Szerző: Bartha Zoltán
Bethlen Gábor egy nagymúltú, erős református hagyományokkal rendelkező család sarjaként született. Apja, Bethlen Ádám, Bethlen Sámuel és Borsai Nagy Borbála fia. Fehér vármegyei főispán (1730-tól), guberniumi tanácsos (1730-tól), a Rendek Elnöke (1742.április 12-től), a Marosvásárhelyi Kollégium főgondnoka (1745) volt. Anyja, Bánffy Klára, Bánffy György gubernátor leánya. Kettejük házasságából három fiú: Gábor, Miklós és Ádám született.
Gábor születési ideje nem ismert. Iskoláit a Marosvásárhelyi Református Kollégiumban végezte. Még 1752 előtt áttért a katolikus vallásra, Rettegi György szerint „e világi promotióért”.[1] 1745-ben Doboka vármegye főispánjának választják meg, mely tisztséget 1751-ig viselt. 1754-ben az erdélyi Udvari Kancellária kamarása lesz. Az ő nevéhez fűződik az 1754-ben kiadott új erdélyi adórendszer kidolgozása, amiért kivívta a nemesség ellenszenvét. Ezért Rettegi, Bethlen Gábort olyan embernek nevezi aki „azt javallja a királynak, hogy az alattvalókat sokféle keresett utakon- módokon taxálja és enervalja”.[2] Az új adórendszer a fejedelemség jövedelmeit volt hivatott rendezni.[3]
A kamarási tisztséget 1765-ig viselte, mikor is kegyvesztett lesz, ezért lemond és haláláig Krisztina főhercegnő és férje, Gábor Albert szász-techeni hercegnek és magyar helytartónak a főudvarmestere lesz. 1758-ban, testvérével, Bethlen Miklóssal közösen megveszi a Küküllővári uradalmat, mely II. Apafi Mihály halálával került a kincstár birtokába.[4] Testvérét nem csak a birtokvásárlásokban, hanem a karrierje egyengetésében is segítette. Bécsi összeköttetéseinek köszönhetően testvére töretlenül tudott felfelé haladni a hivatali pályán.[5] Öccse katolikus vallásra való áttérésében is jelentős szerepe volt.[6]
Bethlen Gábor felesége gróf Khevenhüller Mária Jozeffa,[7] Mária Terézia egykori udvarhölgye lesz. A házaspár többnyire Bécsben élt, Erdélybe csak nagyon ritkán látogattak. Kettejük házasságából egy fiú, Bethlen József született. Bethlen Gábor 1815-ben hal meg. Bethlen Gábor áttérésének pontos idejét Hahnekamp György jezsuita szerzetes sem ismeri, csak feltételezi, hogy testvérével, Bethlen Miklóssal együtt valamikor a 18. század második felében tért át katolikus vallásra.[8] Ennek valamelyest ellentmond az a levél, melyet 1752.május 8-án, Bécsből írt anyjának. Megkapja az aranygyapjú rendjelet, majd mint osztrák követ jár Velencében.[9] Hahnekamp nem ismeri megtérésének idejét és pontos okát, de szerinte ebben fontos szerepet játszhatott az a tény, hogy felesége katolikus vallású volt.
Az anyjának írt levélben áttérésének okait magyarázza.[10] A levél kezdetén anyjának, iránta való ellenszenvét kéri számon: „Nem kevis szivem gyötrelmével tapasztalom Nagyságodnak réám valo kimondhatatlan haragját s nehézségét. Mellyet minden Erdélyből jövő rélatioimbol értek. De kiváltképpen két czédulájábol Nagyságodnak keservesen Láttam mellyeknek az másodikját meg sem olvastam, félvén ne hogy Isten az méltatlan átkokat az átkozokra viszsza forditsa. Az mint hogy kérem is Istenemet, hogy mind azok helyet az átkok hellyet mellyek mind Nagyságodtól, mind másoktol illy méltatlanul reám jönek, forditsa maga áldását az átkozokra, és adgya maga világosito kegyelmét, s Szent Lelkét.”
Anyja ellenszenvének és átkozódásainak okát kizárólag fia hitehagyása és katolikus vallásra való áttérése váltotta ki. Ez a magatartás jellemző volt az adott korban, ugyanez a hangnem és lelki gyötrelem olvasható más, felekezetet váltott személyek magánlevelezéséből is. Bethlen Gábor kijelenti, hogy áttérésének hátterében nem anyagi haszonszerzés,hanem kimondottan személyi, lelkiismereti okok állnak: „nem világi okokbol, hanem egyedül Istennek kegyelme s világosito Szent Lelkének ereje által jöttem által ezen Szent Apostoli igaz Catholico Vallásra.”
Elmondása szerint, a levél megírására az késztette, hogy szeretné úgy anyjának, mint az őt vádolóknak elmagyarázni áttérésének okait. Emlékezteti anyját, hogy már fiatal kora óta foglalkoztatta a gondolat, és bármikor kész lett volna áttérni, ha megbizonyosodik a katolikus vallás igazságairól:„Emlékeztek arra Nagyságod, hogy mult esztendőkben az mikor gyakor izben mind Ngd előtt, mind néhai édes Atyám előtt Vallási discursusok voltak, gyakor izben mondottam, hogy ha nékem az meg bizonyittatik, hogy az Úr vacsorájának Szent Sacramentuma iránt az Apostolok ideje tályékán, és aztat követő első Seculumokban az Keresztények ugy hitték, mint az Catholicusok, és nem ugy mint az Calvinisták, azon szempillantásban Catholikussá Lészek. Arra nézve töttem magamnak ezt az principiumot, hogy azaz igaz Vallás melly az Úr Vacsorájának Szent Sacramentoma iránt azt hiszi, amit Krisztus Urunk s Apostolok idejében az keresztyén Atyáink hittek s tanitottak.”
Az általa felsorolt érvek és az idézett ószövetségi és középkori keresztény művek a katolikus vallás hittételeit támasztják alá. Viszont a Szent Jusztinusz, Jakab és András apostolok írásaiból vett latin nyelvű idézet azt sugallják, hogy a levelet nem ő, hanem egy, a katolikus hittételekben alapos jártassággal bíró személy írta. A levél hangvétele a katolikusok és reformátusok között lezajlott hitvitákra emlékeztet. Az érvek és ellenérvek ütköztetése, az idézett szövegek, valamint a felsorolt szerzők arra vallana, hogy a szerző igencsak jártas volt a teológiai tudományok berkeiben. Több oldalon keresztül értekezik az úrvacsoráról és az átlényegülés tanáról, pontokba szedve érveit.
A levél végén kifejti, hogy az általa felhozott érvek mind azt bizonyítják, hogy az egyedül üdvözítő vallás csakis a katolikus lehet. Ezért lelke üdvössége érdekében döntött úgy, hogy feladva református hitét, áttér a katolikusra. „Vagy nem volt e elég okom, hogy azon Calvinusok hagyot jegyről azokat el hadván az egyedül idvezitő Szent Catholica Vallásra által jöttem kus vallásra.” „Hanem csak akartam Ngd előtt meg mutatni, és Ngak meg bizonyitani, hogy minek előtte ez nagy Resolutiora magamat resolváltam volna Fundamentumára ez igaz Keresztény Vallásnak menni akartam egyedül Lelkem meg tartására (:mellyre minden utakon modokon végbe vinni tartozunk:) czélozván.”
Befejezésképpen azokat a vádakat igyekszik cáfolni, melyek szerint áttérése hátterében kizárólag anyagi nyereség áll. „És hogy ezen Lelki dologban soha világi czélt nem néztem, ámbár az fellyebb meg irt lelki okokbol világoson ki lássék: mind azon által mint hogy tudom, hallom, hogy az kiktől átkoztatom s mocskoltatom azok azzal mocskolnak, hogy világi okbol Lettem Catholicussá, nem lehet meg állanom, hogy azoknak meg czáfolására még eztet rövidesen hozzája ne tégyem.”
Kifejti, hogy áttérése előtt is magas pozíciót töltött be, és kálvinistaként is megkaphatott volna mindent. „Ugyanis ha világi okbol lettem volna ambitiobol, becsületnek s világi gazdagságnak kereséséért kellett volna lennem. De hogy ezekért nem lettem világos abbol, hogy Erdélyben már egy néhány Esztendőktől fogva Tisztségben voltam, nincsen pedig egy Fő Tisztes aki maga Fő Tisztségét mostani állapotommal el cserélné, és ha ez lett volna főbb czélom ezért nem lett volna szükség vallásomat változtatnom, mivel ha Calvinista vallásban maradtam volna talán eddig mind fontosabb mint elég tekintetes hivatalt nyerhettem volna.”
Megcáfolja anyja azon állítását is, mely szerint meggondolatlanul, elhamarkodva és tudatlanul tért volna át a katolikus vallásra. Emlékezteti anyját, hogy már kisgyerek kora óta semmit sem tett meggondolatlanul vagy elhamarkodva. Ráadásul a Marosvásárhelyi Kollégiumban eltöltött évei során a tanárai sokszor dicsérték okosságát és a vallási kérdésekben való jártasságát. „ De tudgya Ngd az Vásárhellyi Collegiumban tiz esztendeig tanultam, és ugy tanultam, hogy egész Dicsekedések volt az akkor Ngtok Professorainak bennem, és azt is tudgya Ngd hogy az Ngtok Collegiumiban az Nemes vérből és uri nemzetből születteket is egyébre s egyéb modon nem tanittyák, mint az kik prédicatorságra menendnek (: szintén azt irom vala mint az ki kapa kerülésért tanulnak:) és igy azokban az Scholasticumokban elegendő fundamentumomnak kellet lenni, mellyet annak utána is tapasztalt Ngtok.” Felrója, hogy a kollégiumban eltöltött tíz év csak elvesztegetett idő volt, mivel tanárai nem a tanításra, hanem a „nemes indulatok” kiirtására törekedtek.
Itt ismét egy olyan elemmel találkozunk, mely a korabeli hivatalos Udvari felfogást tükröz: a protestáns oktatási rendszer elavult, a gyerekekből minden nemes és jó célt kiirtanak. „Hanem akoron Ngtok rész szerént csalárd, rész szerént tudatlan Tanitoik az kik az Nemes vérből valo Iffjuságot, nem hogy ugy tanittanák, hogy jövendőben mind Uraknak mind Hazájoknak hasznoson szolgálhatnának, de ha mi Nemes vérben oltatott jo indulat vagyon is bennek azt is ki irtyák, vagy el folytyák bennek. De nem csudálom, mert Baglyok tanittyák az Sas Fiakat repülni.”
Ugyancsak önigazolás céljából emlékezteti anyját, hogy úgy a Bethlen, mint a Bánffy ősei mind katolikusok voltak, és csak a protestáns fejedelmek idején hagyták el őseik vallását. Állítását egy, a Bethlen család levéltárában őrzött, 1447-ből származó végrendelettel próbálja igazolni. Ebben Bethlen Antal, mint a Gyulafehérvári Káptalan tagja szerepel.
Zárásként arra kéri anyját, hogy változtassa meg véleményét róla és a fejére szórt átkokat vonja vissza. „Addig is pedig azon átkokat s mocskokat mellyeket ily méltatlanul reám bocsát Ngd méltoztassék kegyességével s áldásával fel váltani, és engemet régi Anyai indulattyában, szeretetében s gratiájába visza venni.”
A pecsét és aláírás nélküli levél csak átiratban maradt fenn. Keltezése szerint Bécsben íródott, akkor mikor Bethlen az erdélyi Udvari Kancellárián tevékenykedett. A levél latin nyelvű címe a tartalmát teszi világossá: „Epistola Illustrissimi Dni Comitis Gabrielis Bethlen qva demonstrat, gvare factus sit Catholicus, et Matrem adhortatis ad Fidem Catholicam amplectendam, se.”
Felhasznált irodalom
Hahnekamp György: Magyar Konvertiták. Életrajzi adatok. Bp. 1900.
Pákei család levéltára, 56 sz. A katolikusokról. A Román Nemzeti Levéltár Kolozs Megyei Igazgatósága.
Rettegi György: Emlékezetre méltó dolgok, 1718- 1784. Buk. 1970.
Jegyzetek
[1] Rettegi György: Emlékezetre méltó dolgok, 1718- 1784. Buk. 1970.266.
[2] Rettegi György: i. m. 254.
[3] Trócsányi Zsolt: Habsburg-politika és Habsburg-kormányzat Erdélyben, 1690-1740. Bp. 1988, 119; Kovács Kiss Gyöngy: A Habsburg-uralom erdélyi kiteljesedésének folyamata a korabeli magyar emlékirodalom láttatásában, 17. század vége-19. század eleje. In: Erdélyi Tudományos Füzetek, 228 sz. Kvár. 2000.
[4] Papp Klára: Az erdélyi Csákyak. Erdélyi Tudományos Füzetek, 273 sz. Kvár. 2011. 159.
[5] Uo. 158.
[6] Uo. 161.
[7] Khevenhüller Mária Jozefa (katolikus, sz. 1729 mh. 1798) Khevenhüller József és Metsch Karolina Mária Auguszta leánya. 1. Férje: Herberstein Károly gróf, 2. Férje: Bethlen Gábor.
[8] Hahnekamp György: Magyar Konvertiták. Életrajzi adatok. Bp. 1900. 36.
[9] Uo.
[10] Pákei család levéltára, 56 sz. A katolikusokról. A Román Nemzeti Levéltár Kolozs Megyei Igazgatósága.