Az emberiségben általánosan jelen van a késztetés, hogy magyarázatot találjon a világrend alakulására. Samuel Huntington műve, rendszerparadigmaként, magyarázatot próbál adni számos jelenbeli folyamat megértéséhez. A civilizációs paradigma és annak fogadtatása választ ad arra, hogy a nemzetközi kapcsolatok sajátos narratívái mi alapján alakulnak. Megjelenését követően, sőt még napjainkban is aktualitását éli.
Samuel Huntington maradandósága főként 1993-ban megjelent tézisének tudható be, amelynek tavaly volt a 30 éves évfordulója. A civiliazációk összecsapása és a világrend átalakulása óriási port kavaró elmélet volt, amely számos reakciót váltott ki és nem csupán kortársai körében, hazájában, de Európa szerte egyaránt. A tézis kapcsán, amelyet 3 évvel később könnyvé bővített a szerző, számos interpretáció jelent meg.
De mit is takar pontosan a huntingtoni paradigma?
Huntington a világpolitika meghatározójának a világ 8 fő civilizációját tartja és a köztük kialakuló kulturális konfliktusok/összecsapások formálják a világrend alakulását. A civilizációk és ezáltal a köztük végbemenő konfliktusok legfontosabb meghatározója a vallás, mint a kultúrák lényeges eleme. A különböző civiliációk közötti konfliktusok eltérőek lehetnek az ellenségesség mértékétől függőn, azonban Huntington úgy határozta meg elsősorban a nyugat imperializmusa az ami előidézi a többi civilizáció identitástudatának növekedését, elsősorban az iszlám fundamentalizmust, de az ellentét a többi civilizáció részéről is érezhetővé válik, kialakítva a mi-ők ellentétet.[1]
A mű meghatározóságára rámutat a rá érkezett recepciók sokszínűsége, függetlenül attól, hogy ezek megerősítések vagy kritikák, Huntington civilizációs paradigmájára sokan reflektálnak. Tudóstársai dicsérő szavait könyvének fedőlapján és hátlapján is olvashatjuk. Francis Fukuyama szerint „megragadja a mai globális politika szövevényeit.” Henry Kissinger, egykori külügyminiszter szerint: „kihívást jelentő keretet mutat be a következő évszázad globális politikájának realitásainak megértéséhez”[2]. Természetesen ezek úgymond marketing fogások vagy ajánlólevelek a könyvhöz. Mindezek mellett számos szakrecenziót is megvizsgáltam, amelyben teljes elemzésre kerül a rendszerparadigma, többek között Yuval Noah Harari, a sokak által ismert izraeli történész vagy Noam Chomsky a híres filozófus értekezéseiben.
A mű Közép- Kelet Európai viszonylatban való fogadtatása kapcsán a térség vitathatatlan identitástükrözése miatt releváns. Az identitástudatot pedig nagymértékben meghatározza a sérelempolitika, amely a térség általános jellemzője: törésvonalak állnak fenn az eltérő nemzeti és felekezeti identitások között, aminek következtében permanens módon fennálló nézetkülönbségekről és az ebből fakadó konfliktusokról beszélhetünk.
És most rátérek a térségen belül romániai esetére.
A huntingtoni határvonal (látható az 1. számú mellékelt térképen) elválasztja az ortodox Keletet a katolikus, protestáns és más felekezetekből összeálló Nyugattól, és ez az ábrázolás számos véleményt vont maga után.[3] A román elemzők, bár elismerték a mű fontosságát nem tartják szimpatikusnak a huntingtoni megközelítéseket, hozzájárulhat ehhez az a tény is, hogy a huntingtoni határvonal elválasztja Erdélyt Románia többi részétől. A kritikák hozzáállásának példája Iulia Motoc, aki a könyv román kiadásának előszavát írta, nem jellemző kritikai attitűddel.
Az előbbiekkel szemben, ha az erdélyi magyar és magyarországi recepciókat vizsgáljuk akkor egyaránt kitűnik, hogy a szerző tézisei megerősítésre találnak, és a román nyelvű recepciókkal ellentétben számbeli nagyságuk is megkérdőjelezhetetlen. Erdélyi viszonylatban Molnár Gusztáv Az erdélyi kérdés című tanulmányát fontos kiemelnem, a szerző ugyanis felhívja a figyelmet a huntingtoni civilizációs határvonal jelentőségére. Tanulmányában jelzi, hogy a vonalak (2. számú melléklet a szerző tanulmányából származó térképről) egybeesnek az 1996-os romániai választások eredményeivel (ahol a PDSR az ortodox keleti megyékben ért el többséget, míg a demokratikus koalíció a nyugati megyékben) de a szavazatok effajta megoszlása a közelmúltban történt választások esetében is érezhető.[4] Molnár Gusztáv értekezésére, ezáltal pedig a huntingtoni tézisekre is számos reakció érkezett többek között erdélyi szerzőktől, és többségben megerősítések. Az erdélyi szerzők egyetértettek Erdély nyugathoz sorolásával és hangoztatták a terület különbözőségét.
Magyarországon a mű szintén kiemelkedő figyelmet kapott. Számos magyar szerző kutatott a témában és igyekeztek felvenni a kapcsolatot Huntingtonnal, akinek munkássága nagy benyomást tett, többek között Rostoványi Zsoltra[5], Körösényi Andrásra, és Segesvári Viktorra[6] egyaránt.
Az eddigi kutatások nyomán megállapítható, hogy a nemzetközi kapcsolatok alakulásának megértése nem csak a paradigmákban, de a rájuk adott reakciókban is gyökerezik. A recepciók ugyanis kifejezői az identitásnak. Ahogy Huntington előrevetíti a konfliktusok civilizációs, kulturális meghatározóságát, úgy a recepciókban is kirajzolódik ez az attitűd, főként a Közép- Kelet Európai térségben. Így jutunk el ahhoz a tényhez, miszerint a nemzetközi kapcsolatok narratíváiban észrevehető egy rendszerszintű alakulás, amit az adott nemzetek kultúrája nagymértékben befolyásol, így ebben a perspektívában bizonyítást nyer a hipotézis, de végleges következtetések levonására további kutatások szükségesek.
Jegyzetek
[1] Samuel Huntington: A civilizációk összecsapása és a világrend átalakulása, Európa Könyvkiadó, Budapest, 2006, 20. o.
[2] Samuel P. Huntington, The Clash of Civilizations and remaking of World Order, Simon& Schuster, 2011
[3] Samuel Huntington: A civilizációk összecsapása és a világrend átalakulása, Európa Könyvkiadó, Budapest, 2006, 20. o.
[4] Molnár Gusztáv, Az erdélyi kérdés, In: Beszélő, 1998., 3. folyam, 3. évfolyam, 9. szám, 265. o.
[5] Letter from Professor Zsolt Rostoványi to Professor Samuel P. Huntington, Hungary, 1993-2000, HUM 178, Box 192/Folder 59, Harvard University Archives
[6] Letter from Dr. Victor Segesvary to Professor Samuel P. Huntington, Hungary, correspondence, 1993, HUM 178, 2006, Box 25/Folder 35, Harvard University Archives
A szerző a Babeș-Bolyai Tudományegyetem Történelem és Filozófia Kar doktorandusza
