1959-ben egy negyed oldal erejéig Sebastian Morintz és D. V. Rosetti – saját megfogalmazásukban – egy 10. századi, a bolgárok elleni harcban elesett „magyar harcos” sírja leletanyagának publikálására is sort kerítettek. A leletanyaghoz tartozó tárgyak: szablya, balta, zabla és egy kengyel.[1] A szűk kommentárból azonban nem derül ki, hogy a leletanyag mikor és hogyan került elő, és, míg a régészeti ásatásokról dokumentáció is készült, az illető sírról nem. A kutató szkepticizmusát az is fokozza, hogy a szerzők szerint a sír legfontosabb lelete, maga a szablya is eltűnt, tehát gyaníthatóan az ásatások megkezdése előtt múzeumba került leletanyagról van szó, amely tartozhatott elvileg egy sírhoz, de legalább akkora a valószínűsége annak, hogy a tárgyak nem azonos régészeti kontextusból származnak. Lelőhelyként Bukarest-Tei tó van feltüntetve, azonban nem lehet pontosítani a leletek pontos helyét.
Súlyosabb, hogy a szerzők nem tértek ki arra – vagy nem nem utaltak egyáltalán arra – , hogy ezek a leletek egyáltalán egy sírból származnának. Tehát szükséges feltennünk a kérdést, hogy miért értékelték e három tárgy alapján elgondolt temetkezést „magyar harcosként”? Úgy vélem, mindezt kutatástörténeti okokra vezethetjük vissza.
Az 1834-ben előkerült Ladánybene-Benepusztai sír utáni nemzeti-romantika korszaka, illetve az Osztrák-Magyar monarchia korában tapasztalható gazdasági fejlődés eredményeképpen,[2] az akkori Magyar Királyság területéről csak a 20. század elejéig több mint 100 honfoglalás kori régészeti lelőhelyet vehetett számba Hampel József,[3] de a leletanyag és az ezt követő közlések, illetve az ezeket értékelő tipokronológiai elemzések sora a 20. század ’50-es éveiig folyamatosan bővült, következtetésképpen a kelet-európai szakmai berkekben egyértelműen elsősorban a Kárpát-medencei anyagot ismerték. Az e korszakra keltezhető al-dunai leletanyag az ’50-es években gyakorlatilag ismeretlen volt, a kora középkori bolgár régészet akkoriban bontogatta szárnyait.[4] Ebből kifolyólag S. Morintz-nak és D. V. Rosettinek – tanulmányuk közlése előtt – máshonnan egyszerűen nem volt ahonnan közeli régiókból származó párhuzamot keresnie a leletanyag kapcsán, mindössze a Kárpát-medencei leletanyag kínált közeli analógiákat. Az akkori régész-történészi felfogás szerint pedig mindezt történeti szcenáriummal is összekötötték, amelyre azonban semmilyen írott forrás nem létezik.
S. Morintz és D. V. Rosetti interpretációja mélyen beleivódott a magyar régészeti és történészi interpretációkba.[5] Itt nemzetközi hatásuk és közismertségük miatt is két – egy régészeti és egy történészi – művet említünk, amelyek hasonlóképpen „magyar harcosként” vették számba a sírt.[6] A feltételes sírt azonban részben másként interpretálták, éspedig a perejeszláveci utat felügyelő magyar katonai őrség régészeti emlékeként.
A leletanyag interpretációját az utolsó 20 év bulgáriai kutatásai alapján azonban jelentős mértékben módosíthatják. Mindenekelőtt vegyük számba a leletanyagban szereplő tárgyak interpretációját.
A leletanyag tipológiai megítélése nem szűkíthető le egyértelműen a 10. századra, mivel: a.) a szablyaként emlegetett fegyver soha nem került múzeumba, semmit sem tudunk ennek típusáról és keltezéséről (lehet akár korábbi, akár későbbi is, ugyanis ezek megjelenése a 7. század második felétől keltezhető); b.) körülbelül ilyen korai keltezés képzelhető el a balta esetében is Bulgária területén, ugyanis Valeri Yotov elemzése tökéletesen rámutat arra, hogy a múzeumba került baltatípus a 7–11. században használatban volt a szomszédos Bulgária területén.[7] A bukaresti baltatípus viszont hiányzik a 10. századi honfoglalás kori sírokból, ugyanis a Kárpát-medencei példányok foka mindegyik dokumentált esetben jóval hosszabb; c.) a körte alakú kengyelt sem lehet leszűkíteni a 10. századra, ez valójában Kelet-Európában már a 8. századtól elterjedt típus, a bulgáriai anyagot elemző Valeri Yotov eredményei szerint viszont a 9–10. századból keltezhetőek a jelenlegi Bulgária területén. Ugyanakkor leszögezhető, hogy a Kárpát-medencében ez a kengyeltípus csak a 10. századi anyagból ismert, gyaníthatóan ez határozta meg S. Morintz és D. V. Rosetti keltezését.
Következtetésképpen látható, hogy a bukaresti Tei tó melletti állítólagos sírlelet keltezése távolról sem képzelhető el csak a 10. századon belül, sőt, ahogyan említettem, arra sincsenek adataink, hogy ez egy kontextusból (temetkezés) származott volna. Sajnálatos módon a későbbiekben mindezt nem vették figyelembe sem a régészek, sem a történészek. Ugyanakkor, ha mégis elfogadjuk a leletanyagot, mint egyetlen sírhoz tartozót, akkor is számos régészeti és történeti interpretációs problémával állunk szemben.
1.) Régészeti szempontból keltezhető úgy a 9., mint a 10. századra, amiből kifolyóan többféle jellegű történeti interpretáció elképzelhető.
2.) Történeti jellegű interpretációk problematikája: 2.1.) ha időben korábbi, vagyis 9. század – 10. század első évtizedei, akkor egyértelműen a bolgár állam fennhatósági területéről beszélhetünk; 2.2.) ha a 10. század második felétől keltezzük, akkor a lelet csakis a havasalföldi besenyőnek ítélt leletek körében értelmezhető;[8] 2.3.) Fodor István történeti jellegű elmélete meglátásunk szerint azonban elképzelhetetlen, ugyanis a napjaink Havasalföldjének területe egyértelműen a Bolgár Birodalom hinterlandja volt a 9-10. században, ugyanis a nagy bolgár központoktól mindössze 150 km-re található az állítólagos sírnak a lelőhelye.
2.4.) Másfelől, a geopolitikai értelmezés nem határozhatja meg az elhunyt mikroközösségének kulturális hagyományrendszerét, tehát elviekben beszélhetünk kulturális értelemben vett 10. századi magyarról (régészeti szempontból),[9] azonban e leletanyagot, ha még részleges lovastemetkezéseshez[10] tartozott is volna, nem tartjuk értelmezhetőnek a 10. századi magyar katonai-politikai hatalmi rendszer részeként; 2.5.) Ugyanakkor a magyar történetírásban a mai napig virágzó „10. századi Magyar Nagyfejedelemség keleti gyepűi”-féle elméletet letisztította, árnyalta és elfogadható geopolitikai, településtörténeti képletbe helyezte a Szvetlana Sz. Rjabceeva – Roman A. Rabinovics szerzőpáros. A kisinyovi szakemberek a viszonylag sűrűn lakott területet, amely a Keleti-Kárpátoktól egészen a Dnyeszterig nyúlt, nem „gyepűként” határozták meg, hanem a 10. század közepéig a Magyar Nagyfejedelemség érdekszférájába tartozó területként.[11] Történeti szempontból elméletük alapja az ulicsok és tivercek Rusz Fejedelemségtől való függetlensége, amelyet egészen a 940-es évekig megőriztek.[12]
Mindezek alapján, úgy vélem, hogy a Bukarest-Tei tó mellől[13] előkerült leletanyag kapcsán, amelyet kevés kritikai érzékkel sírként határoztak meg, nem felel meg távolról sem a 21. századi régészet elvárásainak. Mivel gyakorlatilag kontextus és dokumentáció nélküli 3 szórvány tárgyról van szó, a következtetésem nem lehet más, mint hogy törölni a „Kárpátokon túli magyar” 10. századi sírlelőhelyek listájáról. 61 év után!
Szakirodalom
AH 1996: The Ancient Hungarians. Exhibition Catalogue. Ed.: I. Fodor. Budapest 1996.
Bálint Cs.: A honfoglalás kori lovastemetkezések néhány kérdése. A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve 1969/1, 107–114.
Bálint Cs.: Ki volt „magyarʺ a honfoglaláskorban és Szent István korában? In: Mi a magyar? Szerk.: Romsics I. ‒ Szegedy Maszák M. Budapest 2005, 37‒56.
Fiedler, U.: Studien zu Gräberfeldern des 6. bis 9. Jahrhunderts an der unteren Donau. Vol. I–II. Universitätsforschungen zur prähistorischen Archäologie 11. Bonn 1992.
Hampel, J.: Alterthümer des frühen Mittelalters in Ungarn. Vol. I–III. Braunschweig 1905.
Harhoiu, R. : O cataramă în formă de liră descoperită la Târgşor. Studii şi Cercetări de Istorie Veche 3, 1972, 417–425.
Ioniță, A.: Spaţiul dintre Carpaţii Meridionali şi Dunărea Inferioară în secolele XI–XIII. Bucureşti 2005.
Langó, P.: Archaeological Research on the Conquering Hungarians: A Review. In: Research on the prehistory of the Hungarians: a review. Papers presented at the meetings of the Institute of Archaeology of the HAS, 2003‒2004. Ed.: B. G. Mende. Varia Archaeologica Hungarica 18, Budapest 2005, 175‒340.
Langó, P.: The Study of the Archaeological Finds of the Tenth-Century Carpathian Basin as National Archaeology: Early Nineteenth-Century Views. In: Manufacturing Middle Ages Entangled History of Medievalism in Nineteenth-Century Europe. Eds.: Geary, J. P.‒Klaniczay, G. National cultivation of culture 6, Leiden‒Boston 2013, 397‒418.
Morintz, S. – Rosetti, D. V.: Din cele mai vechi timpuri şi pînă la formarea bucureştilor. In: Bucureşti odinioară în lumina săpăturilor arheologice. Red.: I. Ionașcu, Bucureşti 1959, 9–47.
Petruț, P. ‒ Gáll, E.: From aristocratic internationalism to romantic nationalism. Notes on the ideological background of antiquarian and archaeological activities in 19th century Transylvania. In: ADALBERT CSERNI AND HIS CONTEMPORARIES. The Pioneers of Archaeology in Alba Iulia and Beyond. Alba Iulia, 2016. 14‒17 aprilie, 2016 (Előadás).
Róna-Tas, A.: Hungarians and Europe in the Early Middle Ages. An Introduction to Early Hungarian History. New York 1999.
Szenthe G.: The ‘Late Avar reform’ and the ‘long eighth century’: A tale of the hesitation … and the persistent nomadic traditions (7th to 9th century AD). Acta Archaeologica Academiae Scientiarum Hungaricae 70/1, 2019, 215–250.
Szűcs J.: A magyar nemzeti tudat kialakulása. Budapest 1997.
Türk A. A.: A szaltovói kultúrkör és a magyar őstörténet régészeti kutatása. In: Középkortörténeti tanulmányok 6. A VI. Medievisztikai PhD-konferencia (Szeged, 2009. június 4-5.) előadásai. Szeged 2010, 262‒306.
Türk A.: 10. századi magyar jelenlét a Kárpátoktól keletre? In: Magyar Őstörténet 4 – Honfoglalás és megtelepedés. Szerk.: Sudár B. – Petkes Zs. Budapest 2016, 84.
Йотов, B.: Въоръжението и снаряжението от българското средновековие VII-XI век. Bapнa 2004.
Рябцева, С. – Рабинович, Р.: К вопросу о роли венгерского фактора в Карпатско-Днестровских землях в IX–X вв. Revista Arheologică serie nouă 3/1–2, 2007, 195–230.
Jegyzetek
[1] Morintz–Rosetti 1959, 34, Pl. XXX/3–5.
[2] Langó 2013, 397‒418; Petruț‒Gáll 2016.
[3] Hampel 1905. Kutatástörténeti érdekesség: Hampel 3 kötete legalábbis a 21. század elejéig, a legidézettebb magyar régészeti mű. Köszönettel tartozom ezen információkért Bálint Csanád akadémikusnak.
[4] Langó 2005, 213‒216.
[5] De gyaníthatóan ez a tanulmány inspirálta Radu Harhoiu tanulmányát is, aki a tărgșori-i líra alakú csatokat a magyarok al-dunai katonai tevékenységével hozta kapcsolatban. Harhoiu 1972, 417–425.
[6] AH 1996, 438; Róna-Tas 1999, Fig. 16.
[7] Йотов 2004, Tab. 17.
[8] Ioniţă 2005.
[9] Sajnos e szempontból kevés szakirodalom áll a rendelkezésünkre a honfoglalás kori szakirodalomból: Bálint 2005, 37‒56. Történeti szempontból a mai napig legjobb munka: Szűcs 1997.
[10] Lószerszámokat is tartalmazó részleges lovastemetkezéseket (Bálint II. típus) (Bálint 1969, 107‒114) régebben „magyar specifikusnak” tartották, azonban mára kiderült, hogy nemcsak a Kárpát-medence területéről ismerünk hasonló szokást, hanem pl. a Bukaresthez közeli Bulgária területéről (de egyes információk szerint a 8‒10. századi hamvasztásos-csontvázas Platonești temetőjéből is), illetve a szaltovói kultúra temetkezései esetében is. E kérdéskör kapcsán ld.Türk 2010, 283, 198. lábjegyzet, szakirodalommal.
[11] Рябцева–Рабинович 2007, 195–230. E geopolitikai jelenség ugyanakkor nagyban hasonlít a kora avar kor kaganátusának keleti irányban tartozó érdekszférájához. Ld. Szenthe 2019, 215–218, Fig. 1.
[12] Türk 2016, 84.
[13] K. K. 1996, 438: Térkép, 439.
