A vezércsel című Netflixes sorozatot szinte lehetetlen megkerülni. Október 23-i megjelenése óta nézők milliói rajonganak érte, minden és mindenki ajánlja. A minisorozat, amely 7 részben mutatja be egy fiatal sakkozónő életét, küzdelmeit, nem csak a nézettségi szempontból döntöget rekordokat, hanem (újra) népszerűvé tette a sakkot, az Egyesült Államokban sok üzlet kifogyott a sakktáblákból az elmúlt hetekben. A film története fiktív, de korhangulat, korkép tekintetében annyira jó, hogy megér egy ajánlót.
A sorozat Walter Tavis azonos című 1983-as regénye alapján készült, mely tulajdonképpen egy fejlődéstörténet műfaji szempontból. A főhős érését, fejlődését követi végig az 1950-es, 1960-as évek Amerikájában. A főhős, Beth Harmon gyerekként kerül árvaházba, ahol az intézmény gondnoka által ismerkedik meg a sakkal. A kislány kivételesen jónak bizonyul a játékban, éjszakánként fejben játssza újra a játszmákat. Az intézményben szokik rá a nyugtatókra is, melyet kezdetben azért adnak a gyerekeknek, hogy kiegyensúlyozottabbak legyenek tőle, majd felsőbb utasításra betiltják szedésüket. Beth már kamasz, amikor végre örökbe veszik, ám nem egy idillikus amerikai családba kerül. Nevelő apja otthagyja őt és nevelőanyját, aki bánatát előszeretettel folytja alkoholba. Beth lassan egyre nagyobb ismertséget és elismerést szerez magának a sakk férfias világában, megállíthatatlanul lépked felfele a ranglétrán. Nevelőanyjában társra és segítőre talál, együtt járják a versenyeket, bajnokságokat. Bár Beth egyre közelebb jut a céljához, hogy legyőzze a szovjet világbajnokot Borgovot, a gyógyszer és alkoholfüggőségben egyre mélyebbre süllyed.
Noha a történet fiktív, sok elemét érdemes kiemelni történelmi hitelesség szempontjából. A filmben látott sakkjátszmákat Garry Kasparov, egykori sakk világbajnok tervezte meg, az ő munkássága nagyban hozzájárult ahhoz, hogy sok egykori és mai sakkjátékos elismerően nyilatkozott arról, ahogyan a film bemutatja a sakk világát. Többek között Jennifer Shahade női Nagymester, valamint Polgár Judit nyolcszoros sakkolimpikon is hitelesnek találták, illetve méltatták a sorozatot, bár utóbbi azt nyilatkozta, hogy A vezércselben a férfiak túl nyitottak és túl kedvesek Beth-szel, szerinte ez egy durván férfias világ, ahova a nőknek nehéz beilleszkedniük (és az ő tapasztalatai pár évtizeddel későbbiek, mint Beth estében).
A sorozat látványvilága (a kissé idétlen moszkvai és párizsi külső képeket leszámítva), illetve a korhangulat legalább annyira magukkal ragadóak, mint Beth játszmái. A korszak nagyon izgalmas volt a nők helyzetének tekintetében, hiszen az Egyesült Államokban a második világháború után, az úgynevezett mccarthyzmus alatt erőteljes propagandával igyekeztek visszaterelni a nőket a hagyományos életvitelbe. Ez a jelenség érzékelhető intenzíven az 50-es, illetve a 60-as évek elején játszódó epizódokban. Erre válaszként a hatvanas évek végén (illetve a hetvenes években) következett egy új feminista hullám, tulajdonképpen a hippi mozgalommal párhuzamosan (vagy kéz-a-kézben). A filmben nagyon jól megjelennek ezek a folyamatok, illetve a díszletek és a kosztümök is nagyon szépen szemléltetik a divat és a trendek változásait.
A sorozatért egyszerre érdemes az annak alapjául szolgáló regény íróját, valamint a rendezőjét, a már kétszer Oscar-díjra jelölt Scott Frankot dicsérni, illetve a főszereplőt alakító Anya Taylor-Joy előtt is meg kell emelni a kalapunkat.
Bár A vezércsel nem egy életrajzi dráma, nem is „igazi” történelmi film, egy megragadó kosztümös dráma jó történettel, jó alakításokkal. Egyszerre szól sakkról, nőkről, a főhős belső világáról. Ez a sorozat megérdemli a felhajtás, ami körülötte van, meg kell nézni.