a választ, semmi sem álhatott útjába, hogy Európa-szerte híre ne menjen és az erdélyi ásványvizek királynőjének nevezzék. Számtalan vendég érkezett Borszékre a gyógyító források vize hallatán, viszont volt egy probléma, nevezetesen nem volt jól kiépítve az infrastruktúra. Szerencsére a közeli közbirtokosok kiépítették, járhatóvá és lakhatóvá tették a források melletti területet. Ennek hála Borszék 1853-ra kb. 60 lakóházzal rendelkezett. Gróf Lázár Lászlónak igen közel ált a szívéhez Borszék, ugyanis minden évben meglátogatta és több intézkedést is tett, legtöbbször saját költségén, hogy még szebbé tegye és további beruházást eszközöljön. Ezért napjainkban hálásak lehetünk neki.[6]
Borszéken volt egy forrás, az úgynevezett ivókút, amely a legtöbb iható vizet adta. Az északi hegyoldal aljából tört felszínre, és ide lépcsőkön lehetett eljutni, a medre kövekkel volt kitöltve és farostélyokkal volt bekerítve. Úgy építették ki, hogy három csövön keresztül jöhetett a víz, és ha rossz idő volt, akkor egy fedett menedékházba lehetett behúzódni. Volt neki egy fürdőforrása is, amely kicsit távolabb és magasabban állt, 260 lépésnyire a főkúttól. A forrás mellett külön volt kialakítva a fürdőmeder férfiaknak és nőknek, és itt volt még egy öltöző is, viszont a fürdőmedrek szabad ég alatt voltak. Így számol be egy 1853-as szakkönyv szerzője a főforrás vizéről: „A főforrás vize tiszta, színtelen, finom szénsavszesz szagú, s igen kellemes csípős izü, ital közben azonnal felböfögést okoz, hévmérséklete + 8 °C.”[7] Mindazonáltal a bécsi orvosi kar megállapította, hogy a borszéki forrásokat savanyú, vastartalommal megáldott gyógyító hatású ásványvíznek lehet tekinteni. A korabeli orvosok szerint elősegítette az emésztést, a székrekedést, a vizelést „de különösen a méhrendszerre élesztőleg s erősitőleg működik”.[8] Borszék forrásvizei igazi értéket képviseltek már akkoriban is, ami abból is meglátszik, hogy a fürdő megszerzéséért többen is viaskodtak. Itt beszélhetünk különböző állami szervekről, a Lázár grófok utódjairól és kicsit később a haszonszerzés és a további tőkefalhalmozás vezette célokból, a tőkés vállalkozók is részt vettek a fürdőért folytatott versenyben. De végül a közbirtokosoknak sikerült megtartaniuk, nekik hála a borszéki fürdő 1874–1910 között működött a legjobban.[9]
A település 1899-ben évente 3 millió palackvizet tudott értékesíteni.[10] A palackozott vizet a Főkútból nyerték, innen származott a híres nevezetes borszéki víz, amely – mint látni fogjuk – nem csak Európát, de a Távol-Keletet és nyugatot is meghódította. Európa legkiválóbb gyógyító vizeinek egyike volt a Kossuth-kútból feltörő magas vastartalmú víz. Voltak még itt hideg szénsavas fürdők is, név szerint a Lobogó, Ó-Sáros, Új-Sáros. De nem csak hideg, hanem egy melegfürdő házat is elkezdtek építeni ekkor. A fürdőket egy hatalmas gépház látta el, amely a fürdőket kivilágító gőzerőt termelte.[11] Továbbá Borszéken volt még egy Hidegvízgyógyító Intézet, ahol az ide érkező vendégeket, betegeket nagyon kedves ápolok várták, hogy kényeztessék. Mellette található a legtöbb vendéglő, ilyen például a Remény szálló, amely az egyik legkiválóbb volt és a korban luxusnak számító berendezéssel volt felszerelve.
Annyi szórakozási lehetőség volt, hogy az ide érkező vendégek igényeik szerint választhattak. Akik a pezsgő életet szerették, mehettek táncházba, a csendesebbek az olvasóterembe, vagy sétálhattak az üde fenyvesek között. Volt még játékterme, színháza, tenisz- és tekepályája. Ahhoz képest, hogy a kínálat milyen bő volt, az árak viszonylag alacsonyak voltak a korabeli beszámolók alapján. Például egy évre egy jó szóba két ággyal 50 forint volt. Lényegében úgy kell elképzelni ekkoriban Borszékot, hogy mindenki számára akadt megfelelő program, ami lekötötte, olcsó volt és nagyon kedvesek voltak a székely ápolók. A fenyőknek és havasoknak köszönhetően tiszta levegője volt. Egyetlen problémát a vasútvonal képezte, mivel a következő állomás Szászrégen volt, amely 100 km távolságra feküdt, ami kocsival is jelentős időt vett igénybe.[12]
A vendéglátásból és a víz eladásából befolyó jövedelem az ún. Borszék Fürdő- és Borvíz Üzlet elnökségét illette meg a 19. század közepén. Továbbá a fürdőt kezelő hivatalnoknak, akik ezeket az ügyeket intézték, állandóan Borszéken kellet tartózkodniuk, viszont nekik és családtagjaiknak nem volt szabad üzletelniük.[13] A következő években a fürdő birtokállománya folyamatosan nőtt, a hasznot a borvíz árusítása és az ingatlanokból befolyó profit jelentette. A hasznot a két község között fele-fele arányban osztották el, ahol további adagokra osztották és a községekben szinte mindenkinek jutott valamennyi. A közbirtokosok tudatosan, a borvíz védelme érdekében rengeteg pénzt fordítottak vissza a fürdőhely kialakítására. Az 1900 évek elején olyan innovációs tervekbe kezdtek, mint például a Remény szálló felépítése és egy melegfürdő kialakítása, továbbá építettek 2 km utat és létrehoztak egy parkot is.
A borszéki víz több világkiállításon is részt vett az 1880-as években, ahol számos díjat és elismerő oklevelet szerzet. Az egyik ilyen volt az 1873-as bécsi világkiállítás. Továbbá, hogy növeljék a víz árusítását, a palackozás érdekében, egy üveggyárat és egy nyomdát is létrehoztak, amely biztosította a címkék előállítását. A borszéki víz különlegességének megóvása érdekében ösztöndíjat is hirdettek azok számára, akik gyerekeiket a borszéki fürdő megóvására és szolgálatára neveltek. Például Mezey Géza Bécsben fürdőgyógyászatot tanulhatott.[14] Borszék nem csak fürdő, hanem gyártelep is volt. Alsóborszékon volt az üveggyár telep, az igazgatósági iroda, valamint a munkások és tisztviselők lakásai. Továbbá itt volt a hatalmas kőszéngáz kemence, amivel az üveget olvasztották. Borszék egymaga annyi vizet tudott szállítani, mint a többi erdélyi forrás együttvéve.[15]
A turisták igen jókedvűen számolnak be a Borszéken eltöltött időről. Többen is visszavágytak. Nagyon kellemesnek találták a fürdőzés utáni sétát a „balzsamos” illatú erdei utakon. A székely ápoló hölgyek is nagyon kedvesek és figyelmesek voltak, hogy nehogy 5 percnél tovább időzzenek a vízben. Beszámolnak a számtalan villáról és azok nagyságáról és szépségéről, továbbá a nagyváradi cigány muzsikusokról is szót ejtenek. Viszont sajnálják, hogy kevés a látogató, mivel kicsit messzire esik mindentől Borszék, Szászrégentől is közel egy napi járásra van. A vendégek között Radnóti Dezső 1892-ben megemlíti a dunántúli magyarokat, szászokat, örményeket és a románokat. Az is kiderül, hogy aki annyira merész volt, egy nagyobb sétát megtéve átmehetett Romániába, melynek vendéglőiben akkoriban igen különleges kávét lehetett kapni.[16]
Összeségében elmondható, hogy ez a 882 m magasan, a meszes sziklák és hegyek övezte kis völgyben fekvő település a turistaság fellendülésével igen felkapottá és híressé vált, persze vizének köszönhetően. Az ország egyik legjobb savanyú vizét adta a természet, és igen szerencsésnek gondolták magukat az emberek, hogy a természet így megáldotta őket. Borszék vize igen kellemes volt, hőmérséklete 8 és 9 ºC között mozgott, pezsgő forrása elbűvölte a kor emberét.[17] Hittek abban, hogy ez a víz szinte minden bajtól megszabadít, és csodával határos módon ez meg is történt sokakkal. Így nem meglepő, hogy e kis fürdőhely hírneve, a világtól távol eső, hatalmas Kárpátok övezte kis völgyből indulva, világszinten ismerté vált.
Jegyzetek
[1] Bárdi Nándor – Pál Judit (szerk.): Székelyföld története. III. kötet 1867-1890. Székelyudvarhely, 2016. 188.
[2] Uo. 358.
[3] Antal imre: A közbirtokosságok nagy hírű fürdői. Korunk 1984. XLIII. évf., 11. sz., 845.
[4] Lengyel Dániel: i. m. 358.
[5] Antal Imre: i. m. 845.
[6] Lengyel Dániel: i. m. 359.
[7] Uo. 360–361.
[8] Uo.
[9] Antal Imre i. m. 845.
[10] Erdély, II. évf. (1899) 1. sz., A mi fürdőink melléklet, 3–7.
[11] Uo.
[12] Uo. 7
[13] Antal Imre: i.m. 845.
[14] Uo.
[15] Hankó Vilmos: i. m.3–5.
[16] Radnóti Dezső: Fürdőügy. Erdély, I. évf. (1892) augusztus. 29. 4.
[17] Magyar Polgár IX. évf. (1895) Kolozsvár, május 31.
A szerző a Babeș-Bolyai Tudományegyetem Történelem és Filozófia kar hallgatója
