Szerző: T. Szabó Csaba
Erdély területének nagy hányada Kr. u. 106–ban a Római Birodalom része lett. Dacia provinciában a római kultúrát a birodalom minden részéről ide sereglett és telepített közösségek képviselték. Nem kizárt, hogy Mithras kultusza is már a traianusi korszakban meghonosodik, ám első biztos forrásaink csak Hadrianus császár uralkodásának végéről származnak (117-138). A kultusz a 2. század végére a provincia szinte minden területén – főleg kereskedelmi gócpontokban, városokban, katonai közösségek közelében, de a főút mentén kialakított természetes barlangokban is fellelhető.
A közösségeket elsősorban a Publicum Portorium Illiryci vámterületét irányító és a helyi valamint környező provinciák kereskedelmében érdekelt kulcsemberek alkották. Gazdag szociális hálózatuk révén hamar a katonaság körében is elterjed. Az első és a legnagyobb közösség colonia Sarmizegetusa városfalán kívül felépített szentélyben jött létre, amely alighanem ikonográfiai műhelyként és egyféle provinciális gócpontként szolgált. A Római Birodalomban valaha talált legnagyobb mithraikus leletanyag is itt került elő Király Pál 1882–es ásatása révén.
Mithras Apulumban feltételezhetően a sarmizegetusai közösség közvetítésével és a XIII. Gemina légio jelenléte miatt terjed el. A kettős város területén legalább 5-6 szentély jelenlétét feltételezhetjük a közel félszáz mithraikus emlékanyag alapján. A provincia – és egyben Közép-Európa – legszebb és legértékesebb Mithras szobra, Secundinus márvány Bikaölője is itt került elő 1785–ben, amikor Kaftalis Ferenc a mai Marosportus területén felfedezhette a provincia elsőként azonosított Mithras szentélyét. Az apulumi Mithras közösségek szociális hálózata kiterjedt Poetovion át egészen Rómáig, de tagjai között tudhatták Marcus Valerius Maximianust, korának egyik legnevesebb hadvezérét és szenátorát is.
Cautes, a fáklyahordozó
“Jobb oldalán vannak az északi részek, bal oldalán pedig a déliek.Ezektől délre helyezkedik el Kautész, mert meleg, északra pedig az északi szél hidege miatt (Kautopatész)”(Porphüriosz, A nimfák barlangja az Odüsszeiában 24-25).
Az egzotikus nevű istenség Mithras egyik aspektusaként értelmezendő. A feltételezhetően „tűzgyújtóként” fordítandó Cautes számos formában jelenik meg a Mithras kultusz ikonográfiai programjában. Megtaláljuk kis domborműveken, a bikaölés jelenete mellett állva, nagy reliefeken, de különálló szobrok és neki dedikált oltárok formájában is. Legtöbbször felemelt fáklyával, a bikaölés bal oldalán jelenik meg, de a dunai provinciákban – így Daciában is – előfordul a jobboldali ábrázolása is. Társával, Cautopatessel az ellentét és egyben az egység szimbólumaiként jelennek meg. Ha fáklyát tartanak, akkor a lenyugvó és felkelő napot (azaz Mithrast) ábrázolják. Ritkább esetben azonban nem fáklyát, hanem madarakat vagy más állatjegyeket, így a bikafejet és a skorpiót látjuk mellettük. Ez utóbbi esetben nem a napszakot, hanem az évszakot jelképezik. Cautes ebben az esetben a tavasz legerősebb csillagjegyét, a Taurust és annak legfényesebb csillagát, az Aldebarant jelképezi. Társával, Cautopatessel ugyan sokféle módon jelenik meg a valószínűleg helyi mítosz-változatok és narratívé variációk sokasága miatt, mégis, ugyanazt fejezik ki: az ellentéteket átívelő egységet, amelyet Mithras jelképez.
Cautes Daciában
A kultusz elterjedésével és a vallási közösségek szaporodásával az ikonográfiai sajátosságok is egyre gazdagabb változatosságot mutattak. A különbségek már nemcsak provinciák között, de nemegyszer provincián belül is érzékelhetőek voltak. Cautes és Cautopates, a fáklyahordozók ábrázolásmódja Dacia provinciában jó esettanulmány a Mithras ikonográfia „dogmatikus” jellegének provinciális variálódására és individuális, vagy közösségi hatásra történő változásaira. Számos sajátságot különböztethetünk meg a provinciában megjelenő ábrázolásmódok között, igaz, ezek egyike sem egyedülálló ha birodalmi léptékkel nézzük őket. Legtöbbször a két fáklyahordozó helyét cserélik fel Mithras oldalán, amely persze, nem változtatta meg a kultuszkép ideológiai–asztronómiai üzenetét és térkép jellegét a hívők számára. Gyakran előfordul, hogy kettős fáklyát tartanak,vagy „ellentétes” irányban fogják azokat. Külön figyelmet érdemelnek azok az ábrázolások, amelyeken a két fáklyahordozó bal oldali kezében nem fáklyát, hanem egy másik tárgyat tart. Ez lehet pedum, kard, íj vagy a zodiákus valamelyik jegyét ábrázolóállat. Ebbe a ritka kategóriába tartozik a bikafejet (bukranium) tartó Cautes is.
Cautes bikafejjel: analógiák
Itáliából két analógia ismert, igaz ma már mindkettő elveszett: egyik az ún. Zeno relief, a másik egy Bolognából származó tauroktónia, igaz ezeken még stilizálva jelenik meg a bikafej egy fa mögött.
Bodobrica (Boppard; Rhein-Hunsrück-Kreis/DE) a mai Mainz (római Mogontiacum) közelében található település. A római korban már a Severusok korából származnak településnyomok, igaz, virágkorát csak a késő-római korban éli. A késő-római erőd mellett virágzó civil település életéről sajnos nagyon keveset tudni. A híres szobor, amely Cautest bikafejjel ábrázolja a Második Világháború idején kerül elő egy mentőásatása révén a római erőd déli falához közel. Az ásató régész, Haberey egy mithraeum jelenlétét feltételezte a helyszínen, azonban az ásatás körülményei nem tették lehetővé a terület tüzetesebb vizsgálatát. Nem kizárt, hogy a mithraeum a késő-római erőd előtti fázisból származhat. Azt, hogy Daciából vagy Rómából kerül–e erre a távoli vidékre ez a ritka ikonográfiai típus, nem tudjuk megállapítani.
Colonia Sarmizegetusa (Várely, RO): Feltételezhetően az élénk itáliai kapcsolatok miatt, itt honosodik meg elsőként ez az ikonográfiai típus és terjed el Apulumban később. Egy szobron és egy feltételezhetően innen származó domborművön jelenik meg Cautes a bikafejjel.
Apulum (Gyulafehérvár, RO): Marcus Aurelius koráig a Gyulafehérvár területén kialakult római város Dacia fővárosának, Colonia Sarmizegetusának a területéhez tartozott. Érthető tehát, hogy a mithraikus közösségek közötti kapcsolat igen élénk volt és több ikonográfiai motívum terjedt el a fővárosból Apulumba. Cautes bikafejjel történő ábrázolása azonban itt fog igazán népszerűvé válni. Az új lelettel együtt öt ábrázolása ismert az apulumi mithraeumokból: kettő domborműről, három pedig szoborábrázolásként jelenik meg. Sajnos az új lelet felfedezéséig ismert két szoborábrázolás kevés információval szolgál azok, szentélyben betöltött szerepéről. Az egyik szobrot csak rajz formájában ismerjük. Első alkalommal 1833–ban közölték, ma már sajnos elveszett. A másik, töredékesen fennmaradt szobrot 1930–ban fedezik fel Gyulafehérváron a mai 1918 December 1.utcában, Oancea földjén talált szentélyben.
Az új leletről
A Hittudományi Főiskola és Papnevelő Intézet egyik szolgálati lakásának falán 2014 augusztusában e sorok szerzője egy torzóra lett figyelmes. A szobrot, mint kiderült a Szeminárium hallgatói és lakói, mint „Szent Lukács” ábrázolását ismerték. A szobor eredetileg az 1990–es években épült új házat megelőzően egy régi, középkori ház falát díszítette. A Szeminárium egy közeli épületének pincéjében ugyanakkor rábukkantam a hallgatók által„Jézus”fejként ismert ábrázolásra, amely a pince falába beépítve, súlyosan rongált állapotban található. A fej egyértelműen a szoborhoz illik, így ezeket egy tárgyként kell kezelnünk. A mai Str.Păcii (egykori Pósta, Postgasse, Piacszeg utca) már a középkorban is lakott területe volt az egykori római erődnek. A környéken csak az 1990–es évek elején folytak ásatások, amikor néhány katonai barakkot sikerült azonosítani. Bár a castrum területéről több votiv emlék is előkerült, Mithras szentély jelenléte római erődön belül szinte példa nélküli. Feltételezhetően Cautes szobra is csak jóval később, a középkorban kerülhetett a ház falára, amelyet 1998-ban szinte teljes egészében lebontottak.
A szobor-töredék (37 x 29 x 10 cm) finom márványból készült munka. A keleti öltözékben ábrázolt fáklyahordozónak a köpenye, fibulája és a bal karjában nyugvó, rendkívüli részletességgel ábrázolt bikafej látható. A torzó hátoldala is finoman kidolgozott, ami arra utal, hogy álló szoborrészletéről van szó a várhelyi példányhoz hasonlóan. Szélessége ugyanakkor azt sejteti, hogy elsősorban szembeni nézetre hivatott. Feltételezhetően vagy a szentély bejáratánál, vagy a főkultuszkép mellett állhatott.
Az ókori szobrok többségéhez hasonlóan,valószínűleg a fehérvári Cautes is élénk színekben pompázhatott. Számos itáliai mithraeumból ismertek színes freskók, amelyek alapján feltételezhetjük a szobrok színeit is. A színeknek rendkívül fontos szerep jutott a szentélyben kialakított misztikus hangulat felfokozására. A teljes alakos szobor 90-100 cm magas lehetett. Feltételezhetően egy feliratos talapzaton vagy szoborbázison állt, így a szentélybelső térdinamikájában igen domináns szerepet játszott. Kiemelendő, hogy nem messze a mi emlékünktől, a jezsuiták házának falában 1622–ben már beépítve találtak egy Cautesnek dedikált szoborbázist (CIL III 994). Sajnos nem tudjuk a lelet eredetét, de nem kizárt, hogy a két emlék akár egy kontextusra utalhat. Egy ehhez hasonló, márvány vagy mészkőszobor jelentős anyagi befektetést igényelt a felajánló részéről.