Maszkos fotóválogatás a Dolgozó nőben kézmosó nőkről

A maszkok és a kesztyűk jó ideig a koronavírus járványt fogják eszünkbe juttatni, a kézmosás és a fertőtlenítés szinte ösztönös cselekvésekké válnak. Régi sajtótermékeket lapozgatva láthatjuk, hogy a higiénia már a múlt században is sokszor került reflektorfénybe. Az 1945-1989 közötti időszakban, Románia egyetlen magyar nyelvű női magazinja a Kolozsváron szerkesztett Dolgozó nő volt. A folyóirat főként az ötvenes években foglalkozott sokat az egészségügy, a higiénia témájával. Az alábbiakban bemutatott képek elsősorban a szülészetek világához kapcsolódnak, hiszen a korszak egyik mottója volt, hogy „Anyák, szüljetek gyermeket!”. Az országnak kellett a fiatalság, az utánpótlás, aki építi majd a szocialista jövőt és dolgozik majd, hogy túlteljesíthessék az öt éves terveket. Gyakran feltűntek fiatal lányok, akik nővérnek, ápolónak, esetleg orvosnak készültek, a korszakban kiemelten népszerűsítették a nők ilyen irányú törekvéseit. Jelen körülmények között a maszkos nővérek és anyák képei, átértékelődnek, csak a világjárvány kontextusában tudjuk nézni és értelmezni őket – nem mellékesen, gyakran humorral.

A kézmosás egy gyakran visszatérő téma, elsősorban kórházi riportok illusztrációjaként jelenik meg. Többnyire egészségügyi alkalmazottakat látunk műtét előtt bemosakodni és beöltözni, de sokszor látunk szülészeteken dolgozó nővéreket és ápolókat is, akik – mint hangsúlyozzák csak tiszta kézzel, steril körülmények között mehetnek az újszülöttek közelébe. A fenti kép melletti szöveg kissé elbizonytalanító, hisz napjainkban a média azt üzeni, hogy minimum 20 másodpercig mossunk szappannal kezet, de a fiatal dolgozó nő mellett húsz percet ír.
dog3
Természetesen nem csak az egészségügyben dolgozók számára szükséges a kézmosás, már az ötvenes években is hangsúlyozták, hogy minden körülmények között, falun, folyó víz hiányában is meg kell találni a megoldásokat, gyakran kell kezet és arcot mosni.
dog4
Már régen is tudták, hogy nem csak a szappan és víz jelent megoldást, hanem a professzionális, például alkohol alapú fertőtlenítő szerek is. A fenti képet elnézve akkor még nem volt hiány ezekből, a kórházi alkalmazottak jó bőségesen használják a folyadékot. Érdemes megfigyelni, hogy a hölgy milyen alaposan tisztálkodik, az ujjai közeit is átsúrolja.
dog5
A gumikesztyű használata szintén nagyon fontos volt már akkor is. A képen egy nővér segít kollégájának felhúzni a kesztyűt. Láthatjuk, hogy az egészségügyi dolgozót viselete megfelel az előírásoknak, védőruha, maszk, sapka is van rajtuk.
dog6
A fenti kép jól szemlélteti, hogy bár az egészségügyben dolgozóknak a maihoz hasonló maszkjuk volt, nem mindenkinek jutott ezekből. Az anya, aki az akkori szabályok szerint csak maszkban láthatta újszülött gyermekét egy rögtönzött, valószínűleg fehér kendőből készített maszkkal takarta el a száját és az orrát.
Sajnos már akkor is akadtak, akik nem tudták, hogy hogyan kell helyesen viselni a maszkot. A képeken látható nővér figyelmetlenségből vagy hanyagságból az orrát nem takarta el. A maszk a szájunkat és az orrunkat egyaránt kell takarja.
dog8
A korban a mintavételt még nem eldobató pálcikákkal végezték, ám szerencsére azóta fejlődött az orvostudomány. Nem tudni, hogy a képen látható orvosi csapat, milyen eset előtt áll ilyen tanácstalanul, de a gondterhelt arcok alapján azt is el tudnánk hinni, hogy koronavírus.
A fém orvosi eszközöket, illetve bármilyen újrafelhasznált eszközt szigorú szabályok között, professzionálisan fertőtlenítettek. Fent egy kórház fertőtlenítő helyisége látható.
dog9.
Speciális kérés esetén házhoz ment az orvos a kórházak erre a célra fenntartott járműveivel. A képen a kolozsvári kórház egyik autóját látjuk.
dog9..
Természetesen, súlyos esetekben mentő érkezett a beteghez, ahol gondoskodó orvosok figyeltek az állapotára.
dog10.
Végezetül pedig, fontos, hogy ne gyúródjunk a boltok sorai közt és pultjainál, mint a fent látható képen, hanem tartsunk távolságot.
dog10
Ha lehet, minél ritkábban menjünk ki a lakásból, rendeljünk házhoz akár az üzletekből, akár vendéglőktől interneten vagy telefonon, mint a fenti hölgy.