Jelen írás főszereplője egy olyan személy, akiről sokan úgy tartják, hogy Erdély elfeledett nagy orientalistája, kinek életpályája és leginkább a politikai és közéleti aktivitása lesz bemutatva. Neve érdekes módon elhalványulni látszik, holott korának egyik legbecsültebb, némelykor ellentmondásos résztvevője volt a marosvásárhelyi politikai, valamint szellemi kulturális életnek a 20. század folyamán. Efendi, költő, tudós, orientalista, tanár, műfordító, nyelvész, előadó, zene-, irodalom-, valamint művészettörténész, politikus és miegymás jelzővel illették Antalffyt, aki szinte polihisztori minőségben tevékenykedett Marosvásárhelyen, illetve a város szellemi gyarapítója volt.
Neveltetés, tanulmányok
Antalffy Endre 1877. február 3-án látta meg előszőr a napvilágot Ratosnyán, amely Marosvásárhelytől körbelül 70 kilométerre, a mai Maros megye északi csücskében található. A szegény római katolikus családból származó fiatal Antalffy mélységes vallásosságáról, illetve kitűnő szellemi tehetségéről volt ismeretes, akit már gyermekkorában a papi pályára szántak és nevelése is valóban e cél megvalósulására épült.[1] Középiskolai tanulmányait a marosvásárhelyi római katolikus iskolában végezte, természetesen itt is kiváló tehetségű diákként tartották számon.
Talán az érdekesség kedvéért érdemes megjegyezni azt, hogy Antalffy annyira a papi pályának élt, hogy már felsőbb évesen is papi reverendába öltözve járt.
Sikeres érettségi vizsgákat követően felvételizett a gyulafehérvári római katolikus teológia intézetébe, ahol felsőfokú tanulmányokat folytatott. Elképesztő tudásáról e intézetben is tanúbizonyságot adott, felfedve kitűnő latin nyelvtudását. Éppen ezért az ifjú papinövendékek „püspök úrnak” szólították, jobban mondva becézték, ami bizonyára baráti jellegű volt és semmiféleképp sem pejoratív jelző.[2] A sors mégis úgy hozta, hogy egy váratlan betegség miatt (bőrtébécé), a teológia intézet vezetője kénytelen volt ahhoz folyamodni, hogy eltanácsolja a ritka képességű, ambiciózus tehetséges diákot.
Gyakorlatilag ez fordulópont volt Antalffy Endre életében, amely arra ösztönözte a már szinte pappá átszellemült ifjút, hogy búcsút intsen a teológiának, valamint a hőn áhított papi pályának és egy teljesen új karrierlehetőség felé irányodjon. Egy ajtó előtte bezárult, ám kinyílt egy másik: Kolozsvár. A kincses város jelentette számára az új az önmegvalósítás felé. Felvételt nyert a Kolozsvári Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem bölcsészkarára. Itt sem maradt tudása kendőzetlen, mivel a bölcsészkari professzorok figyelmét viszonylag gyorsan elragadta ez az eredményeiben és tudásában kitűnő egyetemi hallgató. Pályakezdésében segítségére volt Dézsi Lajos irodalomtörténész, bölcsészkari professzor.[3] Erdély kulturális fővárosában töltött évei alatt nagy mértékben hozzájárult a Kolozsvári Egyetemi Lapok szerkesztéséhez, amelynek keretén belül több írása is megjelent, az Egyetemi Kör kiadásában.
Egyetemi évei alatt jó néhány alkalommal csillogtatta meg kiváló szónoki képességeit. Joggal mondhatjuk azt, hogy aktív tagja volt a kolozsvári egyetemista életnek, hiszen számtalan alkalommal tartott megnyitóbeszédet, mondott prológust, vagy éppenséggel olvasott fel saját szerzeményeiből, tudniillik ekkor már verseket is írt, ama költői hajlamainak kibontakozása céljából. Miután 1903-ban befejezte sikeresen egyetemi tanulmányait, Antalffy Endre megírta doktori disszertációját, amely lényegében az egyik első magyar költőnőhöz fűződik, címe pedig a következő: „Petrőczy Kata Szidónia élete és munkássága”. Tudományos munkája még ebben az évben Budapesten is megjelent könyv formájában, amit a Luther Társaság adott ki.
Érdekes váltás, meghökkentő ellentmondás, irány Kairó?
A friss doktori fokozat birtokában levő Antalffy Endre egy éves tanulmányi útra kapott ösztöndíjat, hogy ezáltal mélyen beleássa magát a keleti tudományok és nyelvek világába, valamint maradandó tapasztalatot szerezzen az iszlám világ népszokásairól, kultúrájáról és vallási dogmáiról. Különös és érdekes ellentmondás volt ez egy olyan ember részéről, aki korábban római katolikus pap szeretett volna lenni és most az iszlám világ tanulmányozására szánta el magát.
A keleti tanulmányok megkezdésének helyszíne Kairó volt, pontosítva: az Al-Azhar (magyarul: „A virágok egyeteme”) mecsetegyetem, amely az akkori mohamedán civilizáció egyik legvirágzóbb központja, illetve a keleti felsőoktatás egyik legfontosabb intézménye volt. Keresztényként bizony nehéz volt számára bejutni egy olyan egyetemre, ahová korábban mohamedán egyetemi hallgatókon kívül más felekezetű diákok nem tették be a lábukat. Antalffynak mégis sikerült bejutnia az Al-Azhar mecsetegyetemre, egy bizonyos Herz Miksa basa, magyar származású arab múzeum igazgató révén, valamint az egyetem vezetőségének egy széles látókörű professzora, Mohamed Abduh jóvoltából. Így az ifjú erdélyi értelmiségi nekiláthatott a keleti tanulmányainak.
Egy 1904. május 31-én keletkezett levelében régi tanárjának dr. Széchy Károlynak érdekes részleteket közölt kairói életviteléről, illetve első benyomásairól. Antalffy elmondása szerint az egyetemen teológiát és filozófiát tanult leginkább, mi több, nyelvi nehézségeinek kisegítése céljából egy fiatal tanárt is rendeltek mellé. Minden eszközt megragadott annak érdekében, hogy beilleszkedjen az ottani hallgatók sorába, illetve hogy keresztényi mivolta a legnagyobb titokban maradjon. Állítólag e célból az európai öltözködést is elvetette és helyette hosszú ruhákban járt, a fején turbánt viselve. Takarékosan élt Kairóban, az európai városrészt is folyamatosan kerülte, illetve mellőzte a fölösleges pénzkiadásokat. Leginkább silány lakását, a kairói hőséget és az egyetemen órákon át tartó földön ülést kifogásolta.[4]
Az ösztöndíj lejártával Antalffy írnoki állást vállalt el egy kairói vegyes törvényszéken, hogy előteremtse a megélhetéshez szükséges pénzösszeget. Nem késlekedett az egyetem részéről az elismerés, amely abban nyilvánult meg, hogy 1904. november 8-án egy dicsérő oklevelet kapott bizonyítvány gyanánt. Antalffy Endre kairói tartózkodása alatt tökéletesítette arab nyelvtudását, elmélyítette ismereteit és természetesen gazdag tapasztalatot szerzett az iszlám világ szokásairól, kultúrájáról, illetve mindennapjairól.
A tanári hivatás
Antalffy gazdag élménnyel és tudással érkezett haza az Osztrák−Magyar Monarchiába, ahol azonban azzal kellett szembesülnie, hogy a Keleten szerzett ismereteire sehol sem tartanak igényt, így nem maradt más hátra, hogy a tanári pályára lépjen. Így amellett, hogy újságírással is foglalkozott, Budapesten 1904 végén az V. kerületi Magyar Királyi Állami Főgimnázium (az intézmény mai neve: Berzsenyi Dániel Gimnázium) intézményében bejáró óraadóként kezdte meg tanári pályafutását. 1905-ben már a VII. kerületi Külső Magyar Királyi Állami Főgimnáziumban (mai neve: Szent István Gimnázium) tanított magyar nyelvet. Egy rövid időszak erejéig 1906 és 1907 között egy második keleti tanulmányra indult Jeruzsálembe, majd később Isztambulba. A cél: a héber és török nyelv elsajátítása volt.
Visszatérését követően helyettes tanári posztot kapott a Jászberényi Magyar Királyi Állami Főgimnáziumban (mai neve: Lehel Vezér Gimnázium). 1908-ban egy miniszteri rendelettel áthelyezték Kőbányára, a budapesti X. kerületi Állami Főgimnáziumba (mai neve: Kőbányai Szent László Gimnázium).A kőbányai tanárkodása alatt, 1909 októberében egy török gazdasági küldöttség érkezett az Oszmán Birodalomból, hogy meglátogasson néhány intézményt Budapesten. E meglátogatandó intézményeinek listáján a kőbányai sörgyár is helyet kapott. A sörgyár igazgatója ismervén Antalffy kiváló nyelvtudását, felkérte a fiatal orientalistát, hogy tartson egy török nyelvű pohárköszöntőt a küldöttség számára. Antalffy közreműködésével, a fogadtatás valóban sikeres volt, a sörgyár igazgatója pedig jövedelmező állást ígért Antalffynak, aki így a kőbányai sörgyárat képviselte volna Isztambulban. Az ifjú értelmiségi azonban másképp vélekedett az ajánlatról:
„Szerencse fenyegetett, de elvetettem magamtól. Egyetlen vagyonom a tudás volt, szenvedélyem pedig a tanulmányaim folytatása.”[5]
Hazatérés
1910-ben Antalffy élete újabb fordulatot vett, mivel épp az említett évben vált meg a Budapest fővárosi mozgalmas élettől és költözött egy viszonylag csendes kis városba: Marosvásárhelyre. Feltételezhetően Antalffy költözését befolyásolta az is, hogy az akkori vásárhelyi polgármester, a híres „városépítő” dr. Bernády György állítólag többször is megkérte az orientalistát, hogy költözzön Marosvásárhelyre és vállaljon ott tanári állást. Antalffy úgy döntött, hogy eleget tesz Bernády polgármester kérésének, így Vásárhely kapott egy orientalistát, a városi Felső Kereskedelmi Iskola pedig egy új tanárt.[6]
Az első világháború kitöréséig, Antalffy Marosvásárhelyre való költözését követően hamar integrálódott a város kulturális életébe. A Felső Kereskedelmi Iskola mellett néhány alkalommal zenetörténeti előadást tartott a városi zeneiskolában, a nagyközönség számára „modern nyelvek iskolája” néven indított közösen dr. Büchler Pállal, dr. Kapussy Imrével és Kallós Ernővel német, francia és angol nyelvkurzusokat. A korabeli sajtóból kiindulva (Székely Napló, Ellenőr) elmondható az a tény, hogy Antalffy Endre aktívan részt vett a város közéletében. Tevékenységét leginkább megnyitóbeszédek, konferanszok, kelet világáról, valamint zenetörténeti vonatkozású témákban tartott előadások jellemezték. 1912-ben belépett a marosvásárhelyi Kemény Zsigmond Társaságba. Itt ismerkedett meg későbbi jó barátjával Molter Károllyal, illetve más munkatársakkal.
A szászrégeni Kapusi-szállodai botrány
1911-ben a Friss Újság nevű budapesti politikai napilap november 9-ei számából egy botrányról értesülünk, amelynek az egyik szereplője Antalffy Endre volt. A botrány helyszíne a szászrégeni Kapusi-szálloda, az időpont pedig egy november 4-ei szombat éjszaka. A sajtótudósítás alapján, az említett szálloda éttermében egy nagyobb asztaltársaság körében mulatott, egy bizonyos ifjabb Farkas Albert joghallgató, a hasonnevű nyugalmazott megyei főispán fia. A lap szerint a fiatal egyetemista éjfél környékén teljesen ittas állapotba került, amelynek következtében garázdálkodni kezdett, megbontva ezzel a rendet és az ott tartózkodó személyek nyugalmát is zavarva. A szálloda tulajdonosa egy ideig tűrte a szemtelenkedő fiatal viselkedését, de amikor látta, hogy a helyzet kezdett botrányosabb lenni a tulajdonos önmérsékletre intette az ittas fiatalt. Ennek következménye: heves szóváltás, majd ezt követően verekedés.
Az étteremben egy másik társaság körében ott volt Antalffy Endre is aki nem tűrte már tétlenül nézni a szálloda tulajdonosának szorongatott helyzetét, így a verekedők közé szaladt, hogy szétválassza azokat. Az ittas fiatal így már Antalffyra támadt rá, aki viszont egy pár ökölcsapással ártalmatlanná tette a rendbontót. A botrány híre futótűzként terjedt, a rendbontó fiatal tettét sokan elitélték. Kétséget kizárva ekkor Antalffy valóban rendet csinált, ahogyan később is, amikor már egy egész város rendéért és nyugalmáért felelt az 1918-as impériumváltás időszakában.[7]
(folytatjuk)
Jegyzetek
[1] Oláh-Gál Róbert (2018. július 20.): Antalffy Endre – egy nagyszabású, de elfelejtett tudós (II.). Népújság, XIV. évf., 28. sz. 5. o.
[2] Uő. (2018. július 13.): Antalffy Endre – egy nagyszabású, de elfelejtett tudós (I.). Népújság, XIV. évf., 27. sz. 5. o.
[3] Balogh Edgár: Romániai Magyar irodalmi lexikon I. Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, 1981. 420. o.
[4] Levél Kairóból (1904. június 18.). Nemzeti Hírlap, I. évf., 64. sz. 1. o.
[5] Izsák István (1956. május 24.): Egy fáradhatatlan orientalista. Vörös Zászló, V. évf., 122. sz. 2. o.
[6] Gulyás Pál: Magyar írók élete és munkái I. A Magyar Könyvtárosok és Levéltárosok Egyesülete, Budapest, Budapest, 1939. 660. o.
[7] A volt főispán fia (1911. november 9.): Friss Újság, XVI. évf., 267. sz. 4. o.