Öt magyar történelmi film az ötvenes évekből
Az 1950-es évek a magyar filmtörténet egyik legambivalensebb évtizede volt. Éppen az évtizedet megelőzően, 1949-ben készült el az első magyar …
Az 1950-es évek a magyar filmtörténet egyik legambivalensebb évtizede volt. Éppen az évtizedet megelőzően, 1949-ben készült el az első magyar …
Miután az elmúlt években igyekeztünk az egyetemes filmtörténet, filmművészet legjobb történelmi filmjeit, történelmi tematikájú alkotásait szemlézni – minden esetben annyi …
A Minta és felzárkózás című 2021-ben megjelent kötetnek már az alcíme – és ezzel együtt a tematikája is – figyelemfelkeltő: …
Dr. Kovács Zsolt művészettörténész, a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem Történelem karán egyetemi adjunktus, a Régészeti és Művészettörténeti Tanszék tanára, aki a …
Ridley Scott nyolcvannégy évesen is aktívan alkot és rendez. 2021-ben is két filmje került a mozikba: a huszadik század egyik …
A Netflix tavalyi sikerprodukciója, a Vezércsel című sorozat – melyet mi is megnéztünk, ajánlottunk – újra népszerűvé tette a sakkot. …
Dr. Toth Szilárd történész, a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem Történelem karán egyetemi docens, a Jelenkor Története és Nemzetközi Tanulmányok Tanszék vezetője, …
A levél, azaz a kézzel vagy géppel írott üzenet és a sajtó mindig szoros kapcsolatban voltak. Magyarország területén, illetve Közép-Kelet …
Általában, amikor az ember a kezébe vesz egy forráskiadványt, tisztában van vele, hogy az adott kötetet lassan fogja elfogyasztani, megemészteni, …
Erdélyből jelentik – Hogyan látta a Károlyi-kormány az erdélyi helyzetet? Elolvasom
Bevallom, erdélyiként nagyon összetett a Trianon témájához való viszonyom. Hangsúlyozom, nem Trianonhoz, azaz a döntéshez, az eseményhez, a következményekhez, hanem …
A vezércsel című Netflixes sorozatot szinte lehetetlen megkerülni. Október 23-i megjelenése óta nézők milliói rajonganak érte, minden és mindenki ajánlja. …
Az idei filmes felhozatal igencsak szűkösre sikeredett a kialakult járványhelyzet miatt. Nagyjából két opciója volt, van, a történelmi filmek rajongóinak: …
Barbárok – Róma és a germánok közötti harc egy sorozatban Elolvasom
Az úgynevezett Dreyfus-ügy a francia történelem egyik kiemelkedően fontos eseménye volt. Mondhatni előszele, bizonyítéka és része európai léptékű történéseknek és …
A nyolcvanas évek nem csak az egyre izgalmasabb technikai újdonságokat hozta el a filmipar számára, hanem a VHS-es elterjedése által, …
A hetvenes évek nem a történelmi filmek aranykora volt. A hollywoodi filmgyártás új irányokat vett: az akciófilmek, az izgalmas tűzharcok …
Nem könnyű 2020-ban filmkritikát, filmajánlót írni friss filmekről. Ha azzal kezdeném, hogy a Greyhound csatahajó az év egyik legjobb történelmi …
Ahogyan sorozatunk halad az időben előre, egyre nehezebb dolga van a szerzőnek. A hatvanas évek nagyon termékeny és izgalmas korszak …
A fenti kép a marosvásárhelyi Új Élet folyóirat archívumának anyagából származik. A fotó hátlapján, melyet Wagner Rudolf készített, mindössze ennyi …
Az ötvenes évek filmes szempontból igazán sokszínű volt, hiszen jól megfértek egymás mellett a klasszikus westernfilmek, Hitchock első klasszikusai, Elvis …
Bár lassan kimozdulhatunk a lakás fogságából, az elkövetkező hetek még mindig nem a csoportos kirándulásokról, közös meccsnézésekről vagy a konferenciák …