Szerző: Tóth Gödri Iringó
„Fekete Ibolya filmje, az Anyám és más futóbolondok a családból középiskolai tananyag kellene legyen” – kezdi cikkét az origo.hu kritikusa. A kijelentés tartalmát nem lehet tagadni, de tény, hogy Chico és Bolshe Vita rendezőjének 2015-ös filmje ennél jóval több, és bár felér egy huszadik századot bemutató történelemórával, nem érdemel meg egy ilyen skatulyát. A történésznek frappáns összefoglaló, az irodalmárnak megfilmesített családregény, a néprajzosnak szinte egy életút interjúval ér fel, a filmkritikus talál benne néhány hibát, kicsit néha töredezettnek látja.
Ez egy komplex alkotás.
Fekete Ibolya filmje egy könnyed és optimista történet egy családról a történelem forgatagában. Forgatagában és nem viharában, hiszen ez a család az ideológiai változásokat, a határok újrarajzolását, a világháborúkat is lankadatlan életkedvvel tűri el. A történet a beteg, idős és memória zavarokkal küzdő anya narrációjából bontakozik ki. Lányával (Ónodi Eszter) való civódásai néha enyhén megtörik a történetmondás izgalmas ívét, azonban élvezetes helyzetkomikumokat kínálnak és egy többletet nyújtanak, az emlékezés motívumát, az utókor reflexióit is beleszövik a filmbe.
A filmben az emberközeliség a zseniális, meg az ahogyan a történelem megelevenedik benne. Történelemszemlélete nem eseményközpontú, kicsit a braudeli longue durée fogalma juthat eszünkbe, a hosszú huszadik század, nem pedig Trianon vagy a második világháború. Személyes sorsokat, egyéni nézőpontokat látunk, és épp ez a bensőséges hangvétel jelenti azt a valamit, amitől ez a film az első perctől leköti a nézőt. Banális élethelyzetek, például a jelenet, amikor a Székelyhídon élő család a Trianoni Döntés után azon tanakodik, hogy ezentúl melyik postahivatalhoz fog tartozni, világítanak rá arra, hogy nagyszüleink, dédszüleink, hogyan élték meg azt a bizonyos nagybetűs Történelmet a tankönyvekből és szakkönyvekből.
A filmnek van egy kis régimódi romantikája, talán a történelmet is kicsit megszépíti, hiszen láthatunk viszontagságokat, de ez mégsem nem egy naturalista háborús film, fröcskölő vérrel és elesett katonákkal. Egy család életét látjuk, nehézségeit, szenvedéseit és boldog pillanatait. Amit látunk egyszerűen teljes és szép. Továbbá a gondosan beépített archív felvételek még szebbé és teljesebbé teszik, akárcsak a kiváló operatőri munka és a színészi játék.