Egy kolozsvári polgár vallomásai

Gál Zsófia

Jancsó Elemérné Máthé-Szabó Magda: Emlékirat. Életképek Kolozsvárról, Kunczékról és más családokról. Kriterion, Kolozsvár, 2016.

2016 nyarán, Székely Melinda[1] fordító és H. Szabó Gyula, a Kriterion kiadó igazgatójának gondozásában jelent meg Jancsó Elemérné Máthé-Szabó Magda[2] emlékirata. A Kriterion könyvkiadó által publikált memoár Kuncz Aladár unokahúgának írása, melyből a 20. század eleji kolozsvári polgári életvitelbe nyerhetünk betekintést. Szintén 2016-ban jelent meg az Országos Széchenyi Könyvtár és a Kriterion könyvkiadó közös gondozásában Kuncz Felleg a város felett című regénye, a hét kötetesre tervezett Kuncz Aladár Összegyűjtött Munkái sorozat harmadik részeként. Az ezzel párhuzamosan publikált emlékirat a még részben feldolgozás alatt álló Kuncz-életmű szerencsés kiegészítésének tekinthető. A forrás gépirata az Országos Széchenyi Könyvtárban található Jancsó-hagyaték részét képezi, a szöveg túlnyomó része Jancsó Elemér 1971-es halála utánra tehető (“Mikor eljött a várt nyugdíjazás, munkához láttam. Nem sokat írtam, évekre félretettem azt, amit írtam, és csak jóval később, édesapád halála után, mikor magamra maradtam, fogtam ismét hozzá.”).

jancsone borito_eleje.preview

Máthé-Szabó Magda nem a közönségnek, hanem saját fiának, Jancsó Miklósnak címezte visszaemlékezéseit “Édes gyermekem, régi tervem, hogy leírom neked mindazt, amit az én drága szüleimről, s azok családjáról tudok, hogy maradjon meg legalább ennyi róluk a te emlékezetedben.”  olvassuk az első bekezdésben. Ez a szándék meghatározó az emlékirat stílusa és az elbeszélés módja szempontjából. Stílusa könnyed, kifinomultságra vall, a közérthetőséget mindössze a szövevényes családi viszonyok és az utalások megértése nehezíti. A gyermekének címzett emlékcsokor megírásakor természetesen a közvetlenség volt az elsődleges szempont, ezért is említi a nagybácsikat, barátokat legtöbbször becenevükön. A családtag szempontjából ez természetesen nem jelent nehézséget, a rokonságot kevésbé ismerő olvasó azonban kihívás előtt találhatja magát az egymásra nagyon hasonló nevek és becenevek láttán.

Az emlékirat olyannyira magán jellegűnek lett szánva, hogy a szerzője sem a kéziratot, sem a gépiratot nem látta el címmel. A borítón olvasható találó címet H. Szabó Gyula és Székely Melinda adta.

A szöveg nem tagolódik önálló fejezetekre, az elbeszélés folyama és az időbeli vonal követése által azonban két nagyobb egységre osztható. Kezdetben az idősebb generációk történeteit − akiknek életével vagy legalábbis fiatalkorával a szerző csak közvetve lehetett tisztában − ismerhetjük meg, majd ahogy a szűkebb családról, a gyermek- és ifjúkorról, szerelmekről, barátságokról hallunk, egyre személyesebbé és életszerűbbé válik a mesélés. Az elszórt mozaikdarabok egyre közelebbi és egyre teljesebb, összefüggőbb képet alkotnak. Az elsődleges cél, a család történetének átörökítése tehát, egy sokkal személyesebb, naplószerű emlékezéssé, a fiatalkori érzésekkel való elszámolássá alakul. Az így kirajzolódó családi körképet számos levélrészlet (a szerző és Dadi, vagyis Kuncz Aladár, illetve a Kuncz testvérek visszaemlékezései), valamint Kuncz Aladárról barátai által írott monográfiarészletek teszik még színesebbé és árnyaltabbá.

Noha Máthé-Szabó Magda elsősorban családi hagyatéknak szánta emlékiratát, napjainkra kultúrtörténeti forrásnak minősül. Mindazok − kutatók és laikusok − haszonnal forgathatják, akik a század eleji Kolozsvár hangulatába szeretnének belekóstolni, a város mindennapi életéről, a polgári miliőről szeretnének első kézből többet megtudni. Betekintést nyerhetünk a Görögtemplom és Majális utcai lakásban zajló mindennapi életbe, fültanúi lehetünk a gyermekkori csínyeknek, az ifjúkori szerelmeknek, a családi viszonyok alakulásának, figyelemmel kísérhetjük az egyes családtagok pályájának, s jellemének alakulását, Kuncz Aladár életének meghatározó mozzanatait. A barátok és pályatársak által megrajzolt portrék az íróhoz közel álló unokahúg által ismert adatokkal egészülnek ki. Megtudjuk, hogy Kuncz végzetes rákbetegsége napra pontosan 1931. március 15-én este kezdődött, két nappal azelőtt, hogy befejezte volna a Fekete kolostort. Az első pozitív kritikákat még megérte, de a széleskörű sikert és a kiadást már nem. Történeti forrásértékén túl tehát szépirodalmi lektűrként is felfogható.

A szövegben idézett levelezés legnagyobb része francia nyelven íródott, és franciául lett beillesztve. A kötetben ezek a részletek előbb francia, majd Székely Melinda fordításában magyar nyelven is olvashatóak. A megértést tovább segíti néhány lábjegyzetbe ékelt francia és német szó, esetenként régies kifejezéseket magyarázó fordítás. Ezek mindegyike számozással lett jelölve, megkülönböztetve őket a szerző, illetve a címzett által írt jegyzetektől, melyek csillaggal lettek jelölve.

A szöveget örvendetes módon számos Jancsó Miklóstól kapott fénykép (többségük portré és csoportkép) egészíti ki, közöttük sok korabeli, s néhány friss, egy-egy épület jelenlegi állapotát rögzítő felvétel. A tájékozódás könnyítése érdekében egy levéljegyzéket és egy ún. leszármazási táblát készítettek a gondozók. Előbbi a Kuncz által Máthé-Szabó Magdának címzett, francia nyelven íródott levelek jegyzéke. Ezt nem lett volna érdektelen a szerző által Kuncznak írott levelekkel, illetve a többi, hivatkozással ellátott idézettel kiegészíteni. A többszintű, listaszerű ún. leszármazási tábla helyett lehet, hogy formailag egy kihajtható, nagyobb méretű családfa sokkal használhatóbb lett volna, vizuálisan is első látásra segítve az eligazodást. A forráskiadványhoz hasznos lenne egy összevont hely- és névmutató, mely lényegesen megkönnyítené az információk visszakeresését. A kötet formai kivitelezése egyszerű, puha kötésű borító fedi, melyen a szerző pontréja látható. A szöveg közé ékelt illusztrációk jó minőségűek, méretük találó. Összességében egy forrásértékű, kiegészítő jellegű kötetet tarthat kézben az olvasó, amely ugyanúgy illeszkedik a Kuncz-életmű teljességéhez, ahogyan a század eleji kolozsvári társadalomrajzok sorozatához.


Jegyzetek

[1] Műfordító, 1979-ben született Kolozsváron. A BBTE magyar-francia alapszakán 2003-ban, majd Az irodalmi értékek kanonizációs stratégiái mesterszakon szerzett diplomát 2004-ben.

[2] Máthé-Szabó Magda (1907 – 1982) anyai ágon Kuncz Aladár tanár, író, irodalomszervező (1885-1931) unokahúga, Jancsó Elemér irodalomtörténész (1905-1971) felesége, Jancsó Miklós színművész (1946- ) édesanyja.


A cikk nyomtatott változata megjelent a Korunk 2017/7 számában.