Cikksorozatunk második részében [az első itt] két esettanulmány által a Cultural Heritage without Borders táborait, képzéseit igyekszünk közelebb hozni olyan erdélyi egyetemi hallgatókhoz és fiatal szakemberekhez, akiket érdekel a kulturális örökség kutatása, védelme, interpretációja és hasznosítása, ugyanakkor néhány hasznos információval is szolgálunk a jelentkezéssel kapcsolatban.
A terepmunka a Shkodrában megrendezett, 29. örökségvédelmi szaktáborban több helyszínen – a város legjelentősebb műemlékeinél, múzeumaiban – zajlott, ezek pedig különböző kihívások elé állították a résztvevőket, akik kisebb csoportokra osztva végezték a megfigyeléseket és dolgozták ki a fejlesztési javaslatokat. A képzés és a csoportokban végzett munka nyelve egyaránt az angol volt. A továbbiakban két javaslatcsomag részletes bemutatására vállalkozunk.
Rozafa vára (Kalaja e Rozafës) Shkodra egyik legfontosabb nevezetessége. Eredete az illír időkre nyúlik vissza, de a vár gazdag történetét legendák is színesítik. A legelterjedtebb legenda szerint a várat három kőműves fivér építette, de Kőműves Kelemen balladájához hasonlóan, amit nappal raktak, éjszaka leomlott. Egy bölcs ember azt mondta nekik, hogy egyikük feleségét be kell falazniuk azért, hogy a gonoszt elűzzék, és olyan várat építhessenek, mely évszázadokig áll, és védelmezheti családjaikat. A fiúk megállapodtak, hogy egyikük sem figyelmezteti asszonyát, és akinek a felesége másnap elsőként visz ebédet férjének, az lesz az áldozat. Az idősebb fivérek azonban megszegték az egyezséget, és óva intették hitvesüket, hogy ne menjenek a vár közelébe, így a legkisebb testvér feleségét, Rozafát falazták be. Mind a legenda, mind a helyi néphagyomány szerint a vár bejáratánál csordogáló meszes víz Rozafa kebléből folyik, melyet azért hagytak szabadon, hogy a befalazott asszony táplálhassa újszülött fiát.
A vár múltját természetesen történészek is kutatták. Az erődítmény a Balshaj/Balsha család uralma alá tartozott, de a különböző történelmi korok mind rajta hagyták a maguk nyomait. A ma is álló együttes tartalmaz velencei, illetve 16–17. századi török épületrészeket is. A 18–19. században a Bushatllinj/Bushati család is végzett átalakításokat a váron. Az épület falai között ma egy múzeum, valamint egy hagyományos, helyi ízeket kínáló étterem is működik.
E helyszín esetében a résztvevők egy hatfős csapata dolgozta ki az interpretációs és fejlesztési programot. A javaslatok alapos megfigyelések, kutatások és workshopok eredményeképpen születtek meg. A munkafolyamat során meghatározott célközönséget külföldi turisták, a helyi közösség tagjai, illetve kisgyermekes családok alkotják.
A várnak és környezetének megismerése érdekében a munkacsoport első lépésként igyekezett megragadni a hely szellemét,[1] mely különlegessé és egyedivé teszi a helyszínt. A számos terepszemlének és a hosszadalmas eszmecseréknek köszönhetően sikerült kidolgozni azt a lényegretörő, sajátos és érzékletes meghatározást, mely a későbbiekben meghozott döntéseknek is alapjául szolgált. Hasznos eszköznek bizonyult ugyanakkor a szófelhő is. A csapat tagjai a wordcloud elkészítéséhez listázták saját és az általuk megkérdezett turisták elsődleges asszociációit a várral kapcsolatban. A módszer az egyes fogalmak előfordulásának gyakoriságát megvizsgálva látványos eredményt hoz,[2] mely az interpretáció kidolgozása során hivatkozási alapként és inspirációként szolgálhat.
A fiatal szakemberek a jegypénztár elköltöztetését is javasolták, hogy az közelebb legyen a parkolóhoz, és ne képezzen akadályt a vár bejáratánál. Szükségesnek látták egy információs táblának az elhelyezését a pénztár közvetlen közelében, melyről a látogatók a nyitvatartási időt, jegyárakat, mosdókat, akadálymentes övezeteket, közeli látványosságokat, a honlapot és egyéb szolgáltatásokat illetően tájékozódhatnak.
A stratégia kidolgozása során a résztvevők olyan információs panelek létrehozását is fontosnak tartották, melyek történeteken keresztül vezetik a látogatót a vár területén, és késztetik gondolkodásra őt.
Az elképzelések szerint a látogató a jegy megvásárlása után felsétálna a vár kapujához, ahol máris az első panel fogadná. Ennek fő célja, hogy közvetlenül köszöntse az érkezőt, és felkeltse érdeklődését. A táblán egy vers állna, Rozafa szavai.
A panelek a felfedezés öröme és a játékosság által lehetőséget kínálnának az interaktív élmény- és tapasztalatszerzésre. A tartalom közvetlen hangvételű, közérthető szövegek formájában jelenne meg, és következetesen utalna olyan, Shkodra történelmével kapcsolatos közismert információkra, melyekre az új ismeretek megszerzése során a látogató is támaszkodhat. A vár egyes pontjain nagy hatása lenne a különböző hangtájaknak. A soundscape egy adott helyszínre jellemző hangok (természeti, emberi, állati stb.) összessége,[3] mely ebben az esetben különleges élményekkel egészítené ki a látogatást. A templom/mecset mellett elhelyezett panelnél például egy imára hívást vagy imádkozást lehetne meghallgatni. Az információs táblák QR-kódokkal is el lennének látva, melyek a vár hírekkel és eseményekkel folyamatosan frissülő Facebook-oldalára vezetnének.[4] Arra azonban érdemes odafigyelni, hogy nem tanácsos túlzsúfolni a tereket, adott esetben a vár területét az interaktív felületekkel, mivel ez elvonná a figyelmet magáról a látványosságról és a látványról, illetve túlzottan leterhelné a látogatót.
A vár fejlesztési tervét megalkotó fiatalok egy térképen azt is feltüntették, hogy szerintük hova kerülhetnének az interaktív panelek, mi több az előadások során megismert szempontokat figyelembe véve kidolgozták két tábla szövegét is.
Ezek közül a második a már említett templomból lett mecsetre vonatkozik, melynek középkori minaretje az egyetlen Shkodrában, mely túlélte Enver Hoxha kommunista diktatúráját. A leírás után következik a felszólítás, mely egy imádkozás meghallgatására buzdít.
Rozafa várának és környezetének jellemzőjeként ezen helyszín szerves része a lenyűgöző látvány. A projekt nem lenne teljes, ha hiányozna belőle azoknak a pontoknak a megjelölése, ahonnan a legszebb kilátás tárul a látogatók elé. A belépőjeggyel együtt megváltott brosúrában található térkép jelezné ezen pontok mellett a táj fontosabb elemeit is.
A szakemberek egy várismereti, felfedező kvízjátékot is terveztek: a már említett brosúrát egy kérdőív zárná. Minden információs táblán egy kérdés állna, melyre a válasz kiderülne a szövegből, vagy logikus következtetés eredményeképpen. A panelek közelében elhelyezett lyukasztókat kellene használni a kérdőív megfelelő mezőin, az igaz vagy hamis válaszok megjelöléséhez.
A látogatás végén, a múzeumban a látogató leellenőrizheti a válaszait, ha pedig azok többsége helyes, jutalomban részesül: magával vihet egy emléktárgyat a múzeumi boltból. Ehhez természetesen egy jól felszerelt múzeumi boltra van szükség, aminek előfeltétele egy jellemző, beszédes és felismerhető arculat kidolgozása. A csapat által javasolt logón a hegyekkel és folyókkal körülvett vár látható, ez az egyszerű rajz pedig a legkülönfélébb tárgyakra is könnyűszerrel nyomtatható.
A terepmunkák egy másik különleges helyszíne a Marubi Nemzeti Fotográfiai Múzeum (Muzeu Kombëtar i Fotografisë „Marubi”) volt. Az első fényképészeti műtermet az olasz származású Pjetër Marubi (Pietro Marubbi vagy Marubi) nyitotta meg 1858-ban Shkodrában. Pjetër Marubi (Piacenza, 1834 – Shkodra, 1903) a fotográfia igazi mestereként – későbbi pályatársaitól eltérően – műtermében már a kezdetektől művészi igénnyel készítette fényképeit. A Marubi-műterem nemcsak a környékbeli megrendelők számára dolgozott, ugyanis az 1870-es évektől gazdag fotóanyagot szolgáltatott a Shkodrai vilajet életéről a L’Illustrazione Italiana című képes folyóirat számára. Számos néprajzi, történelmi és földrajzi-természetrajzi tárgyú, a Marubi-műterem szignójával ellátott felvétel szolgál illusztrációként külföldi írók Albániát ismertető műveiben, illetve került forgalomba képes levelezőlapként is.
A fiatal Rrok Kodheli (1862–1881) és testvére, Kel Kodheli (1870–1940) segédként dolgoztak a műteremben. Pjetër Marubi halála után a fiatalabb fivér vette át a vállalkozást, és nevét Kel Marubira változtatta. Az ő fia, Gegë Marubi (1907–1984) a gazdag fényképgyűjteményt számos negatívval együtt 1970-ben az albán népnek adományozta. Ez az archívum idővel a történészek, néprajzkutatók, építészek, várostervezők, művészek és minden érdeklődő számára fontos tudományos kutatóközponttá vált. 2016 májusában nyitotta meg kapuit az új fotográfiai múzeum, mely Shkodra központjában, egy történelmi épületben kapott helyet. 2016 decemberében jelölték a European Museum of the Year Awardra, vagyis az Európai Év Múzeuma Díjra,[5] melyet a European Museum Forum ítél oda olyan a múzeumoknak és/vagy kiállításoknak, melyek az éppen aktuális pályázati kiírást megelőző három évben nyíltak, vagy jelentős felújításon, fejlesztésen mentek keresztül a jelentkezést megelőző három éven belül. A független, non-profit szervezet díjazza az újszerű interpretációt és prezentációt, valamint a tudatos társadalmi felelősségvállalást, illetve annak kreatív gyakorlását.[6]
Noha a fotográfiai múzeum csak nemrég nyitotta meg kapuit, és kiállításai kortárs rendezési elvek mentén készültek, az itt dolgozó résztvevők figyelmét nem kerülték el a hiányosságok, problémák. Megfigyelték ugyanis, hogy mind a múzeumon kívül, mind a kiállítóterekben hiányoznak a tájékozódást segítő jelek, a jegyárak meglehetősen – talán túlzottan is – magasak. A kiállítások – bár koncepciójuk újszerű – nem szólítják meg közvetlenül a látogatót, nem teremtik meg az interaktív élményszerzés lehetőségét, sőt, néhol az alacsonyan elhelyezett, apróbetűs szövegek nehezítik is a befogadást. A gyerekek sajnos nem nagyon érthetik, nem élvezhetik igazán a tárlatokat, és a szakemberek nagyon lényeges észrevétele, hogy a látássérültek, a vakok és gyengénlátók számára egyáltalán nem hozzáférhetőek a fotográfiai múzeum kiállításai.
Az Emberi jogok egyetemes nyilatkozatának 27.1 cikkelye szerint minden embernek joga van a műveltséghez, művelődéshez, ilyen értelemben pedig „ahhoz is joga van, hogy az ezt szolgáló intézményeket megközelítse, a műtárgyakat a lehetőségekhez mérten – nem más segítségére szorulva – vizuálisan vagy azt helyettesítő módon birtokba vegye” – fogalmaz Szoleczky Emese hadtörténész, művelődéstörténész, muzeológus, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum Dokumentációs Osztályának osztályvezető-helyettese tanulságos elemzésében, melyben az akadálymentesítés helyzetét vizsgálja a magyarországi kiállítási intézményekben.[7] Összefoglalójából kiderül, hogy nyugaton a szakemberek már hosszú évek óta nagy odafigyeléssel dolgoznak azon, hogy az akadálymentesítési elveket a lehető leghatékonyabban gyakorlatba ültessék, és a kulturális intézményeket valóban mindenki számára hozzáférhetővé tegyék – jó példa erre a berni Historisches Museum, melynek honlapján is elérhető annak lehető legrészletesebb leírása, hogy az intézmény környékén, illetve az épületen belül és a kiállításokon mire számíthat egy testi vagy érzékszervi fogyatékos látogató.[8] Noha léteznek már nagyon jó magyarországi megvalósítások is – például a keszthelyi Balatoni Múzeum látássérültek számára készített, mp3 formátumban letölthető hangostérképe[9] – Szoleczky Emese tanulmányából kiderül, mi mindenre kellene odafigyelniük, milyen sok lépést kellene még megtenniük a kulturális intézményeknek, múzeumoknak annak érdekében, hogy valóban akadálymentesen megközelíthetőek legyenek.
A szerző két nagyon lényeges szempontra is rámutat: egyfelől arra, hogy „átmenetileg vagy élete bizonyos szakaszában bárki rászorulhat az akadálymentesítettségre”, másfelől az akadálymentesség nemcsak fizikailag értendő, hanem a közösségi terek információs struktúrája szempontjából is.[10] Mindezeket egybevetve be kell látnunk, hogy erdélyi múzeumaink sajnos nem jeleskednek az akadálymentesítés terén.
Egyelőre úgy tűnik, hogy még ahhoz is sok időnek kell eltelnie, hogy a közfelfogásba beépüljön a fogyatékkal élők helyzete, távlatilag pedig természetesen az elöljárók, menedzserek, műemlékvédelmi szakemberek, látványtervezők, valamint a mozgás-, látás- és hallássérültek hatékony együttműködésére lenne szükség ahhoz, hogy kulturális intézményeink is elinduljanak az akadálymentesítés útján. Kezdetnek érdemes feltennünk magunknak például azt a kérdést, hogy probléma nélkül beengednénk-e azt a látogatót, aki vakvezető kutyájával érkezik?
A fentiekhez kapcsolódó gondolatok alapján a fotográfiai múzeum fejlesztési tervén dolgozó kis csapat a fényképek háromdimenziós – kézbevehető, tapintható – kidolgozását javasolta.[11]
Hasonló megoldások tervezéséhez segítséget nyújthat Rebecca Atkinson 2011-es összeállítása, melyben a szerző a vakokkal és gyengénlátókkal való múzeumi munkához hasznos internetes forrásokat listáz.[12]
A fiatal szakemberek természetesen további javaslatokat is megfogalmaztak, ezek között volt olyan, amit a helyszínen meg is valósítottak. Egyrészt fontosnak tartották az egyes fényképek mögött rejlő történetek feltárását, ezek ugyanis egyszerűen megfogalmazva az utca embere számára figyelemfelkeltőek, érdekesek, csalogatóak lehetnek – különösen akkor, ha a járókelők valamilyen módon azonosulni tudnak a képpel vagy a történettel, esetleg közvetlen, netán provokatív kérdésfelvetéssel találják szembe magukat. Ehhez az elképzeléshez a résztvevők látványterveket is készítettek: Pietro és Kel Marubi fotóin kendőbe burkolt nőket láthatunk. A leírás pedig így szól: „A múltban mind a katolikus, mind a muszlim nők kendőt viseltek. Figyeld meg, mennyire hasonlóak az öltözetek a két vallás esetében.”
Ezenkívül készült egy kis térkép is, valamint egy brosúra – ez utóbbi szállodákban és más, külföldiek által is látogatott helyeken hívná fel a figyelmet a múzeumra –, melyek jól példázzák azt, hogy a hiányosságok esetenként a legegyszerűbb eszközökkel is pótolhatóak.
Érdekes megoldások születtek továbbá két további múzeum esetében is. Shkodrai Történeti Múzeum, mely egy régi lakóházban működik, lehetőséget teremtett az otthon, mint interpretációs kontextus kidolgozására. Ilyen módon a hagyományos lakásbelsőt idéző néprajzi kiállítás is új jelentésréteggel bővült. Emellett szükségesnek mutatkozott különböző irányjelző szimbólumok elhelyezése a város központjában, mivel a múzeum nehezen közelíthető meg a szűk kis utcák útvesztőjében. Hasznos javaslatok születtek a kommunizmus shkodrai áldozatainak emléket állító múzeum esetében is. A tanúságtétel és emlékezet helyén a különböző kiállítóterekben székek, pihenőhelyek kialakításával már jelentősen javítható a látogatói élmény. Emellett a résztvevők a múzeumlátogatás után is hosszan fenntartható emlékezés problematikájával foglalkoztak.
A soron következő képzéseket a szervezet általában február környékén hirdeti meg. Jelentkezni a kitöltött jelentkezési lap és a csatolandó dokumentumok beküldésével lehet. A részvételi díj 800 euró, azonban az Albániából, Bosznia–Hercegovinából, Bulgáriából, Horvátországból, Görögországból, Koszovóból, Macedóniából, Montenegróból, Romániából és Szerbiából érkező nyertes pályázók ösztöndíjban részesülnek, mely fedezi a költségeket, így a felsorolt országok állampolgárainak csak a helyszínre- és hazautazást, illetve a napi étkezések egy részét kell fizetniük.
A 2018-as táborokkal kapcsolatos részleteket a következő honlapon lehet olvasni: http://chwb.org/albania/news/camps-2018/
Kérdések esetén érdeklődni lehet az agotalado@yahoo.com címen.
Jegyzetek
[1] “A hely szelleme kézzelfogható (épületek, helyszínek, tájak, útvonalak, tárgyak) és nem tapintható elemekből (emlékek, narratívák, írott források, szertartások, fesztiválok, tradicionális tudás, értékek, szövedékek, színek, illatok, szagok stb.) tevődik össze, azaz fizikai és spirituális komponensekből, melyek megteremtik a hely jelentését, értékét, lelkét és misztériumát. Ahelyett, hogy elválasszuk a hangulatot a helytől, a megfoghatatlant a kézzelfoghatótól, és egymás ellentéteiként tekintsünk ezekre, mi megvizsgáltuk azon módokat, ahogyan egymásra hatnak, illetve kölcsönösen építik egymást. A hely szellemét ugyanakkor számos társadalmi szereplő is alakítja, építészek, menedzserek csakúgy, mint a hely használói, akik mind aktívan és egyidejűleg járulnak hozzá ahhoz, hogy jelentéssel ruházzák fel azt. Összetett fogalomként a hely szelleme plurális és dinamikus karakterrel rendelkezik, egyszerre bírhat sokrétű jelentéssel és utalhat sajátosságra, változhat az idők során, illetve kapcsolódhat különböző csoportokhoz. Ez a változatosabb megközelítés jobban alkalmazható a mai globalizált világban, melyet nemzetközi népességmozgások, lakóhelyet változtatott népcsoportok, intenzívebb interkulturális kapcsolatok, többelvű társadalmak, valamint a helyhez való többféle kötődés jellemez. A hely szelleme a műemlékek, történelmi helyszínek és kultúrtájak élő, ugyanakkor állandó karakterének sokkal átfogóbb megértését teszi lehetővé. A kulturális örökség gazdagabb, dinamikusabb, tartalmasabb és árnyaltabb értelmezését biztosítja. A hely szelleme valamilyen formában gyakorlatilag a világ minden kultúrájában létezik, és emberek alakítják társadalmi szükségleteik függvényében. A közösségeket, melyek egy helyet belaknak vagy használnak – különösen, ha azok tradicionális társadalmak –, közvetlenül be kell vonni e hely emlékezetének, vitalitásának, folytonosságának és szellemiségének megőrzésébe.”
Québec Declaration on the Preservation of the Spirit of Place (Québeci nyilatkozat a hely szellemének megőrzéséről). Québec, Kanada, 2008. október 4. (http://whc.unesco.org/uploads/activities/documents/activity-646-2.pdf – letöltve: 2017. okt. 15.)
[2] Szófelhők készítéséhez: https://www.wordclouds.com/; http://www.edudemic.com/word-cloud-generators/ – letöltve: 2017. okt. 16.)
[3] “A hang, amennyiben környezetnek tekintjük, az maga a hangtáj: egy hatásos eszköz, mely segít az embereknek kapcsolódni az őket körülvevő világhoz. Ez lehet személyek vagy csoportok általi tudatos tervezés eredménye, vagy történelmi, politikai és kulturális körülmények mellékterméke. Lehet zenei kompozíció, néprajzi-, antropológiai felvétel, egy esőerdő ökológus által rögzített hangjai, egy hangtervező elképzelései vagy egy történész elmélkedései a múlt hangjait illetően. (…) Azok a dolgok, melyek megkülönböztetik egy helynek a hangtáját más helyekétől a világon, a hangjegyek/hangjelek (vö.: soundmarks).” Marinna Guzy: The Sound of Life: What Is a Soundscape? (https://folklife.si.edu/talkstory/the-sound-of-life-what-is-a-soundscape)
A szerző fent idézett írásának folytatásában egy esettanulmányt közöl, melyben összefoglalja egy történelmi hangtáj készítésének folyamatát és kihívásait, illetve rámutat arra, hogy a történelmi hangtáj elkészítésének legnagyobb tanulsága annak felismerése volt, hogy a 19. század hangkörnyezete jóval halkabb és nyugodtabb volt, mint napjaink zajszennyezet, hangos világa.
Marinna Guzy: The Sound of Life: The Making of a Soundscape. (https://folklife.si.edu/talkstory/the-sound-of-life-the-making-of-a-soundscape)
A Cities and Memory egy hangdokumentációs és –művészeti projekt, mely egyfelől bizonyos helyszínek valós hangjait rögzíti, másrészt ezen felvételek alapján sajátos hangművészeti alkotásokat hoz létre. A kezdeményezés részeként összeállított hangtérképen már több mint 70 országból mintegy 1800 felvétel és hangkompozíció érhető el. (http://citiesandmemory.com/sound-map/ – letöltve: 2017. okt. 22.)
[4] A vár Facebook-oldala jelenleg nem túl naprakész: (https://www.facebook.com/RozafaCastle/ – letöltve: 2017. október 22.)
[5] 2017-es jelöltek a European Museum Forum hivatalos oldalán: http://www.europeanmuseumforum.info/emya/emya-2017/emya2017-nominees.html;
hír az Albán Távirati Iroda hivatalos oldalán:
https://www.ata.gov.al/en/marubi-photography-museum-nominated-for-2017-european-museum-year-award/ – letöltve: 2017. okt. 1.)
[6] (http://archiv.magyarmuzeumok.hu/tema/3234__europai_ev_muzeuma_dij_2017 – letöltve: 2017. okt. 1.)
[7] Szoleczky Emese: Mindenkinek lehetőleg azonos esély jusson – Az akadálymentesítés helyzete a hazai kiállítási intézményekben (http://muzeumcafe.hu/hu/mindenkinek-lehetoleg-azonos-esely-jusson/ – letöltve: 2017. nov. 18.)
[8] http://www.bhm.ch/en/information/persons-with-a-disability/wheelchair-users-walking-impaired-persons/ – letöltve: 2017. nov. 18.)
[9] https://www.balatonimuzeum.hu/muzeumlatogatas/segitseggel-elknek – letöltve: 2017. nov. 18.)
[10] Szoleczky Emese: i. m.
[11] (http://pirate3d.com/touchablememories/#; https://www.youtube.com/watch?v=f-4AmztnIYw – letöltve: 2017. nov. 18.)
[12] http://www.museumsassociation.org/museum-practice/access-visually-impaired-visitors/15092011-further-resources – letöltve: 2017. nov.18.)
