“Kapcsolatokat építünk és állítunk helyre” I.

Jakab-Ladó Ágota

Beszámoló egy örökségvédelmi szakképzésről (Shkodra, Albánia, 2016. július 9–20.)

1. Kép (kiemelet képnek)

Iskolai, egyetemi éveink során megtanulunk kritikusan viszonyulni az irodalmi, képzőművészeti, zenei alkotásokhoz, előadásokhoz és filmekhez, és többé-kevésbé magabiztosan értelmezni, interpretálni is tudjuk ezeket. Más a helyzet a kulturális- és épített örökségünk bemutatása, a (múzeumi) kiállítások rendezése és befogadása terén. Úgy tűnik, ezeken a területeken még nem állandósult a kritikai viszonyulás gyakorlata, az értelmezés, interpretáció szándéka.

A Cultural Heritage without Borders által szervezett táborok remek lehetőséget nyújtanak a pályakezdő, fiatal szakemberek számára, hogy a kulturális örökség hasznosítását, valamint a különböző kiállításokat illetően új, mondhatni szokatlan szemléletmódot ismerjenek meg, továbbá megtapasztalhatják azt is, hogy gyakran a legegyszerűbb eszközökkel is hozzájárulhatnak a befogadói, látogatói élmény javításához. Cikksorozatunkban rövid elméleti összefoglaló, illetve esettanulmányok által a CHwB táborait, képzéseit igyekszünk közelebb hozni olyan erdélyi egyetemi hallgatókhoz és fiatal szakemberekhez, akiket érdekel a kulturális örökség kutatása, védelme, interpretációja és hasznosítása, ugyanakkor néhány hasznos információval is szolgálunk a jelentkezéssel kapcsolatban.

A Cultural Heritage without Borders (Kulturarv utan Gränser, CHwB) egy svéd alapítvány, mely 1995-ben jött létre válaszul a pusztításra, mely a háború során Bosznia-Hercegovina kulturális örökségét érte. Alap- és irányelvei: megbékélés, helyreállítás, reintegráció. A szervezet központja Stockholmban, balkáni kirendeltségei Szarajevóban (Bosznia-Hercegovina), Pristinában (Koszovó), valamint Tiranában (Albánia) működnek. Létrejötte óta teljesen helyreállított több mint húsz bosznia-hercegovinai, illetve több mint tizenöt koszovói műemléket, restaurálta Kotor (Montenegró) erődítményének falait, továbbá számos szerbiai műemléken, középkori épületen, templomon végzett állagmegóvási és helyreállítási munkálatokat. A CHwB több örökségvédelmi programot is sikeresen működtet a Balkánon. A Balkáni Múzeumhálózat (The Balkan Museum Network) lehetővé teszi a különböző nemzeti múzeumok közötti hatékony együttműködést.

2. kép a honlapról, hivatkozás a szövegben

Forrás: httpchwb.orgalbaniaactivitiesrrc

A Regional Restoration Camps nevű képzéssorozat 2007-ben indult a következő célkitűzésekkel: lehetőséget teremteni arra, hogy az emberek értsék, értékeljék helyi építészeti/kulturális örökségüket, és tegyenek annak megőrzéséért; lehetővé tenni a fiatal szakemberek közötti kapcsolatok, hálózatok kiépítését; az elfogadás, megbékélés, egyetértés elősegítése; hagyományos mesterségek, szerszámok, technikák és módszerek megőrzése. A képzések során minden beavatkozás közvetlen segítség a helyi közösségnek, ugyanis a résztvevők a műemlékeket hagyományos anyagok és technikák alkalmazásával konzerválják vagy állítják helyre, továbbá új értelmezési, hasznosítási lehetőségek kidolgozására, fejlesztések tervezésére és kivitelezésére is sor kerül. A táborokban a fiatal szakemberek délelőttönként elméleti képzésben részesülnek, ezt követi délutánonként a terepmunka. Az előadók, illetve a foglalkozások vezetői helyi és külföldi restaurátorok, konzervátorok, műemlékvédelmi-, múzeumi szakemberek, történészek, művészettörténészek, régészek, tanárok, intézményvezetők, helyi mesteremberek.

3. kép Az egyik mentor, Diana Waters akcióban.JPG

A képzés záróvizsgával, egy jelentés elkészítésével és bemutatásával, valamint kiértékelővel ér véget. A kezdeményezés 2014-ben Europa Nostra-díjat kapott, szakmai gyakorlati lehetőségként pedig a curriculum része a Tiranai Egyetemen, a tiranai Polis Egyetemen és a Szarajevói Egyetemen. A sor várhatóan bővülni fog a Pristinai Egyetemmel és a Belgrádi Egyetemmel.

A legutóbbi időkig a regionális restaurátor táborok, az örökségvédelmi szakképzések elsősorban az épületek és múzeumi tárgyak állagmegóvására, helyreállítására összpontosítottak, és az interpretáció mindössze egy-két előadás témája volt. A 2015 őszén, a koszovói Prizrenben megrendezett 25. tábor volt az első, mely teljes egészében a kulturális örökség interpretációjára fókuszált, és azt volt hivatott vizsgálni, hogy miként lehet a kulturális örökséget közelebb vinni az emberekhez, és fontossá tenni azt számukra. A 29., shkodrai volt a következő, második képzés, mely ugyanerre a témára koncentrált: a résztvevőknek lehetőségük nyílt arra, hogy a kulturális örökség interpretációjával és menedzsmentjével kapcsolatos előadásokat hallgassanak, ugyanakkor alkalmuk volt az interpretációt valós helyszíneken gyakorolni.

A kulturális örökség interpretációja

A képzést és a terepmunkát megelőző bevezető gondolatok között elhangzott, hogy az interpretáció tulajdonképpen egy tanulási forma, melynek célja jelentések és összefüggések feltárása a tények egyszerű, száraz közlése helyett eredeti tárgyak, közvetlen tapasztalás és illusztratív média által. Az interpretáció gondolatok és érzések közvetítése, melyek segítenek az embereknek megérteni és értékelni az őket körülvevő világot, és az ebben a világban betöltött szerepüket.

4. Kezdésnek egy egyszerű interpretációs játék.JPG

A történeti környezet a mindennapi élet része, mely elvileg mindenki számára hozzáférhető. Körülvesz minket, ott van mindig a munkába, a bevásárlóközpontba vagy az iskolába menet. Ha tanulmányozzuk, vizsgáljuk és interpretáljuk ezt, gazdagabbá teheti életünket csakúgy, mint az irodalom, a zene vagy a történelem. A hozzáférés érdeklődést vált ki, az érdeklődés elősegíti a megértést, a megértés élvezetet nyújt, az élvezet elköteleződésre és felelősségvállalásra sarkall. Mindez pedig hozzájárul az életminőség javításához.[1] Az identitás nem egy állandó létező, melyet a kulturális örökség egyszerűen megteremt vagy képvisel, hanem egy olyan tartalom, mely folyamatosan átértelmeződik és újrateremtődik, amint az emberek, a közösségek és az intézmények felidézik, átértékelik és interpretálják a múltat a kortárs társadalmi, kulturális és politikai valóságnak megfelelően.[2] A kulturális örökség egy fontos tükör. Azokban, akik nem lát(hat)ják magukat benne, eluralkodik a kirekesztettség érzése.[3]

A kurátori gyakorlat és diszkurzus szótárában Frazon Zsófia és Szakács Eszter Interpretáció címszó alatt foglalták össze röviden a jelenség tudománytörténeti előzményeit. A szerzők a következőképpen fogalmaznak: „A múzeumi és kiállítási munkában az interpretáció, az értelmezésen alapuló bemutatás – bár nagyon különböző mértékben, de – mindig is jelen volt. A társadalomtudományok interpretatív fordulata (interpretive turn) viszont az interpretáció új, komplex, kritikai, önreflexív, interszubjektív módszereit és praxisát teremtette meg. Az interpretáció (…) elméleti fogalmakra épített kritika és kutatási módszer az 1970-es évek elején jelent meg a kultúratudományokban, ezen belül elsősorban az angolszász kulturális antropológiában, majd az európai etnológiában és az etnográfiában (…).”[4]

A szakemberek kiemelik Clifford Geertz amerikai antropológus, Paul Rabinow és David Murray Schneider elméleti munkásságát, és vázolják, hogy az általuk leírtak miként öltöttek formát a múzeumi gyakorlatban. Az idézett szövegben szó esik továbbá arról is, hogy e változások megjelenésének nagy hatású, sokat idézett helyszíne a New York-i Museum of Modern Art (MoMA), valamint kiderül, hogy a kiállítás készítője az idők során miként vált kurátorrá – hogyan került előtérbe a kurátori munka, illetve hogyan alakult a kurátorok egyre jelentősebb szerepe az értelmezésben és a bemutatásban.

A szócikk végén magyarázatot kapunk arra is, hogy Magyarország – így Románia és a balkáni országok is – miért maradt le ezekről a folyamatokról: „A magyarországi múzeumok, kutatások és az alkotók gyakorlatát az 1960-as évektől induló, és az 1970-es évektől átfogóan módszertanilag is erősödő kritikai interpretáció csak érintőlegesen jellemezte: de kevésbé a hivatalos, mint inkább az alternatív megoldásokat. Ez az eltérés egyértelműen köthető a zárt és kontrolált politikai struktúrához, illetve a társadalmi és intézményi mobilitás hiányához, ami még az 1980-as években is jellemezte az országot. (…)”[5]

Az interneten elérhető különben Frazon Zsófiának egy nagyon tanulságos előadása is, melyben a módszertani fejtegetések során a kiállításban megjelenő szövegekről is beszél.[6]

Az interpretáció gyakorlati kihívásaival kapcsolatban elsősorban néhány alapvető kérdés megfogalmazása szükséges, például: miért végezzük az interpretációt?; kikből áll a célközönségünk, és mit tudunk róluk?; mit fogunk csinálni – mi az, amit interpretálni szeretnénk, mit akarunk elmondani róla, milyen történeteket mesélnénk el?; hogyan fogjuk csinálni – melyek a munkánkhoz legmegfelelőbb eszközök, ezeket hová helyezzük?; hogyan finanszírozzuk a projekt megvalósítását, és milyen határidővel dolgozunk?; saját erőforrásainkat használjuk, vagy további szakértőket is bevonunk?; hogyan tudjuk a munkánk eredményét a későbbiekben is fenntartani, megóvni, aktualizálni?; honnan fogjuk tudni, hogy amit megvalósítottunk, az valóban működik és hasznos?; amit létre kívánunk hozni, az fejleszthető, vagy idővel menthetetlenül elavulhat, elhasználódhat? A kérdések megfogalmazásában a James Carter által szerkesztett, először 1997-ben megjelent interpretációs kézikönyv lehet a segítségünkre.[7]

Ugyanebből a kiadványból tájékozódhatunk az egyes interpretációs eszközök, módszerek előnyeit és hátrányait illetően is, majd mérlegelhetünk, mikor melyik lehet a legmegfelelőbb. Így például a helyszíni, két- vagy háromdimenziós elemek, installációk előnye, hogy különösebb beavatkozás nélkül, folyamatosan elérhetőek, helyi nyersanyag felhasználásával helyi mesterek is előállíthatják őket, hátrányuk azonban, hogy időjárás vagy vandalizmus okozta, esetleg állati rongálás következtében gyorsan használhatatlanná válhatnak.

Az elektronikus interpretáció és prezentáció (érintőképernyők, honlapok, audioguide-ok stb.) innovatív és interaktív lehet, megkönnyíti a fiatalabb korosztály bevonását, használatával több információ könnyebben elrendezhető, és számos nyelven közzétehető, a tartalom könnyen frissíthető, azonban kezdetben meglehetősen költséges lehet egy jól működő rendszer kiépítése, egyesek nem szívesen használják a kiállítóterekben elhelyezett számítógépeket, a használókat pedig könnyen elszigetelhetik egymástól a különféle eszközök, sőt, elterelhetik a látogatók figyelmét az elsődleges tartalomról. A kiépített rendszer karbantartása (töltés, elemek cseréje stb.) folyamatos figyelmet igényel. A nyomtatott szövegek, grafikai ábrázolások természetesen nagyon könnyen hozzáférhetőek, használatuk egyszerű, azonban a szövegek megírása és az ábrák elkészítése nehéz munka, sokan mégis teljesen figyelmen kívül hagyják ezeket.

A brosúrák és egyéb kisebb kiadványok olcsón, akár több nyelvre lefordítva is előállíthatóak, könnyen hordozhatóak, és a látogatók magukkal vihetik, emlékként megőrizhetik őket, fontos azonban, hogy egy-egy ilyen szóróanyag vagy kis füzet önmagában nem elegendő az értelmezésen alapuló bemutatáshoz. A szabadtéri információs tábláknak megvan az esélye, hogy széles közönséget érjenek el, de mivel használatuk nagyon gyakori, a látogatók jelentős része nem szentel figyelmet ezeknek. A beltéri panelek talán nagyobb érdeklődésre tarthatnak számot, de statikusak, és az általuk közvetített információ csak akkor hozzáférhető, ha az épület és a kiállítás nyitva van.

A kutatások azt bizonyítják, hogy a személyes interpretáció (tárlatvezetések, események, foglalkozások, történetmesélés, beöltözés stb.) által érhető el a legnagyobb hatás és siker. Ez egy nagyon rugalmas műfaj, könnyen alakítható mind a kiállítás mind a célközönség függvényében, azonban előrelátást, sok szervezést igényel, és előfordulhat, hogy bizonyos esetekben korlátozni kell a résztvevők számát. Veszélye, hogy egyetlen – vagy néhány – domináns személy kerül előtérbe, ezáltal feszélyezve a csoport többi tagját.

A kiállítási szövegek megírásához, szerkesztéséhez, alakításához és ellenőrzéséhez nagyon hasznos lehet az úgynevezett fog index, melyet Robert Gunning amerikai üzletember dolgozott ki a 20. század közepén. Ez egy olvashatósági teszt, mellyel lemérhetjük, hogy szövegeink mennyire érthetőek, milyen mértékben befogadhatóak egy átlagos látogató számára. Noha a teszt elsősorban angol nyelvű szövegek vizsgálatát célozta, más nyelvek esetében is eredményesen alkalmazható. A Gunning-féle fog indexet a következőképpen számolhatjuk ki:

5. A Gunning-féle Fog Index kiszámításának módja

A Gunning-féle Fog Index kiszámításának módja

  1. Válasszunk egy hozzávetőlegesen száz szó terjedelmű szöveget vagy szövegrészletet (ez lehet egy vagy több bekezdés).
  2. Állapítsuk meg a mondatok átlagos hosszát: osszuk el a szavak számát a mondatok számával.
  3. Számoljuk össze a komplex – három vagy több szótagból álló – szavakat. Tekintsünk el a tulajdonnevektől. Számoljuk ki, hogy a szövegünk egészéhez viszonyítva ez hány százalék.
  4. Adjuk össze a mondatok hosszúságának átlagát a komplex szavak százalékával.
  5. Az eredményt szorozzuk be 0.4-gyel.

Szélesebb közönségnek szánt szövegek fog indexe nem haladhatja meg a 12-t. Ha célunk, hogy szövegünket kivétel nélkül majdnem mindenki megértse, akkor annak fog indexe nem lehet nagyobb 8-nál, ami egy nyolcadik osztályos tanuló olvasási és szövegértési szintjének felel meg. A gyorsabb és talán pontosabb számítás érdekében az internetes kalkulátort[8] is használhatjuk, mely szerint a fent leírtak egyik részletének fog indexe 13.59, amiből következtetni lehet arra, hogy a tartalom elsősorban első- és másodéves egyetemi hallgatóknak szól.

A múzeumi élmény vizsgálatára, az interpretáció működésének, a látogatói tapasztalat és viselkedés felmérésére használhatjuk többek között például a MARVEL (Museums Actively Researching Visitor Experiences and Learning) Exhibition Appraisal Formot, mely egy széleskörű ausztráliai intézményi és szakemberi együttműködés eredményeként létrejött kiállításértékelő ív.[9] Az Australian Museum különben behatóan foglalkozik a látogatói élmény és viselkedés vizsgálatával, elemzésével, az eredmények értékelésével és hasznosításával.[10] Az ausztrál szakemberek 2005–2007, illetve 2008–2011 között végzett kutatások alapján megalkották az ausztráliai múzeumi látogató profilját is.[11]

6. kép Ötletelés

Ötletelés


A cikk folytatásában a shkodrai Rozafa vára valamint a Marubi Nemzeti Fotográfiai Múzeum esetében kidolgozott fejlesztési javaslatokat mutatjuk be.


Jegyzetek

[1] Power of Place: The future of the historic environment (London 2000). Idézi Marion Blockley – Alison Hems (szerk.): Heritage Interpretation. Routledge, London – New York, 2006. 5. (https://books.google.ro/books?id=8mHFn9n5bWUC&pg=PA5&lpg=PA5&dq=%22the+historic+environment+is+part+of+everyday+life%22&source=bl&ots=EQZhu-jVqw&sig=bwlx3fmTcH9oj9n4O4tqrQM2YO4&hl=en&sa=X&ved=0ahUKEwiT_6-IwOnXAhUCAxoKHZLrBvQQ6AEIJjAA#v=onepage&q=%22the%20historic%20environment%20is%20part%20of%20everyday%20life%22&f=false – letöltve: 2017. dec. 1.)

[2] Laurajane Smith: Uses of Heritage. Oxford, 2006. 83.(https://books.google.ro/books?id=bYx_AgAAQBAJ&pg=PA83&lpg=PA83&dq=%22identity+is+not+simply+something+produced%22&source=bl&ots=a-mL-0VwKh&sig=4UfD1IMcsYgSwB7oGzRPo_o0RVo&hl=en&sa=X&ved=0ahUKEwijpJ398dnXAhUBb1AKHQEADhwQ6AEIJzAA#v=onepage&q=%22identity%20is%20not%20simply%20something%20produced%22&f=false – letöltve: 2017. nov. 25.)

[3] Stuart Hall: Whose Heritage? Manchester conference proceedings, The Arts Council, 1999 novembere. Idézi Marion Blockley – Alison Hems (szerk.): i. m. 4. (https://books.google.ro/books?id=8mHFn9n5bWUC&pg=PA4&lpg=PA4&dq=stuart+hall+heritage+is+a+powerful+mirror&source=bl&ots=EQZgzXoUvv&sig=-n1cdXGEzvehYJQ8r-FbWEgvlfQ&hl=en&sa=X&ved=0ahUKEwiq6_Lr9tnXAhUEbVAKHfTMDsYQ6AEIMzAF#v=snippet&q=powerful%20mirror&f=false – letöltve: 2017. nov. 25.)

[4] Frazon Zsófia – Szakács Eszter: Interpretáció. (http://tranzit.org/curatorialdictionary/index.php/szotar/interpretacio/ – letöltve: 2017. nov. 25.)

[5] Uo.

[6] https://www.youtube.com/watch?v=7zW06r-FD90  – letöltve: 2017. nov. 25.

[7] James Carter (szerk.): A Sense of Place – An interpretive planning handbook. Tourism and Environment Initiative. 1997. (https://portal.uni-freiburg.de/interpreteurope/service/publications/recommended-publications/carter_sense-of-place.pdf – letöltve: 2017. dec. 2.)

[8] http://gunning-fog-index.com/ – letöltve: 2017. dec. 2.

[9] https://australianmuseum.net.au/uploads/documents/9314/exhibition%20appraisal%20form_final%20to%20distribute.pdf – letöltve: 2017. dec 2.

[10] https://australianmuseum.net.au/audience-research – letöltve: 2017. dec. 2.)

[11] https://australianmuseum.net.au/uploads/documents/8722/australian%20museum%20visitor%20profile%202005_2007.pdf; https://australianmuseum.net.au/uploads/documents/22103/australian%20museum%20visitor%20profile%202008-2011.pdf – letöltve: 2017. dec. 2.)