Tusnádfürdő, vagy a korabeli forrásokban Csík-Tusnádként emlegetett, akkoriban még falu, ma Románia egyik legkisebb városaként számontartott település, Hargita megyében, az Olt szorosában, a Komlós- és Szurdok-tetők nyugati lejtőin található.[1] 1842-ben alapították és 1968-ban emelkedett városi rangra.[2] A kisvárost gyógyvize tette Európa-szerte híressé, melyet gyógyászati és üdülési célokra ma is előszeretettel használnak.
Az egyre városiasabb erdélyi társadalomnak lassan igénye lett az olyan komplex kikapcsolódási lehetőségekre, ahol nem csak kulturálódni, de pihenni és esetenként gyógyulni is egyaránt tudtak. Emellett a szabadidő fogalmának egyre tisztább képe és a munkaidőtől való határozott elkülönülése[3] következtében a 19. század második felében számos üdülő- és fürdőhely épült és indult fejlődésnek.[4] Borszék és Előpatak mellett Tusnádfürdő volt a legismertebb és leglátogatottabb székelyföldi fürdőhely és a napjainkban is szezonként emlegetett meleg, nyári hónapokban nem csak gyógyvize, de a fürdőélet is valósággal pezsgett. A szórakoztatásra kifejezetten nagy hangsúlyt fektettek, hisz a látogatókat zenekarok és színészek mulattatták, a bálok és a rögtönzött táncmulattságok pedig az ismerkedésre és a reggelig tartó mulatozásra is lehetőséget nyújtottak.[5]
Tusnádfürdő vizének gyógyító hatását állítólag egy pásztor fedezte fel, amikor marhája keresésére indulva azt vette észre, hogy a kénes víz és iszap meggyógyította a fekélyes lábát.[6] Mindennek hamar híre ment, a pásztorfiúnak pedig nem csak magát, de a környékbeli betegeket is sikerült meggyógyítania.[7] Gyógyhatása vitathatatlan, hisz már évtizedek óta klimatikus gyógyhelyként szerepel a köztudatban, mely a légzőrendszeri betegségek mellett a gyomorbántalmakra és a vérszegénységre is tökéletes gyógymód lehet.[8] A korban előszeretettel illették az „Erdély Gyöngye” névvel.[9] A Vártető nyugati hegylábánál nagy hozamú, mészben és vasban gazdag ásványvizek törnek felszínre, melyek 18,5–22,5 ºC hőmérsékletűek, nátrium-kalcium-klorid-hidrogén-karbonátot és nátrium-klorid-hidrogén-karbonátot is tartalmaznak, de az enyhén sós víz mikróelemekben is kifejezetten gazdag.[10] A fürdő orvosilag az alhavasi klímájú gyógyvizekhez sorolható és annak ellenére, hogy a források egymáshoz kifejezetten közel törnek felszínre, eltérő hőmérsékletűek és összetételűek is.[11]
Kezdetben három forrás vizét felfogva alakították ki a tusnádiak a 19. században igencsak nagy hírnévnek örvendő fürdőmedencéket.[12] Ez a három forrás pedig több fürdőhely kialakulását is lehetővé tette. Ilyen volt a Stefánia, amely egy porcelánkádas melegfürdővel, egy hideg medencével (ez „olyan hideg volt, hogy azt hitte az ember, hogy a nyavalya kitöri”) és egy tisztálkodó medencével is rendelkezett. Egy másik fürdőhely a Rezső fürdő (Ilona fürdő, Mezotermál) volt, mely két nagy medencével várta a látogatókat.[13] Ez utóbbi többek között sót, magnéziumot, vasat és jódot is tartalmazott, mely által gyakran a kissingeni Rákóczi-forrással rokonították.[14] Egy forrás „tiszta, kellemes csípős íze” miatt fogyasztásra alkalmas volt,[15] ezt az orvosok által is előszeretettel javasolt forrást Rezső-forrásnak nevezték, melynek vize egyesek szerint csodákra volt képes, sok vendég pedig a reggeli sétán egy lépést sem volt hajlandó megtenni egy pohár víz nélkül. A Rezső-forráson kívül persze a környéken több helyen is előbukkant egy-egy szénsavas patakocska, melyeket többek között a gyomorsav ellen is javasoltak a fürdőorvosok.[16] Magas vastartalma miatt nem csak gyomorbajokra, de vérszegénységre is gyakran ivókúrát javasoltak.[17]
A palackozott erdélyi ásványvizek között azonban Tusnád igencsak lemaradt, hisz míg 1892-ben a nagy versenytársak, Borszék több mint három millió palackot, Előpatak pedig egymilliót bocsájtott áruba, addig Tusnádfürdő mindössze 150 ezret.[18] Mindez természetesen egyáltalán nem meglepő, ha figyelembe vesszük azt, hogy Tusnádfürdő elsősorban fürdőitől és nem az ivóvizeitől vált a korabeli polgárok kedvencévé. Ha megnézzük az 1902–1915 között fürdővendégeinek számát a legsikeresebb években, szépen kirajzolódik Tusnádfürdőnek a korban betöltött szerepe, hisz többek között Szovátát, Borszéket, Előpatakot és Zajzont is megelőzve, 1908-ban 2959 állandó és ideiglenes vendéget fogadott. Ez a szám természetesen a többi üdülőhelyen jegyzett látogatók számának ismeretében válik jelentőssé. Ha csak a már említett két székelyföldi fürdőt tekintjük (Borszéken 1911-ben 1832 vendég, Előpatakon 1911-ben 2080 vendég)[19] is egyértelmű, hogy Tusnádfürdő joggal maradt le a palackozott ásványvizek eladási listájának éléről, hisz itt már a kezdetektől a fürdőzésen volt a hangsúly. A kezdeti helyzethez képest 1866-ra olyan nagy fejlődést jegyeznek, hogy az ivásra használt források száma ötre, a fürdésre használtaké pedig négyre emelkedett.[20] Mindemellett 1895-ben Imets Fülöp Jákó kanonok egy mofettát is felfedezett a településen, mely sokáig viselte az Imets-féle kéngőzlő nevet.[21] Ilyen adottságok mellett egyáltalán nem meglepő, hogy románok (leginkább Bukarestből és Brassóból) és szászok, de külföldiek is előszeretettel látogatták.[22] Ezt a többnemzetiségű vendégsereglet azonban arra a következtetésre juttatta a korabelieket, hogy a fürdőhelynek fennmaradása érdekében nagy szüksége van a nem helybeli támogatásokra. Ennek okát egyrészt abban látták, hogy a magyar közösség nem igazán tesz a fürdőért, nem tekinti sajátjának és nem is szán rá annyi figyelmet, amennyit az érdemelne, másrészt pedig hiányosnak és kevésnek tartották a fürdőhely hirdetését.[23] Talán épp ebből a kritikából kiindulva döntöttek úgy, hogy 1883-ban százezer palack tusnádi borvizet ingyen osztanak szét Angliában, pusztán azért, hogy a fürdő neve általánosan is ismert legyen.[24]
Bár a tusnádi vizekről már 1731-ben írnak,[25] az üdülőhely pedig már 1845-től elkezdett kiépülni, igazi fellendülése 1887-tel kezdődően indult, ekkor ugyanis a birtokosok szövetkezetbe tömörülve igyekezték korszerűsíteni és alakítani a település fürdőhelyeit. 1890-re már 550 bebútorozott szobát jegyeznek, nemsokkal ezután pedig azt a célt tűzik ki, hogy Tusnádfürdőt a legmodernebb fürdővé varázsolják. Ennek érdekében nem csak a helyi villákat és a fürdőket kezdik el felújítani, hanem arra is törekednek, hogy az ide látogatóknak több program közül is lehetőségük legyen válogatni. A szövetkezet számos olyan határozatot is elfogad, melynek alapja az összefogás és a turisztikai potenciál maximális kihasználása.[26] Véleményem szerint ennek a pontosan meghatározott és betartott programsorozatnak köszönhető az, hogy Tusnádfürdő viszonylag rövid idő alatt beírta magát Erdély leghíresebb fürdőinek soraiba, hisz a szövetkezeti tagok tudatosan és közös megegyezés alapján olyan bölcs és átgondolt döntéseket igyekeztek hozni, amelyek fontos szerepet játszottak a jelen és a jövő alakulásában is. Ilyen döntés volt például az, hogy a fürdő jövedelmének bizonyos százalékait a tartalékalapra, a fejlesztésekre illetve a szövetkezeti tagok „fizetésére” szánták.[27] Így tehát a fejlődés mellett arra is lehetőség adódott, hogy egy esetleges visszaesés esetén (amire amúgy volt is példa, pontosabban 1913-ban, amikor a zord időjárási viszonyok következtében nem csak a berendezés rongálódott meg, de a fürdővendégek száma is jelentősen csökkent[28]), a kieső bevételeket pótolni lehessen. A szövetkezet látszólag igencsak jól, logikusan kidolgozott elméleti rendszere azonban a gyakorlatban sajnos közel sem volt ilyen sikeres. 1880-ban arról számolnak be, hogy bár Tusnádfürdő folyamatosan fejlődik, a szövetkezet rengeteg olyan munkálatot kezdeményez, aminek megvalósításához már egyáltalán nem áll rendelkezésre pénz, így újra és újra kénytelenek hiteleket felvenni.[29] A nehézkes anyagi helyzettel ellentétben, a folyamatos fejlesztésekkel elérték, hogy például 1898-ban többek között egy új gyógyítócsarnok, táncterem, fedett sétatér, olvasó-, társalkodó-, zongora-, étkezőterem, cukrászdák, bazárok és kávézók is várják az odalátogatókat,[30] ez pedig bizonyítja azt, hogy Tusnádfürdőt nem véletlenül tartották a kor egyik legkorszerűbb erdélyi fürdőjének. A bizottság tagjain kívül azonban a fürdőorvosoknak is nagy szerepe volt a fejlődésben, hisz Dr. Lengyel Gyula 1881-ben egy Priznitz-féle gyógyintézet létrehozását szorgalmazta,[31] melynek titka a hideg víz csodatévő erejében rejlett.
Összességében Tusnádfürdő nem ok nélkül került a korabeli székelyföldi üdülőhelyek élére, hisz azon túl, hogy változatos hőmérsékletű és összetételű ásványvizeket tudhat magáénak, olyan nyugodt és kiegyensúlyozott összképet nyújthatott a látogatóknak, amit talán a híres külföldi fürdőkben is nehezen találtak volna. Tusnádfürdő dualizmuskori fejlődése egy szép, egyenletes ívet ír le, melyben a szövetkezet folyamatos beruházásain és fejlesztésein túl maga a környezet, az infrastruktúra, a gyógyturisztikai adottságok és feltételezésem szerint az alkalmazottak kedvessége, a helyiek vendégszeretete valamint az egészségügyben résztvevők közvetlensége is nagy szerepet játszott, hisz köztudott, hogy testünk csak akkor képes teljesen meggyógyulni, ha lelkünk is egészséges. Tusnádfürdő pedig a mai rohanó mindennapokban is a testi egészség és a lelki béke egyik legcsodálatosabb fészke.
Felhasznált szakirodalom
Sajtóforrások
- Kósa László: Az erdélyi fürdők aranykora. In: Korunk III. (2009), 8. szám.
- Dr. Vámossy Zoltán: Tusnád fürdő hajdan és most. In: A mi fürdőink II. (1899), Kolozsvár, február 25.
- Dr. Hankó Vilmos: Erdélyi fürdők.In: Erdély XIII. (1904), Kolozsvár.
- Dr. Hankó Vilmos: Az erdélyrészi ásványvizek kezelése és kiállítása.In: Erdély II. (1893), Kolozsvár, március-április.
- Zepeczaner Jenő: Fürdők a Hargita nyugati oldalán a dualizmus korában. In. Korunk III. (2009), 8. szám.
- Veress Vilmos: Csík-tusnád-fürdő. In: Magyar polgár XIV. (1880), Kolozsvár, augusztus 1.
- Antal Imre: A közbirtokosságok nagyhírű fürdői. In: Korunk XLIII. (1984), 11. szám.
- A marosvásárhelyi iparkamara jelentéséből: A székelyföldi fürdők. In: Erdély V. (1896), 9. szám.
- Fürdőügyi hírek. In: Erdély XXII. (1913), Kolozsvár.
- Fürdői hírek. In: A mi fürdőink I. (1898), Kolozsvár, május-június.
- Ellenzék II. (1881), Kolozsvár, február 12.
- Ellenzék III. (1882), Kolozsvár, augusztus 17.
- Ellenzék III. (1882), Kolozsvár, július 12.
Könyvek és tanulmányok
- Jánosi Csaba, Berszán József, Péter Éva: A Csomád-hegység ásványvizes fürdői. In: Acta Siculica. Sámán Kiadó, Sepsiszentgyörgy, 2011.
- Székelyföld története. III. kötet. 1867-1990. Szerk. Bárdi Nándor, Pál Judit. MTA BTK–EME–HRM, Székelyudvarhely, 2016.
- Lengyel Dániel: Fürdői-zsebkönyv. Emich Gusztáv Könyvnyomdája, Pest, 1853.
- Ferencz-Mátéfi Kriszta: Fürdőélet és építészeti törekvések a 19. század végén, a 20. század elején Tusnádfürdőn. In: Fürdőélet Erdélyben. Szerk. Rüsz-Fogarasi Enikő. Egyetemi Műhely Kiadó, Kolozsvár, 2016.
Jegyzetek
[1] Isten hozott Tusnádfürdőn! https://www.tusnadfurdo.ro/
[2] Uo.
[3] Kósa László: Az erdélyi fürdők aranykora. In: Korunk III. (2009), Kolozsvár, augusztus.
[4] Székelyföld története. III. kötet. 1867-1990. Szerk. Bárdi Nándor, Pál Judit. MTA BTK–EME–HRM Székelyudvarhely, 2016. 188.
[5] U.o. 189.
[6] Ferencz-Mátéfi Kriszta: Fürdőélet és építészeti törekvések a 19. század végén, a 20. század elején Tusnádfürdőn. In: Fürdőélet Erdélyben. Szerk. Rüsz-Fogarasi Enikő. Egyetemi Műhely Kiadó, Kolozsvár, 2016. 85.
[7] Dr. Vámossy Zoltán: Tusnád fürdő hajdan és most. In: A mi fürdőink II. (1899), Kolozsvár, február.
[8] Dr. Hankó Vilmos: Erdélyi fürdők. In: Erdély XIII. (1904), Kolozsvár.
[9] Jánosi Csaba, Berszán József, Péter Éva: A Csomád-hegység ásványvizes fürdői. In: Acta Siculica. Sepsiszentgyörgy, 2011, Sámán Kiadó. 42.
[10] U.o. 42.
[11] Ferencz-Mátéfi Kriszta: I. m. 83.
[12] Lengyel Dániel: Fürdői-zsebkönyv. Emich Gusztáv Könyvnyomdája, Pest, 1853. 363.
[13] Kósa László: i. m.
[14] Dr. Vámossy Zoltán: i. m.
[15] Lengyel Dániel: i. m. 363.
[16] Kós Károly: i. m.
[17] Dr. Vámossy Zoltán: i. m.
[18] Dr. Hankó Vilmos: Az erdélyrészi ásványvizek kezelése és kiállítása. In: Erdély II. (1893), Kolozsvár, március-április.
[19] Zepeczaner Jenő: Fürdők a Hargita nyugati oldalán a dualizmus korában. In. Korunk III. (2009), Kolozsvár, augusztus.
[20] Jánosi Csaba, Berszán József, Péter Éva: i. m. 42.
[21] U.o. 43.
[22] Kósa László: i. m.
[23] Veress Vilmos: Csík-tusnád-fürdő. In: Magyar polgár XIV. (1880), Kolozsvár, augusztus 1.
[24] Ellenzék IV. (1883), Kolozsvár, szeptember 14.
[25] Jánosi Csaba, Berszán József, Péter Éva: i. m. 42.
[26] Antal Imre: A közbirtokosságok nagyhírű fürdői. In: Korunk XLIII. (1984), Kolozsvár, november.
[27] Uo.
[28] Fürdőügyi hírek. In: Erdély XXII. (1913), Kolozsvár.
[29] Veress Vilmos: i. m.
[30] Fürdői hírek. In: A mi fürdőink I. (1898), Kolozsvár, május-június.
[31] Ellenzék II. (1881), Kolozsvár, február 12.
Képek forrása: https://kepeslapok.wordpress.com/
A szerző a Babeș-Bolyai Tudományegyetem Történelem és Filozófia Kar hallgatója
