Salamon Ernő – A gyergyói gimnázium névadójának élete

“AKIK NEVÉT ERDÉLYI ISKOLÁK VISELIK” SOROZATUNK ELSŐ RÉSZE

Szerző: Kelemen Tímea

1968-ban Gyergyószentmiklóson Sütő András méltató szavai kíséretében és a helyi köztisztviselők részvételével felállították Salamon Ernő mellszobrát egykori iskolája udvarán.[1] A szoboravatást követően a városi gimnázium felvette nevét, ami ritkaságnak számított egy olyan időszakban, amikor az iskolákat számokkal jelölték. Ki volt Salamon Ernő és minek volt köszönhető a személye iránti tisztelet?

Salamon Ernő 1912. május 15-én született Gyergyószentmiklóson szegény zsidó család első gyermekeként. Korán megismerte a nyomort és a munkásélettel járó nehézségeket. Két éves korában apja bevonult katonának, a világháborúból betegen tért vissza. A jobb élet reményében ekkor a család Szeben megyei Erzsébetvárosba költözött. Apja egy üzlettárs segítségével fatelepet hozott létre, ám pár üzleti sikerekben gazdag év után, társa megkárosította, így a család ismét szegénysorba került.

1923-ban visszaköltöztek Gyergyószentmiklósra. A család nélkülözése miatt Ernő az iskolai tanulmányai mellett a város egyik fatelepén kényszerült dolgozni. Az állandó szegénység és mindennapi munka meghatározó életélménnyé vált életében. Itt alakult ki benne a társadalmi igazságtalansággal szembeni ellenszenv. A fatelepi munkások között kommunistákkal ismerkedett meg, akik bevezették a marxista leninista tanokba.

Salamon Ernő

Középiskolai tanulmányait befejezve Brassóba érettségizett. Rokonai azzal a feltétellel segítették a továbbtanulásban, hogy jogi diplomát szerez. Ha hihetünk az 1945 után született, Salamonnal foglalkozó feldolgozásoknak Kolozsváron a kommunista összejövetelek és a baloldali szervezkedések elvonták a figyelmét a jogi tanulmányairól. Első verseit a Brassói Lapokban publikálta, mely ekkor a legismertebb magyar napilapnak számított Erdélyben. Költői példaképe József Attila lett. Életcéljának tekintette, hogy versei által bemutassa a szegénységet és a nyomorban élőket, ezáltal felhívja a figyelmet a kommunizmus által hirdetett igazságosabb világra. Költészete saját valóságát ábrázolta: miközben élt benne egy szebb és nemesebb világ vágyképe a mindennapi életfeltételei egyre rosszabbodtak. Jogi alapvizsgáit letéve hazaköltözött Gyergyószentmiklósra.

1932 decemberében kommunista propaganda terjesztése miatt többedmagával letartoztatták, azonban társaival ellentétben bizonyíték hiányában szabadon távozhatott. Egy évre rá újságírói állást kapott a Brassói Lapoknál. 1934-ben megházasodott a szintén gyergyói származású Wieder Margittal. Pénzhiány miatt feleségével 1937-ben Marosvásárhelyre költözött, ahol megjelent az első verseskötete a Gyönyörű sors. Nem sokkal később elvált, és új házasságot kötött Huszár Ilonával. Egyre több verset írt, amelyekben  Gyergyószentmiklós iránti nosztalgiáját fejezte ki. Ezekben a versekben anyja és apja a szenvedő szegények jelképévé váltak. 1938-ban további két kötete jelent meg a Szegények küszöbén és az Ének a szolgák sorsáról.

Később felkérték a Reggeli Újság vezetésére, ahol név nélkül antifasiszta eszméket közölt. A cikkek miatt sajtóper indult ellene, közben bekövetkezett a második bécsi döntés, és Észak-Erdély visszakerült Magyarországhoz.  Feleségével együtt zsidó származásúk miatt a társadalom káros elemének[2] minősítették és kiutasították az országból, de kitoloncolásukra végül nem került sor.

A gyergyószentmiklósi gimnázium, mely a későbbiekben felvette Salamon Ernő nevét (forrás: Fortepan/WikiCommons)

1941-től a zsidók társadalmi kirekesztésének fokozódásával egyre inkább elszigetelődött. A baloldalinak tartott lapokat betiltották, így a megjelenés terei teljesen bezáródtak előtte. Végül Móricz Zsigmond közbenjárásával pár verse a Kelet Népében és a Magyar Nemzetben jelent meg, de egy kis idő elteltével már itt sem közölték a zsidó költő verseit. Harmincadik születésnapja után megírta a Végrendelet című elszámolását életéről. 1942-ben Szászrégenre osztották be munkaszolgálatra. Innen később átkerült Ukrajnába. Miután a szovjetek áttörték a frontvonalat, munkásszázada szétszóródott. Ekkor érte a halál 31-ik életévében. Mint kiderült, Mihajlovka Sztari községben két olasz katona gyilkolta meg.

Halála után felesége kitartóan küzdött férje nevének fennmaradásáért, ápolta emlékét és verseinek kiadatását szorgalmazta. Végül a kommunista hatalomátvétel ágyazott meg tovább kultuszának: mártír proletárköltővé avanzsálták. Ezek után több kötete került kiadásra, verseit újságokban, folyóiratokban közölték. Számtalan cikk és értekezés taglalta Salamon Ernő, a munkásosztály költőjének életművét.[3] Nem alaptalanul, mivel az illegalitás éveiben is bátran hirdette a kommunista tanokat egy jobb és igazságosabb élet reményében. Úgy hitte, hogy verseivel küldetést teljesít, a baloldali eszméket terjesztette.

Salamon Ernő szobra (forrás: szoborlap.hu)

Költészete a kommunista eszméken alapult, kultuszát a rendszer táplálta, így 1989 után emléke közel teljesen kikopott a köztudatból. Az olvasó tisztában van a szovjet típusú rendszerek kegyetlen valóságával, Salamon Ernő felett mégsem érdemes emiatt ítélet mondani. Ezt a korszakot ő már nem érhette meg. Fiatalkorától kezdve egy jobb világ kialakulásában reménykedett, amely elhozza a szegények felemelkedését és az egyenlőséget. Annak ellenére, hogy élete előrehaladtával ez az eszményi kép csak távolodott, hite mellett végig kitartott.

Jegyzetek

[1]Dános Miklós: Gyergyószentmiklóson felavatták Salamon Ernő szobrát. Romániai Magyar Szó, 1968. február 27, XXII évf., 6317 sz., 1 old.

[2]Marosi Péter: Boldog ének, Korunk, 1968. január, XXVII évf., 1 sz., 15-22 old.

[3]Gálfalvi Zsolt: Salamon Ernő születésének 50. évfordulója – A munkásosztály költője. Vörös Zászló, 1962. május 13, 113 sz., 3 old.