Hová lettek a dákok? Az ókori Kolozsvár II.

T. Szabó Csaba

Görög és latin források sokasága említi, hogy közvetlenül a római hódítás előtt a mai Erdély területén a trákokkal és gétákkal rokon népesség, a dákok éltek. A „rokonságról” talán eleget mond az, hogy az ókori görög szerzők többségének olyan általános és nemegyszer felületes tudása volt az Európa perifériáján élő népességekről, hogy azokat fej nélküli, hasukon óriási szemmel elképzelt lényeknek nézték. Függetlenül attól, hogy milyen nyelvi vagy kulturális rokonság állapítható meg a Dunától északra élő dákok és a már Hésziodosz által is megénekelt folyó déli részén élő sokfajta trák népesség között, az ókori etnográfiai jellegű leírások mind kiemelik, hogy a mai Erdély területén valóban a dákoknak nevezett népesség élt. Ez a népesség azonban számos kisebb-nagyobb törzsből állt, amelyek időközönként – így elsősorban Burebista és Decebal királyok uralkodása idején – egy viszonylag egységes államentitásba tömörültek a domináns hatalmi csoportosulás ellen. A dák törzsek és települések nevei elsősorban a görög származású, Kr. u. II. században író Ptolemaios földrajztudományi munkájának köszönhetően maradtak fönt.

I. kép

Dák településnevek hozzávetőleges helye Ptolemaios adatai szerint (Forrás: wikicommons)

A dákok gazdag kultúrájáról – bár rengeteg kétes forrás terjeng a mai köztudatban és vált a szélsőjobboldali román történetírás egyik vesszőparipájává – egyre több, hiteles régészeti forrás tanúskodik. Közismert ma már, hogy ezek, a több törzsből és etnikumból, de valószínűleg hasonló tárgyi kultúrával, társadalmi struktúrával és településrendszerrel rendelkező népességek erődített településekbe (dávák) és városias jellegű kistelepülésekbe (protourbán telepek) tömörülve éltek egy Erdélynél jóval nagyobb területen.

II. kép

Tündér Ilona vára, az egyik legjelentősebb székelyföldi dák erődítmény rekonstrukciója (Forrás: https://thraxusares.wordpress.com)

A romániai történetírás és régészeti kutatások elsősorban az erődített várakat és a két dák háborúban kulcsszerepet játszó hátszegi erődítményeket kutatták, amelyek irodalmi forrásokban és Traianus oszlopán is megtalálhatóak – így érthető, hogy ezek ma már a világörökség részét képezik. Ám nem minden dák település volt hasonlatos a Gredistyei dák fővároshoz, Sarmizegetusa Regia monumentális építményeihez, templomaihoz és a hátszegi erődítményekhez. Az ott alkalmazott külföldi építésmód és kézműves technika jól jelzi, hogy ezek a települések egy rövid időszak elit csoportjának és egy hatalmi entitásnak a reprezentatív központjai, centrumai voltak. Ezzel szemben a Kárpát-medence és környékének minden szegletében lehettek apróbb, falusias vagy protourbán települések, ahol néhány száz dák élte hétköznapi életét.

III. kép

Dák házak és épületek Székelyföld területéről (V. Crisan nyomán)

Ezek egy részét – elsősorban a Szeret menti városokat, így a híres Piroboridávát – azóta sikerült régészetileg is azonosítani. Piroboridava (ma Galați megye) esete jól mutatja, hogy nézhetett ki egy átlagos dák település: mintegy 310 kisméretű, 10 és 30 m2 területű házból álló település tárult fel a régészeti munka során. A házak többsége két szobából állt, akadt néhány nagyobb, három térből álló, kemencével ellátott ház is. A település bizonyos részein földbe mélyített, szegényes házakat is sikerült találni, ami jól jelzi egyrészt a település változatos épülettípusait, másrészt utal a különböző társadalmi rétegek jelenlétére is. Ugyanitt sikerült azonosítani például a településhez tartozó fémfeldolgozó műhelyt is. A ritka gazdagságú településen találtak olyan kerámiatöredéket is, amelyen görög és latin betűket karcoltak egy helyi tál peremére. Ez – ahogy számos más éremlelet és dák kincs is – jelzi, hogy a helyi lakosság jóval a rómaiak előtt és azt követően is élénk gazdasági és kulturális kapcsolatban állt a görög-római és sztyeppei népekkel is.

IV. kép

Burebista és Decebalus dák királyok fennhatósága alá tartozó települések (A. Rustoiu nyomán)

Ptolemaios görög földrajztudós több dák városias településről is beszámol Erdély területéről, megadva azoknak földrajzi pozícióját is, igaz, a ránk maradt kiadásokban ezek eltérő számokkal jelennek meg. A Ptoleimaios-féle rejtélyes település-listából kevés dák települést sikerült eddig régészetileg azonosítani, ezek közül azonban kiemelendő az Arcobadara vagy Arcobada (Ἀρκοβάδαρα) nevű falu (“bada – a dávával ellentétben talán falvat jelent). Ez a mai Beszterce megyei Alsóilosva határánál lévő település még a Kr. u. III. század közepén, alig húsz évvel a rómaiak kivonulása előtt is őrizte az eredeti dák település nevét. A görög földrajztudóstól azt is megtudjuk, hogy amikor Traianus császár Kr. u. 106-ban végérvényesen legyőzi Decebal seregét és fokozatosan bevonul dél-Erdélyből egészen a mai Szilágy megye északi határáig, még számos dák települést és törzset talál itt. Az akkori dák régiók egy része települések neveit viseli (Predavenses, Potulatenses, Albocenses), míg mások a környékükön élő törzsekét (Anarti, Teurisci, Costoboci, Apulii, stb.).

A rómaiak alig két évvel a győztes csata után elértek a háromszáz kilométerrel északabbra fekvő vidékekre, megépítve a későbbi provincia fő ütőerének számító császári útvonalat, elkezdve az erdőirtást, új, ideiglenes katonai táborokat és településeket hozva létre. Egy olyan, több ezer katonát mozgósító, tökéletesen megszervezett gépezet mozgott az egykori dák törzsek világában, amely akkor már fél Európát meghódította és a birodalom határait kiterjesztette a ködös Avalontól a forró arábiai sivatagig. Túl sok meglepetést nem okoztak tehát a rómaiaknak a mai Kolozsvár környéki dombok és hegyek, valamint a Kis-Szamos völgye sem. Dákok ezen a környéken is éltek, erre utaló nyomokra bukkantak Egeres-gyártelepen és Szamosfalván is, de kisebb-nagyobb dák leletekre bukkantak a megye további 25 helyszínén is. A régészeti adatok arról tanúskodnak, hogy Kolozs megye területén már 2 évszázaddal a rómaiak érkezése előtt is éltek dákok, igaz, ezeknek a korai leleteknek a pontos kontextusát ma már nehéz rekonstruálni. Az sem ismert, hogy a mai Kolozs megye területén létező dák települések és várak milyen kapcsolatban voltak, volt-e köztük bármilyen hatalmi, törzsi, gazdasági kapcsolat.

Ami bizonyos, hogy Kr. u. 108-ban az Ajtony mellett felfedezett római mérföldkő már arról számol be, hogy a mai Torda és Kolozsvár közötti római út elkészült.

V. kép

Az ajtonyi római mérföldkő (Forrás: wikicommons

A két modern település a római feliraton Potaissa és Napoca néven szerepel. Mindkét név egyértelműen dák eredetű, tehát nem latin. Azt viszont mindkét esetben nehéz lenne megmondani, hogy ez a két név az ottani dák telepre vagy a környéken élő törzsre utalhat.A mai Kolozsvár területére érkező rómaiak tehát bizonyosan találhattak itt dákokat, hisz erre utal a dák eredetű Napoca név is, amelyet számos ókori forrásból, így a Tabula Peutingeriana nevű térképről, Ptolemaiostól és Ulpianus ókori szerzőktől is ismerünk. Az viszont, hogy hol is terült el ez a dák település, sajnos másfél évszázados kutatás után is rejtély maradt. A humanisták és a felvilágosodáskor-beli magyar írók, így Huszti András is meggyőződéssel írta, hogy a rómaiak Kolozsmonostoron találtak dákokra, „akiknek ott volt ősi vára vala”. Ám a XIX. század vége óta tartó epigráfiai és régészeti kutatások sajnos semmi olyan biztos adatot nem szolgáltak, amely egy kiterjedt, a Piroboridavához hasonló dák településre utalnának. A dákok előszeretettel éltek dombokon, magaslatokon, míg a rómaiak rendszerint völgyekben, folyók mentén alakították ki civil településeiket. Ezzel magyarázható az is, hogy a Porolissum és Apulum római erődjei mellett kialakult települések nem dombon, hanem azok alatt, néhány kilométerre az egykori dák váraktól helyezkedtek el.

Sokáig feltételezték, hogy a 108-ban még létező dák település, Napoca valahol a Fellegvár környékén létezett. Már-már régészeti legendaként kerül rendszeresen idézésre Virgil Vătășianu neves művészettörténész fellegvári kutatása, aki – állítólag – dák kerámiatöredékekre bukkant a Fellegváron. Sajnos az egykori osztrák erődítmény építésekor minden bizonnyal elpusztult az utolsó nyoma is egy esetleges dák telepnek vagy erődítménynek, így ennek kutatása ma már szinte teljességgel kizárt. Ugyancsak kevés bizonyítékkal rendelkezünk a Főtér környékén 1941-ben történt régészeti ásatásokról, amelyek – Bodor András szerint – forrásként szolgáltak egy esetleges dák település létéről. Nem tűnik valószínűnek az sem, hogy a szamosfalvi dák telep neve lett volna Napoca, hisz az a mai Óvár környékén kialakult első római településtől mintegy 6 km távolságra helyezkedik el. 1912-ben a kolozsmonostori ásatások alkalmával azonban valóban sikerült egy vaskori település nyomaira is bukkanni, ami érdekes módon igazolhatja Huszti András és a legkorábbi antikváriánus irodalom feltételezését, miszerint a dákok Napocája Kolozsmonostoron lenne. Érdekes leletre bukkantak a legutóbbi belvárosi ásatások során, a Sora bevásárlóközpont alatt is, ahol három, rendkívül jó állapotban megmaradt, kézzel készült korongolt kerámiára bukkantak. Alexandru Diaconescu régész szerint ez a római város előtt a földben hagyott emlékanyag utalhat arra, hogy az egykori római Napoca területén is létezett egy dák telep.

VI. kép

Dák korongolt kerámia Kolozsvár területéről (A. Diaconescu nyomán)

Az Óvár környékén kialakult római település – amely, szokatlan módon, kizárólag civil település volt, bizonyított katonai jelenlét nélkül – tehát valamikor Kr. u. 108 után jöhet létre. A római település (vicus) első 15 évében tehát a környéken élő dákok nagy valószínűséggel együtt éltek az újonnan érkezett rómaiakkal, akik elsősorban a szomszédos Pannónia, Noricum területéről érkeztek hozzánk, igaz, már a legkorábbi időkből is ismertek kis-ázsiai, azaz a mai Törökország területéről idekerült galitiai közösségek is. A mai belváros területéről származó kerámia-anyag mintegy tíz százaléka készült olyan módon és tartalmaz olyan díszítőelemeket, amelyek utalhatnak – de nem bizonyítják egyértelműen – a dákok helyi jelenlétére vagy legalább a római lakosokkal való kereskedelemre. Nem sokat segítenek a feliratok sem, bár az egyik óriási fejtörést okoz a történészeknek immár négy évszázada.

VII. képA ma már elveszett, Szamosközy István által még a város hídja melletti várfalba beépített sírfelirat (CIL III 867) két fiatalon elhunyt fiúnak lett állítva. Az egyikük, Publius Aelius Traianus 28 éves korában halt meg, míg Aelius Liber 3 éves korában hunyt el. Mindkettőjüknek állította a halotti emlékművet Publius Aelius Dacianus, aki Napoca, a római város (colonia) elöljárója volt. A családnév arra utal, hogy valamikor Hadrianus császár idején (Kr. u. 117-138) kaptak állampolgári címet. Amennyiben a Dacianus cognomen valóban a dák eredetre utal (az egész Római Birodalomban ez az egyetlen ilyen név,), akkor lehetséges, hogy Dacianus egy olyan dák család első tagja volt, aki római állampolgárságot kapott. Egyedülálló neve unikális forrása maradt egy kultúrának, amely bár valószínűleg még sokáig jelen volt a rómaiakkal való kereskedelem miatt, de rejtélyes módon eltűnt a történészek szeme elől.

Mindez alig 1-2 évtizeddel azután történt, hogy a rómaiak megérkeztek a Kis-Szamos partjára és elkezdték építeni az első házakat. Kezdetét vette a Szamos-parti Róma története.

(folyt. köv.)


A cikksorozat előző része: A rómaiak nyomában – Az ókori Kolozsvár I.